Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-27 / 85. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIX. évfolyam, 85. sióm 1982. március 27., szombat Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A hibák nem a panelből erednek (5. oldal) A Panoráma könyvkiadása (6. oldal) Az autóipar hírei (7. oldal) Befejeződött az ország- gyűlés tavaszi ülésszaka Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Határozatot hozott a hazánk felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről; továbbá bírákat mentett fel és választott meg; valamint egyéni kegyelmi ügyeket és egyéb folyamatban levő kérdéseket tárgyalt. Púja Frigyes Colombóban Elfogadták az 1976. évi V. törvény végrePúja Frigyes külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Sri Lankában, pénteken délelőtt felkereste Rana- szinghe Premodaszát, Srí Lanka Demokratikus Szocialista Köztársaság miniszterelnökét. A délelőtt folyamán a magyar diplomácia vezetője tárgyalt Szaftul Hamid külügyminiszterrel. Az eszmecserén hazánk, és Srí Lanka kapcsolatairól és nemzetközi kérdésekről volt szó. A tárgyalásokon jelen volt dr. Túri Ferenc, a Magyar Népköztársaság Srí Lanka-i nagykövete. Pénteken a kora délutáni órákban Púja Frigyest hivatalában fogadta Junius Richard Dzsajavardene, Srí Lanka köztársasági elnöke. Szahul Hamid külügyminiszter pénteken este vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. hajtásáról szélé beszámolót ♦ Interpelláció KISZ kitüntetési ünnepség Komién Az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Képünkön: Havasi Ferenc, Óvári Miklós és Kádár János az ülésteremben. Pénteken 10 órakor a Parlamentben a közművelődési törvény végrehajtásáról szóló beszámoló feletti vitával folytatódott az országgyűlés tavaszi ülésszaka. A padsorokban helyet foglalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A tanácskozás második napján jelen voltak az MSZMP Politikai Bizottságának más tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság titkárai, a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több Vezetője és tagja foglalt helyet. Vita a beszámoló felett Szót kért a vitában Gyulavári Pál (Békés m. 1, vk.), a Békés megyei Tanács elnöke, Nagy Pálné (Zala m. 4. vk.), a zalaszentgróti 2-es számú Általános Iskola tanára, Dási Zoltánná (Budapest 7. vk.), a Budapesti Harisnyagyár minősítője, Kovács Ibolya (Borsod m. 1. vk.), a December 4. Drótművek esztergályosa, Szalai Istvánná (Vas m 3. vk.), a szombathelyi Lakástextil Vállalat Fonó- és Szövőgyárának szövőnője, Csornai Zoltánná (Bp. 28. vk..), a Budapesti Konzervgyár elektronikai műszerésze, Klenovics Imre (Somogy m. 7, vk.), az MSZMP Somogy megyei Bizottságának titkára, Káli Ferenc (Fejér m. 13. vk.), szakközépiskolai igazgató. Több képviselő nem jelentkezett felszólalásra. így Pozsgay Imre művelődési miniszter válaszolt a vitában elhangzottakra. A közművelődés ügyéhez méltó vitának, aktivitásnak voltunk tanúi — állapította meg. — A fölszólalók mindegyike egyetértését fejezte ki a törvény végrehajtásáról szóló beszámolóval, támogatásáról biztosította a törvény megvalósítóit, s fontos, nemegyszer kritikus észrevételekkel hívta fel a figyelmet azokra a tennivalókra, amelyek a művelődési tárcára, s egész társadalmunkra várnak a köz- művelődés fejlesztésében. A miniszter külön kiemelte a közvetlenül a munkások véleményét tolmácsoló felszólalásokat, hangsúlyozva: az elhangzott vélemények, tapasztalatok némileg módosították azt a nézetet, hogy a szemléletváltozás nem terjedt túl az intézmények, az értelmiség, a pártmunkások körén. E felszólalásokból ugyanis kitűnt: a szemléletváltozás elérte a szakképzett és igényesen, felelősséggel dolgozó munkások nagy részét is. A továbbiakban elmondotta: egyetlen, a vitában elhangzott észrevétel, javaslat, kritikai megjegyzés sem marad válasz nélkül, erre az is biztosíték, hogy a kormány ellenőrzi a Művelődési Minisztérium e területen végzett munkáját. A tanácskozáson szóba került legfontosabb témakörök közül elsőként a kultúra demokratizálódásának folyamatáról szólt — Jó lenne, ha a „szellemi földosztás” nem lenne visszafordítható, fogalmazta meg az egyik képviselő, s egyetértőleg kell csatlakoznunk kívánságához: az igazi előrelépés, cselekvés az lesz, ha a művelődés demokratizálása tovább folytatódik, olyan társadalmi /étegek, csoportok! kerülnek be ebbe az áramlatba, amelyek eddig — elsősorban történelmi okokból — távolmaradtak attól. Miként a vitából is kitűnt, a közművelődés elsőrendű társadalmi, politikai kérdés. így ügyének előbbre vitelében a társadalmi kötelesség és felelősség is közös, ami természetesen nem kisebbíti a művelődési tárca feladatait, felelősségét. Az ötnapos munka- és tanítási hét bevezetésével összefüggő problémákról szólva egyetértett azzal az aggodalommal, amely Király István képviselő felszólalásában fogalmazódott meg: a megnövekedett szabadidő „szabadidő-betegséget" is okozhat, ha kellő kultúra híján nem tudnak vele mit kezdeni az emberek. — Azért dolgozunk — mondta Pozsgay Imre —, hogy a több szabadidő ne „beteggé” hanem gazdagabbá tegyen valameny- nyiünket. Hozzátette: az emberek magatartása a munkaidőben és azon túl szorosan összefügg. Tehát, ha rend van, becsületes, tisztességes munka folyik a vállalatoknál, intézményekben, ez olyan környezetet teremt, nevelő hatással jár, amely a szabadidő eltöltésében is igényessé teszi, formálja a személyiséget Az egészséges, a társadalmat fenntartó magyar családokra építjük közművelődési programunkat, s ebből az alapállásból figyelünk a bajokra is, keressük az orvoslásukhoz szükséges módszereket, intézkedéseket. Az iskola és a közművelődés együttműködésének fontosságát hangsúlyozó képviselői véleményekre reagálva leszögezte: nem újabb terheket kell az oktatás vállára tenni, hiszen van elég feladatuk az iskoláknak. A kapcsolat lényege az: abban az országban van jó közművelődés, ahol jó az iskola. A saját tennivalóit kel| tehát teljesítenie. alapműveltséget adva, kialakítva az emberekben a művelődés iránti igényeket. Elsősorban ilyen nézőpontból kell vizsgálni a pedagógusok (Folytatás a 4. oldalon) A FIN rendezvénysorozatának keretében a komlói városi kitüntetési ünnepségre tegnap került sor a pártbizottság székházában. Az elismeréseket Páva Zoltán, a komlói városi KISZ Bizottság titkára adta át az ifjúsági mozgalomban kiváló fiataloknak. A KISZ KB dicsérő oklevelét Szakács Zoltán, a Délkő lakatosa, a városi Ifjú Gárda parancsnokság tagja, Ignácz László kocsirendező, a MÁV komlói állomásfőnökségének KISZ titkára, dr. Wetzl József, a városi tanács főelőadója, az apparátus „Szamuely Tibor" KISZ alapszervezetének szervező titkára, Matuz Éva, a Steinmetz Szakközépiskola diákja, Gonda Tibor, a Kun Béla Gimnázium KISZ titkára, Kovács Edit, a Kun Béla Gimnázium diákja, a városi politikaiképzési munkabizottság tagja, valamint a Városi Tanács „Szamuely Tibor" KISZ alapszervezete, a MOM komlói gyáregységének „Ságvári Endre" KISZ alapszervezete, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat komlói körzetének „Szamuely" KISZ alapszervezete és a Baranya megyei Vízmű „Zalka Máté" alapszervezete kapta. „Kiváló . Ifjúsági Vezető" kitüntetésben részesült Vitái Mihály, az 501- es Szakmunkásképző Intézet nevelőtanára és Magyar József, az ÁB komlói fiókjának munkatársa. Az Aranykoszorús KISZ-jelvényt Weller János, a városi tanács főelőadója, Rendeki Ágoston, az OFKFV mecseki üzemvezetőségének geológusa, Kincses Livia, a Carbon export-ügyintézője és Károly László, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat komlói körzetének lakatosa kapta meg. A Magyar Úttörő Szövetség dicsérő oklevelét Jakab Lászlónának, a November 7. utcai Általános Iskola és Bu- zsáki Istvánodnak, az Allende Általános Iskola tanárának adták át. A kitüntetett fiatalokat Gal- lusz József, az MSZMP Komló városi Bizottságának első titkára köszöntötte. Majd délután négy órakor baráti találkozóra hívták meg a fiatalok a városi KISZ-bizottság egykori tagjait. Közös hangversenyen lépett pódiumra tegnap Pécsett az eszéki nak dalosai, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola Középiskolai Oktatási Központ 63 fős énekkara és testvériskolájá- leánykórusa. Képünkön az vendégkórus. (Tudósítás a 13. oldalon). Az ülést Cservenka Ferencné, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Ezután - az elfogadott napirendnek megfelelően — az 1976. évi V. törvény végrehajtásáról szóló művelődési miniszteri beszámoló vitájában további felszólalások következtek.