Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-12 / 128. szám
e Dunántúli napló 1982. május 12., szerda mm Elkésett interjú Weichinger Károly KossutNíjas építésszel Újsághír: február 20-án H éves korában elhunyt Weichinger Károly Kossuth-dijas építész a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott tanszékvezető tanára. Olvasom az egyik lapban megjelent nekrológot, amiből megtudni, bogy Weichinger Károly egész életútja az új építész- generációk nevelésének a szolgálatában állt, óm építészként viszonylag keveset alkotott. Számos tervpályázaton nyert dijat — soha meg nem valósult alkotások terveivel. Amikor még aktív korában szeretett volna kitörni a tanársággal járó korlátok közül, hogy élete utolsó szakaszában gazdag tapasztalatait a gyakorlatban hasznosítsa, az illetékes felettes azzal tartotta vissza, hogy „ön csak tanítson, nekünk az mindennél többet ér —" Weichinger Károly a két háború közti időben pécsi építésznek számított: alkotásainak java része itt valósult meg, s munkásságának az emlékét őrzi a város mai szerkezete is. Ö készítette (Dörre Endrével közösen) Pécs első városrendezési tervét, ő tervezte a Pálos-templomot és a temetői Szent Mihály kápolnát, ő adta meg a Széchenyi térnek a mai formáját, ő alakította ki a Magaslati utat... Évekkel ezelőtt mindezekre emlékező beszélgetés lehetőségét kerestem vele. Ö éppen betegeskedett, ezért a találkozás csak nehezen jött létre. Végül is a Budapesti Műszaki Egyetemen találkoztunk a Dunára néző kis szobában, amit az egyetem biztosított a számára, hiszen nyugdíjasként is aktív résztvevője volt az egyetemi munkának. Törékeny kis öregembert ismertem meg a személyében, aki hallatlan szellemi frisseséggel idézett fel régi pécsi emlékeket. Számomra nagyon érdekes volt ez a beszélgetés, ám feldolgozott formában mégsem jelent meg azóta sem; az egyéb feladatok egyre távolabb sodorták a témától az újságírót, aki utóbb aztán már le is tett az interjú megírásáról. Most mégis előszedtem a régi jegyzeteket, felelevenítendő a hajdani beszélgetést, immáron Weidhinger Károly búcsújaként a várostól. (Először a városrendezési tervről beszélgettünk, ami az akkori Pécs számára különleges újdonságnak számított) — Ez a terv a város egész területére vonatkozott, amelyhez az alapot az adta, hogy az egyetem elhelyezésére nagyobb építkezéseket terveztek. Annak A Pálos templom és környéke idején az építészeti tudást és az esztétikumot helyeztük előtérbe. Ma viszont úgy kell megszervezni egy városépítést, egy városrendezést, ahogy a szobrász is megcsinálja a szobrát. Az agyag nem áll meg önmagában. ezért fémvázat kell hozzá készíteni, azaz meg kell csinálni a csontozatot. Ugyanígy a várostervezésnél is előbb az egészséges úthálózatot kell megalkotni. Persze akkoriban az útnak nem volt még olyan jelentősége, mint ma. Volt talán száz autó az akkori Pécsett? __Ki gond olt volna akkor arra, hogy egy olyan kisvárosban, amilyen Pécs is volt, szélesebb utakat építsünk? (Később a Weichinger—Dörre féle rendelési termi eai pécsi építészekkel beszélgetve az derült ki, hogy a tervet áttanulmányozva annak sok ajánlását még ma is hasznosítani lehet. A beszélgetés következő részében a Széchenyi tér került szóba. Az indok: akkoriban vetődött fel a belvárosi rekonsbukcxá kapcsán a tér esetlegeii átrendezésének a gondolata.) — Emlékszem rá. az volt a kitűzött cél. hogy legyen a városnak egy olyan tere. ahol szívesen tartózkodnak az emberek, s ami a meglévőnél kevésbé lejtős. A város valamiféle fórumot képzelt el, és igen határozottan megkövetelte, hogy ezt a fórumot valami abronccsal vegyük körül. A fórumnak szánt belső teret semmiképpen sem akartam nagyon besüllyeszteni, de minél vízszintesebbre akartam formálni. Az abroncs a teret övező támfal lett, amit fent a dzsámihoz vezető lépcsősor váltott fel, lent pedig teljesen nyitva hagytam. Az igazság az, hogy a fórum-jelleget az abroncs nélkül is biztosíthattuk volna, sőt egy kertészeti megoldás talán kevésbé merevítette volna le a teret Az egésznek a megvalósítása sajnos nem az én elképzelésem szerint történt s az idő engem igazolt: maga a támfal kemény kőből készült a fedlapokat pedig jóval puhább kőből faragták, ez ellentmond minden logikának. (Megjegyezte, hogy ha napirendié kerül, szívesen segítene tanácsaival a tér korszerűsítésében, bár — és ezt nagyon határozottan hangsúlyozta — a szintkülönbség rnegtoi thaló, sőt megtartandó. Ezután a Magaslati óba terelődött a sző.) — Ennek a kialakítása 1935- ben került napirendre. Nagyon gyönyörű volt a terület, csodálatosan szép kilátással. A város nagyszerű látványt nyújtott onnan. A gondot az okozta, hogy a terület szőlőkkel volt foglalt, és a feltárás során nagyon erős érdekeltségekkel kellett megküzdeni. A rendezési terv elkészült. Nendwich polgármester el is fogadta, Makai főispán viszont az érdekeltek egyike, hónapokig még csak nem is fogadta a köszönésemet. Az út aztán mégis megvalósult, én pedig most már csak azt sajnálom, hogy az utóbbi évtizedekben beépült a déli oldala is és a páratlanul szép kilátás, aminek az érdekében pedig megszületett az út, szinte teljesen elveszett... (Nagy szeretettel beszélt legkedvesebb pécsi munkájáról, a Pálos-templomról, ami — így fogalmazott — „most is nagyon tét stör nekem”. Ez kézenfekvővé tette a kérdést (amire egyébként azóta már születtek igenlő válónak), miszerint a két háború között született építészeti alkotásokból lehet-e műemlék.) — A háború előtt még az volt az uralkodó nézet, hogy az az igazi műemlék, ami az illető kor tiszta stílusában épült. Azóta ez a nézet mór változott, és ma már bizonyos mértékig a szecessziós épületeket is megbecsüljük. Ez azt jelenti tehát, hogy a szecessziót művészettörténeti kornak tekintjük, bár amit létrehozott, az voltaképpen csak epidermisz, hiszen igazi tartalmi változás nincs mögötte. Idóbb hoztuk hát a határt, és ma már a századelő épületeinek az értékesebbjét is a műemlékek közé soroljuk. Vannak városok, ahol az első világháború előtt épült házsorokat tartanak meg úgy, hogy a belsőket korszerűsítik. Óvatosabban kell tehát a két háború között épült dolgokhoz is nyúlni, hiszen talán csak az utókor tud róluk érdemben dönteni. (Mint tudjuk, azóta megszületett az űzi. helyi védettség fogalma, amit elsősorban a történelmi belvárosban kívánnak alkalmazni. Csakhogy említettek, az újabbak éppen a belvároson kívül vannak -----A beszélgetés a tovább iakban kötetlenebbé vált. Weich inger Károly akkori tevékenységéről beszélt, s elmondta: egyike volt azoknak, „kik Pátzay Pállal együtt felemelték a szavukat a Hiltonnak a vár történelmi-műemléki környezetébe telepítése ellen. Rezignál tan fűzte hozzá: ered— Ugyanis beteges babonának tartom az ilyeneknek az építését. Különösen a maga- sabbja egyenesen beletenyerel a kialakult, megszokott várossziluettbe. Persze az igazi gond nem ez. A magas házakban lakók állandó feszültségben élnek, szinte rettegést jelent lemenni, felmenni még akkor is, ha működik a lift. (Azóta — mint tudjuk — a mo- gasházak építését valóbon leállították, legújabban pedig a középmagas épületek építését is erősen korlátozni akarják. A beszélgetés végén mintegy búcsúzóul egy érdekes gondolatot feszegetett.) — Az építész művészi munkát végez — ezt is várja el tőle mindenki —, de érdekes módon mégsem illeti meg őt az a szerzői jog, ami védené a művét. A kész tervhez háborítatlanul nyúlhat hozzá mindenki (a le- silányítók nevét nem őrzi meg □z utókor!) és az elkészült művön is kedvére változtathat mindenki, az építésznek pedig bele kell ebbe törődnie ... Hársfai István Jövőre emlékeznek meg Jávorka Sándor neves flórakutató születésének 100. év-, fordulójáról. Ennek jegyében két éve Jávorka Sándor- dijat alapított a Magyar Biológiai Társaság, amelyet mindig egy, a botanikában kiváló eredményt felmutató kutató kap meg. Ezúttal, az aiapítós óta másodikként a Pécsett élő 75 éves dr. Horváth A. Olivér részesült a magas kitüntetésben, aki épp fél évszázada kutatja a Mecsek flóráját. A pécsi tudóst Jávorka Sándor indította el a pályáján a harmincas évek elején, amik >r a Nagy Lajos Gimnázium természetrajz tanáraként felkereste, hogy segítségét kérje a múlt századi Majer Móricz-féle herbárium rendezéséhez. A tanács az volt, hogy ne csak rendezze, de egészítse ki az anyagot, vagyis kezdje meg még behatóbban a Mecsek Emlékek Jávorka Sándor flórakutatóról teljes kutatását A Nemzeti Múzeum Növénytárának ekkor már Európa-hirű geobotanikusa bízott a lelkes pécsi kollégában és annyira megerősödött ez a szakmai, majd emberbarát: kötődés, hogy a Mecsek és környékének a kutatásával ő maga sose foglalkozott Tiszteletben tartották egymás kutatóterületét. Jávorka csak egyszer jött le Sellyére, hogy a Dráva-sik réti füveit vizsgálja. Együtt többször jártak be terepet, így a zalaszentgróti ősgesztenyésben, Balaton-fel- vidéken. Őrségben. Az utóbbi helyen a láprétek növényvilágával ismerkedtek, s együtt találták meg a rovarévá harmatfüvet. A leghosz- szabb gyűjtőútjuk egy hónapig tartott Kolibica kiinduló állomással, amikor a Besztercei-havasok teljes flóráját feldolgozták. Mindegyik növényből két példányt préseltek le, és az egyik herbárium a Nemzeti Múzeum Növénytárába került, de aztán eltűnt a második világháborúban. A másik és most már egyetlen gyűjtemény jelenleg Pécsett van. Horváth A. Olivér Budapesten minden évben felkereste Jávorka Sándort, akinek még az első találkozásukkor megígérte, hogy hozzá hasonlóan, önzetlenül pártfogolja a fiatal tehetségeket. ígéretéhez hű maradt. Csuti J. HH Tanalmáayek Pécs város törtéietébfl A szabad királyi város rangjára emelkedés 200. évfordulóján, 1980. november 14- én rendezett 2. várostörténeti konferencia anyagát, a legújabb kutatások eredményeit a Baranya megyei Levéltár Sándor László szerkesztésében megjelentette. A megjelenítés, a borító és a tipográfiai terv Borsy Károly munkája. A fotókat Keresztény János, Nádor Katalin és Steurer Ferenc készítették. A kötethez írt előszavában dr. Fehér István értékelő sorait Komlódi Józselné tanácselnök-helyettes ünnepi megnyitójában a történelmi jelen és a múlt viszonyára utalva az elmúlt két évszázad eredményeit vázolta és szólt a mai nemzedék feladatairól. Az igen rangos előadások sorát az időközben váratlanul elhunyt Ruzsás Lajos nyitotta meg. Kállay István szerint Mária Terézia várospolitikáját pénzügyi érdekek határozták meg. A kincstári bevételeket az országgyűlés ellenállása miatt csak a szabad királyi városok számának emelésével lehetett emelni. Mivel Baranyában ilyen város nem volt, Bellye fejlesztését tervezte. A szükséges feltételek hiánya miatt esett Pécsre a választás. Csizmadia Andor a szabadalomlevél 22 pontja elemzésével részletesen ismerteti a város jogállását. Bevezetőként vázolja az országgyűlésnek és a királynőnek ellentétes felfogását. Megállapítja, hogy a szabadalomlevél aláírásával az uralkoáónő tulajdonképpen átlépte hatáskörét. Benda Kálmán a magyar jakobinus mozgalom szétzúzása utáni vizsgálati anyagot ismertetve arra következtet, hogy Pécsett és környékén ismerték a „jakobinus kátét”. Kijelenti, hogy Pécsett erős értelmiségi bázisa lehetett a forradalmi eszméknek. Tényként említi, hogy a város ellenzékiségéért súlyosan meglakolt. Tímár György a privilégiumlevél egyes, máig ható kérdéseit tárgyalja, miután kifejtette annak publikációs múltját. Bejelenti, h'ogy a teljes szövegnek magyarra fordítását elsőként Sándor Lászlóval közösen elvégezték. Az előadás idején kéziratban, azóta a Baranyai Helytörténetírás 1980. évi számában tanulmányozható. Sándor László a szabadalomlevelet külső ismertetőjelek alapján ismerteti. Leírja a könyv alakú diplomát, a város cimerképét és annak kördíszítését, az uralkodónő pecsétjét. Az előbbieket színes nyomaton, az utóbbit fekete-fehér fotón be is mutatja. Kanyar Józsel a Dél-Dunán- túl népoktatási és közművelődési kérdéseit vizsgálja 1777— 1868-ig terjedően. Bizonyítja területünk hátrányos helyzetét Észak-Dunántúllal szemben a fő- és középiskolázás területén, a népiskolák alapításában. Ugyanezt találja a nyomdákat és kiadványokat illetően is. Vörös Károly a város helyét keresi a 20. század eleji magyar városhálózatban. A privilégiumlevelet a polgári fejlődéshez mór nem tartja elegendőnek. Látványosan rangsorolja a megyei városokat. Pécs a középső helyet foglalja köztük el. A városfejlesztő erők jelenlétét állapítja meg. Korreferátumában Mándoki László 18. századi adatokat adott a pécsi céhekről. Megállapítja, hogy a város fejlődésének kovászai voltak. Sarosácz György ismerteti Nikola Tordinacnak, a pécsi bosnyókok népdalgyűjtőjének életrajzát és munkásságát, a „Horvát népszokások, népdalok és népmesék” c. kéziratát. Szita János a kezdődő polgári fejlődés két jogintézményét, a betáblázást és a csődeljárást tárgyalja. A város tanácsa, bár erre joga még nem volt, mindkettőt meglehetősen korán alkalmazta, elősegítve ezzel gazdasági fejlődését. Nagy Lajos a régészeti kutatások eddigi lehetőségeit és eredményeit vázolja. Felhívja a figyelmet a római város alapfalainak a veszélyeztetettségére. A leletmentések során előkerült középkori emlékek alapján több kérdést megválaszol. Kajtár István 1780-tól a szabadságharcig terjedően a kiváltsággal járó önkormányzati szervekben és a városigazgatásban kereste a demokratizmus jegyeit. Megállapítja, hogy a város viszonylagos egysége felbomlott, a hatalom a tanácsi oligarchia kezébe került. Kiss Géza a szabadságharcot megelőző hét évtized hely- ismereti irodalmát tekintette át. Részletesen ismerteti kibontakozásának periódusait, akadályait, a megjelent munkákat. Szkladányi Péter a királyi főgimnáziumnak a zenei életét kutatta a 19. század első felének jellemzésére. Megállapítja, hogy nem egy jó hangú kórus létrehozása, hanem az együtténeklés volt a cél. Az iskolán kívüli zenés és táncos szórakozást tiltották. Bezerédy Győző adatokat közöl Pécs 1944 november 29-én bekövetkezett felszabadulásáról. Két kérdésre keresi és találja meg a választ: Csakugyan fél nap alatt szabadult fel a város? Minek köszönheti, hogy szinte sérüléseket sem okozott a front átvonulása? Pécs történeti irodalma jelentős, jól gondozott munkával gyarapodott. Várjuk az 1984 őszére jelzett folytatást. Dr. Füzes Miklós Pécs őrzi a keze nyomai
