Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)

1982-05-27 / 143. szám

6 Dunántúlt napló 1982. május 27., csütörtök Miénk a lakóhely! Hal dolgozhatnak a pécsi kellektivák? Társadalmi munka- lehetőségek 1982-ben A z V. ötéves tervidőszakban kettőszázhúszmillió forint értékű társadalmi munkával segítettek a pécsiek a város fejlesztési, fenntartási gondjainak megoldásá­ban. A város a jelenlegi tervidőszakban is számit az önzet­len kollektívák, személyek támogatására. A városi tanács vég­rehajtó bizottságának társadalmi munkákat szervező szakbi­zottsága épp ezért minden évben feltérképezi, hogy hol, mi­lyen munkához igényelnek társadalmi összefogást. így tör­tént ez az 1982-es évben is. A társadalmi munkát vállalók tevékenységét az „Egy napot Pécsért” mozgalom keretében ismerik el. szerkesztőség postájából S Pécsett, a műjégpálya mellett bűzlik ez a szeméttel teleszórt árok. Vajon meddig? Fotó: Proksza László Domborműavatás,- pécsi kezdeményezésre Volt nagykőrösi tanító­képzősök találkozója A két héttel ezelőtti hét végén a városi tanács dolgozói is kint szorgoskodtak: több, mint szá­zan tisztították a Malomvölgy leendő II-es számú tavának medrét, a körülötte lévő terü­letet. A város déli részének szomszédságában lévő, máris kedvelt — áprilisban 8000-en keresték fel — kirándulóköz­pont teljes kialakitása az egyik legfontosabb társadalmi mun­ka feladat. Kora tavasztól so­kat dolgoztak már itt a posta, a DÉDÁSZ, a Volán, a Geo­déziai és Térképészeti és más vállalatok, üzemek, intézmé­nyek dolgozói, szocialista bri­gádjai. Hasonló intenzitással folyik a Kovácstelep közelében léte­sítendő Béke szabadidőpark ki­alakítása, ahol főként a MÉV, illetve a Pécsi Vízmű szocialista brigádjai vállaltak jelentős tár­sadalmi munkát. Vasas ll-n, a Búzaberki dű­lőben építendő szabadidő- központ tervei is elkészültek, s a szénbánya, a bogádi terme­lőszövetkezet, a hirdi kender­fonó dolgozói hamarosan hoz­zákezdhetnek a vállalt nagy­szabású társadalmi munkához. E három - nagy területen fekvő kirándulóhely — a meg­levő Égervölggyel körülfogja — majd a várost, változatos pihe­nési, szórakozási lehetőségeket kínálva a pécsieknek. Mielőbbi kialakitásuk, illetve rendszeres gondozásuk folyamatos társa­dalmi munka lehetőségeket kí­nál Pécs lakóinak. Bölcsődék, óvodák, iskolák Szintén minden évben jelent­kező igényként számolnak a szocialista brigádok a város bölcsődéinek, óvodáinak, isko­láinak, szociális otthonainak, öregek napközijének kisebb- nagyobb felújításával, festésé­vel, újabb játékok készítésével. A legtöbb intézménynek, így a Fürst, a Hajnóczy, a Garai, az Acsády, az Ajtósi, a Melinda, az Anikó utcai, a Köztársaság, a Krisztina téri bölcsődének, az Enyezd, a Dugonics, a Karikás, a fehérhegyi, a Bártfa, a Viktó­ria. a Kóczián, a Mezőszél ut­cai óvodának, a pécsszabolcsi, az Ágoston téri, a Tiborc utcai, az Építők úti, a meszesi, a gyárvárosi, a lll-as számú kert­városi általános iskoláknak, a Dobó, a Nagy lajos, a Koma­rov, a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskoláknak elsősor­ban asztalos, festő-mázoló, víz-, illetve villanyszerelő szakmun­kákra lenne szükségük. Ugyancsak kőműves, aszta­los, festő, víz-, valamint villany­szerelő szocialista brigádok tá­mogatására számítanak az Egyesitett Szociális Intézmé­nyek Xavér, Geisler, Kassa és Vöröskereszt utcai otthonai. Az intézmények által kért társa­dalmi munkákat a városi ta­nács illetékes osztályai — egészségügy, művelődésügy — koordinálják. Kirándulóhelyek, sport­létesítmények, városszépítés A mezőgazdasági osztályon ér­deklődhetnek azok, akik a kirán­dulóközpontok, tornapályák, sétautak, asztalok, padok, eső­beállók, szalonnasütők kialakí­tásában, karbantartásában se­gédkeznének. Azok a munkahelyi, lakóhe­lyi közösségek, akik közcélo­kat szolgáló játszótereket, uta­kat, járdákat szeretnének kör­nyékükön létesíteni, a tervosz­tályra küldhetik pályázatukat. A Testnevelési és Sportfel- ügyelóség koordinálja a város sportlétesítményeinek bővíté­sét, felújítását szolgáló társa­dalmi munkát, melyből eddig mór jelentős részt vállaltak ma­gukra a sportolók és a sport­köröket támogató dolgozók. A PMSC újmecsekaljai létesít­ményei közül többek között a labdarúgópálya lelátójának építését, az épülő tornacsarnok környékének parkosítását, a kajak-kenu tanmedence tető- szerkezetének szigetelését, a kézilabdapálya kerítésének ja­vítását tervezték. A Spartacus Sportkör tömeg­sport célokat szolgáló univer­zális játéktér —, kispályás labda­rúgó-, tollaslabda-, röplabda- pálya — kialakításához számít társadalmi támogatásra. A KISZ Pécs városi Bizottsá­ga többek között középiskolá­sok városszépítő nyári táborát, illetve átadás előtti lakások takarítását szervezi. Az MHSZ a honvédelmi spor­tok iránt növekvő igények ki­elégítése érdekében tanintézeti alagsori, illetve azokba lőterek kialakításához keres közremű­ködőket. Társadalmi munkában tervezőkre is szükségük van. A Mecseki Kultúpark állat­kertjében festő, takarító, út­építő, lakatos, kőműves, vízve­zeték-, villanyszerelési és ker­tészeti munkákra várnak jelent­kezőket. a vidámpark szintén kertészeti tennivalókra keres vállalkozókat. A Tettye téri Pintér-kertben szintén egész évben találnak gondozási, ültetési feladatokat az önként jelentkezők. Szerszá­mot a helyszínen kapnak. Ha­sonló munkák kínálkoznak Me- legmányban, Jakabhegyen. A kollektívákat előzetes egyezte­tés alapján a helyszínre szállít­ják. A Kertészeti és Parképítő Vállalat is számos hasznos munkát ajánl közösségeknek és magánszemélyeknek. A cserje­csoportok aljának felásásától, kapálásától kezdve, a kőtálak­ban lévő virágok öntözésén át a szökőkutak tisztításáig szá­mos különböző kertészeti, par­kosítási feladatra lehet náluk jelentkezni. Áz illetékes válaszol Rendbe tették az utat Tapisa István olvasónk tette szóvá még április elején, hogy a pécs-ka- posvári főút mecseki sza­kaszán a leállókban nem tudnak parkolni az autó­sok, mert itt halmozták fel a törmeléket. Levelet kaptunk Temesi Ferenctől, a KPM Pécsi Közúti Igazgatóságának igazgatójától, hogy két héttel ezelőtt befejezték a leállók tereprendezését. 15-087 II pécsi ÚTIHFORM Egressi László, pécsi ol­vasónk tette szóvá, hogy nemcsak Budapesten, Pé­csett is gyakran rosszak a forgalomirányító jelzőlám­pák. Javasolja, hogy mint a fővárosban is, legyen egy élő telefonszám, ame­lyen a pécsiek bejelenthe­tik a hibákat. Van ilyen telefonszám Pécsett is: a 15-067. A KPM Közúti Igazgatóság éjjel-nappal ügyelete. Pé­csi olvasóink itt jelenthetik be észrevételeiket és kér­hetnek információt az utak állapotáról is. Bizarr, de valós párhuzamot vonhatunk a hajdani pécsi bú­torbizományi címe és sorsa kö­zött. A Temető utca 4. szám alatti bolt ugyanis két éve megszűnt. Az amúgy is ideigle­nes jelleggel működő helyiséget (az ott épülő új egyetemi kol­légium miatt) már le is bon­tották. Pillanatnyilag tehát Szekszárdon van a legközeleb­bi bútoirbizományi. Oda utaz­hatnak azok, s ezt tették szóvá többször olvasóink, akik — ra­gaszkodva a BÁV felvevő he­lyeihez — meg akarnak szaba­dulni feleslegessé vált lakbe­rendezési tárgyaiktól, vagy a bútorkínálatot kiegészítendő használt bútort szeretnének vá­sárolni. Igaz, nemrégiben Lvov-Kert- városban átadtak egy új bizo­mányi boltot, de ez — feltehe­tően raktározási gondok miatt — csak apróbb műszaki tárgyak átvételével foglalkozik. Ugyan­akkor minden illetékes és lai­Tanítók generációit nevelte, bocsátotta szárnyra Váczy Fe­renc, aki — haláláig — évtize­deken át volt tanára, majd igazgatója a Nagykőrösi Taní­tóképzőnek. A szakmailag és emberileg egyaránt kiemelkedő pedagógusról utcát neveztek el Nagykőrösön, egykori iskolájá­ban azonban nem őrzi nevét emléktábla. Egykori tanítványai közül ma is sokan tanítanak Pécsett és Baranyában. Az ő kezdeménye­zésükre indult egy akció: mél­tó emléket állítani a kiváló ta­nárnak, elődnek. Dani Sándor vezetésével intéző bizottság Sziebert Zsuzsanna pécsi, Ivov-kertvórosi olvasónktól kap­tunk levelet: „Nem tudtam mozgássérült kislányom tolókocsiját, bicikli­jét ho| tartani. A Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet Szé­chenyi István szocialista bri­gádja a segítségemre sietett: a mozgáshoz nélkülözhetetlen esz­kus egyetért egy baranyai bú­torbizományi szükségességével. Ám mint megtudtuk; ebben az ötéves tervben (tehát 1985-ig) anyagi és helyiséggondok miatt nem terveznek ilyen áruházat. Korábban szóba került a Do- mus Áruház melletti Autóker- üzlet megvétele, sót a budai városrészben is terveztek egy 800 m'-es üzlethelyiséget erre a célra. Mindezekből mára csak a szándék maradt, mert a hosz- szú évek során a beruházásra fordítható összegek egyre csök­kentek. Átmeneti megoldást is nehéz találni, bár van néhány ötlet, melyek megvalósítását a válla­latok és az illetékes szervek együttműködésével lehetne se­gíteni. Schön Sándor, a BÁV fejlesztési és szervezési főosz­tályáról elmondta, hogy ha si­kerülne bárhol megfelelő he­lyiséget találni, akkor a vál­lalat a bérleti díj egy részét alakult, amelynek tagjai össze­gyűjtötték a szükséges adato­kat, elvégezték a- szervezési munkákat, az anyagiakat pedig a nagykőrösi tanács vállalta. Domborművet készíttettek, amelynek ünnepélyes avatására június 5-én kerül sor a volt Nagykőrösi Tanítóképzőben rendezendő ünnepségen. Ez az ünnepség alkalom is egyben a volt diákok rendhagyó találko­zójára, amelyre ezúton is sze­retettel meghívják az ott vég­zetteket. (Az ünnepséggel és találkozóval kapcsolatosan fel­világosítást nyújt Dani Sándor, Pécs. Bálics u. 4.) közök számára tárolót készí­tettek. A Faipari Szövetkezet l-es üzemének Szeptember 29. szocialista brigádjának tagjai pedig kislányom otthoni tor- náztatásához asztalt, széket ké­szítettek, mindkettő nemcsak célszerű, hanem igen szép bú­tordarab is. Köszönöm a bri­gádoknak a segítséget, szabad idejükben végzett munkájukat.” tudná fizetni, s természetesen a személyzetet is biztosítaná. Jelenleg egyébként öt ma­szek foglalkozik használtbútor- kereskedéssel Pécsett — renge­teg munkával... A közvetíté­seket megkísérlő két „csere­börze” telefonja is sűrűn cseng bútorügyben, mint megtudtuk, az érdeklődők inkább konyha­bútorokhoz kívánnak hozzájut­ni, míg antik darabjaiktól sza­badulnának meg. Mint Utassy Eta, a Pécs városi Tanács V. B. hivatalának illetékese elmond­ta, elsősorban helyiségproblé­mák gátolják újabb kisipari engedélyek kiadását. Nem is nagyon jelentkeznek az embe­rek __ A bútorellátás keresleti és kí­nálati oldala korántsem egye­zik ma. Talán joggal bízhatunk abban, hogy bútorbizományi ügyben nem ez az írás jelenti majd az utolsó felvonást. Bozsik László A telefonnál Kaphat-e gyest a bedolgozó? Beszámítják-e a családtagi munkát a tsz-tagságba? Az elmúlt héten társadalom­biztosítási kérdésekre válaszol­tak szerkesztőségünk telefon­ügyeletén a társadalombiztosí­tási igazgatóság szakemberei. A kérdések és a válaszok egy részét ezúton közöljük. Telefonáló olvasónk egyedülálló oz- vegyasszony. Három gyermeket ne- *®l. Nagyobb lánya ez év szeptem­berétől Pécsett tanul tovább. Az autóbusszal történő bejárás fárasz­tó, és a tanulásra is kevés idő jut­na, ezért kollégiumba szeretné Írat­ni. Az iránt érdeklődik, hogy ha a gyermekek kollégiumba járnak, mit veszít a családi pótlékból és mit az özvegyi nyugdíjból t Sem a családi pótlékra jogo­sultságát, sem özvegyi nyugdí­ját nem befolyásolja az, hogy a gyermekek kollégiumban (diákotthonban) vannak elhe­lyezve. Őket ilyenkor is háztar­tásban levő gyermekként kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy fizet-e utánuk térí­tést vagy sem. Felhívjuk azonban figyelmét arra, hogy ha a gyermek szak­munkástanuló és „kollégium­ban” helyezik el, akkor a csa­ládi pótlék nem jár. Az özvegyi nyugdíj folyósítását azonban ez utóbbi körülmény nem befolyá­solja. i feldolgozó olvasónk ez év márciu­sában szült, 11 hónapja dolgozik. Jelenleg szülési szabadságon van. Azt kérdezi, hogy kaphat-e gyermek- gondozási segélyt? Elmondásából látszik, hogy a gyermekgondozási segélyre jo­gosultság 1982. május 1-től megkívánt feltételei közül ele­get tett annak, hogy a gyer­mek születését közvetlenül meg­előző két éven belül 270 napig dolgozott. Az életbe lépett új rendelkezések szerint a bedol­gozóknál még az is szükséges, hogy biztosított is legyen ezen idő alatt. Tájékoztatásul el­mondjuk, hogy a bedolgozó biztosítása azokban a hóna­pokban áll fenn, amelyekben a keresete az 500 forintot elérte. * — Három- vagy hatéves korig kap- ^°*j®-e a gyermekgondozási segélyt lisztérzékeny gyermekére? — kérdezi •gy pécsi olvasónk. Az anyát, illetve a gyermekét egyedül nevelő apát, ha a gyer­mek tartósan beteg, vagy sú­lyosan fogyatékos — az egyéb feltételek megléte esetén — gyermeke hatéves korának be­töltéséig illeti meg a gyermek- gondozási segély. A gyermek­nek ezt az állapotát a körzeti gyermekorvos (ahol pedig kör­zeti gyermekorvos nincs, ott a körzeti orvos) igazolja az egész­ségügyi miniszter által adott szakmai iránymutatás figyelem­be vételével. * Kérdozték, hogy az 1»70-es évok elején termelőszövetkezetbe lépett tag kérheti-e a korábban családtag­ként eltöltött idejének a beszámítá­sát? A módosított és jelenleg ha­tályos rendelkezések szerint a mezőgazdasáai szövetkezetnek az a tagja, aki korábban csa­ládtagként a közös munkában részt vett. a szövetkezetbe tör­tént beléoéstől számított két éven belül kérheti azoknak a naptári éveknek — legfeljebb öt naptári évnek — szolgálati idő­ként! beszámítását. a) amelyekben családtag­ként a közös gazdaságban vég­zett munkával 150, nő 100 mun­kanapot — 1967. január 1-e előtt 120, nő 80 munkaegysé­get, szakszövetkezetnél 120, nő 80 munkanapot — teljesített és bl amelyekre a nyugdíjjá­rulékot megfizeti. A mezőqazdasági szövetkezet tagjának közös munkában részt vevő az a családtagja, aki a szövetkezetbe nem lépett be, legkésőbb 1983. december 31- ig kérheti a most ismertetett feltételek mellett a közös gaz­daságban véazett munkával el­töltött naptári éveknek — leg­feljebb öt naptári évnek — szol­gálati időkénti beszámítását. A jogszabály lehetőséget ad arra is. hogy a Társadalombiz­tosítási Bizottsóq különös mél­tánylást érdemlő kivételes eset­ben a most ismertetett határ­időktől eltekintsen. Üzlethelyiséget bérelne a BÁV Lesz-e bétorbizoináiiyi Pécsen? Olvasóink írják • • Önkéntes segítők

Next

/
Oldalképek
Tartalom