Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)

1982-05-22 / 138. szám

1982. május 22., szombat Dunántúlt ílaplö 13 Konténerátrakó állomás Siófokon Siófokon pénteken átadták rendeltetésének az új vasútál­lomás első létesítményét, a kör­zeti konténerközpontot. A MÁV Pécsi Igazgatóságának és a Vo­lán 13. számú kaposvári válla­latának közös, hetvenmillió fo­rintos beruházásából felépült konténerátrakó állomás teher­mentesíti a székesfehérvári és a kaposvári fogadóállomást, korábban ugyanis onnan szállí­tották a környékbeli megrende­lőkhöz az öttonnás konténer­ben feladott árukat. A korszerű szállítási módszer első Bala­ton parti bázisa ugyanakkor ol­csóbbá is teszi a fuvart, mivel csökken a feladók és az átra­kóhely közötti közúti szállítás költsége. A konténerállomás Lepsénytől Fonyódig és Enying- től Tamásiig több mint félszáz település számára teremtette meg az áruk gyors és biztonsá­gos háztól házig történő fel­adásának és fogadásának le­hetőségét. || Wendégiiiftl* vált Ánatolij Susztov, az OSZSZK oktatási miniszterhelyettese Tegnap fejeződött be Pé­csett a szocialista országok pedagógiai folyóiratai főszer­kesztőinek háromnapos ta­nácskozása, melyen részt vett Ánatolij Ivanovics Susztov, a Szovjetunió Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaságának oktatási miniszterhelyettese, akit az ott aktuális oktatás- politikai feladatokról kérdez­tünk. — Elsődleges feladataink ma megvalósítani a kongresz- szusi célkitűzéseket. Az SZKP Központi Bizottsága beszámo­lójában nagyra értékelte a szovjet iskolai oktatást, az is­kola tevékenységét, de cé­lunk, hogy tovább javítsuk az oktató-nevelő munka eredmé­nyeit. Napirenden lévő fel­adataink, kiküszöbölni az ér­tékelésben a formalizmust, feladat az ifjúság munkára nevelése, felkészítése az élet­re. A tanterv ugyanakkor a fölösleges részletek, adathal­mazok redukálásával szeretné elérni a tanulók tehermente­sítését. Mindez állandó és kö. vetkezetes munkát feltételez az intézmények pedagógusai részéről és feladatokat ró a pedagógus továbbképzésre is. Nagy feladatot jelent a tan­könyvek folyamatos korszerű­sítése, továbbá az a ^kísérlet, amely a korábbi hétéves kori beiskolázással szemben a hat­éves kori iskolakezdést készíti elő. — Magyar pedagógiai szakemberek sokat beszélnek az önök iskolareformjáról, amely a társadatom és az if­júsági szervezet viszonyát fűzi szorosabbra az iskolával. . . — Tulajdonképpen nem re­formról van szó, csak azon felismerés érvényesítéséről, hogy a nevelésnek nemcsak az iskola az eszköze, a színtere. Komplex, eszmei, erkölcsi fel­adatnak tekintjük a nevelést, melyben nagy szerepet ját­szik valamennyi ifjúsági szer­vezet, ipari és mezőgazdasági munkahelyek, melyek a jövő­re való felkészülésben és a pályaválasztásban is segítik a gyerekeket. — Ön, úgy is, mint a Köz­oktatás cimü szovjet folyóirat főszerkesztője, milyen benyo­másokkal távozik a pécsi ta­nácskozásról? — Olyan magas színvonalú volt ez a konferencia, hogy en­nek valamennyien örülhetünk. Ismét kiderült, hogy közös cél­jaink és feladataink vannak, s az egyes országok sajátos­ságait figyelembe véve keff azokat végrehajtani, örülök, hogy megismerhettem egy olyan bonyolult, de annál ér­dekesebb intézményt, mint a pécsi Nevelési Központ. Szá­momra leginkább az volt itt figyelemre méltó, hogy egy mikrotelepülés teljes kulturá­lis ellátását vállalták óvodás­kortól a felnőttkorig. G. O. Bólyi Kossuth Tsz Hitel nélkül gazdálkodnak A fagyveszély elmúltával megkezdték a hordós dísznövények kihelyezését a városban. A Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói szerdán harminc hordós dísznövényt, leandert, gránátalmát- fügét, gyertyánt helyeztek ki a Széchenyi térre és a Halbisztró elé, majd a sétatéren, a Szalai András ut­cában folytatják a városszépítést a parképítők. Holnaptól menetrendváltozás 12 baranyai község kap autóbusz- járatot vasár-és ünnepnapokon Vasárnap érvénybe lép az új vasúti- és autóbusz-menetrend, amely a jövő év május 28-ig lesz érvényben. A MÁV több új vo­natpárt indít, a Pécs és Budapest között közlekedő gyorsvonatok menetidejét tovább csökkenti, a Volán, az alapellátás javítása érdekében tucatnyi baranyai községet von be vasárnap és ün­nepnapokon a közlekedésbe, emellett javítja az üdülőkörzetek autóbuszforgalmát. Rosszul kezdték az elmúlt évet: nem sikerült befejezniük a mélyszántást, az alapműtrá­gyázást, mégis a korábbinál sikeresebb évet zártak. Az ár­bevételük 12,5, a tiszta vagyo­nuk 9,3 százalékkal, a termelési értékük is jelentősen emelke­dett, a tiszta nyereség több mint 17 millió forintot ért el, a személyi jövedelem 11 száza­lékkal növekedve, tagonként 53 ezer forintot tett ki. Segítséget jelentett a KSZE, az Agrokémiai Társulás. Fontos ágazattá nőtte ki magát a sző­lőtermelés a közösben -, hek­táronként 9,5 tonna szőlőt szü­reteltek és tavaly 700 000 szőlő­oltványt értékesítettek. A ház­táji forgalma tavaly 30 száza­lékkal emelkedett — ez jelen­tős jövedelemnövekedést és nagy tömegű sertést, szőlőt, bort eredményezett a tagság­nak és a népgazdaságnak. Növekedett a tejtermelés, elérte a tehenenkénti 4757 litert —, a VI. ötéves terv vé­gére túl akarják lépni az 5000 litert —, hízómarhából is többet értékesítettek az előző évinél, eladtak több mint 2000 hízó­sertést. Tavaly 9 millió forintot for­dítottak beruházásra és hitel- törlesztésre, így elérték, hogy jelenleg hitelmentesen gazdál­kodnak. Másodszor nyerte el a Kiváló Termelőszövetkezet kitüntetést a kétújfalui Vörös Csillag Tsz. Az ünnepi eseményre május 21-én került sor Kétújfaluban, és ez alkalomból a magas el­ismerést dr. Álló Miklós, a Ba­ranya megyei Tanács osztály- vezetője nyújtotta át Maretics József elnöknek. Az elnök értékelő beszédében többek között szólt arról, hogy a tavalyi nyereség meghaladta a 17 millió forintot és a koráb­bi évek súlyos gondjait végleg felszámolta a kollektíva. így például kedvezően alakultak a növénytermesztés hozamai, egyebek között búzából meg­haladták a hektáronkénti 4 tonnát, míg kukoricából csak­nem 5 és fél tonnát gyűjtöttek be hektáronként. A répa hektá­ronkénti átlaga majdnem 43 tonna. Szépek a szarvasmarha­tenyésztés eredményei is. To­vábbra is súlyponti helyen sze­repel a háztáji és az elkövet­kezőkben a kisállattenyésztés, többek között a nyúltartás fel­futtatását tervezik. Jelentős a melléküzemági tevékenység, aminek a keretében már hat falu asszonyának biztosítanak rendszeres munkát. Tegnap délután a bólyi mo­ziban tartott ünnepi küldött- gyűlésen vette át a gazdasági helyzetüket ismertető tsz élő­ké, Cséplő György a Kiváló Szövetkezet címmel járó okle­velet. A Kossuth Tsz ezzel már hetedszer lett kiváló. Az átadó Héger József, MÉM főosztály- vezető hangsúlyozta: „Ez a ki­tüntetés a bólyiak szorgalmas, hozzáértő, évről évre többet akaró és többet elérő dolgo­zóinak együttes eredménye. A szövetkezet töretlen fejlődésé­vel részese annak a sikernek, amit a magyar agrártermelés elért." Dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács álta­lános elnökhelyettese felszóla­lásában elmondotta: ,,A tsz példát mutatott a megyében, hogy milyen fontos a mennyi­ségi és minőségi tényezők fi­gyelembe vétele a célok meg­határozásában, az elért nyere­ség a közösségnek, a társada­lomnak." Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést Schmidt Jánosné és ifj. Neményi János, TOT em­lékplakettet - dr. Kiss Károly- tól, a TESZOV megyei titkár­helyettesétől - Morschhauser Antal vett át, tizenöten kaptak Kiváló Dolgozó kitüntetést. M. L. Dr. Álló Miklós a mértéktar­tó, de jól szervezett mellék­üzemág jelentőségét emelte ki és beszélt arról, hogy bár a nö­vénytermelés bdottsógai nem túlságosan kedvezőek, de a kö­zösség mindezek ellenére ké­pes elérni a megyei átlagokat, mert magas fokú együttgon­dolkodás és példamutató együttcselekvés jellemzi a bri­gádokat. A tsz korábban vesz­teséges és alaphiányos volt, de a töretlen munkával végül is felszámolta a hiányosságokat. Tettinger István, az MSZMP Szigetvár városi, járási Bizott­ságának első titkára arról be­szélt még, hogy a tsz borsóból és répából régóta kimagasló eredményeket ér el, és mindez köszönhető a jó munkahelyi légkörnek, a koncepciózus ve­zetésnek, valamint a demokra­tikus fórumok hatékonyságá­nak. N Az ünnepi eseményen Halmai Endréné, a Baranya megyei TESZÖV főmunkatársa átadta Szőke József gépkocsivezetőnek a Kiváló Szövetkezeti Munkáért TOT-kitüntetést. Ezenkívül 12 munkás üzemi Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült. Cs. J. Az iskola­mozi tervei A gyerekek, kicsik és na­gyobbak imádják a mozgóké­peket. Nehéz őket elparan­csolni a tv elől, de ha maguk választhatják meg a filmeket, szívesen mennek moziba is. A statisztika szerint 9294 ba­ranyai általános iskolás és kö­zépfokú tanintézményben ta­nuló gyerek váltott bérletet az iskolamozi előadásaira ebben a tanévben. Ám az egyes vetí­tésekről az állandó időpontok, és az előre megadott tematika miatt sokan hiányoztak. A Baranya megyei Moziüze­mi Vállalat, a Baranya me­gyei, valamint a Pécs városi Tanács illetékesei tegnap egyeztették a következő tan­évben induló iskolamozi prog­ramját, a vetítések formai és tartalmi összetevőit, figyelembe véve a bevezetendő ötnapos munkahét következményeit is. A tervek szerint az iskolák augusztus végéig kapnak egy, a profiljuknak megfelelő „film­étlapot". Ebből választhatják ki a tananyag megértését megítélésük szerint legjobban segítő dokumentum, ismeretter­jesztő és játékfilmeket. Az is­kolák tehetnek javaslatot a ve­títések időpontjára, sőt ha megfelelő — akár kollégiumi — helyiségük van, a moziüzemi vállalat készen áll arra is, hogy az iskolákban vetítse le a kért filmeket. Várhatóan megszüntetik a bérleti rendszert is, így lehető­ség lesz az általános és közép- iskolások együttműködésére, hiszen figyelembevéve a for­galmazási nehézségeket, nem biztos, hogy pontosan a kért időpontban kapják meg az is­kolák a filmeket. Könnyíti a helyzetet, hogy a Ivov-kertvórosi Nevelési Köz­pontban szeptembertől önálló vetítési lehetőség lesz, s a szakmunkásképzők közül töb­ben maguk is szerveznek is­kolamozit. A hagyományoknak megfe­lelően egyébként idén is lát­hatnak filmeket a nyári építő- táborozók, napközisek. Bozsik L. A MÁV Pécsi Igazgatóságán megtudtuk, hogy a továbbiak­ban a Budapest és Pécs között közlekedő expressz és gyorsvo­natok nem továbbítanak kapos- vár—gyékényesi kocsikat. A ..Zselic” expressz, a továbbiak­ban „Baranya" expressz néven közlekedik majd, ennek és a többi vonatnak is csökken Dom­bóváron a tartózkodási ideje, így a menetidő 35 perccel csök­ken. A gyorsvonatoknál átlago­san 23 perccel lesz kisebb a menetidő. Például, Budapest­ről eddig 15 óra 40 perckor in­dult a gyorsvonat: az új menet­rend szerint 15 óra 30 perckor indul és 18 óra 50 perckor ér­kezik Pécsre. Ellenirányban a déli gyorsvonat Pécsről öt perc­cel korábban, 12 óra 45 perckor indul és 16 óra 10 percre érke­zik a Déli pályaudvarra. A Me­csek expressz menetideje lé­nyegében nem változik, de Pécsről reqgel 10 perccel előbb indul Budapestre, ahová 9 óra 10 percre érkezik meg. Ezzel' a keleti országrészbe induló vo­natokhoz javul a csatlakozás. Változik a Mecsek expressz esti, visszaindulási ideje is: má­jus 23-tól 17 óra 50 perckor indul, és Pécsre érkezik 20 óra 55 percre. Mivel, a beinduló Baranya expressz a továb­biakban kilenc helyett tizenhá­rom kocsival közlekedik, ezért a Pécsről eddig 17 óra 40 perc­kor induló mentesítő gyorsvo­natot megszünteti a MÁV. Eddig szombaton és vasárnap Pécs­ről Kecskemétre közlekedett gyorsvonat. A menetrend-változ­tatástól számítva Pécs és Sze­ged között lesz gyorsvonat' Kecskemétre átszállással lehet eljutni. A komlóiak, a kora reg­gel induló szombathelyi és győ­ri gyorsvonattal nem utazhattak. A Pécsről való későbbi indítás lehetővé teszi, hogy autóbusz- szal mindkét vonatot elérjék. A Volán a távolsági forga­lomban különösebb menetrend­változtatást nem tervez. Baranyá­ban viszont tizenkettő települést kapcsol be május 23-tól vasár- és ünnepnapokon a közlekedés­be így új járatot kap Erdős­márok, Gilvánfa, Drávaivónyi, Drávasztára, Cserkút, Apátva- rasd, Lovászhetény, Zengővár- kony, Felsőegerszeg, Varga, Er- dősmecske, és Szebény. Pécsről Bakonyára hétköznapokon a délelőtti órákban indítanak új járatot Kővágószöllősön ót. A Babarcról, Liptódról és Ver- sendről Mohácsra bejáró dol­gozók hazautazását könnyítik azzal, hogy a délelőttös műszak után 15 órakor indítanak autó­buszt Mohácsról. A hétvégi üdü­lőforgalom javítása érdekében Pécs és Orfű között négy új autóbusz járatpárt indítanak, amelyek a Pécsi-tó mellett a még folyó útépítési munkák be­fejezése után közlekednek majd szeptember 5-ig. Harkány, Sik­lós és Máriagyűd viszonylatban 14 járatot állítanak be, amelyek szeptember ötödikéig közleked­nek és kétóránként követik egy­mást. , S. Gy. Kétújfalui Vörös Csillag Tsz A gyenge adottságok ellenére biztató eredmények FILMJEGYZET Fellini álomnője Már-már biológiai felfedezés az a nő Federico Fellini A nők városa című filmjében. Renge­teg mellű nőkkel eddig is bő­ven szolgált a talián mester, de azok mérete összhangban volt többi testrészükével: ha­talmas , méretek jellemezték a csípőt, a feneket, vagy hogy a tizenhat éven aluliaknak is ír­junk valamit, a karokat. A nők városában azonban feltűnik egy lány, dereka karcsú, popsi­ja nem „egész estét betöltő", keblei viszont nemcsak a ka­maszokat éjtik ámulatba, de próbára teszik a sokat tapasz­talt férfiak nyugalmát is . .. Ez a nő a csoda Fellini új filmjében, az igazi revelláció. Ez a nő eddig talán még szo­morú is volt, borongva gondolt több ikszes éveire, amikor is inkább nyűg, s stócolandó te­her lesz mostani ékessége — hogy egy klasszikus képzavar­ral éljek: az idő vasfoga elre­pül a legnagyobb, legformá- sabb kebel felett is. Ám most már az idők vége­zetéig, legalábbis a celluloid- szalag és az emulzió tartóssá­gáig tartja magát e biológiai csoda, okulásul tán még uno­káinknak is. E múlandó földi porhüvelyrészlet bizonyára ámulatba ejti őket is majd. S A nők városa tán nem? A válasz még jelenidőben is túlontúl feltételes módú. Mert szüksége volt e Fellininek arra, hogy antológiába fogja össze korábbi filmjeinek nővel kap­csolatos részleteit? Az egész együtt mond-e többet, mint ed­dig a részletek gazdag mozaik­ja? Hogy a hagyományosan „fellinis" látvány ismét tartal­mazza-e az immár hagyomá­nyos kapcsolatának eddiginél árnyaltabb, részletekbe me­nőbb, egyúttal egyetemesebb megnyilvánulásait? Félelmeit, komplexusait, sikereit? Mastroianni — ismét immár hagyományosan — kelti életre Fellinit magát. Már-már komplexusainak önparódiája az, ahogy a testi külsőségében nem éppen leányálomnak mi­nősíthető Fellini Mastroianni bőrébe igyekszik bújni. Dehát az idő vasfoga nemcsak a női keblek, hanem a férfisarm fe­lett is, mint tudjuk ... A színész már elérkezett abba a korba, amikor már nem cselekvő part­nere, ellenfele, hanem nosztal­giázó társa lehet a szebb na­pokat megélt hölgyeknek, nők­nek, asszonyoknak, némberek- nek, nőstényeknek, kékharis­nyáknak. Mint láthatjuk a film középső részében, a tinikre, a Csitrikre, a fruskákra, a lányok­ra már semmi hatással nincs. Hogy is lehetne, amikor ko­rábbi félénkségét elvesztve gyá­va lett ez az , öregedő Marcel­lo—Federico. Csatára képtelen. Korábban még látomásai vol­tak, víziói, fantazmagóriái, meg­jelenései, csodálatosan érthető- érthetetlen fantasztikumai. Most ez az M.—F. keresztülalussza a filmet, s álmai — annak a nő­nek a kivételével — oly földhöz ragadtak, nehézkesek, mint egy sztriptízbórból hazatért, hajcsa- varós felesége mellett forgoló­dó, gyomorrontásos könyvelőé. Azzal, hogy Fellini egy álmo­dó férfi kerettörténetével „indo­kolja" nőenciklopédiáját, impo­tenssé teszi szemléletmódját, ál­láspontját. És férfi—nő kapcso­latának vallatásához talán mégsem ez a legmegfelelőbb állapot! Bodó L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom