Dunántúli Napló, 1982. április (39. évfolyam, 90-117. szám)

1982-04-24 / 111. szám

A fogyasztókért A fogyasztókért szerkesztettük ezt az oldalt, s ezentúl havonta egy alkalom­mal jelentkezünk az összeállítással. A magyar kereskedelem jellemzője, hogy a lakosság áruellátása megfelelő. De ennek az ellátásnak a további jobbítá­sa és a fogyasztók érdekvédelme cél­jából hasznos lehet a külön figyelem a fogyasztók és a kereskedelem viszonyá­ra. Rendszeresen írunk majd arról, hogy mi van a boltokban, azt milyen munkával érték el, hogyan szervezik. De szóvá tesszük az olyan jelenségeket, amelyek visszahúzzák a kereskedelem, vendéglátóipar fejlődését. Bemutatjuk, hogy a Pécsett kiépült korszerű áruházi hálózat miképpen működik. Mindezzel az a célunk, hogy a kereskedelem és vendéglátóipar, valamint a fogyasztók lehetséges együttműködését fokozzuk. Becslés? Szakvélemény? Kockázat? Mennyi áru kell a boltokba? Miért „harmonikázik” az áru mennyisége? Kétféle új áru létezik a ke­reskedelemben. Egyik félét a vásárlóközönség is, a kereske­delem is szívesen fogadja, mert eddig még nem volt az üzle­tekben. A másik: olyan, amely­hez hasonló termék már van a piacon. Teljesen újonnan árusítottuk a gyümölcs illatú pipereszap­pant, például alma, banán, mandarin illattal, az ugyancsak gyümölcsillatú sampont, a gyöngyvirág aerosolos deso- dort, a Lady Camea krémpú­dert. Ezeknek a forgalomba hozatala előtt az igény felmé­résének kevés szerep jutott. Hiszen az ipar az első hóna­pokban általában kevesebbet gyárt, mint amennyit rende­lünk. Ilyenkor a vevő, a boltos és a nagykereskedő egyaránt türelmetlen. — Az ipar ugyan fokozott iramban gyárt, s ami­kor a termelés eléri a kereske­delmi igény mértékét, rövid Tíz deka hány szelet? Nem szeretek szeletben vásárolni felvágottat. Ti. akár géppel, akár kézzel szeletelik, számomra több­nyire gazdaságtalan a vá­sárlásnak ez a módja. Tudjuk: nem olcsók a felvágottak., ennélfogva nem is azzal akarunk jól­lakni. Miért is számomra akkor gazdaságos (és gusz­tusos!), ha nem ujjnyi vas­tag a szelet. Valamikor hajdanán (amikor szintén nem volt olcsói), tudta ezt a kereskedő, és kézzel is, géppel is hajszálvékonyra szelte a téli szalámit, a prágai sonkát... Ma vi­szont a gép is sokfelé 4-6 milliméteres szeleteket vág, s ha valaki 10 dekát kér (ötöt már nem is mer, mivel nem „sikk”), kap 3-4, jobb esetben 5 szele­tet. Ami egy kétszemélyes vacsorához sem elegendő! És nem járunk különbül, ha kézi szeletelésü felvá­gottat vásárolunk. Nem tu­dom. tanitják-e egyáltalán a vékony szeletelést, de gyanítom, hogy nem. Ve­gyes érzelmekkel figyelem ugyanis, amikor az eladó nagyvonalú nemtörődöm­séggel ujjnyi szeleteket szab le a rúdból. Jó volna, ha a kereske­delem a (számára fontos) gazdaságosság mellett gondolna a gusztusosság­ra is, no meg arra, hogy ha valaki 10 dekát kér, nem feltétlen egy zsemlyé­be akarja belegyömöszölni azt a néhány ‘Szeletet, ha­nem egyébbel, pl. sajttal, tojással, retekkel, papriká­val, paradicsommal stb. gazdagítva az étek egyik - de nem uralkodó! - ele­mének tekinti. Más szóval: én dönthessem el, hogy a vásárolt terméket miképpen akarom felhasználni. Ezért veszem a felvágottat egy­ben. H. I. ideig nagy a forgalom, utána azonban megtelnek a raktárak, mert ami eddig új volt, s amire . vadásztak a boltokban, annak vonzereje kissé már csökken. Erre a kereskedelem is csök­kenti rendelését az ipartól. Vagyis hosszabb-rövidebb ide­jű „harmonikázás" következik, majd a végén kalakult a tény­leges szükséglet és az új cikk besorakozik a hagyományos árucikkek közé. A másik csoporba tartozó áruból hadd soroljunk fel né­hányat, hiszen ez a felsorolás önmagában sóidat megmond: Fobizán korróziógátló autósam­pon, auto-ton autóápoló szer, Poli-polir autó polírozó, Szi-ti lefolyócsőtisztító, Surlit folyé­kony súroló szer, virágmintós csomagolófólia, műanyag er- kélyviráglartó, fa ruhacsipesz, szélvédő mosótabletta. autó­ápoló tabletta. Ezeknél a cikkeknél a nagy­kereskedelem általános piacis­merete az első támpont a ren­delések előtt. Első, de sohasem egyedüli. Ha ilyen árut kínál az ipar, s úgy látjuk, hogy az kell a piacon, a vevők elfo­gadják, rendszeresen veszik majd - akkor mindig megbe­széljük néhány tapasztalt szak­üzletvezetővel. Ők elmondják véleményüket. Ez utóbbi igen fontos, mert véleményük a ve­vőkkel való személyes kapcso­laton alapul. Ha olyan árut ajánlanak, aminek a szükségességéről nem győződünk meg, próbarende­lést adunk a gyárnak. Ez aránylag kis tétel, csupán né­hány szaküzletben történő piackutatásra elegendő. Ha az üzletekben tetszik és elfogy, akkor újra rendelünk. Majd a kért mennyiséget fokozatosan növeljük, amíg ki nem alakul az igénynek megfelelő mennyi­ség, s ez a cikk is besorakozik a hagyományos árucikkek közé. Zöld János, a FŰSZERT főosztályvezető- heiyettese Minden nap névnap SZERETETTÉI , KOSZÖNTJÜK 6mr **' NEVŰ VENDEGEINKET Ma, tegnap, holnap, minden nap - névnap a pécsi Mokka presszóban. Köszönjük! Fotó: Sári Gyöngyi Figyelő Ebben az állandó rovatban az Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség friss híreiről tájé­koztatjuk a fogyasztókat, a ke­reskedelem, vendéglátóipar példás, avagy éppen példát­lan eseményeiről. * Az első számú ellenőr — a vevő. Ezért az ÁKF arra kéri a vásárlókat, vendégeket, hogy figyeljék a mérés pontosságát, vendéglőben az árlapot, fize­téskor győződjenek meg, hogy az üzletben jól adták-e össze a számlát. így elkerülhetik az „összeadási hibát”. A fizető­cédula 5 forinton felüli fo­gyasztás esetén kötelező. Jogi értéke pedig: számla. Tehát bélyegző, keltezés és aláírás szükséges rá. Ennek elmulasz­tása: szabálysértés! * Tisztességesebb lett az építő­anyag-kereskedelem. A TÜZÉP és a vevők szerződéskötései révén.. Eddig néha a vevő megrendelte az árut, de ko­molytalan módon annak egy részét mégis máshol vette meg, s a TUZÉP-nél felesleg ma­radt. Avagy a TUZÉP-nél a szóbeli megrendelést nem vet­ték komofyan, s a vásárló csa­lódott. Az előlegekkel és a pontos megrendeléssel minden megoldódott. * A tél elmúlt, a tavaszi nagy- takarítás késik. Sok üzlet még mindig rendetlen, tisztátalan. Emiatt a szigetvári Zselic ital­boltban 2000 forintos szabály­sértési bírság született. * Az áruról hiányzik az árcé­dula több pécsi belvárosi es községi üzletben. Mivel ez ön­magában is szabálysértés, az ÁKF három boltban 1000—1000 forint helyszíni bírságot rótt ki. * A fröccskészítésnek is szigo­rú szabályai vannak. A fröccs- ben kötelező bormennyiség például csak 5 százalékos tű­réshatárral térhet el az elő­írástól. ■ Néhány vendéglátói egységben azonban még min­dig előfordul „tévedés". Elő­fordult már -az ellenőrzések során, hogy egy deci helyett csak 70 centnyi bor került a szódavíz alá. Az ilyesmit szi­gorúan bírálják el az ellen­őrök. Legutóbb például a cser­kúti csárdában 2200 forint bír­ságot róttak ki ilyenfajta „túl- szódázásért”. HÉTVÉGE 10. A Pécsi Domusban: Másfél óra helyett 10 perc várakozás Állandó kísérletek az ügyintézés rövidítésére Amikor megnyílt a pécsi Domus Áruház, másfél órát is várakoztak a vásárlók, számlá­zásra, OTP-ügyintézésre. Most általában 8—10 perc alatt mindenféle írás elkészül. A bútor természetszerűleg nagy kiterjedésű áru. A cser­kúti raktárban 25 millió forint értékű áfl belőle, s bent az áruházban ehhez képest ke­vés, „csupán” 5—6 millió fo­rintnyi. Lakberendezési cikkük összértéke pedig 10 millió fo­rint. Aki tehát mindent szeret­ne megnézni, annak ki kell mennie Cserkútra, nem kis fá­radság árán. A tágas Domus bemutatóteremben lehetőleg minden fajtából látni lehet egy készletet. De milyen a vevő? — Éppen azt az egyet akarja tüzetesen látni, ami az ő pén­zén kerül az ő lakásába. Eh­hez jött még a benti számlá­zás, OTP-ügyintézés . . . Kezdetben tehát minden bú­torról vagy garnitúráról három példányban kiállítottak egy árunyilvántartó jegyet, nemzet­közi nevén ticket-et. Rajta a bútorkészlet minden jellemző adata, óra, a bútorhuzat színe, mintája, egy kis nylonzacskó­ban lévő szövetdarab bemuta­tásával. Ebből a ticketből egy a mintatermi eladónál, egy a számlázóban, egy pedig a központi adminisztrációban volt. Aztán sorra egyeztették, de ez az egyeztetés is időt igényelt. így előbb kettőre, majd egyre csökkentették a ticket-ek számát. Most ez az egy az eladótól a számlázón át a központi adminisztráció­ba jut. Ott egyeztetik a raktá­ri t nyilvántartással, nem kel! többé egymáshoz összeválo­gatni. Mi a jó mindebben? Az, hogy közelítenek egy megoldás felé, ami kizárja az eddig előforduló esetet, hogy eladja­nak olyan bútort, amiből már nincs a raktárban, s hogy a másfél óra ügyintézés 8—10 percre csökkent. A végleges megoldás persze majd a gépi számlázás lesz, gyorsabban, pontosabban minden eddiginél. Mire kíváncsi a sütőipar? Levelet küldött a Pécsi Sü­tőipari Vállalat a város és Ba­ranya megye vendéglótóipari vállalatainak. Azt kéri benne: mérjék fel egészen pontosan, hogy a diétás pékipari termé­kek iránt mekkora a kereslet. De nemcsak a diétás étrenden élők érdekében kérik ezt a fel­mérést, hanem egyáltalán: mindenfajta szervezetű, ízlésű vendég és vevő érdekében. Ezzel fontos dolgot kezdett el a Pécsi Sütőipari Vállalat. Igaz, nem újonnan, hanem ad­dig is készségesen segítette < táplálkozás és -az egészségvé delem együttműködését. Sokfé le új, egészséges pékáru ke rült már ki a gyárukból. De en nek a folyamatnak a tovább fejlesztése még mindig nagyor indokolt. A szerkesztőségbe ér kezett levelekből tudjuk, hog' nagyon sokan igényelnek ke vésbé kalóriadús és nagyobf választékú pékárut. A felméré: eredménye tehát igen fonto: lesz majd. Alekszandr Hort: M u nnoR A BIBLIOFIL Bekopogtattam a híres könyvgyűjtőhöz, az első verses­kötetek közismert kedvelőjéhez. Világos és tágas dolgozószobá­jában fogadott, amely csak úgy roskadozott a könyvektől. Könyv és könyv mindenütt, az ablakpárkányon, a fotelban, a heverőn, sőt még az asztalon is. Ám, a könyvek nem valami fölösleges helykitöltő gyanánt vannak jelen. Hohó! Mind, egy­től egyig gondosan gyűröttre olvasva, akkurátus pontosság­gal behajtott sarkokkal, a fog­mosástól sápadtra kopott felirat­tal a gerincen, tisztességesen megszórva zsírfoltokkal, s több­nyire borítólap nélkül. Mindjárt látható, hogy itt szeretik a könyvet, gyakran fordulnak hoz­zá segítségért. Gyorsan rá kell valamit borítani a sercegő ser­penyőre, alá kell támasztani a tévét, hogy ne inogjon, vagy lekotorni valami táskát a szek­rény tetejéről. A könyv mindig nélkülözhetetlen. A szoba közepén vidáman pattog a kályha, közvetlenül mellette pedig ott ül maga a bibliofil. Rápillant vendégére, és mesélni kezd egyedülálló gyűjteményéről, az első verses­kötetekről. Majd így folytatja: — Gogol lírai költőként kezd­te.' Idillikus verseinek kiadása után kedvezőtlen volt a kritikai visszhang, ezért a húszeszten­dős Gogol felvásárolta a könyv­árusoktól az összes eladatlan példányt, és elégette őket. Eb­ben a konzervdobozban őrzöm első versgyűjteményének a ha­muját. Mint látja, a hamu ki­váló állapotban van. Ugyanilyen eset történt Nyekraszovval. Első versesköte­te Ábrándok és hangok címen jelent meg. Miután a kritika elutasítólag nyilatkozott erről a gyűjteményről, ő megvette a könyvárus-boltokban az összes példányt, és elégette mind. Az Ábrándok és hangok című kö­tet hamuja valóságos gyé­mántja a gyűjteményemnek. Ritka kincs. — Ezekben az urnákban — áll fel — fiatal költők első kö­tetének hamuját őrzöm. Kevés már a lakásban a hely, ezért saját magam égetem el a könyveket, ezáltal még telje­sebbé tehetem a gyűjteménye­met, mert jobban elfér min­den. Ebben a pillanatban csön­get a postás, és átad a bib­liofilnak egy ajánlott külde­ményt. A fiatal költők köte­lességüknek tartják, hogy a neves gyűjtő címére elküldjék első kötetüket. Vendéglátóm késlekedés nélkül a kályhába hajítja a könyvet és kedves­kedve lökdösi a piszkavassal, hogy jobban belekapjanak a lángok. — Igen, igen — sóhajt fel —, a valódi költészet me­leget ad az embernek. Ezért is szeretem annyira. Könyveket gyűjteni, ez az én egyetlen, de lángoló szenvedélyem. Már jóval elmúlik éjfél, ami­kor elbúcsúzom a híres biblio­filtól. Már alszik a város, s csak egy kis ablak világít az éjszakában — igen, a biblio­fil szobájában ég a tűz. És ott ül a bibliofil, aki az első verseskötetekre pazarolja szíve és kályhája minden tüzét. (Fordította: Konczek Józsel) ' - »­T réf á k A tárgyaláson az egyik tanú így vall: — Szomszédaim rendkívül in­telligens és rendes emberek. Még amikör verekedtek - ez pedig jóformán mindennap előfordult —, akkor is mindig csendben, kiabálás nélkül pü- fölték egymást. * — Gyakran látom, Halle asz- szony, hogy egy szőke fiatalem­ber jár magához. Rokona ta­lán? — Igen. Az első férjem máso­dik feleségének a harmadik férje! — Szeretném szűkebbre vetet­ni ezt a kosztümöt. — Ahogyan óhajtja," asszo­nyom. De vegye figyelembe, hogy ebben az esetben kény­telen lesz a bőre alatt viselni! Időszerű növényvédelmi munkák Az őszibarack fákat virágzás után közvetlen levéltetvek és keleti gyü­mölcsmoly ellen Bi 58 vagy Chinet- rin 25 EC szerrel permetezzük. őszibarack levélfodrosodás hűvös, csapadékos időjárás esetén fertőz, ezért május végéig az esős, hűvös napok után Orthocid 0,2 százalékos permetezését javasoljuk. Ismelelten felhívjuk a termelők figyelmét, hogy a szerek keverhetőségét figyelembe véve egyszerre két szernél többet ne juttassanak ki, mert perzselést idézhetnek elő. A kelő cukorborsón a csipkezőbogarak, a káposztán a bolhák okozhatnak jelentős kárt. Védekezéshez Ditrifon 5 porozó vagy Ditrifon 50 WP permetezőszert hasz­náljunk. Az almafa-lisztharmat ellen Thiovit 0,3 százalékos koncentráció­ban permetezhető virágzás alatt is szükség esetén, ebben az esetben más szert a permetlébe keverni ti­los! Az elmúlt időszakban új szerek kerültek forgalomba. Rubigen 12 EC almafa-lisztharmat és varasodás ellen. 2 deciliter 216 forint. Túlada­golás esetén fitotoxikus hatású. Nimród 25 EC elsősorban almafa- lisztharmat ellen használható. 2 deciliter 74 forint. Chinetrin 25 EC atkák kivételével az összes szívó és rágó kártevő ellen használható. Egységcsomagonként 5 db 5 milli­literes ampulla 48 forint. 10 liter vízben egy ampulla szert kell el­keverni permetezés előtt. Dr. Frank József A MECSEKI ÉRCBÁNYÁSZATI VÁLLALAT ÉRCDÚSÍTÓ ÜZEME KÖVAGÓSZÖLÖS, felvételre keres: FÉRFI DOLGOZÓKAT, AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKBE: ♦ érettségivel rendelkező diszpécser ♦ vegyipari szakmunkás ♦ laboratóriumba betanított munkás ♦ lakatos, gépkezelő ♦ betanított és segédmunkás. KEDVFZÖ MUNKAREND, SZOCIÁLIS ELLÁTOTTSÁG, RENDKÍVÜLI PÓTSZABADSAG, NYUGDÍJAZÁSNÁL KORKEDVEZMÉNY. Bérezés: 3500-5000 Ft között, munkakörtől függően. Jelentkezni lehet: Kövágószölős, munkaügyi csoport, telefon: 15-777/20-as mellék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom