Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-31 / 89. szám

e Dunántúlt napló 1982. március 31., szerda Egy zongora­tanárnő emlékére A hír hallatára figyeljünk fel egy pillanatra — március 21-én Pécsett 81. évében meghalt Weininger Margit zongora- tanárnő. Több muzsikus nemzedéket, zongoristák egész sorát tanította, tanítványai között ott van a világjáró zongoramű­vész Jandó Jenő, a Salzburgi Mozarteum tanára, Losonczy Andor. Weininger Margit a régi Baranya déli szögletében, Karancson született. Apja ott tanító volt, jó muzsikus, a 10-es évek idején meghívták Pécsre orgonistának. Weininger Mar­git Pécsett kezdett zongorázni Oprifia Máriánál, Budapesten olyan tanárai voltak, mind Braun Paula, Molnár Antal, Wei­ner Leó, Adóm Jenő, Kokai Rezső. Közben külföldön ismétel­ten hallgatta Fischer Edwin nyári tanfolyamait, aztán a főis­kola elvégzése után visszajött Pécsre. Évtizedekig tanított. [Kiváló, lelkiismeretes nevelő-oktató volt, zenei műveltséget adott tanítványainak, akik szinte családtagjaivá váltak. Nevezetes otthon volt a kicsiny, Zetkin Klára utcai ház, művészek otthona. Az effajta ember bármikor beléphetett a kapun, jósziwel fogadták Az idősebb fivér — immáron 60 esztendeje külföldön, New-Yorkban élő Andor műegyetemet végzett, aztán Weimarban és Dessauban a Bauhausban dol­gozott, ma nemzetközi hírű és értékű építész-festő. Képző­művészek, muzsikusok otthona volt a Weininger-ház, tenyér­nyi udvarán körtefa, szőlőlugas, sokfajta virág, meg mada­rak. „A házam” — így mondta mindig, de mi lesz zongorái­val, könyveivel, a festményekkel, a régi bútorokkal, q régi családi fehérneművel a szekrényekben, amit nemzedékek gyűjtöttek és féltőn őrizték máig. Mert az okos, művelt Wei­ninger Margit igazán szegény maradt, aki mégis, mindenkor szenvedélyesen adott, ajándékozott. És mivé lesz emléke? — hiszem, városunk zenetörténetében a megőrzött lapokon tartózkodón, szerényen megmarad. Nékem gyermekkori pajtásom volt. Martyn Ferenc Dél-Dunántúl 1900—1930 A szerb nemzetiséi számának alakulása A szerb nemzetiség útjának és sorsának alakulása, a ma­gyarsághoz való viszonya a tör­ténelem folyamán igen ellent­mondásos volt. A kiegyezés, an­nak következményei a magyar és a szerb állam viszonyában korszakhatár. Anélkül, hogy té­telesen bizonyítanánk, e vi­szony mindig meghatározója volt a Dél-Dunántúlon élő szerb nemzetiség hangulatának. Az is világos, hogy közülük igen so­kan kötődtek elsősorban érzel­mi síkon Szerbiához. A dualista módon berendezkedett Osztrák- Magyar Monarchia nemzetisé­gek elleni politikája, a nagy­szerb törekvések felerősödése súlyos ellentétekbe csapott át. A legsúlyosabb összeütközés, az első világháború után a belgrádi fegyverszüneti egyez­mény következett, amely a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megszállása alá helyezte Dél- Dunántúl területben és népes­ségben jelentős részét. A meg­szállás alatt történteket, Tria­nont, majd a Horthy-rendszer politikáját már nem foghatjuk fel hangulati tényezőknek. A Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy, Tolna és Zala) szerb nemzetiség száma a századfor­dulóhoz képest 1930-ra több mint 90 százalékos csökkenést mutat. Ennek oka nemcsak a terület-elcsatolásokban keresen­dő. A számok Baranya megyé­ben is megdöbbentőek, hiszen a szerbek elvándorlása 1920- ban 65 százalékos, 1930-ra 84 százalékos. Somogy megyében a csökkenés 1920 és 1930 kö­zött figyelhető meg, valamivel kisebb, mint Baranyában. Ha­sonló helyzet állt elő Tolna megyében is. Zala megyében a szerbek száma nem volt je­lentős, de az előzőekben leírt tendencia itt is érvényesült. Baranyában a baranyavári járás elcsatolt terület lett. Az ennek következtében elkerült szerb nemzetiség száma alig volt több mint a következő év­tizedben elvándoroltaké. A töb­bi járásban, a siklósiban, a mohácsiban,, a pécsiben, a pécsváradiban több szerb tá­vozott dél felé, mint amennyi automatikusan az új államala­kulatba került, kivéve a szent- lőrinci járást, ahol stagnálás figyelhető meg A hegyháti já­rásban már o századfordulón megkezdődött a szerbek déleb­bi járások felé való lassú hú­zódása, majd később az ország elhagyása. Tehát nemcsak az elcsatolt területeken élőkkel kell számolnunk, hiszen a bé­keszerződés megkötése után gyors elvándorlási folyamat in­dult meg a szerbek körében az anyaország felé, amely na­gyobb lélekszám-csökkenéssel járt e nemzetiség szempontjá­ból, mint a területek elvesztése. Tolna megye járásaiban is hasonló a helyzet. A központi járásban, a völgységiben, a si- montornyaiban a szerbek szá­ma 1920-ig lassan csökkent, 1930-ra viszont robbanásszerű elvándorlás figyelhető meg. Ugyanez érvényes a többi já­rásra is, kivéve a tamásit, ahol a szerbek igen minimális szám­ban laktak. Tolna megyét a békeszerződés területileg nem érintette, a szerbek kivándorlá­sa az 1920-as években zajlott le. Somogy megye járásaiban a békeszerződés szinte érintetle­nül hagyta a szerb lakosságot. Ugyanezt állapítottuk meg 1930-ig a tabi, a nagyatádi, a marcali járásokra, sőt a csur­gói területen emelkedett is szá­muk. Nagyobb csökkenés fi­gyelhető meg a barcsi, az iga- li és a lengyeltóti járásokban. Vissza kell kanyarodnunk né­hány mondat erejéig az antant -szerb megszállás időszakára. A megszállók a területén élt szerbekkel optálási nyilatkoza­tot írattak alá, amit az egyes családoknak 1930-ig kellett végrehajtaniuk. Emellett a ké­sőbbi propaganda is hatással voit az elvándorolni szándéko­zókra. Sok esetben a megszál­lók még az erőszaktól sem ri­adtak vissza. Tény az, hogy ha számszerűleg nem is, de ará­nyaiban a békeszerződés után 1930-ig többen vándoroltak el a szerbek közül mint Trianon idején. A Horthy-rendszer kü­lön délszláv szakreferenset ne­vezett ki. A magyarosító törek­vések felerősödése is ismert. A referensnek azonban ellensú­lyoznia kellett a délről érkező propagandát is. Jelentéseiből kitűnik, hogy az elvándorlók többsége igen rossz körülmé­nyek között élt, viszont remél­ték, hogy máshol jobb helyzet­be kerülnek. A teljességhez tartozik az is, hogy 1930 és 1940 között, bár igen csekély mértékű visszavándoriás fi­gyelhető meg. Erdődi Gyula Jubileum Vörösmarton Harmincéves a Magyar Képes Újság Harminc esztendővel ez­előtt, 1952. március 15-én hagy­ta el a nyomdát a Magyar Ké­pes Újság első száma, s jelent meg a Horvát Szocialista Szö­vetségi Köztársaság területén élő magyar nemzetiség lapja, az akkori jugoszláviai magyar sajtó egyetlen képekkel is hirt adó újsága. Alapítója a Hor­vátországi Magyarok Szövet­sége, első főszerkesztője és egyben újságírója Malusev Cvetko, aki Kis Flórián néven írta cikkeit, és még a nyomdai előállításnál is közreműködött. A nemrég megjelent jubileu­mi szám — címlapján Petőfit és Titót megjelenítő grafikával, a jugoszláv és a magyar nemzeti színekkel — válogatást közöl a harminc évvel ezelőtti napok­nak nemzetközi sajtójából: folynak a koreai háború fegy­verszüneti tárgyalásai és meg­kezdődött a vita a Truman-terv- ről. A lap a későbbi években is mindig teret szentelt a kül­politika eseményeinek, hiszen lényegesnek tartja a magyar anyanyelvű olvasóközönség sokoldalú tájékoztatását. A Magyar Képes Újság in­dulásakor az első főszerkesztő levélben kereste fel Sinkó Er­vint, továbbá a jugoszláviai magyarság többi íróját, s kérte támogatásukat. így működött közre a magyar nyelvű illuszt­rált lap készítéséhél a Hid cí­mű folyóirat munkatársi gárdá­ja és a jugoszláviai magyar irodalom más képviselői is. Ez év március 26-án szerény ünnepség keretében emlékez­tek meg a jugoszláviai Bara­nyában, a Drávaszög magyar községének, Vörösmartnak kul- túrházában az évfordulóról. A megemlékezésen jelen volt ha­zánk belgrádi nagykövetségé­nek képviselője, a Szlavónia- Baranya régió társadalmi-poli­tikai vezetői, a jugoszláviai ma­gyar lapok munkatársai, a Ma­gyar Képes Újság olvasói. Ott volt a jugoszláviai magyar szel­lemi élet olyan képviselője, mint Fehér Ferenc vajdasági költő. Megemlékezésében Tausz Im­re felelős főszerkesztő elmond­ta, hogy az Eszéken készített lap elsősorban a horvátország- beli, tehát Szlavónia és Bara­nya területén élő magyarság számára készült, de számos ol­vasójuk van a Vajdaság terü­letén — sőt Magyarországon is. A szerkesztőség sokoldalú kap­csolatot ápol a szlovéniai ma­gyarokkal, ugyanakkor pedig az anyaország életével és a délszláv kultúrával is. Ilyen módon a Magyar Képes Újság az eltelt három évtizedben fontos fórum volt a jugoszlá­viai magyar irodalom, képző­művészet számára, fontos sze­repet játszott a horvátországi magyarság néprajzi értékeinek dokumentálásában, közzétett magyar szellemi termékeket, s felhívta a figyelmet a falvak­ban zajló kulturális élet ered­ményeire. MAGYAR A jubileumi számban vissza­tekintő írást olvashatunk az első és a mostani főszerkesztő tollából. Faragó Árpád újvidéki színész két cikkéből az amatőr és a hivatásos színjátszás köz­ti szoros kapcsolatra találha­tunk példát, olvashatjuk Pena- vin Olgának, az újvidéki egye­tem Hungarológiai Intézete munkatársának cikkét a har­minc évvel ezelőtti és a mai Kórógyról, riportot a helyi já­rulékokból összeadott, megújí­tott művelődési házakról, a néprajzkutató tanár, a laskái Lábadi Károly szemléjét, a Ma­gyar Képes Újságnak a Dráva­szög néprajzi kincseit feltáró missziójáról. Magyarországi, pécsi írás is van kettő a Ma­gyar Képes Újság jubileumi számában, Tüskés Tibor tollá­ból. Az egyik a drávaszögi Ba­ranya kutatóját, Baranyai Jú­liát, a hetvenhat éves korában meghalt tanárt, írót, tudomá­nyos kutatót búcsúztatja, s kérdezi, ki folytatja tovább a tanárnő munkáját. Másik írása mellett ott szerepel Martyn Fe­renc rajza is. A Magyar Képes Újság ma 4500 példányban jelenik meg havonta két alkalommal. Mi­helyt a lehetőségek megenge­dik, szeretnék elérni a heti megjelenést. Több hivatásos újságíróval, fotóriporterrel és mint említettük, számos jugo­szláviai és magyarországi külső munkatárssal, szépíróval dolgo­zik ma a szerkesztőség. Célja az egyre igényesebb lapkészí­tés, mivel ma jóval többen ta­nulják a magyar nyelvet Jugo­szláviában és ezen belül Hor­vátország területén, mint 30 év­vel ezelőtt. G. O. Királyi haigyakurlatak Baranyában B aranya földje földrajzi helyzeténél fogva már a vármegyék kialaku­lása előtt is fontos szerepet töltött be országunk életében. Megyénk területén a 12. szá­zadban a baranyavári és a koaszti várispánság hason­nevű települései voltak a közigazgatás és a honvéde­lem központjai. A mocsárral körülvett Baranyavár alkal­matlan volt a jelentősebb fejlődésre, ezért a hajdani alsópannóniai székhellyel, Sopianaeval, vagyis Péccsel szemközti dombokon, a mai Misleny (Kozármisleny) ha­tárában fekvő Koaszt vára és városa látszott alkalma­sabbnak arra, hogy Dél-Du­nántúl legjelentősebb köz­pontjává fejlesszék. A két várispánság Szent László és II. Géza idejében 2000 embert szolgáltatott a magyar haderőhöz. Koaszt vá­ra, mint kitűnő harcászati pont,, ncgy hadgyakorlatok színtere is volt, amelyen királyaink is részt vettek. Hivatkozik Németh Béla az 1184. évi párizsi kódexre, amely a magyar királyok jöve­delmei között említi, hogy a hadgyakorlaton részt vett királyt a várispán tartozott megvendé­gelni és a lakoma alatt néki 100 márka ajándékot adni. (gy e vidéken nemegyszer láthat­ták Árpád-házi királyainkat fé­nyes kíséretükkel. A tatárok 1241. évi betörése előtt Koaszt vára és városa annyira fejlődött, hogy hivatva látszott Baranya vármegye he­lyett Koard vármegyét alkotni — mondja megyénk jeles tör­ténésze. Ezért rombolták le a tatár hordák úgy, hogy ott kő kövön nem maradt. A növekvő törökveszély köze- ledtén, 1521-ben II. Lajos Mo­hácson tartott csekély hadával hadgyakorlatot. Állítólag a je­len levő Szathmáry György pé­csi püspöknek a király keserű szemrehányást tett, hogy nem adtak mellé olyan kormányzót, ki a hazát megvédené, sem őt ilyesmire nem tanították. Szath- máryt azért illethette ilyen vád, mert fondorlatos módon meg­akadályozta, hogy a kiskorú, beteges király mellé nem or­szágkormányzót neveztek ki, mint egykor Hunyadi- Jánost, hanem helyette egy országos tanácsot állítottak fel, melynek Szathmáry is tagja volt. Ezen minőségében meg tudta aka­dályozni, hogy politikai ellenfe­le, Zápolyai János kormányzó vagy nádor legyen. Ugyanis a hercegi rangot kapott Perényi Imre nádor, mint jó hazafi a reneszánsz új szellemi áramla­tának befogadásával igyekezett az országot a mélypontról ki­vezetni és azzal, hogy a déli országrészen Siklós várának ura ■lett, katonai védelmi tervei is lehettek. De ő 1519-ben meg­halt. A Siklósi várban csak öz­vegye, Kanizsay Dorottya ma­radt. A Perényi család haza­szeretetre nevelésének bizonyí­téka, hogy a mohácsi csatában három fiú vett részt, akik közül csak Péter maradt életben. A mohácsi hadgyakorlatot emlékezetessé tette Szathmáry pártjának azon határozata is, hogy Héderváry Kontot és 29 -társát az ország romlásának okaiért felelősségre vonják. Budán végre is hajtották rajtuk a halálos ítéletet. Ha Szathmáry György meg­elégszik az egyházi hatalommal és lemond a világiról, ezzel bizonyára igen jó szolgálatot tett volna hazájának. Mint dús­gazdag főúr, az építkezések te­rén sokat áldozott Pécs városá­nak fejlesztésére. Két püspöki palotát is építtetett, mert a csodálatos tettyei romok is az ő emlékét őrzik. Kulturális vo­nalon is maradandó emléket állított magának, midőn nagy elődje, Janus Pannonius irodal­mi műveit a saját költségén Bonnban kiadatta. Anyagi jólé­te megengedte azt a fényűzést is, hogy jártában-keltében 200 lovas kísérte hosszú kocsisorát. (Pazarlásairól és tivornyáiról a velencei követ küldött haza le­sújtó jelentést, aki arról is írt, hogy a gyengekezű király és udvara milyen megalázó nél­külözéseket szenved.) Végűi Szathmáry legmerészebb álmai is valóra váltak, midőn Bakócz Tamás 1521-ben bekövetkezett halála után ő lett az esztergomi érsek. Szathmáry György három év­vel később távozott az élők so­rából, de ekkor már idő sem volt a mohácsi vészig rendet teremteni abban a káoszban, cmelyet nem utolsósorban ő idézett elő, és amely kaotikus zűrzavarra jellemző volt az is, hogy a pécsi püspöki székbe kerülő közvetlen utódja, Móré Fülöp — aki később a mohá­csi csatában áldozta fel életét 300 pécsi diákkal együtt — nem tudja megakadályozni testvéré­nek, a dúsgazdag Móré László­nak az ellenség muzulmán hi­tére való áttérését, melyre ve­le együtt több magyar főúr is kész volt. Ilyen előzmények után a szintén pécsi püspökké lett Brodarics kancellár az 1526 augusztusábdri újra Mohács felé menetelő sereg pihenője alkalmával a dunaszentgyörgyi ,,PüsDÖkdomb”-ról azt írja az aggódó királynénak: „Higyje meg Felséged, hogy minden késő, s bármit mondjunk, a végső veszedelemben vagyunk.” 1901. szeptember 14. és 18. között Görcsöny vidékén voltak nagy hadgyakorlatok, melyen részt vett az Osztrák—Magyar Monarchia uralkodója is. Erről az eseményről Molnár József görcsönyi plébános készített feljegyzéseket. Miután a görcsönyi uradal­mat 1859-ben Benyovszky La­jos vásárolta meg, a hadgya­korlat alkalmával feleségével, Ocskay Erzsébettel ők voltak a házigazdák. A király méltó fo­gadásához rendkívül költséges beruházásokat eszközölitek. Először kegyúri kötelezettségből restauráltatták a templomot, óriási összeget szánva erre. E költséghez Hetyei pécsi püspök csak egy kevésbé jelentős ösz- szeggel járult hozzá. „A hadgyakorlat idején I. Ferenc József király és Ferdi- nánd trónörökös a (jezsuiták által a 18. században épített) kastélyban laktak, amelyet Benyovszkyné személyes tapasz­talatai alapján a bécsi Burg császári lakosztályának mintá­jára rendezett be, hogy a ma­gas vendég itt-tartózkodását otthonossá tegye. A plébánia házban Ferdinánd román trón­örökös lakott. Erre az alkalom­ra 2500 korona költséggel ala­kították át és tataroztatták . . . A pécsi püspöknek Soós Mihály polgár házában készítettek la­kást.” „A hadgyakorlat alkalmából Benyovszky két fia, Móric és Rezső grófi rangot kaptak, Wa- nis Sándor főszolgabíró a Fe­renc József rend lovagkereszt­jét, a kántor 50 koronát, Szau- ter plébános pedig királyi mo- nogramos órát, a községi bíró arany érdem keresztet. A had­gyakorlat emlékét egy pasztell­kép őrzi a plébánia épület­ben." A hagyomány szerint ekkor épült a hadgyakorlat vezérkara számára a harkányi gyógyfür­dőkórház régi épületszárnyának kétemeletes része is, miután Benyovszky Lajos a siklósi ura­dalmat a várral és a harkányi gyógyfürdővel együtt 1873-ban szintén megvásárolta. Kecskeméthy Zoltán dr.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom