Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)
1982-04-25 / 112. szám
1982. április 25., vasárnap Dunántúlt napló 5 lfnSARHAPI MAGAZIN Kalandos sorsú lovagvár Csesznek A Bakony szívében, hazánk legszebb vidékének közepén, Zirctől mindössze 25 kilométerre, Bakonyoszlop, Bakonyszent- király és Bakonyszentlászló közvetlen közelében, csodálatos, fenséges hegyorom em.elkedik a Cuha völgye fölé: a cseszne- ki vár. Impozáns, hatalmas méretű romjai ma még a helyreállíthatóság állapotában vannak, de így. romjaiban is a környék-legszebb kilátását, az igazi, lovagkori romantika feltámadását jelentik a látogatóknak. Már a vár eredete is a félelmetes-izgalmas lovagkorba vezet: a királyokkal harcoló, királyokat trónra emelő vagy megbuktató hatalmas Csák nemzetség tulajdonaként említik az első források 1308-ban. Az országot dúló hatalmas párharcok, hatalmi viadalok tükröződnek a vár további sorsán: 1326-ban már királyi birtok, majd 1393-ban megkapják a Garaiak, országunk másik hatalmas nemzetsége, amelyből országos főárak, sőt nádor is került ki. A Magyar Nemzeti Múzeumban található címeres, feliratos kő tanúsága szerint a Garaiak 1424-ben átépítették a várat, a kor kívánalmainak - vagyis hadászati követelményeinek — megfelelően „korszerűsítették”. Csakhogy semmiféle korszerű hadtudomány nem védelmezhet a politikai buktatók ellen. Kalandos létezésének dacára nem csupán a hatalmas falak, bástyák, tornyok egykori méltóságát és biztonságot nyújtó erejét láthatjuk-érezhet- jük a várat szemlélve, hanem a rom néhány részén megmaradtak különféle épületek is a kíváncsi szemek számára. így a keleti részen egy egyemeletes épület, mintegy 40 méter hosz- szan, melyét falszoros ölel körül, kis félköríves külső toyony- nyal. A vár középpontjától keletre négyzetes lakótorony áll,, mely, mint tudjuk, a vár, legerősebb tornya, a várúr lakóhelye volt hajdanán. Ehhez a lakótoronyhoz csatlakozik a várat alacsonyabb szinten övező külső, úgynevezett II. falszoros építménye. Giulio Turco 1572. évi leírása szerint ehhez még egy elővár, valamint kapuvédő torony is csatlakozott. A műemlék-rekonstrukció során Csesznek vára is sorra keJól érzem magam! Szombathy Gyula és a siker lépcsőfokai Igazán nem nevezhető vándormadárnak. A Színművészeti Főiskola elvégzése után összevissza két munkahelye volt: a Szolnoki Szigligeti Színház és a Vígszínház. — Beszéljünk először a főiskolai évekről. Aki nem végezte el, az hiányolja azt az alkotó közeget, a szellemi feszültség jelenlétét, amely négy dolgos, viszonylag gondtalan évet jelent. így van ez? — Azt hiszem, nem így van. Számomra a főiskola is elsősorban iskola volt és nem alkotó „közeg”; nem a közösség formált, hanem a tanáraim véleménye, nem a mindenáron való produkció volt a cél, hanem a jó jegy, a kirostálás elkerülése. A hallgató a tanárai véleményét fogadja el abszolút igazságnak, főképp azért, mert még kialakulatlan egyéniség. — Megtanulható a színész- mesterség? — Mint minden mesterség: igen. De a mesterségbeli tudás a színészi alkotómunkának talán hatvan százalékát teszi ki, nem többet. Szerencsés voltam: Simon Zsuzsa, Gáti József a szakma megtanulható részét keményen, következetesen sajátíttatták el velünk. A baj talán a megítélésben volt: azzal mérték az embert, hogy mennyi idő alatt tud közismertté lenni. A mi osztályunk, amelybe például Esztergályos Cecília, Hársányi Gábor, Császár Angéla járt, hosszú távon is bizonyította a „pályaalkalmasságot".’ És rengeteg múlt a nevelőkön! — A főiskola bizonyos védettséget is jelent. — Feltétlenül. Mindenkit Ígéretnek tartanak. Ha filmszerepet, tévészerepet kap, vagy színházban játszik,' a kollégák egyenrangúként kezelik. Ám amikor kezében a diploma, és leszerződik egy színházhoz, a pátyolgatás, a segítség megszűnik, az ember riválissá lesz. Ebben a közegben azután külön szerencse és külön erő kell ahhoz, hogy a színész önmagára találjon. — A színház tehát már „közeg"? — Igen, ez már alkotó közösségnek nevezhető; hallatlan szerencsém volt abban is, hogy éppen Szolnokra kerültem. Azonnal a mély vízbe dobtak. Tudtam, hogy még rengeteg tanulnivalóm van, s ki is próbáltam mindent, minden műfajt. Persze itt is van bökkenő. Az ember főszerepet játszik, és egzisztenciálisan egyáltalán nincs főszereplő helyzetben. — Ezt hogy érti? — Úgy, hogy amikor a főiskola mellett statisztáltam, sokkal többet kerestem, mint a színháznál, főszereplőként, 1600 forintos kezdő fizetéssel. — A játéklehetőség azonban, gondolom, sok mindenért kárpótolta? egyszerűen nem tudják kivárni, kevés lelkierővel rendelkeznek. Feladják, s mindent elvállalnak. Persze én is elvállalok sok mindent, s nemcsak azért, mert mindenféle műfajban szeretek dolgozni. — Hanem? •- A színész társadalmi besorolása erőn felüli erőfeszítéseket követel. Alig másfél éve, hogy otthonunk van, ahol élni, Az egri Agria Játékokon Fekete Sándor: Lenkei tábornok cimű drámájában Miklóssy Györggyel leülni, szerepet tanulni lehet. És a hivatalos fizetésemnek pontosan kilencven százalékát fizetem ki havonta különböző címeken! Rá vagyok kényszerítve ugyan, de boldogan játszom! Soha ilyen elégedett nem voltam, és jól érzem magam. Azt hiszem, szerencsés alkat vagyok, mert minden rendezővel tudok dolgozni. Vagy talán azért, mert csak a magam dolgával törődöm, el vagyok foglalva azzal, amit csinálok. Tulajdonképpen egészséges arányt kellene találni a színház és az egyéb elfoglaltságok között, de ez sajnos nemcsak a szorító anyagi háttér miatt megoldhatatlan . . . (És aztán a televíziós szerkesztés iróniája, hogy az ember három év alatt eljátszott darabjait egy hónap leforgása alatt mutatják be.) — Az első abszolút főszerepe Kis Hektor volt, a Zokogó majom pincére. — A siker a következő lépcsőfokokból áll: először azt mondják az emberre: „Nézd, ott egy színész!”, a második: „Ott megy Kis Hektor!” s a legfelső: „Ott a Szombathy!” Hát én ezt szeretném elérni. Torday Aliz Bárczy János: Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzései Amilyen későn indult Bárczy János írói karrierje, olyan sikeresnek mondható. Nemrég láthattuk a Vádindítvány című dokumentumregényéből készült tévéfilmet s máris itt az újabb regény, a furcsa című Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzései. Mindhárom könyve (a Zuhanóugrás is) lényegébén azonos kort és világot: a második világháborúban elveszített magyar hadsereg tisztikarát mutatja be más-más eszközökkel. Hogy mekkora szolgálatot tesz ezzel a történelmi tényekre, dokumentumokra, és szókimondásra éhes és fogékony közönségnek, azt ma már szinte közhely is hangsúlyozni Mert igaz, volt idő, amikor mást se láthattunk a mozikban, mint háborús filmeket, ám ezek sajátosan (vagy nagyon is érthető módon) a győztes nézőpontjából ábrázolták a tényeket Sokszor bizony már sematikusan is, a megunásig elcsépelve a témát. A gond ezekkel nem csupán a sematizmus volt. Miért ne mondhatnánk ki ma már? A megvert ellenség (ezekben a filmekben) a mi hadseregünk (is) volt, tehát apáink, rokonaink estek el a csukaszinű zubbonyokban. De miért, de miért? —r- kérdezi a mai néző és olvasó, aki noha ismerni véli a történelmi igazságot (nem is vitatja senki), közömbös nem lehet a vesztesekkel szemben sem. Elvégre nem holmi paradicsomiévei megöntözött wes- ternről vagy krimiről van szó, de történelmünk egyik legvéresebb vereségéről. Nos, ezt az ' igényünket, megismerni — a „másik" oldal "nézőpontját is elégíti ki Kádár Gyula, Bárczy János, Nemeskürthy István, amikor a magyar hadsereg tragikus bukásának okait elemzik. Nos, Bárczy János legújabb könyve nem a legsikeresebb formát választotta hozzá. A Vádindítványban megdicsért fiktív dokumentumokra alapozó regényforma kielégítette az esztétikai, a teljességiqényünket, mert a jól megformált figurák, jellemek éltek. Derenk Ádám fiktív naplója azonban a regény közepe táján megmakacsolja magát és fokozatosan érdektelenné válik. Mert: igaz ugyan, hogy a napló jó| jellemzi az íróját, de csak addig, amíg a tudat kontrollja is ellenőrzi A szerző fikciója szerint azonban Derenk Ádám paranoiás őrült, aki idős korában (tehát megjárva a háborút fogolytábort, és a börtönöket) idézi fel az életét, a történelmet, illetve abból azt, amit átélt, és megértett. Értjük az írói szándékot: a háború maga. volt a totális őrület,. különösen az a mód, ahogyan a magyar tisztikar azt végig vitézkedte, ám az őrültséget nem lehet eb. ben a vallomásos formában adekvátan ábrázolni. Hiszen, ha komolyan vesszük a főhős betegségét, akkor joggal kérdezhetjük, hogy a környezete miért nem vette észre, miért nem ennek megfelelően cselekedett? ,,Őrültség, de rendszer van benne" — mondják az egyik Sha- kespeare-darabban, s ez jellemzi Derenk Ádám ténykedését is. Csakhogy az őrültség betegség, s a kötelező humánum azt kívánja, hogy megszánjuk, gyógyítsuk, ha lehet. Derenk Ádám(ék) őrültsége azonban ,,dupla fenekű". Maga a hadigépezet volt ön. és köz- veszélyes „normál” állapotában is, hiszen katasztrófába sodorta az országot. Ezt a fajta őrültséget kitűnően ábrázolta is Bárczy János Barabás őrnagy figurájában, a Vádindítványban Derenk Ádámot puhább anyagból formálták, katonásdija, hősködése — talán éppen az író szándéka ellenére — inkább szánalmat kelt, mint ellenszenvet. Ez, a már fiatalkorában személyiségzavarokkal küzdő ember (ha hihetünk a naplójának) mindenhol és mindenáron bizonyítani akart, de soha nem sikerült neki semmi. 1938-ban esketik fel, hogy rögtön egy vesztes háborúba keveredjen, bűnösként, de lényegében balekként a börtönben fejezze be azt. Házassága (érdekházasság) sem sikerül, emberi-férfiúi ’ hiúságában is megalázzák Ez önmagában is elég Jenne a traumához, a vesztett háború nélkül is. Mindezt pedig azért teszem szóvá, mert a történetben adva van egy kitűnő regényhez is elegendő életanyag. Legjobb oldalain megelevenednek és élnek is Bárczy figurái, mindaddig, amíg- el nem önti a naplóíró Derenk Ádám agyát a köd. * Szerencsésebb lett volna (érdemes is lenne átdolgozni), ha' az egyes szám első személyi forma helyett a tárgyiasabb harmadik személyt választja Bárczy János, tehát ő mondja e| a történetet, ábrázolja Derenk Ádám(ék) világát. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1981. Horpácsi Sándor — Sokat dolgoztam Székely Gáborral; ott játszottam mindazokat a szerepeket, amelyek megelőzték életkoromat és színészi koromat egyaránt. Közben Kassán vendégszerepeltem — másfél évig. Tulajdonképpen egyetlen szerepet, a Charley nénje főszerepét játszottam, s az akkor alakult Magyar Színházzal Kassán és a tájközpontokban, Komáromban, .Rimaszombatban például. — És 1974-ben szerződtette a Vígszínház. — Várkonyi Zoltán hívott, semmit nem ígért, még szerepet sem . . . — Miért vállalta mégis? — Már nem tudtam megítélni, hogy szolnoki sikereim az ismertségnek, a több éves ottlétnek vagy tényleges képességeimnek köszönhetők. És a Vígben elölről kellett kezdenem. Már tudtam mi az, főszereplőként meghajolni a függöny előtt... Az a hit tartott meg, hogy egyszer még sikerülni fog. — Biztos volt benne? — Csak abban nem voltam biztos, hogy lesz-e erőm, energiám kivárni. Higgye el, akik elkallódnak, alkoholisták lesznek, nem azért kallódnak el, mert a könnyebb életet választják, hanem azért, mert Szépen magyarul — szépen emberül Hogyan (ne) köszönjünk? A mai fiatalokat gyakran éri a szemrehányás, hogy könnyen tegeződnek. A pertuban lévők a köszönéssel is utalnak a tegeződésre; más szavakkal: az üdvözlésnek van jellegzetesen tegező, illetve magázó formája. Ez alól talán csak a jó reggelt a kivétel, hiszen mindkét esetre alkalmazhatjuk. Nem egészen új fejleménye nyelvünknek a tegező köszönés, voltak előzményei. Régebben ezt mondták: isten hozott, búcsúzáskor: isten veled, isten áldjon; avagy egy klasszikus példa: Balassi Bálint így ír egyik ismert versében: „Vitézlő oskola, immár isten hozzád!” Ezek a formák ünnepélyességet sugallnak; napjainkban alig-alig használjuk őket, helyükbe mások léptek. Nem is gondolnánk, hogy a ma oly gyakran hallható szervusznak erősen feudális színezete volt. Eredeti alakja a latin servus humillimus (legalázatosabb szolgája). Ezt magyarra is lefordították: alázatos szolgája (rövidebben: alá’szolgája). Az így köszönő felettesét üdvözölte ekképpen, tehát tegezésről szó sem lehetett. Az alázatos szolgája a felszabadulást követően teljesen eltűnt. A szervusz azonban maradt, s már a múlt században is alkalmas volt a tegezésre. Rövidesen — mintegy igének fogva fel — kialakult a többes számú alakja is: szervusztok. E szónak ma már több változata él: szerbusz (kissé népies), szevasz (elsősorban a nagyvárosi nyelvre volt jellemző), sziasz, szia, szió, sőt újabban van egy szirupos alakja is: szióka. Az olasz filmek hatására vált ismertté a szervusz itáliai leszármazottja, a csao (csau). Közhely már, amikor azt mondjuk, hogy a nyelv mindig változatosságra törekszik; s ez a köszönésekben is megmutatkozik. Legfeljebb a stílusértékük más és más. Kissé bizalmaskodó a köszöntelek, üdvözöllek, üdv; sőt — a szellemeskedés fokozására még meg is toldják: üdv a dolgozónak, harcos üdvözletem stb. Az üdvözlégy eredetileg Szűz Máriára vonatkozott; kissé megváltoztatva a kifejezést: légy üdvözölve lett belőle — kissé bizalmaskodó. Jellegzetesen női köszönéssé vált a következő gyermeknyelvi szó: pá, pápá (rendszerint hozzáteszik: édesem) — de még nélküle is édeskés Nemcsak a latin hatott nyelvünkre. Tréfálkozva szoktuk használni az arab szálem alejkumot (béke veled), a szlovák dobry vecert (jó estét). Gyakran halljuk mostanában az angol hellót; ez már bizonyos műveltségfitogtatást mutat. Búcsúzáskor ezt is mondják tizenéveseink: báj-báj. Az igaz, hogy elárul némi bájol- gást is, mégsem ebből származik, hanem az angol good bye kifejezés utótagjából. Ennek hatására keletkezett a szervuszból a vusz-vusz. Az elmondottakból világos, hogy még tegeződve sem mindegy, hogyan1 köszönünk. Az üdvözlést fogadó fél csupán a köszönési formulábóf is azonnal tudja, hogy kivel áll szemben. Mindig meg kell találni a helyzetnek megfelelőt, avagy néhány formulát nyugodtan elhagyhatunk Elvégre „mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki” — miként a közmondás tartja. Mizser Lajos Ái rült. A rekonstrukció befejeztével Csesznek vára felsorakozhat Közép-Európa legnagyobb múltú, legfestőibb középkori várai közé. Révy Eszter
