Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)
1982-05-01 / 118. szám
Éljen és erősödjék szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság! Szombati interjú Mérei Emillel, a Mecseki Szénbányák vezérigazgatójával Minden bizonnyal a véletlen hozta, tény azonban, hogy ugyanarra a napra esik a Mecseki Szénbányák és a Magyar Állami Fejlesztési Bank közötti szerződés aláírása, amely hivatott lesz a mecseki szénmedence két évszázados történetének egyik legjelentősebb fejlesztési programjához az anyagi alapokat biztosítani, mint Mérei Emil vezérigazgatói kinevezésének egyéves évfordulója. Vezérigazgatói beosztásában első ízben beszélgettünk Mérei Emillel, úgy gondoltuk, egy esztendő szükséges, míg a vállalat helyzetéről, jövőjéről átfogó képet képes alkotni, saját törekvéseit érvényre tudja juttat— Milyen helyzetben kezdheti el a Mecseki Szénbányák történetének legnagyobb, a 200 éves mecseki szénbányászat egyik legjelentősebb fejlesztési programját, a jelenlegi ember- _ és eszközállományt is figyelembe véve? — A mecseki szénbányászat helyzetét most az új fejlesztési program kezdetén alapvetően meghatározza a múlt. Nem akarok, nincs is értelme a nagyon távoli múltról beszélni, csak addig tekintek vissza, ameddig mostani helyzetünk elemzéséhez feltétlenül szükséges. Az ötvenes években fiatalon munkába állt bányászgeneráció kiváló szakmai ismerete alapján, erejének teljében képes volt egészen az 1970-es évek elejéig évente 4 millió tonna körüli szén kitermelésére, annak ellenére is, hogy közben 3000 fővel csökkent a létszám. A termelési csúcs 1965-ben, a két korábbi komlói és pécsi szénbányászati trösztök összevonását követően volt, amikor még húszezer ember dolgozott nálunk, és 4,4 millió tonna szenet termeltünk. Sajnos az olcsó szénhidrogénekre alapozott akkori energiapolitika hatására lecsökkenték a beruházási lehetőségek, éppen csak a szén- vagyon pótlására szükséges bányaépítésre jutott pénz. A hetvenes években tovább szűkültek a fejlesztési forrósok, a munkaerő-elvándorlás tovább folytatódott, zömében éppen a fiatalok tették le a fejtőkalapácsot. öt év alatt újból 1000 fővel csökkent a létszám, ekkor már a termelés is gyors mértékben esett vissza, 1975-ben már csak 3 millió tonna szén került felszínre a mecseki aknákból. A Mecseki Szénbányák súlyos helyzetbe került, amelyet a gyakori bányakatasztrófák is jeleztek. Az 1975-ös esztendőt 'követő időben, bár ez időre az energia- hordozók árának nagyarányú emelkedése egyértelművé tette, hogy szükséges a hazai szén- vagyonra támaszkodó új, átfogó energiapolitika kidolgozása, tovább csökkent a vállalat termelése is, a létszám is. Ismét 2000 fő próbált másutt boldogulást keresni, ma már csak 13 700 fő a létszámunk, ezen belül azonban 1750 olyan egészségkárosodott dolgozónk van, akit nem lehet produktív munkahelyen foglalkoztatni. Bányaüzemeinkben minden ötödik ember ilyen, ezért a fejtési és vágathajtási létszám továbbra is a termelés egészét meghatározó szűk keresztmetszet — Eszközállományunk összetétele minden vonatkozásban rendkívül változatos. Ma is üzemeltetünk még több mint hatvanéves létesítményeket, aknaszállító gépeket, felsővezetékes mozdonyokat, kompresz- szorokat. A két évszázados múlt sajnos számos korlátot jelent a fejlesztésben, amelyet csak kompromisszumokkal vagyunk képesek feloldani. Régi aknáink pillérjeiben csaknem 30 millió tonna szén van lekötve, amelyeknek leműveléséhez új aknákat kell építenünk. A komlói Kossuth IV-es akna már ilyen céllal épült, ezért van szükség Pécsett, az István lll-as akna létesítésére is. A pécsi és komlói terület szervezeti elkülönültsége folytán különböző módon alakították ki a külszíni szénKétszáz éves múlt, legalább ilyen hosszú biztos jövő A Mecseki Szénbányák és a Magyar Állami Fejlesztési Bank vezetői május 5-én írják alá a liászprogram pénzügyi alapjait biztosító szerződést Tíz év alatt 5000 lakást építenek szállítási rendszereket, a két szénelőkészítő mű technológiája, és a kibocsátott termék is nagyon különböző. Ez a tényhelyzet alapvetően meghatározza a jelenleg elérhető termelékenység és gazdasági eredményesség szintjét. — A liászprogram nélkül a mecseki szénbányászat a jövőben is gyorsan hanyatlána, jövedelmezősége nem lenne biztosítható. Az intenzív fejlesztéshez a teljes termelési rendszer megújítása szükséges, ez pedig csak nagyarányú beruházással valósítható meg. Ez természetesen a Mecseki Szénbányák érdeke, de ez önmagában még csak nagyon jelentős, de mégiscsak lokális érdekeket szolgálna. A liászprogram azon. ban egyértelműen óriási nagyságú népgazdasági célokat szolgál. A hazai kokszszéntermelés, a Dunai Vasmű épülő lll-as kokszoló blokkjának gazdaságos szénellátása elképzelhetetlen a mecseki szénbányászat fejlesztése nélkül... — Mit jelent és mit tartalmaz a Mecseki Szénbányák és a Magyar Állami Fejlesztési Bank között május 5-én aláírásra kerülő szerződés? — Az 1982. január 1. és 1992. között megvalósuló liászprogram 23 milliárd forintba kerül. Ebből 20 milliárdot a fejlesztés befejezése után 10 év alatt kell az államnak visszafizetnünk, 3 millióidra a közben üzembe lépő létesítmények amortizációja ad fedezetet, mint a vállalat hozzájárulása. A most megkötésre kerülő szerződés a feltételeket, a lebonyolítás részleteit, a kölcsön igénybevételének és törlesztésének módját, éves ütemtervét tartalmazza, természetesen a felhasználás célját is meghatározva. A VI. ötéves tervben összesen 3 915 millió forint kölcsönt vehet igénybe a vállalat, ezen belül 1982-ben 206 milliót, míg jövőre 848 millió forintot. — A vállalat helyzetének ismeretében talán éppen most kellene nagyobb léptékkel indulnia a fejlesztésnek . .. — önnek ez a véleménye? Maradjunk inkább a reális lehetőségeknél. A szerződés megkötésével az anyagi források formálisan i,s hozzáférhetők lesznek számunkra, a liászprogram további előkészítése, a kiviteli tervek kidolgozása, a már megkezdett bányaépítések folytatása így kerül a tervezett mederbe, hiszen eddig a vállalati fejlesztési alapból kíséreltük meg a legsürgősebb fejlesztési munkák beindítását.- .— A liászprogram a többszöri átdolgozás után biztosítja-e, hogy a pénzt már az első pillanattól kezdve a legésszerűbben használják fel? — Valóban, többször átdolgozásra került a liászprogram, éppen a beszűkült beruházási lehetőségek miatt. A fejlesztésre rendelkezésre álló anyagi erőforrások legésszerűbb fel- használását azonban ezek a módosítások aligha érintik. Eízen alapvető követelmény teljesítése elsősorban műszaki-gazdasági gi megfontolások kérdése, amelyeket a változó külső feltételekhez, belső erőforrásokhoz alkalmazkodva folytonosan finomítani kell. Ilyen értelemben éppen a részletek többszöri átdolgozása biztosítja a pénz legésszerűbb felhasználását. — Milyen szervezeti változások szükségesek ahhoz, hogy a vállalat kétségtelenül poten- cionális szellemi kapacitása megfelelően segíthesse a fejlesztési tervek megvalósítását? — Vállalatunknak a liászprogram megvalósulásával egy- időben tartani, sőt 30 százalékkal növelni kell termelését, tíz év alatt meg kell kétszereznie a termelékenységet, a jövedelmezőséget. A beruházás működő bányaüzemekben önmagában is óriási feladat, csak a teljes termelési rendszer szervezeti, irányítási, ösztönzési, technológiai rendszer megújításával érhető el. A feladat megköveteli, hogy a több mint 400 egyetemet és főiskolát végzett szakemberünk tudása, alkotókészsége maximumát nyújtsa, szellemi kapacitásunkat az eddigieknél sokkal jobban kihasználjuk, aktivizáljuk. Ennek érdekében megkezdtük egy olyan szervezetfejlesztési program kidolgozását, amely a jól működő operatív irányítástól elkülönülve jól segítheti a fejlesztési célok megvalósítását, legjobb szakembereinket kívánjuk ennek érdekében mozgósítani, számukra olyan anyagi és erkölcsi érdekeltséget biztosítani, amely nem marad el a felelős termelésirányítók elismertségé, tői. — Ilyen hatalmas, 23 milliárd forint értékű fejlesztési program a térség életére, az itt dolgozók életkörülményeire, a természeti környezetre is bizonyára hatással lesz... — Nem túlzás azt állítani, hogy a mecseki szénbányászat fejlesztésének 10 éves programja alapvetően meghatározza Baranya és a hagyományos vonzáskörzet általános fejlődését is. A beruházások zöme a föld alatt, más részük üzemterületen valósul meg. Vegyünk azonban egy példát. A távolsági szénszállító szalagpálya Zobák diagonál légaknától indulva a pécsi szénelőkészítőműig halad, erre kerül a vasa- si és Istvón-aknai szén is. A lakott területen kívül vezetett nyomvonal az utakat híddal, vagy alagúttal keresztezi, a környezetvédelmi előírásokat messzemenően betartjuk, a liászprogram ezen fejezetét az Országos Környezetvédelmi Hivatal is jóváhagyta. — Fejlesztési programunk összhangban van a megye, ezen belül Pécs és Komló településfejlesztési terveivel is. A VI. ötéves tervben főként a fiatalokra gondolva 2181 lakást építünk, ebből 15 százaléknyi a vonzáskörzet falvaiban, a mi anyagi támogatásunkkal. A következő tervidőszakban újabb 3220 lakást építünk, így tíz év alatt Baranyában 5000 fiatal családnak juttatunk lakást. Ügy érzem, ez nagyban csökkenti a megyén belüli feszültségeket. A bányászat fejlesztése a környék lakosságának életszínvonalában is jelentős tényező, hiszen vállalatunknál az átlagkeresetek jával magasabbak, és terveink szerint gyorsabban nőnek, mint más iparágakban. f — Beszéltünk a vállalat jelentős szellemi kapacitásáról. A liászprogram megvalósításához ön elegendőnek Ítéli a most rendelkezésre álló szakembergárdát? — Korántsem. Főként a szakmunkás és a középfokú irányítók utánpótlása okoz gondot, A szakmunkásképzésben főként a gépszerelő szakmákban kellene érdekeinknek megfelelően több tanulót képezni. Mág sürgetőbb a munkahelyi irányítók szakmák szerint differenciált képzése. Ez közös gondunk a Mecseki Ércbánylászatj Vállalattal és a Bányászati Aknamélyítő Vállalattal is. Arra gondolunk, hogy a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán kezdetben levelező vagy esti tagozaton létre keltene hozni a bányaművelő, bányagépész, bányavillamos üzemmérnök képzést a vállalatainknál dolgozó érettségizett fiatalok számára. Az alapképzésre a főiskola megfelelő oktatógárdával rendelkezik, a speciális tantárgyi oktatásra a vállalatok arra rátermett mérnökeit lehetne foglalkoztatni. — Éppen egy esztendeje nevezték önt ki vezérigazgatónak. Milyen változások voltak a vállalatnál az elmúlt esztendőben, elégedett-e eddigi vezetői munkájával? — Természetesen erre mást nem szabad válaszolni, mint azt, hogy nem. Visszatekintve: nagyon gyorsan elmúlt ez 'az év, az események folyamatában nagyon nehéz kimutatni azokat a változásokat, amelyek majd a későbbiekben is jelentősnek bizonyulnak. Egy csaknem 14 000 főt foglalkoztató, a megye egynegyedére kiterjedő, 160 km hosszúságú nyitott bányatérségben tevékenykedő nagyvállalat immár 200 éves történetében egy év változásai csak nagyon relatívan értékelhetők. A bányászatban a jelen és a rövid távlat sokkal inkább determinált, mint bármely más iparágban. Tulajdonképpen csak a tényleges adottságok jobb kihasználásában van cselekvési lehetőség. A fejlődést szolgáló érdemi változtatásokra megalapozott vállalati stratégiára van szükség, hiszen a jelenben olyan kérdésekben kell dönteni, amelyek eredménye csak évek múlva jelentkezik. Az elmúlt évben ezért legfőbb törekvésünk az volt, hogy a vállalati stratégiát kialakítsuk, megértessük és széles körben elfogadtassuk. Az elmúlt évet talán a változások elvi előkészítésének időszakaként lehet értelmezni, az előttünk álló pedig a változások éve lesz. Nem látványos, megrázó eseményekre kell gondolni, hanem átgondolt és tervszerűen végrehajtott célirányos módosítások sorozatát, amelyek akkor sikerülhetnek jól, ha dolgozóink napi munkáját a legkisebb mértékben sem zavarják. — A Mecseki Szénbányák az elmúlt évben minden tekintetben sikeres évet zárt, ami azért is figyelemre méltó, mert 1981 júliusában elsők között tértünk át az ötnapos munkahétre, úgy, hogy a termelékenység 5 százalékkal nőtt. Az idén januárban az átlagosnál nagyobb béremelésre is lehetőségünk volt. A mecseki szénbányászat 200 éves jubileumának évében azt a meggyőződésünket próbáljuk érzékeltetni, hogy nemcsak tiszteletre méltó múltunk, de biztos, hosszú jövőnk is van. A liászprogram megvalósítása is döntő módon azon múlik, sikerül-e megnyerni a megye ifjúságát a gépesített és korszerű bányamunkára, hogy számukra egy megújuló, szép és társadalmilag elismert hivatásnak tekinthessék . . . Lombosi Jenő Éléken emlékszem, az első nagy olajárrobbanás idején, hetvenhárom-hetvennégy táján, amikor a magyar gazdaság felett csúnya viharfelhők tornyosultak, milyen derűs hangulatban éltük meg a tavaszt. Talán soha annyi vállalat és szövetkezet nem dicsőült meg, mint akkor, talán soha annyi kiváló vállalati ünnepségre, él- üzemavatóra nem kaptunk meghívót, mint akkor. Bőségesen tudósítottunk az eredményekről és a kitüntetésekről, egy-egy napra több esemény is jutott. Fényes napok voltak, mindazonáltal az újságírónak támadhattak kétségei. Minek ez az aranyeső? Ennyire jól állunk? A címekre azóta is józanul nézek. Olykor bosszankodom is. A gyárkapukon a cégtágla mellett gyakran találkozni egy másik táblával is, mely fennen hirdeti: Kiváló Vállalat, Élüzem. Csak így, tömören, öntudato- -san. Mindez amolyan önminősítésnek hat, időtlen időkre szólóan, az ugyanis többnyire nem derül ki a tábláról, mikor kapBaranya hat napja Az aranyérmek fénye ták a kitüntetést. Hatvanban? Hatvanötben? Hetvenben? Netán azóta többször is a léc alatt voltak. Manapság gyengén muzsikálnak? Erről az ilyen kinf felejtett táblák szemérmesen hallgatnak. írjuk oda az évszámot: KIVÁLÓ ekkor és ekkor. Ezekben a napokban az országban vállalatok, szövetkezetek és intézmények százai veszik át a kiváló, az él- és más elismeréseket tanúsító kitüntetéseket és okleveleket. A tavaly végzett munka eredményességének elismerése, ha tetszik megkoronázása ez. A hazai mezőny legjobbja, a verseny győztesei megállnak egy pillanatra, hogy ünnepélyes külsőségek közepette átvegyék a kitüntetést. Kell ez? Kell, ahol verseny van, ott vannak győztesek, akik jobbak a többieknél. Ezt pedig el kell ismerni. Ne feledjük azonban egy pillanatra sem el, létezik egy másfajta értékrend is, melynek alapján megmérettetnek vállalataink és szövetkezeteink. Ezen az optikán keresztül pedig mór másabb, szerénységre és az ünneplésben mértéktartásra intő kép tárulkozik elénk. Ha egy külföldi tekint ránk, a kitüntetésekből ítélve bizonyosan azt hihetné, mennyire jól áll a magyar gazdaság. Erről pedig nincs szó. Továbbra is a nemzetközi mezőny derékhadában foglalunk helyet, termelékenységben még mindig nagy a rés a fejlettek és mi- közöttünk, költségesen termelünk, termékeink nem tartoznak az élvonalba. Mindemellett a világgazdasági kilátások sem adnak okot a derűlátásra, nehezebben jutunk lélegzethez. Ebben a helyzetben mindenesetre kissé halványabb fényűek az aranyérmek, a nemzetközi összehasonlítás szerénységre, mértéktartásra int. Mindezt ne vegyék ünneprontásnak, különösen ne a kiválóak, akiket jogosan illet az elismerés. Az ünnepléskor viszont érdemes ejőre is nézni, azokat az utakat számba venni, melyek iparunk és termékeink megújulásához, nemzetközi versenyképességéhek emeléséhez vezet. A legmagasabb kitüntetés, amit megcélozhatunk, mégiscsak ezen az úton vár ránk. Miklósvári Zoltán HÉTVÉGE 3,
