Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)

1982-05-23 / 139. szám

1982. május 23., vasárnap Dunántúli napló 3 Híd épül a szója földön Vízvezeték a Duna alatt EltereliH az 56-os út forgalmát Mohácsnál A tablóverseny eredményhirdetése A díjak kiosztásával véget ért tegnap a Pécsett végző közép­iskolai osztályok között hagyo­mányosan meghirdetett tabló­verseny. A kiírók — a Pécs me­gyei város Tanácsa V. B. műve­lődési osztálya, a KISZ megyei Bizottsága és a Dunántúli Napló szerkesztősége — első­sorban azokat a tablókat érté­kelte az első helyekre, amelyek kifejező, a végzett tagozathoz igazodó és maradandó emlé­ket állítottak a 3—4 éven át együtt tanuló diákközösségek­nek. Ennek alapján az I. díjat a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola IV/A, óvó­nő tagozatos osztálya, a II. dí­jat a Művészeti Szakközépisko­la zenei és tánctagozata, a III. dijat pedig a JP Gimnázium és Szakközépiskola' IV/B, ugyan­csak óvónő tagozatos osztálya érdemelte ki. A Dunántúli Napló közön­ségdíját a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola IV/C osztálya, a Konzum Áru­ház különdiját a Leöwey Klára Gimnázium IV/B osztálya kap­ta meg. Az eredményhirdetés és a dijak átadása tegnap dél­előtt volt a Dunántúli Napló székházában. Megkezdőinek a balatoni évadnyitó ünnepségek Szombaton megkezdődtek a bala­toni évadnyitó ünnepségek. Siófokon, a dél-balatoni kulturális központ színháztermében kórushangversenyt rendeztek, amelyen a miskolci házi­ipari szövetkezet női kara, a mözsi Bartók Béla női kar, a paksi mun­káskórus, a siófoki bányász és Ko­dály női kar, valamint a siófoki dalkör adott műsort. Balatonfüreden fúvószenekar térzenét szolgáltatott, majd több művészeti együttes, köz­tük a veszprémi Aréna amatőr szín­játszó csoport, a veszprémi néptánc­együttes, a balatonfüredi városi ve­gyeskor lépett színpadra. Este lam- pionos hajók felvonulása zárta az első napi programot. Vasárnap dél­előtt a balatonfüredi Rózsakertben kerül sor az ünnepi vitorlás évadnyi­tóra, a' vitorlqbontásra. Egy-egy személy naponta át­lag 160 liter vizet fogyaszt. A lakótelepi lakásokban még en­nél is többet. Mivel a családi házakban élők a csapvizzel még öntöznek is, nem ritka, hogy na­ponta 3—400 liternél is többet használunk el. Figyelemre méltó összehasonlító adat, hogy van olyan iparilag fejlett nyugat-eu. rópai ország, ahol a személyen, kénti napi háztartási vízfogyasz­tás nem éri el a 130 litert Baranyában évről évre nő a vízfogyasztás. Jóllehet a me­gyei Vízmű Vállalat tavaly negy­venmillió forintot költött a ke­zelésében lévő vízművek fej­lesztésére, a vízgondokat — kü­lönösen a pécs—komlói régió növekvő vizszomját — csak a Duna II. regionális rendszer üzembe helyezésével szüntethetik meg. Mint arról lapunkban koráb­ban többször is hírt adtunk a Duna II. regionális vízvezetéken a Mohácsi-sziget parti szűrésű kútjaiból nyert ivóvizet juttatják majd el a megye két legna­gyobb városába, valamint lehe­tőség nyílik ezáltal arra is, hogy a vezeték mentén fekvő települések vízhiányát is meg­szüntessék. A Mohácsi-szigeten fúrt kutak gyűjtője elkészült, így május végén megkezdik a kutak üzemeltetését, hogy a megközelítően egy évig tartó vízhozam- és vízminőség-vizs­gálatok után a Duna alatt át­vitt vezetékre kapcsolva továb­bíthassák a jó minőségű ivó­vizet a fogyasztókhoz. Ha valaki a közelmúltban járt, vagy a napokban jár az 56-os úton, megdöbbenve ta­pasztalhatja, hogy a Csele csár­da és a Farostlemezgyár közöt­ti, tavaly még szóját termett föl­dön hídpilléreket zsaluznak a DÉLVIÉP építői. Vajon miért építenek hidat a jelenlegi út nyomvonalával párhuzamosan, a szántóföld kö­zepén? — tették fel többen a kérdést az építőknek. Nos, csu­pán azért, mert a Dunától szá­mított 630 méter hosszúságú sze. relőpálya eléri a jelenlegi utat, s mivel a szerelőszint jtt szinte azonos a budapesti országút magasságával, arról a forgal­mat egy megemelt útra kell te­relni, hogy alatta a munkák közben zavartalanul folyjanak. Amikor ugyanis elkészül majd a Dunát átszelő 600 méteres vezeték összeszerelése, akkor azt 210 húzókocsival viszik a mederig és húzzák át a víz alatt a Szabadság-zátonyon és a bel­ső Duna-ágba épített gáton át a túlsó partra. A parton éppen ezért nagy földmunkák kezdődtek. Jelenleg dózerekkel, homlokrakodókkal és dömperekkel a humuszolás folyik, hogy a szerelőpálya szintje a vízszint alá kerüljön. A szerelőpályát átívelő hidat e hónap végére, míg a pálya- szakaszt június végére tervezik átadni. Addig is a szerelőpá­lya nyomvonalán 9, míg a te­relőút megépítése folyamán 14 ezer köbméter földet kell meg­mozgatniuk. A szerelőpálya megépítése után elkezdik a csővezeték ösz- szeszerelését, aminek elkészül­tével, a szeged—pécsi gázvezeték Bár térségében a Duna alatti átvivése után még az idén kí­vánnak átjutni a szigeti oldal­ra, ahol addigra ugyancsak el­készítik a vezeték behúzó pá­lyáját. Ekkor kerül sor terelő­út. valamint vele együtt a híd lebontására és az 56-os ország­út eredeti helyén történő meg­nyitására. Kapu László Fotó: Schindl József Hatmilliós ráfizetés 10 kilométeren Megszűnik a nagyharsány -beremendi vasútvonal A megszüntetésre már korábban kijelölt nagyhar- sány-beremendi vasútvo­nal területi vizsgálata az­zal a> m'egállapitással zá­rult, hogy napi átlagban a vonalon közlekedő nyolc vonatpáron mindössze 168 utas utazik, s az áruforga­lom is jelentéktelen: ma a beremendi állomáson na­ponta mindössze 15,2 ton­na. A barcs-nagyharsány- beremendi vasútvonalnak ezt a 10 kilométeres sza­kaszát évente 6,5 millió forint ráfizetéssel üzemel­tetik, ezzel szemben a for­galom közútra terelése népgazdasági szinten 34,5 millió forint egyszeri és 5,8 millió forint évenkénti költ­ségmegtakarítással jár. A Volán vállalta, hogy a sze­mélyszállítást a mostani vasúti menetrendhez igazo­dó autóbuszjáratokkal biz­tosítja, s elvégzi a közúti áruszállítást is. A Baranya megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága a legutóbbi ülésén hozzá­járult a kisforgalmú vasút­vonal-szakasz 1982. augusz­tus 31 -i határidővel történő megszüntetéséhez. A fel­hagyott vasúti pályasza­kaszt az előirt egyéves tü­relmi idő kivárása előtt el­bontják annak az 1,6—1,8 km-nyi szakasznak a kivé­telével, amit iparvágány­ként átvesz a Beremendi Cement- és Mészmű. AZ ANVÁG ALBUMBA IS KÍUfllHKOZIK Kapoli-grafikák vándorúton Ifj. Kapoli Antal (1893— 1971), a Népművészet Mes­tere, a zselici pásztorfaragá, élete utolsó éveiben Sziget- várott, leánya, Kapoli Ilona biztatására rajzolni kezdett. amikor már megromlott látá­sa és meggyengült keze nem tette lehetővé, hogy farag­jon. Az eleinte doboztetők terveinek ható rajzok mind­inkább színesedtek: az első. grafitceruzával és golyóstol- lal készített daraboktól ha­mar eljutott az idős mester a színes rostírónok és ceru­zák felhasználásáig I A több száz rajz, amelyet készített, néhány kivételtől eltekintve, leányának, Kapoli Ilonának birtokában találha­tó. (A pécsi Janus Panno­nius Múzeum néprajzi osz­tályának van csupán gyűjte­ménye e grafikákból — egy szerény, 35 darabból álló, de a fejlődés menetét jól tük­röző sorozat!) E gyűjtemény­ből rendezték meg azt a ki­állítást, amely - néhány ifj. Kapoli-faragvánnyal kiegé­szítve - az év végéig ván­dorútra indul Pest megye nagykátai járásában. A mai napon nyílik az első bemutató Tápiószelén, a Blaskovich Múzeum Galé­riájában, ahonnan a ‘tervek szerint Tápiógyörgyére kerül, majd Pánd, Örkény, Ócsa, Bugyi és Tatórszentgyörgy ad otthont a Kapoli Ilona gyűj­teményéből rendezett kiállí­tásnak. (A ceglédi és nagy­kőrösi bemutatók még bi­zonytalanok . . .) Nagy örömünkre szolgál, hogy azt a faragó népmű­vészt,- akit magáénak tekint Baranya is és Somogy is, most Pest megye múzeum- és tárlatlátogatói is megis­merhetik. Remélhetőleg az 1970-es budapesti, Eötvös Klub-béli bemutató, vala­mint az 1981-es nagy sikerű barcsi, Dráva Múzeum-béli kiállítás után a Pest megyei körút megnyitja az anyag számára a Helikon Galéria kapuit is, mert ez az anyag nemcsali, kiállításra, hanem albumba is kívánkozik! Mándoki László A BNV-röl jelentjük: Több a külföldi cég, mint a magyar N incsen olyan szakkiállítás-vásár, ahol a záróra küszöbén meg ne vonnák a látogatottság mérlegét. Valószínűleg igy lesz ez a tavaszi BNV esetében is, bár a beruházási javak seregszemléjén e számszerű mutatók vajmi keveset je­lentenek, hiszen elsősorban1 a szakembert várják a Dobi István úton. Jól tudják ezt a külföldi kiállítók; mégis okosan felké­szülnek az utca emberének fogadására is. Szinte minden nyugati cég jól mutató műanyag reklám- szatyrok tömkelegét hozta ma­gával, s a szatyrokban néhány termék-prospektus mellett ide­genforgalmi kiadványok zöme. Csak egy példát: a Blaguss Reisen még arra az 5 napos, Bécsből induló autóbusztúrára is felhívja a figyelmet, mely minden hétfőn 8 órakor indul a Friedrich-strasse 7. elől. Per­sze, minket most nem ez érde­kel. Az idén több mint száz szo­cialista és több mint ezer tőkés cég hozta el termékeit, az új kiállítók Ausztráliából, Brazí­16-os csarnokban egy modell- komplexumot mutatnak be e kategóriában. A bolgárok adatrögzítő gépeket, fémkohá­szati termékeket, hidraulikus berendezéseket hoztak, s figyel­ve a nyár közeledtére, megren­dezték a „Változatos üdülés Bulgáriában” című idegenfor­galmi bemutatót. A tőkés kiállítók közül a be­mutató terület nagyságát fi­gyelembe véve, immáron ha­gyományosan az NSZK a leg­nagyobb; 354 cége figyeli a magyar piacot. (Ezért talán egy jelképes vásárdíjat is kiér­demelne.) Egyébként a tőkés A legkorszerűbb Mercedes-járművek a BNV-n. Fotó: Kopjár Géza liából, Indiából, Írországból, Li­banonból, San Marinából és Spanyolországból érkeztek. A Szovjetuniót 22 külkereske­delmi egyesülés és intézmény képviseli, s mint azt a kiállítás igazgatója, Leonyid Gudirja mondotta, főleg a további kooperációs kapcsolatokra, az együttműködési területek bőví­tésére fektették a fő hangsúlyt. Az egészségügy frontján egy érdekes műszert is kiállítottak, mely segítségével fel lehet de­ríteni a bőrön az aktív ponto­kat és e nyomán az akupunk­túrát (!) alkalmazni a gyógyá­szatban. Némi meglepetés a jelenle­gi gazdasági helyzetben Len­gyelország részvétele, gondo­san válogatott vásári ajánlat­tal. Köztük: szabad termelőka­pacitás —, amelyet barátaink anyaghiány, alkatrészhiány miatt nem tudnak kihasználni. Csehszlovákia mintegy 2500 négyzetméteres területet kért, s ezen 18 külkereskedelmi vál­lalat kínálja portékáit. Köztük figyelemre méltók a Strojim- port félautomata forgácsoló­gépei, a Motokov speciális szállító járművei és a Skoda- export részvétele, mely szállít a Paksi Atomerőműnek is. Jugoszláv szomszédaink 70 vállalattal érkeztek, s céljuk: a marketing munkát erősíteni. A fémfeldolgozás és a kohá­szat területén az Agróvojvo- dina, a Potisje-Ada, a klíma- technikában a daruvári Dalit és a szarajevói Unis figyelem­re méltó. Az eszéki Standard mezőgazdasági kisgépeket ho­zott, a jugoszláv járműipar leg­jelentősebb képviselője a Di­nara pedig Diesel- és benzin­motor felszereléseket, kardán­tengelyeket. A vegyipar repre­zentánsa — a szabadkai Zorka — műtrágyaféleségeket, növény­védő szereket mutat be. Az NDK szerszámgépipara figyelemre méltó — a világ ex­portban a 6. helyet foglalják el —, s több újdonsággal ruk­kolt elő a Fritz Heckert cég. A Bukema földmegmunkáló és útépítő gépekből egyre több van már hazánkban — most a cégek érdeklődése mintha megélénkült volna hazánk iránt, ezt mutatja a statisztika is: tavaly a résztvevők 53 szá­zaléka, az idén az 56 száza­léka a táboron kívülről kopog­tatott a BNV kapuin. Vissza­kanyarodva az NSZK-hoz, főleg a műszeripar — a Leco cég analizáló műszerei —, az iroda­gépesítés — Apeco. másolóbe­rendezések — és a szerszám­gépipar — Rothemberger GmbH — területén hoztak fi­gyelemreméltót. Bajor mozijuk pedig ahol az NSZK tudományos, kulturális, sport, stb életét mu­tatják be pergő filmeken —, egyenesen kikapcsolódást je­lent a látogatóknak. Még egy érdekesség: a Bosch több programja közül az ablaktörlő­gumi programban már a Sko­da, Lada, Moskvitsch — így — és a Trabant-tulajdonosokra is gondoltak. Osztrák szomszédaink 171 kiállítót hoztak, s a Voest Al­pine például komplett vízierő­mű szállítását vállalja. Hogy mennyire széles a skálájuk, ar­ra egy példa: a Hemos-Rotring rajzeszközeitől a Beckmann laboratóriumi műszerein át a Büll+Strunc esztergáig szinte minden megjelenik. Még a Ko- rotin GmbH iratmegsemmisítő gépei is. Feltételezhetően a ja­pánokra is sokan figyeltek: a Hitachi tudományos műsze­reire, a Yaskawa jpari robo- taira vagy éppen á Yeol opti­kai készleteire. Az USA-ból Rea­gan elnök fényképe és üdvözlő sorain kívül a már a tegnapi tudósításban szerepelt 3M cég érdemel figyelmet, sok minde­nen kívül az üzleti élet nél­külözhetetlen mini komputerei miatt. A kép természetesen nem le­het teljes — mindenkiről szólni lehetetlen. Egy megjegyzés azonban az írás végére kíván­kozik. Érdemes minden esetben az árun lévő cégjelzést is elol­vasni, mert a séta során több­ször kiderül: ez vagy az nem is külhoni, hanem magyar. Ha nem is egészben, részben. Kozma Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom