Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-25 / 112. szám

I Ú. Dózsa-PMSC l-l (0-0) Heti jegyzetünk „ Titkos ” pénzek Érdekes, hogy „begyűrűzött” a közgazdasági szemlélet a lab­darúgásba is. Azaz legyünk pon­tosak: egyelőre inkább csak a labdarúgás iránt érdeklődök, köztük szurkolók is,' riporterek is teszegetik a kérdések kérdé­sét. Ez pedig a pénz. Az a pénz, amelyik látszatra nem lé­tezik, de mégis szóbeszéd tár­gya, különösen az átigazolások időszakában. Na szóval arról van szó, hogy ideje volna le­galizálni azokat az ügyleteket, amelyek ma még legalábbis félhomályban köttetnek, sehol el nem könyvelt összegekkel fi- nasziroznak, és egészen egy­szerűen csak átigazolásoknak neveznek. A pénznek még az említése is tiltott ez ügylet kap­csán, hivatalosan tehát semmi­lyen összeg nem fordítható úgymond játékosvásárlásra. Milyen pénzek forognak tehát mégis (ha ugyan hinni lehet, nem is kis összegek)? Dugipén- zek, egy bizonyos feketepiaci árfolyam szerint. Miért? Erre keresi a választ Zsolt Róbert a Magyar Nem­zet szombati tárcájában is. Vá­laszt ugyan nem talált erre a kérdésre, de a jelenlegi hely­zet visszásságainak fontos cso­mópontjaira irányítja az olvasó figyelmét. Például: a külföldre szerződött játékosáért kapott pénzt egyik klub sem fordíthatta játékosvásárlásra. Más egyébre igen, de az eltávozott kulcsem­bereket csak másik jó játékos­sal, vagy játékosokkal lehetne pótolni Természetesen a bázi­sok hivatalosan átutalt támo­gatása sem jöhet szóba ilyen célra. Ilyen célokra csakis „fe­kete” pénzek használhatók fel. A „fekete" pénzek pedig el­lenőrizhetetlenek, követhetetle­nül csordogálnak a rejtett csa­tornákon, ki tudja merre és hová? Ezért is ziehéz megérteni, miért tartanak attól, hogy ezek az ügyletek váljanak nyílttá, pénzügyi oldala pedig ellen­őrizhetővé. Ha a csapatok, il­letve egyesületek gazdálkodhat­nának azzal a pénzzel, amit játékosaikért kapnak, tervsze­rűbbé válhatna szinte mindenütt a csapatépítés. A „kicsiknek” is érdemessé válna a nevelő tevékenység. És mindenekelőtt a pénz nem veszne el. Követ­hetően a labdarúgásban ma­radna. Megszűnne a feketepiac, a néha felesleges titkolózás és találgatások, no meg a zseb­ből fizető vezetők lelepleződés­től való rettegése Jól hangzó ellenvetés, hogy a pénz nem válhat nálunk a lab­darúgás főszereplőjévé. De ta- lajdonképpen arról van szó, hogy a már gyakorlattá vált anyagi természetű ügyeket to­vábbra is kezeljük „titkosan”. Tegyünk úgy, mintha nem tud­nánk, hogy a labdarúgás, a csapatszervezés, erősítés, igazo­lás bálunk is pénzbe kerül, csak éppen a fizetés ténye nem lát- < ható. Jó ez? Ha nem, akkor hajtsuk el a titokzatosság kö­dét, legyenek nyíltak a „kényes” pénzügyek is. A titkolózás he­lyébe lépjen a gazdálkodás. —K— (Kiküldött munkatársunk tele- tonjelentése) Megyeri út, 2000 néző. Ve­zette: Szávó. Ú. Dózsa: Kollár — Herédi, Tóth, Kovács B., Ju- rácsik — Kolór (Bodnár, a szü­netben), Kisznyér, Steidl — Szűcs, Birkás, Kiss. Edző: Te­mesvári Miklós. PMSC: Katzirz — Kincses, Torna, Róth, Schul- teisz — Lutz, Morvái, Dárdai (Nagy, a 74. percben), Lőrincz — Mészáros, Dobány. Edző: Kovács Imre. Az újpestiek kezdtek frisseb- ' ben, ügyesen adogattak. Az első lövés a 3. percben ment a pécsi kapura, Katzirz könnyen védett. Két perc múlva Kovács B. nagy'erejű bombája zúgatt el a kapufa mellett. Kialakultak a párok: Mészárost Jurácsik, Dobányt Herédi, Lőrinczet Ko- lár követte árnyékként. Ese­ménytelen percek után a 12. percben Mészáros már csak Kollárral állt szemben, de a ki­futó kapusba lőtte a labdát. Óriási helyzet volt. A 17. perc­ben a második újpesti szöglet okozott zavart a pécsi kapu előtt, de aztán alig-alig akadt említésre méltó esemény. A PMSC számára elsősorban a védekezés volt a fontos, azt ki­sebb hibáktól eltekintve, jól csi- ■ nálták. Szünet után rögtön Kiss cse­lezte be magát a pécsi 16-os- ta, szögletre szerelték, a be­ívelt labdát Katzirz szépen véd­te. Felcsattant az első taps, de nem a védésnek, hanem, mert a díszpáholyban megjelent Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Az 59. percben Róth becsúszó sze­relését a játékvezető szabály­talannak ítélte, Kovács B. 25 méteres szabadrúgását üggyel- bajjal hárította Katzirz. Ismét eseménytelen percek következ­tek, az újpesti közönség Szend- reit, a tartalékkapust követelte — csatárnak. A 65. percben Kiss lövésénél a pécsi kapus nagy bravúrral mentett. Két perc múlva újból Kiss és Katzirz volt a főszereplő: a PMSC ka­pusa reflexmozdulattal és né­mi szerencsével ütötte szöglet­re a csatár perdítését. A 70. percben Tornán fennakadt Kiss. A megítélt szabadrúgást Tóth- nak gurították le, akinek lövé­se a pécsi sorfalon felperdült, a labda a tehetetlen Katzirz fe­lett a pécsi kapuba jutott. (1-0). A 75. percben ment az első jó pécsi lövés az újpesti kapura, Dobány labdáját ne­hezen védte Kollár. A követke­ző pécsi támadásnál ugyan­csak nehezen hárított Kollár. Megélénkült a játék. A 80. percben Dobány lerázta Heré- dit, a jobb szélen elfutott, középre gurított, és a túlsó kapufánál a leálló vé­dők mellett Mészáros a kapuba kotorta a labdát (1-1). A má­sik kapunál a mérkőzés utolsó eseményeként Birkás kapáslö­vését védte Katzirz. Sajnos, csak a szerencsétle­nül bekapott gól után (amely­nél veszélyesebb lövéseket vé­dett ki Katzirz) döbbentek rá a PMSC játékosai, hogy ők is ké­pesek gólt lőni. Talán, ha - különösen a második félidőben- bátrabban támadnak, győz­hettek volna a nagyon idege­sen és sok hibával játszó Új­pest ellen. Jók: Katzirz, Róth, Lutz, Lőrincz, illetve Tóth Steidl, Kisznyér. ._ Lombosi Jenő Az országos döntőbe ju­tás és annak főnyereménye, a mundiál-repülőjegy volt a tét­je a Magyar Ifjúság Kupa kispályás labdarúgó-tornájá­nak amelynek megyei döntőjét Pécsett a Ho Si Minh parkban rendeztek tegnap. Az induló csapatok közül a nőknél a Ta­nácsi Építők, a férfi ifjúságiak­nál a komlói Kun Béla Gim­názium, míg a férfi felnőtteknél a MÉV együttese lett az első, és jutott az országos döntőbe. Ugyanennek a kupának a határőrségi döntőjét Siklóson bonyolították le szombaton. A 14 részt vevő együttes közül itt az első jutott az országos dön­tőbe, ez pedig az orosházi ha- tárőrkerület KISZ-szervezetének csapata volt. Képünkön sötét mezben a vé­dekező MÉV, a későbbi győztes. Csak két napig. S Megyebajnoksóg: Bere. mend—Szigetvár 0-1 (0-0), Steinmetz SE—Sásd 5-0 (1-0). április 26., 10-18 óráig, 27., 9-15 óráig baüagásra ékszerárusítás a helyi zálogfiókban Különleges gyűrűk, fülbevalók, karkötők, láncok és más ékszerek várják vásárlóinkat. Cím: Pécs, Kazinczy u. 2., BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Vállalat Tel.': 10-443 AZ NB I. TOVÁBBI EREDMÉNYEI SZEOL AK—VOLÁN 2-2 (2-1). Czabán Samu tér, 400 néző. V.: Büki. Góllövők: Kun (2), ill. Seres, Hámori. CSEPEL—DVTK 2-0 (0-0). Diósgyőr, 4000 néző. V.: Divi- nyi. Góllövők: Varga, Vincze. NYÍREGYHÁZA— BÉKÉSCSABA 1-1 (1-0). Nyíregyháza, 10 000 néző. V.: Hartmaná Góllövők: Cséke, ill. Kanyári. TATABÁNYA—ZTE 2-2 (1-1). Zalaegerszeg, 5000 néző. V.: Nagy B. Góllövők: Weimper (2), illetve Takács, Simon, RABA ETO— DEBRECEN 8-1 (5-0). Győr, 15 000 néző, v.: Tompa. Góllövők: Szentes (3), Hannich (2, egyet 11-esből), Hajszán, Burcsa, Gyurmánczi, ill. Nagy II. BP. HONVÉD—VASAS 1-0 (1-0). Fáy utca, 4000 néző, v.: Ja- czina. Góllövő: Esterházy. AZ NB I ÁLLÁSA 1. Rá bő ETO 2. FTC 3. Tatabánya 4. Ü. Dózsa 5. Videoton 6. Honvéd 7. PMSC 8. Csepel 9. Vasas 10. ZTE 11. Békéscsaba 12. DMVSC 13. Haladás 14. Nyíregyháza 15. DVTK 16. Volán 17. SZEOL AK 18. Ózd 31 19 30 19 31 14 31 13 30 16 31 14 31 14 31 10 31 12 31 9 31 9 31 11 7 12 13 9 12 10 8 12 9 12 11 12 10 13 11 16 3 21 5 20 95-45 44 70-40 40 56-41 40 48- 33 38 45-39 37 49- 37 36 47-40 33 35-33 33 54-48 31 31-43 31 38-42 30 42-53 30 35-40 27 33-46 27 44-56 26 40-56 19 31-69 17 35-67 15 Magyar Ifjúság Kupa A Haladás—Özd és a Videoton— FTC mérkőzést vasárnap játsszák. A 32. forduló (április 28., szerda) műsora: Tatabánya- Haladás, SZEOL AK-ZTE, Cse­pel—Volán, Békéscsaba—DVTK, Debrecen—Nyíregyháza, FTC— Rába ETO, PMSC—Videoton, Bp. Honvéd—Ü. Dózsa, Ózd—Vasas. NB I. ifjúsági bajnokság Ú. Dózsa—PMSC 5-2 (1-1). Megyeri út, 1000 néző. Vezet­te: Tátrai. PMSC: Lukács — Kófiás, Czérna (Tóth,) Vuk- mann,» Pauska - Csoboth, Uhrik, Szabó Gy. (Lőrincz) — Udvardi, Hüber Gajár (Pillin- ger). Edző: Garami József. Góllövő: Bárány (3), Marosi, Fatári (11-esbőf), illetve Uhrik, Hüber. A PMSC legjobbjai Hü­ber és Udvardi voltak. Bíró László aranyérmes Bíró, továbbá Szalonjai Imre után Szabó, Szalontai Zoltán és Rovnyai is döntőbe került a várnai 25. szabadfogású birkó­zó EB-n. Szereplésük minden előzetes elképzelést felülmúlt, így újabb három finalista hely­hez jutottak általuk a magyar birkózók. Bíró László a fináléban is ki­tűnően birkózott, két vállra fek­tette szovjet ellenfelét, s arany­érmes lett. A két Szalontai ké­sőbb vereséget szenvedett és ők ezzel ezüstéremhez jutottak. Szabó és Rovnyai vasárnap már az elsőségért birkózhat. Kézilabda PMSC-Goldberger 26-20 (13-10).. NB I. B női mérkő­zés, Pécsújhegy. . L. d.: Balázs- né (11), Vad (5), ill. Magyar (7), Horváth (6). Felvételünkön — amelyet Arató László készített — fehér mezben Deák, a PMSC szélső­je tör kapura. PMSC-HÓDIKÖT 23-19 (11-7). NB I. P férfi mérkőzés, Hódmezővásárhely. A pécsiek legjobb dobói: Füzesi (5), Ben- kő és Hegedűs (4—4). Komlói Bányász-Solymári PEMÜ 26-26 (13-12). NB I. B. férfimérkőzés, Komló, A kom­lóiaknál Perger (8) és Steer (7) volt a két legerédménye- sebb játékos. P. Kesztyűgyár—Mözs 18-14 (7-7), PBTC—Ajka 29-10 (13-3), KÖFÉM-Mezőgép 18-16 (11-10), NB II. női mérkőzé­sek, Pécs. U. PEAC-Győri Magasépí­tők 33-23. NB II. férfimérkő­zés, Pécs. Samaranch Budapesten A Magyarországon tartózko­dó J. A. Samaranch, a NOB elnöke tiszteletére szombaton kibővített ülést tartott a Ma­gyar Olimpiai Bizottság elnök­sége. Buda István, a MOB el­nöke meleg szavakkal köszön­tötte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, majd áttekin­tést adott a magyar olimpiai mozgalom eredményeiről, múlt­járól, jelen és jövőbeli törek­véseiről. Hangsúlyozta: a MOB mindig tiszteletben tartotta és magáénak tekinti a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapelveit. A MOB-ülés szép eseménye volt, amikor J. A. Samaranch átnyújtotta Kárpáti Károly volt olimpiai bajnoknak a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság által adományozott Olimpiai Érdem­érem bronz fokozatát. Az ülést követően a NOB elnöke baráti beszélgetést folytatott olimpiai bajnokokkal és sportvezetők­kel. Délután a NOB elnöke ba­ráti találkozón vett részt az asztalitenisz szövetség Buda­pesten tartózkodó, újjáválasz­tott vezetőivel. Vasárnap meg­tekinti az EB egyéni döntőjét és látogatást tesz a Sportmúzeum­ban. Asztalitenisz Pénteken a késő esti órákban a párosok után a női és férfi egye­sekkel folytatódott az asztalitenisz Európa-bajnokság. A magyarok közül a férfiaknál Gergely, Klampár és Jó­nyer is biztosan vette* a harmadik fordulóban az akadályt, így mind­hárman továbbjutottak. A nőknél is sorra győzelmet arattak a magyarok, Szabó, Urban. Oláh és Magos is nyert, úgyhogy folytathatták a ver­senyt. A férfi egyesben egy megle­petés volt: a svéd Waldner 0-2-ről győzött az angol Douglas ellen. A szombat délelőtti vigaszverseny után a Jónyer—Gergely páros a cseh­szlovák Broda-testvérek ellen játszott az elődöntőbe jutásért. A magyarok küzdöttek jobban és bekerültek az elődöntőbe, ahol a Secretin, Bi- rocheau (francia) párossal mérkőz­tek. A Magos—Szabó női párosunk is vette ezt az akadályt, az elődöntő­ben a Vriesekoop. de Kruiff (hol­land) kettőssel játszottak. Lapzártakor érkezett: Urbán és Magos továbbjutott a női egyes nyolcaddöntőjében, Oláh és Szabó viszont kiesett. A férfiaknál Jónyer, Klampár és Gergely is biztosította helyét a negyeddöntőben, mindany- nyian nyertek szombaton késő este. TÚRA Április 25-én, vasárnap a Pécs városi Természetbarát Szövetség első ízben rendezi meg a Keleti-Mecsek Kupa tú­raversenyt. Rajt és cél a zobák- pusztai Gyopár kulcsos turista­háznál lesz. Nevezni a helyszí­nen is lehet. A rajt 9 óra, ered­ményhirdetés 14.30 óra. A szer­vezők ezúton értesítik a részt vevő csapatokat, hogy az oda­utazás reggel 7 órakor a 9-es kocsiállásról induló (Bacsó B. u.), Pécs—Mázaszászvár—Buda­pest autóbusszal történik. Visz- szautazás Zobákpusztáról 14.40-kor és 15.10-kor induló buszokkal, egyénileg. LABDARÚGÁS NB II.. mérkőzé­sek : Komlói Bányász—Keszthelyi Haladás, Komló, 16.00. Dombóvár— Mohács-Véménd TE, Dombóvár, 16.00. Bakony Vegyész—PVSK, Veszprém, 16.00. Területi bajnok­ság: P. Zsolnay—Kiss J. SE, Por­celángyár-pálya, 17.00. Boly—Sely- lye, Boly, 17.00. PBTC—Latinca SE, Bőrgyár-pálya, 17.00. Siklós—Máza­szászvár, Siklós. 17.00. Megyebaj­nokság: Somberek—U. PEAC, Som­berek, 17.00. Vajszló—Villány, Vajszló, 17.00. Drávafok—P. Kini­zsi, Drávafok, 17.00. Szentegát— Kesztyűgyár, Szentegát, 17.00. Ge- resdlak—P. Postás, Geresdlak, 17.00. Országos ifjúsági bajnokság: PMSC—MVTE, Kovácstelep, 10.00. Komlói Bányász—Szekszárd, Komló, 14.00. PVSK—Dombóvár, PVSK-pá- lya, 11.00. RÖPLABDA. NB II., férfiak: Stein­metz SE—U. PEAC. vasutas torna- csarnok, 11.00. Mezőfi SE—Pécsi VM, Kecskemét, 13.00. NB II., nők: Gyomai TK—Pécsi VM, Gyoma, 10.00. Mohács-Véménd—U. PEAC, Mohács, 11.00. KOSÁRLABDA. NB II., férfiak: P. Postás—Győri Közlekedési Főis­kola, KomarOv Gimnázium, 10.00. SAKK. Országos I. osztályú csa­patbajnokság, férfiak: PMSC—Va­sas. MÉV-központ 9.00. MODELLEZÉS. Hajómodellek or­szágos bajnoksága, pécsi résztve­vőkkel, Dorog, 8.00. AUTÓSPORT. Duna Kupa orszá­gos meghívásos szíalomverseny, Mohács, bútorgyári parkoló 10.00. TÖMEGSPORT. „Futakomló” ko­cogóverseny. Cél: Komló, Lenin tér, 9.30. Dunántúlt nouio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft. fél évre 2ü4,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom