Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-03 / 150. szám
" 1982. június 3., csütörtök Dunántúli napló 3 Kérdőjelek a felsőoktatásban Hány nyelven beszélünk? (2.) Nyelvtanárok - ördögi körben N yelvügyi vizsgálódásunk újabb színhelyén a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán dr. Bognár József, az angol tanszék vezetője vaskos iratcsomót tesz elém. Saját „gyűjtése" ez arról, mit jelentett néhány kiváló közgazdásznak, orvosnak, tudósnak a nyelvtudás. Egy pécsi professzor vallomásából: Pécsvárad műemlékei - felmérés Egy-egy hangulatosan megőrzött utcakép, a község területén megóvott, ápolt műemlék épület tovább erősítheti a turistákra, kirándulókra gyakorolt vonzerőt. Mindezen túl törvény biztosítja hazánkban a múlt értékeinek kellő megbecsülését, s ugyanakkor általános jó szolgálatot teszünk a falukép, városkép ügyének, ha az általános uniformizálódós idején megtartunk néhány jellegzetes, helyi vonásokat viselő régi épületet is. Mindezek figyelembevételével zajlik e hetekben a műemléki vizsgálat és javaslattevés Pécsvárad és Zengővárkony területén. A két község rendezési tervét készíti el a Baranyaterv, ehhez a műemléki vizsgálatot a Pollack Mihály Műszaki Főiskola tanára, Szilágyi Domokos építész végzi. A műemléki vizsgálat szempontjai a következők: figyelmet fordít az ezeréves település, Pécsvárad és a jellegzetes hegyvidéki magyar falu, Zengővárkony településszerkezetére, beépítési módjára. Felkutatja a helytörténeti szempontból építészeti értékeket képviselő egyedi emlékeket, a védelemre érdemes falu- és utcaképeket. A jelenlegi vizsgálat nem terjed ki olyan, már védelmet élvező műemlékekre, mint amilyen például a pécsváradi vár, vagy a helyreállítás alatt levő várkonyi tájház. A vizsgálat és az abból megszülető javaslat eredményeit ősszel a várbaráti körben Pécsváradon, illetve Zengővárkony lakói előtt is ismertetik. Éremgyűjtők találkozója Keszthelyen Június 6-án, vasárnap Keszthelyen rendezik meg a dunántúli éremgyűjtők Vili. találkozóját. A reggel 9-kor kezdődő program keretében egész napos éremcserére nyílik lehetőség. A BÁV Érembolt a helyszínen éremárusítást és vásárlást is tart. A helyszínen alkalmi postahivatal működik. A keszthelyi éremgyűjtők szeretettel várnak minden érdeklődőt a városi színház klubhelyiségében. „Én voltam az első, aki beszéltem angolul az I. Sebészeti Klinikán, fiatal létemre, az egyébként németül kitűnően beszélő oktatói gárdában. Az, hogy jól beszéltem, számomra nagy előnyt jelentett, például mert egy kétórás, ebéd közbeni beszélgetés után egy liverpooli professzortól meghívást kaptam egy egyéves cambridge-j ösztöndíjra. Azt hiszem, a magycr tudományban, az orvostudományt is beleértve, a siker egyértelműen azon múlik, mennyire koraira tudjuk tenni a nyelvtanulásnak azt a formáját, amikor még könnyedén, verejtékezés nélkül képes valaki a nyelvet megtanulni." — A helyzet 1977., a nyilatkozat kelte óta vajmi keveset változott — mondja a tanszék- vezető. — Nyelvoktatásunk ördögi körben forog, nem tudunk ötről a hatra jutni, mert a nyelvtanárok képzése nem elég gyakorlatias és hatékony ahhoz, hogy az általános és középiskolai nyelvi képzés után olyan hallgatók kerüljenek a főiskolára és egyetemekre, akik egy vagy két nyelvet jól tudnak, akikkel tehát nem a „mutogatás" megszüntetésével kellene a munkát kezdeni. Ahhoz, hogy ezt közelebbről megvilágítsam, röviden el kell mondanom egy 1970-ben kezdődött nemzetközi kutatás történetét. . . — Ez a kutatás az MTA és az amerikai Nyelvészeti Kutató Központ közös programja volt. Részt vett benne az angol tanszék és személy szerint jómagam is. Arra törekedtünk, hogy megállapítsuk: az angol és a magyar nyelv közt milyen nyelvi eltérések, valamint a két nyelvet beszélő nép mely történelmi, kulturális, civil'izációs különbségei, illetve a sajátos nyelvi gondolkodásmód milyen különbségei határozzák meg a nyelvtanulás nehézségeit; mi kell ahhoz, hogy ne csak olvasni, írni tudjunk, hanem beszélni is tudjuk a nyelvet. A legfontosabb gyakorlati feladat annak meghatározása volt, kb. hány óra szükséges az aktív nyelvtudás kialakításához, és hogy ezt — egy többé-ke- vésbé adott iskolarendszerben — körülbelül mikor, heti hány órás tanulással kel) elkezdeni. Arra jutottunk — némiképp leegyszerűsítve —, hogy egy átlagos képességű magyar tanulónak mintegy kétezer óra szükséges ehhez, s ezt kb. 10 évre lebontva, heti minimum öt órában lehet csak megoldani. 1972-től, a kutatás már gyakorlati fázisában két pécsi általános iskolában végeztünk részletes vizsgálatot. Nagyon fontos tanulságokhoz jutottunk. Kiderült, hogy a minden tekintetben átlagos „mintában” szereplő szülők nem kevesebb, mint 86, százaléka feltétlenül szükségesnek látja legalább egy idegen nyelv- aktív, gyakorlati tudását, 67 százalékuk pedig keífőf tart szükségesnek. Érdekes tapasztalat volt az is, hogy a megkérdezett szülők 27 százaléka tudott németül, mégis csaknem 60 százalékuk az angol nyelvre „szavazott" . ..- Mi lett a kutatás gyakorlati eredménye? — Semmi. Egy minisztériumi rendeletre abba kellett hagynunk. De nemcsak ezért mondtam az imént, hogy nyelvi képzésünk ördögi körben forog. Egyértelműen jelzi ezt az is, hbgy a kérdésben szinte állandósult nálunk a különböző oktatási intézmények egymásra mutogatása. Az egyetemek, főiskolák „lefelé”, a középiskolák felé mutogatnak, jelezve, hogy nem kapnak jól képzett gyermekanyagot. A gimnáziumok, középiskolák kétfelé: részben az általános képzés, részben a felsőoktatás felé mutogatnak. Jellemzi heyzetünket az is, hogy megoldatlan még a leendő nyelvtanárokat tanító tanárok külföldi, anyanyelvi környezetben történő képzése, továbbképzése is. Tíz éve állunk kapcsolatban az angliai Exeter város egyetemével, de tanulmányútjaink ritkák, korlátozottak, nem adnak módot a szükséges továbbképzésre.- Lát-e valamilyen kiutat? — Van egy elképzelésünk, amellyel igyekszünk megtörni az ördögi kört. A tervek szerint ősztől a leendő nyelvtanároknak olyan képzést szervezünk, amely - egy kétéves intenzív fázis beiktatásával — legalább a nyelvtanároknál pótolja az elmulasztottakat: aktív beszédkészséget kialakítva felszámolja a „nemzetközi mutogatást”. Az eredmény távolinak tűnik, de „bejön”: 1993-ban kezdik majd tanítani hallgatóink azokat az ötödikeseket, akikből azok a tanárok lesznek, akiknek erre a kétéves intenzív képzésre kb. 2010-ben már nem lesz szükségük ... * Nyelvoktatásunk mai helyzetében ez is biztató, de továbbra is kérdés: tudunk-e mindannyian szót érteni azért, hogy nyelveket beszéljünk? Valószínű, hogy a nyelvoktatás nekilendülései és megtorpanásai mögött különböző gazdasági és művelődési koncepciók érlelődése, küzdelme húzódik meg. Ez önmagában lehet jó is, az mégis érthetetlen, hogy országunkban, bár minden nyomós oknál fogva rá lennénk kényszerítve az idegen nyelvek használatára, a nyelv- tanítás most már évtizedek óta megoldatlan. Láttuk: az egymáshoz még csak nem is igazodó rendeletek, intézkedések nem hoznak megoldást. Valamilyen szabályozósra persze szükség van, de miért nem bízunk többet a tanintézetekre, miért kell a nyelvoktatást (is) „agyonszabályozni"? Végül, de nem utolsósorban: tudomásul kell végre venni — amit egyébként minden tudományos tény egyértelműen igazol —, hogy két idegen nyelv oktatására már az általános iskolában, a tanulóévek kezdetén szükség van. Csak erre alapozva lehet kidolgozni ugyanis a nyelvoktatás minden iskolatípusra kiterjedő, szervesen egymásra épülő, „egymós- ramutogatástól” mentes rendszerét. Varga János Rossini Halhatatlan remekműve Jelenet az első felvonásból. Benei Katalin, Vadász István, a háttérben Marczis Demeter A z operairodalom egyik legnépszerűbb és - zeneiségében s tartalmiformai értékei révén — talán legtökéletesebb vígoperáját tűzte műsorára a Pécsi Nemzeti Színház az idei évad utolsó bemutatójaként. A mű, Rossini legismertebb alkotása, a ritka értékek sajátos, örökéletű útját járja a világban megszületése óta, immár megközelítően 170 éve. Nápolyi ősbemutatóján szubjektív okokból látványos botrányba fullad az előadás, ami természetesen nem állhatja útját a mű római, milánói majd európai és világsikerének. Hagyományokból táplálkozó, napsugaras humorral Bemutató előtt a Szevillai borbély átszőtt muzsikája, remek figurái, élvezetes története mindenütt egy csapásra meghódítja a nézőket. A politikai küzdelmektől és háborúktól meggyötört Itália és egész Európa végre felszabadultan kacag doktor Bartolo felsülésén, dón Ba- silio mesterkedésein, a fiatalok megtalált boldogságán és a főhős remek ötletein, amikkel a mű egészének összetartó pilléreként a kitűnő, ravasz és szemfüles szevillai borbélymester mindig előbbre lendíti ezt az elbűvölően szórakoztató ^történetet. Hiszen „Figaro remekül viszi az ügyeket / Figarót veheted, hívhatod, vihe- ted.. Pécsett nem először kerül színpadra a Szevillai borbély. Legutóbb 19 évvel ezelőtt játszották itt a mostani vendégrendező, Horváth Zoltán színpadra vitelével. A mostani előadás — mint kérésünkre elmondta - teljes egészében különbözik, más lesz, mint a korábbi. Új szereplőkkel, új díszletekkel. A színpadon a muzsika és az egyik főszereplő, Marczis Demeter a régi és természetesen a rendező, aki így nyilatkozott a küszöbön álló bemutatóról: — Ez a mű önmagáért beszél... Nincs benne semmi „csavar”, mert úgy érzem, ehhez nem kell semmit hozzátenni, „kitalálni”, hiszen jól eljátszani sem kis feladat... Jól ki kell dolgozni, a többségében fiatal énekesek teljesítményét összhangba hozni — fő feladatomnak ezt tekintettem — mondotta Horváth Zoltán. A főbb szerepekben Vadász István (Petra József) - Alma- viva gróf; Tamás Endre (Bartolo doktor); Benei Katalin (Geötz Judit) - Rosina; Vág- helyi Gábor (Figaro); Marczis Demeter (Deák Mihály) — Ba- silio alakítását láthatjuk; a karigazgató Károly Róbert. Bemutató június 4-én. W. E. Nemcsak devizakérdés A magyar irodalom külföldön Beszélgetés Hubay Miklóssal Hubay Miklós, az írószövetség elnöke az idei ünnepi könyvhét egyik baranyai vendége. A pécsi megnyitó irodalmi esten kívül több író—olvasó találkozón vett részt, a könyvtárosok pedig azzal a céllal hívták meg körükbe, hogy a 81 decemberében újjáalakult írószövetségi vezetőség terveiről, eddig végzett munkájáról faggassák. Hubay Miklós ez utóbbi találkozóra hétfőn délben egyenesen Újvidékről érkezett. Ott a hagyományos színházi fesztivált mindig szimpozionnal kötik össze — ez idén a színházi kritika nyelvéről rendeztek vitát. Ezen vasárnap Hubay Miklós is felszólalt, a színházi kritika modern dráma iránti felelősségét elemezte. — Pécsre érkezésének körülményei azért érdemelnek említést, mert mintegy szimbolizálják azt a tevékenységet, ami Hubay Miklóst íróként, irodalomszervezőként egyaránt jellemzi. Az a közéleti szerep, amivel nemrégiben ruházta lel az irótársak bizalma, összhangban áll eddigi munkálkodásával. Kivéve azt a gyakorlati kérdést, hogy a Magyar írók Szövetségének elnöke tudja-e folytatni tanári munkáját továbbra is a firenzei egyetemen? — Fenn akarom tartani ezt a kétlakiságot addig, amíg nincs utódom, amíg nem fenyeget a veszély, hogy ha eljövök, megszűnik a magyar irodalom oktatása a firenzei egyetemen. Olyan időben hívtak oda, amikor itthon nem volt állásom, és annak ellenére, hogy nem voltam egyetemi ember és még olaszul sem tudtam. Ma van magyar tanszék, van egy szép könyvtár, vannak diákok, nemcsak főszakosok persze, akik magyar nyelvet is tanulnak, hanem olyanok is, akik egy-egy vizsga, egy-egy téma erejéig foglalkoznak a magyar irodalommal. De ez nagy dolog. Vegyük példának eqy spanyol szakos diákot, akinek adott számú vizsgát kell letennie választott témákból, s oki eljön hozzám, tanácsért, én Nagy Lászlót javaslom, Garda Lorca fordításaira való tekintettel is. Tóth Éva spanyol nyelvű ontológiájából a diák elolvassa a verseket, és attól függően, hogy milyen nyelveken beszél, még más Nagy László verseket is. Ettől még nem ismeri meg a magyar irodalmat, de arra gondoljunk, hogy ha már most ez a fiatal középiskolai tanár lesz, mégiscsak valamivel többet vitt magával irodalmunkból, mintha minderre nem lett volna lehetősége. A tanári munka mellett persze Magyarország és Firenze, azaz általában Olaszország között a kulturális kapcsolatok egyik szövője is vagyok, a firenzei színházi fesztiválon a Madách és a Vígszínház is több produkcióval szerepelt, és színházaink e propagandája egy fillérjébe se került Magyarországnak, és most már az arez- zói egyfelvonásos fesztiválra is járnak magyar együttesek. — Alig lél éve dolgozik az újjáválasztott írószövetségi vezérkar. Milyen eredménnyel? Mik az új vonások a szövetség munkájában? — Nagyjából ismert, hogy újfajta testület az elnökség. Az elnökségi tagok egy-egy területért vállaltak felelősséget, amikre bizottságok is alakultak. Az érdekvédelmi bizottság például az első pillanattól dolgozik. A külügyi bizottság most ült össze először. Megjegyzem, hogy az írószövetség külügyi osztálya évtizedek óta kitűnően ellátta és ellátja a feladatát, de adódhatnak esetek, amikor szükség von az írótársak segítségére is. Egy példa: jövő őszszel Budapesten rendezzük meg a nemzetközi költőtalálkozót a Babits-ünnepséggel egybekötve. Hogy az a 100—120 külföldi költő jól érezze magát, megismerkedjék az országgal, ehhez sokak segítségére szükség lesz. Milyenek a Magyar írók Szövetsége nemzetközi kapcsolatai? — A szocialista országokkal jók, ami persze nem jelenti azt, hogy nem javíthatók tovább. Eddig jártunk Bukarestben, Moszkvában, Prágában és Pozsonyban, éppen hasonló ügyben. A nem szocialista országokkal azonban kapcsolataink teljesen esetlegesek. Ez utóbbi feladat a PEN-re hárulna. A baj azonban ott van. hogy a nyugati országok PEN-'klubjai nem képviselik az ottani legjelentősebb írókat. A jó írók, különösen pedig a baloldaliak más írószervezetekben tömörülnek. Olaszországban például a PEN évtizedek óta csak formálisan létezik, tevékenysége nulla, s a fontos írók inkább az olasz írószakszervezetben találhatók. Ez a szervezet öt éve bombázza az írószövetséget, hogy vegyük fel a kapcsolatot, amit a szovjetekkel és a bolgárokkal közben már ki is alakítottak. E téren nagyon sok feladatunk van. — Vajon azért olyan fontosak számunkra a nemzetközi kapcsolatok, mert kis ország vagyunk, vagy másért is? — Ma a legtöbb, vagy talán valamennyi nyugati ország mély válságot él át, nemcsak a gazdaságban, hanem az öntudatban is. A manipulációkra érzékeny, gyanakvó fiatalság különösen vágyik olyan ideológiára, illetve formára, ami elfogadható számára. S hiába a bizalmatlanságot növelő propaganda a szocialista országokkal szemben, a gazdasági eredmények, a politika, az élet biztonsága szempontjából Magyarországot nem győzik dicsérni. Az érdeklődés irántunk igen erős. Soha jobban nem kellene, mint most az irodalom tanúskodása arról, hogy itt az élet hogy bontakozik ki! Az irodalom nyújthatná azt a manipulációktól mentes, hiteles ábrázolást, ami a turistaként nyert benyomásokon, a hírlapi beszámolókon túl kielégíthetné az érdeklődést. Hubay Miklósnak mindig is szívügye volt a magyar irodalom külföldi terjesztése. Most az írószövetség elnökeként talán többet is tehet ebben a kérdésben. — Az írószövetség egymaga itt nem tud áttörést elérni. Azt megtehetjük, hogy szorgalmazzuk az ésszerű megoldásokat. Elmondtam a közgyűlésen is: a magyar irodalom külföldi terjesztésére csak egytizede kellene annak az összegnek, amit a külföldi irodalom itthoni terjesztésére fordítunk. Mondjuk egy külföldi kiadó vállalná egy lefordított magyar kötet kiadását — nem adhatnánk-e mi is hozzá annyi garanciát, hogy x példányt átvennénk? Mondjuk ötszázat. Könyvtáraknak, szakintézményeknek és teszem azt, az idelátogató külföldieknek könnyedén eladhatnánk. Hol van megírva, hogy a szállodákban csak matyóbabát vehet a külföldi, például Mándy novelláit németül nem? Azt mondják, nincs nekünk erre devizánk. Jól meg kellene fontolni a kérdést. Ha egy színház jól-rosszul eljátszik egy híg nyugati bohózatot - mert „sikerdarabnak" véli —, nem kell-e a bevétel 5 százalékát devizában kifizetnünk? Erre van devizánk, amarra nincs? De vannak más gondok is. Ba- bitsot például régebben sokat fordították. Épp a múltkor egy olasz antikváriumban találtam egy Hatholdas rózsakertet. . . Európai irodalomtörténetét Baselban 48-ban adták ki. Budapesten hetekjg kerestek egy példányt ebből, hasztalanul. Pedig micsoda tőke lenne egy meglévő fordítás! Kellene egy hely, ahová minden idegen nyelvre lefordított magyar irodalmi művet összegyűjtenek. Egyáltalán: többet kellene foglalkoznunk ezekkel a kérdésekkel. Nekünk, akik a magyar irodalmat, kultúrát időről időre külföldön is képviseljük, ezek ott napi aktualitást, sürgető igényt, fájdalmas gondot jelentenek. H. E.
