Dunántúli Napló, 1982. június (39. évfolyam, 148-177. szám)
1982-06-12 / 159. szám
Felmérés öt héiMi|» étén Az ötnapos munkahét tapasztalatai A megváltozott heti munkarenddel megváltozott a boltokban a vásárlás ritmusa is. A hétvége he lyett már csütörtöktől indul a nagyobb forga lom. Lépésváltás Egyházaskozáron Hasznosítják az új kutatási eredményeket - Bentokarb eladásra is - Roppantok szériában Nemrég ismét üzemi bemutató színhelye volt az egyházas- kozári Haladás Tsz. A résztvevők ezúttal arra kaptak választ, miképp lehet az új kutatási eredményeket a gyakorlatba szinte azonnal átültetni, s ezzel a mind nyomasztóbban jelentkező szarvasmarha-takarmányozási költségeket enyhíteni. Akik a néhány évvel ezelőtti szakma pelletálási bemutatón is részt vettek, most meggyőződhettek róla, hogy a melléktermék-hasznosításnak ez az energiaigényes módszere mór a tegnapé. Mivel a kis értékű Zökkenőmentes átállás az iparban — Gondok a szolgáltatásban — Szeptembertől minden iskolában szabad szombat Az ötnapos munkahét bevezetése az elmúlt évben széles körű társadalmi vitát váltott ki. Fogadtatása egyáltalán nem volt egyöntetű, az előkészítés során sok aggály, kérdés merült fel. Ma már azonban ki lehet jelenteni — annak ellenére, hogy egyes területeken jelentkeztek speciális problémák, hogy bizonyos megrögzött szokások nehezen mozdulnak —, mégis vívmánynak tekinthető. Megyénkben 1982. január 1- től az összesen 167 ezer fő az aktív kereső, 81 százaléka tért át az ötnapos munkarendre. Az áttérést nagyarányú felkészítő, szervező munka előzte meg. A legnagyobb aggodalmat a vállalatok számára a kieső munkaidő-alapok visszapótlása jelentette. Az ennek érdekében tett intézkedések 60 százaléka a normarendezésre és műszaki fejlesztésre irányult, 30 százalékban a munkaszervezést, munkafegyelem megszilárdítását tartották fontosnak, a munkaerő átcsoportosításából nyerhető visszapótlást csak 10 százalékban alkalmazták. Az ötnapos munkahétre való áttérés óta eltelt ót hónap nem nagy idő, mégis elegendő arrc, hogy bizonyos észrevételeket le lehessen szűrni. A közelmúltban végeztek felmérést a Baranya megyei Tanács munkaügyi osztályán. A felmérés eredménye nagy vonalakban a következő: Az ipar, építőipar területén az átállás zökkenőmentesen, problémák nélkül zajlott le. A kereskedelemben további finomításra van szükség, örvendetes, hogy ha lassan is, de változás mutatkozik a vásárlási szokásokban. Szombat délelőtt már korántsem jelentkezik akkora foraalom, mint azelőtt. így mérleqelik annak a lehetőségét, hogy az idegenforgalmi szezon után az élelmiszerkereskedelemben a szombati nyitvatartási megrövidítik. Az egészségügy területén a tanácsi jelentés szerint jól oldották meg a hétvégi ügyeletet, azzal, hogv egy központi helyet jelöltek felnőtt- és gyermekorvosi üqye'et ellátására, és a gyógyszerigények kielégítésére. A lakosság részéről azonban nagyon sok panasz merült fel a hét végén — különösen a qver- mekorvosi —, rendelők zsúfoltsága miatt. Az illetékesek szerint ez abból adódik, hogv talán sokan nem tudják, a lázas gyerekhez ki 'ehet hívni a külön e célra ügyeletben lévő orvost. Előfordult, hoqv a betegek háznál történő ellátására ügyeletet tartó orvosnak semmi dolga nem volt, míg kollégája a rendelőben alig győzte a betegek ellátását. A szolgáltatás területén az átállás miár korántsem volt problémamentes. Uqyanis a szolgáltató vállalatok megváltozott munkarendiüket — még a felkészülés időszakában — az ioari vállalatokhoz hasonlóan dolgozták ki, figyelmen kívül hagyva a lakosság ellátásának feladatait. Ezért az elképzeléseiket természetesen módosítani kellett, és 1982. január 1 -tői már eszerint valósították meg. Azonban ennek ellenére, az eltelt hónapok során vállalatok dolgozói több fórumon kifogásolták, hogy a szolgáltatói nyit- vatartás nem minden esetben egyezik az érdekeikkel. Ezért szükséges felülvizsgálni és módosítani az OTP, az Állami Biztosító, és a Gelka nyitvatartási rendjét. Nem fogadható el pl. a Tüzép, OFOTÉRT, óra-ékszer vállalatok kérelme sem, mely szerint szombaton zárva lennének. Szeptember 1-től állnak át valamennyi általános és középiskolában az ötnapos tanítási hétre, és talán egyik munkahely, munkarend változását sem kísérte ennyi érzelmi vihar és aggály, mint ezt, hiszen a családoknak több mint kétharmadát érinti. Néhány iskolában kísérleti jelleggel már egy^év óta az új rend szerint tanítottak. A kezdeti idegenkedés után ezekben az iskolákban is kedvezően megváltozott mind a pedagógusok, mind a szülők véleménye. A pedagógusok menetközben tapasztalt észrevételeit, javaslatait pedig hasznosítani lehet a jövőben. Jelezték például, hogy fokozatosan csökkent, végül megszűnt az igény a szombati szervezett programok iránt. A másik tapasztalat, hogy a jelenlegi 45 perces tanítási óra időtartamát az oktatás károsodása nélkül 40 percre lehetne csökkenteni. Ily módon öt óra után 25 perc többlet állna rendelkezésre, mely 15 perc kibővítésével a hatodik órát adnák. A közelmúltban érvénybe lépett rendelet szerint az iskolák szeptember 1-től nem reggel 8- kor kezdik a tanítást, hanem 40, vagy 45 perccel korábban. Az órarendet 10 napos tanítási ciklusra kell felosztani. Mindenképp csökkenni fognak a tanítási időn túli elfoglaltságok. A legnagyobb aggodalom az új tanítási rend miatt kieső túlórákat kíséri, hiszen emiatt a pedagógusok fizetése jelentősen csökkenhet. Nos, a további intézkedések feladata lesz megoldani, hogy egyrészt csökkenjen a pedagógusok kötelező óraszámé, másrészt, hogy a bérkeretet másképp lehessen felhasználni és biztosítani, hogy a pedagógusod keresete ne legyen kevesebb. Hiszen, az ötnapos munkahétre való átállás egyik feltétele volt, hogy sehol ne jelentsen ez bércsökkenést. Az év elején megváltozott munkarend a Volánra óriási szervező munkát hárított, és most szeptember 1-től újabb feladat elé állították, az új munka- és tanítási idő kezdése újabb járat-átcsoportosításokat követel, hog^r a csúcsidőben zavartalan legyen a szállítás. A Volán saját dolgozóinak ötnapos munkarendjét zökkenőmentesen oldotta meg, s mindezt úgy kellett megszervezni, hogy a hétvégi közlekedésben ez ne érződjék. Viszont mind a Volán, mind a MÁV az áruszállításokkal kapcsolatban nyújtott be panaszt illetékes fórumokon, ugyanis a hétvégi szállítás a kedvezmények ellenére továbbra is akadozik, sőt csökken. így a hét közben feltorlódott szállítási igényeknek nem tudnak eleget tenni Sarok Zsuzsa ÖTVENESEK Sárán Ferenc Hát néhány találkozót mór megejtettünk — mondjuk a művezető postavölgyi présházában, ahol aztán azonnal mással foglalatoskodtunk (ugyan mivel, mit gondolnak ...?), közben az idő is elszaladt — de aztán nagy elhatározással mégiscsak leültünk egyszer a Mártírok úti kis családiház egyik szobájában. Sárán Ferenc mindjárt be is mutatta néhány esztendős unokáját — szappan- és napillatú kis fiúcskát — aztán a család otthon lévő tagjait, feleségét és asszonylányát. A testes, zömök művezetővel jó húsz esztendővel ezelőtt hozott össze először a sors valamelyik építkezésen. A felvonulási épületben kecskelábú asztalon tervrajzok voltak kiterítve, néhány technikus ücsörgött a pádon halkan tárgyal- gatva, kint hideg vihar tombolt. — Tulajdonképpen miért dobtad ki akkor a jegyzetfüzetemet az esőre? Megereszt egy Sárán-féle „mosolyt", amibe belerengenek a vállai: — Kidobtam volna?! Látod, nem is emlékszem rá ... — Hány éve is vagy a vállalatnál? — Már benne vagyok a negyedik évtizedben . .. — Van még a családban építőiparos? — A fiam. Főépítésvezető a mélyépítőknél. Többnyire nagyobb objektumok építéséből vette ki részét Sárán Ferenc — ma már főművezető — a Bm. Állami Építőipari Vállalat dolgozójaként: sörgyári rekonstrukció, Szigetvári Cipőgyár, pécsi raktárbázis, DÉDÁSZ-létesítmények, 400- ágycs klinika, AGROKER-telep, Pécsi Bőrgyár bővítése, Pécsi Műszergyár, baromfifeldolgozó, jelenleg pedig Lvov-Kertváros- ban a nevelési központ. — Melyik áll a legközelebb hozzád? — A nevelési központ! A tervezők nagyon szép munkát végeztek. A kivitelezés a miénk, reméljük, sikeresen dolgozunk mi is . .. Egyébként nagyon tetszik nekem a műszergyár is.. Az asztalon kitüntetéseket, jjkleveleket rakosgatunk, némelyik már lassan sárgul, a piros dobozok egyikében Munka Érdemrend. Van itt gépelt hivatalos papír is — 1954-ben íródott káderjellemzés —, azt mondja: „ . . . Munkatársaihoz a viszonya jó, kitűnő szakember . .. csak néha durva kifejezéseket használ, ha mérges . . .” — Vagyis sűrűn káromkodtál ... — Úgy is lehet mondani, de hát erről ki a ... isten tud ie- szokni? Az építőipar nem kolostor. — Azt mondják, őrmester nélkül nincs hadsereg, művezető nélkül nincs ipar. — így is van. A rádió Szabó család műsorában van egy idétlen textilgyári művezető. A valóságban aligha élne meg az ilyen figura. A művezetőnek „tíz ujjal kell zongoráznia", vagyis széles körű szakmai hozzáértéssel kell rendelkeznie az iparágon belül, Ha ez nincs, előbb-utóbb kihullik a gárdából. A tekintélyt nem adják, hanem meg kell szerezni: szakmai tudással. A melós semmit nem tisztel, csak a tudást. Akkor kalapot emel, különben nem. — Voltak jó mestereid? — Persze. Harmincnyolcban szerződtem inasnak Juhász Ferenc építőmesterhez. Két év múlva már ismernem kellett a rajzot, vagy például g Schneider Karcsi bácsi, aki pallér volt, már rám bízta az épülendő ház kitűzését, amit nagyon gondosan, pontosan kell elvégezni. Akkoriban nemcsak a kőművességet, hanem az építéssel kapcsolatos szakipari teendőket is illő volt elsajátítani. — ... És a maiak? — Szakmunkástanulókra gondolsz? Nem vagyok jó véleménnyel ról.uk. Van közöttük néhány tehetséges gyerek, de úgy általában bizony .. . Némelyik méq egy ajtótokot sem képes beállítani. Azt hiszem, kevés időt töltenek el a kimondottan szakmai munkával. Ha mindegyiket be lehetne osztani egy segéd mellé, hosszabb időtartamra, többet tanulnának. Legalábbis én így látom. — A gyermekkorod milyen volt? * — Szép családi életet éltünk. Fönt laktunk a Frühweiss- ben, a Székely Bertalan út fölött. Hat darab gyümölcsfát ültetett az apám, meg aztán volt egy kis zöldség, ez-az, de a kertünkben alig volt egy arasznyi humusz, alatta csak szikla, vaspajszerrel feszegettük ki a köveket. Eleinte kocsival hordtuk a termőföldet. Apám a sörgyárból lovaskocsival szállította a tábla jeget a belvárosi lakásokba. Nyáron segítettem neki, a jégtömb több mint tizenkét kilót nyomott, s mire fölcipeltem az emeletekre, levegőért kapkodtam. A mi grundunk ott volt a kőbánya környékén. Tarzant játszottunk, ha „idegen" bandabeli gyerekek beléptek a mi területünkre, abból mindig nagy verekedések lettek. Még fiatal segédéveimben is örökké balhéztunk, a muzsikus cigánynak bekentem a vonóját szalonna- bürkével, szegény apám mindig azt mondta, soha nem ko- molyodok meg ... — És . ..? — Mit és?! Megkomolyodtam! Miért? Nem látni rajtam? — Egy nagyobb létesítmény avatásánál mindig tartanak ünnepséget. Ilyesmire szoktál kapni meghívót? — Többnyire. Amikor a baromfifeldolgozót építettük, tízezer forint célprémiumot kaptam, a többiek is szép összeggel mentek haza. — Mit tudtál összekaparni az elmúlt harmincvalahány esztendő alatt? — Annyit, mint esetleg más is, ha jól megfogja a pénzt. Ezt a családi házat én terveztem, én építettem, nemrég bővítettem, mert a lányom is itt lakik családjával. Aztán van egy kis szőlőskertem Postavölgy elején. Műszak után csak átballagok a munkahelyemtől tíz percnyi séta az egész. Feleségem is kint van gyakran, műtötték, de már jól van hálaistennek. —- Most már megmondhatod végre: miért dobtad ki az esőre a jegyzetfüzetemet annak idején? —• . . . Mert csak akkor szeretem az újságot, ha másokról olvashatok benne. írjál egyszer a mieinkről. Mondhatom, nagyon jó gárdám van. Ezekkel egy hegyet elmozdíthatok, ha éppen az kell .. . Rab Ferenc szalma nem viselte el a növekvő költséget, a tsz azóta váltott. Szárítóüzemük kapacitásának kihasználására licencvásárlással egy új technológiát adaptáltak, s ez év februárjában megkezdték a Bentokarb gyártását. Bentonit (vagyis agyagásvány) lecitin, (a napraforgóolajgyártás mellékterméke), karba- mid és gazdasági abrak — ezekből ál! a Bentokarb, amely a kérődzők takarmányában 30— 40 százalékban helyettesíti a növényi fehérjét, mindenekelőtt a szóját. Az új termék - amelyet a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kutatói és a visz- neki Béke Tsz szakemberei kísérleteztek ki, kizárja a karba- midmérgezést. A Haladás Tsz- ben naponta átlagosan 40-50 deka Bentokarbot etetnek gazdasági takarmányhoz keverten a tehenekkel igen jó eredménynyel. Az átállás nem igényelt különösebb beruházást. Ez év januárjában vásároltak - 280 000 forintért — egy automatamérleget, zsákolóval, zsákvarróval. Ezzel 8 óra alatt 20-30 tonna Bentokarbot tudnak zsákolni. A termék iránti érdeklődés nagy. A viszneki Béke Tsz az Alföld, Egyházaskozár pedig a Dunántúl nagyüzemeit látja el. Legnagyobb vevők az állami gazdaságok, ottjártunkkor éppen a Nagyszentjánosi Állami Gazdaságnak szállítottak el 300 mázsát. Az idén 5 ezer tonna Bentokarb kerül Egyházaskozárból a felhasználókhoz. A Haladás Tsz-ben néhány évvel ezelőtt még 70 százalékos volt a tehenészet takarmányozási költsége, tavaly ezt 50 százalék alá csökkentették s az egy liter tejre jutó takarmányozási költség nem érte el a 3 forintot. Az egy tehénre jutó tejtermelést 2600 literről 4380 literre emelték. Itt nyilván többről van szó, mint egy új termék bevezetéséről. A szövetkezét — mint az a legutóbbi bemutatón is kiderült - átfogóan racionalizálta a szarvasmarha-takarmányozási módszerét. Továbbra sem mondtak le a melléktermékek hasznosításáról, de ezeket — főként a kukoricaszárat — a húsmarhákkal etetik fel. A tejelő tehenek takarmá- nvozásának alapja a jó minőségű silókukorica-szilázs. Nyáron a zöldtakarmány. A tehenek pótabrakja egész éven át a nedves kukorica. Egyházaskozáron két fontos kutatási eredményt ültettek át a gyakorlatba. Azt, hogy Toppantva a nedves kukorica jobban erjed, mint szemesen és azt, hogy gödörsilóban jobban és olcsóbban tárolható, mint toronyban. Először csak saját részükre szerkesztettek roppantó-beren- dezést, amelynek óránkénti teljesítménye 15—20 tonna volt, majd melléküzemükben elkezdték a gyártását is. Ebből a típusból jelenleg 75 üzemel az országban. Tekintve a nagy érdeklődésre, a tsz ismét lépett és felkészült egy nagyobb teljesítményű berendezés gyártására. Az óránként 30 tonna kapacitású EKR-2-es roppantó- berendezés elkészült. Rövidesen megkezdik a sorozatgyártást. Nedves kukoricatárolási módszerük is igen egyszerű. A gödörsilókat betonlapokkal és fóliával bélélik, s erre ürítik a 36 százalék nedvességgel betakarított, toppantott szemeket. Lényeg, hogy a gödör két-három nap alatt megteljen. Az így betárolt nedves kukoricát fóliával, s végül 10 centis homokréteggel fedik be, A takarmány az újig megtartja jó minőségét, magas beltartalmi értékét. A beruházáshoz az állam 30 százalékos támogatást nyújt. HÉTVÉGE 5.