Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-26 / 84. szám

1982. március 26., péntek Dunántúli napló 5 A pécsi Építők Madri- gálkórusa adott tegnap ünnepi hangversenyt Pécsett, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának dísztermében, Jandó Je­nő vezényletével. Cégérek a SaHai utcában Gyorsítani kell a városfal helyreállítását MAB-állásfoglalás egy szoboregyüttes ügyében Városfal — Sallai utca — vá­roskapuk. Ez a három téma sze­repelt tegnap a Baranya me­gyei Műemléki Albizottság ülé­sének a napirendjén. Az első­nek az időszerűségét az adta, hogy a mtfnka meglehetősen vontatottan halad (leginkább a kivitelezői kapacitás ■elégtelen­sége miatt), ezért az évek fo­lyamán szabaddá tett falrészek Gazdagodnak a I r • ■ r r fi ■ mohácsi járás falvai Az idén 42 millió forintot költ­hetnek a mohácsi járás közsé­gi tanácsai a falvak fejleszté­sére, felújításokra és a középü­letei fűtésének átalakítására. Csupán ezen utóbbi tétel — mármint a falvak energiara- cionálása került 16 millió fo­rintba — állapította meg a já­rási koordinációs megbeszélé­sen dr. Németh Elemér, a Mo­hács járási Hivatal elnöke. Amint azt a járás területén be­ruházási tevékenységet folytató szervek együttműködését előse­gítő megbeszélésen hallottuk, valamennyi beruházás kivitele­zésére megvan a kapacitás, amit az tesz lehetővé, hogy a költségvetési üzem a KPM ba­ranyai és bajai üzemei a me­zőgazdasági termelőszövetkeze­tek mellett nagy részt vállaltak a feladatok megoldásából tár­sadalmi munkában a települé­sek lakói és ugyancsak jelentős a kisiparosok munkavállalása is. Mindezek együttesen teszik lehetővé, hogy Bolyban szövet­kezeti lakások és iskola épül­jön, javuljon a község út- és csatornahálózata, Borjádon fel­újítsák az iskolát, és Kisbudmé­A meteorológiai műholdak adatainak hasznosításáról ta­nácskoztak csütörtökön a Ma­gyar Meteorológiai Társaság ülésén Az űrből érkező légi­felvételeket, adatokat a magyar meteorológusok évek óta fel­használják. A pestlőrinci vevő­állomáson naponta kétszer re­gisztrálják a műholdak Kárpát­medencéről készített fotóit, amelyek főként a rövidtávú elő­rejelzésekhez adnak támpontot. A tervek szerint — amint ar­ról az ülésen szó volt — az ag­rometeorológiai előrejelzések rendszerét is kimunkálják. Az űrfotók alapján a mezőgaz­dasági üzemek naprakész infor­mációt kapnak majd, s ezeket, például a termésátlagok becs­ron elkészüljön a ravatalozó. Babarcon az iskolát, míg Ver­senden az utakat és az iskolát újítják fel. Dunafalván meg­épül az út a szeméttelepig és a törpe vízműig, és gyancsak felújításra kerül a művelődési házzal együtt az iskola. Duna- szekcsőn befejezik az iskola napközijének és az óvodának az építését, míg a sporttelepen társadalmi munkában készül el az öltöző. Erzsébeten és Ká- tolyban a tanácsháza, valamint az iskola kerül felújításra. Ge- resdlakon, a tanácsházát, míg Fazekasbodán az úthálózatot javítják, Hímesházán, Szűr­ben és Nagynyárádon, Olaszon és Somberekén is az utak ja­vítását tervezik. Szederkényben rendőrlakásokat, Somberekén, Bozsokon és Görcsönydobokán autóbuszvárókat építenek. A területen működő két áfész, a mohácsi és a bólyi, folytatja kereskedelmi és ven­déglátó hálózatának fejleszté­sét, aminek sorában felújításra kerül a monyoródi és a nagy- nyárádi italbolt, a szellői és a máriakéméndi vegyesbolt, az udvari, hímesházi boltok, és italboltok. lésére, a tavaszi fagyveszély elő­rejelzésére, a vetés időpontjá­nak meghatározására haszno­síthatják. Az időjárásra vonat- kozó sokrétű, pontos informá­ciók alapot nyújtanak majd a mezőgazdasági termelés bizton­ságának növeléséhez, a hoza­mok fokozásához. Jelenleg tíznél több mester­séges égitest szolgáltat napon­ta információt a különböző földrészek meteorológiai vevő­állomásainak a légköri folyama­tokról, a felhősödés helyzetéről. Ezeket az adatokat a gyakor­latban máris széleskörűen hasz­nosítják; elsősorban a hajózás és a repülés biztonságát növel­ték. Építési tanácsok Az idén négy újabb fü­zettel bővül az építésügyi tájékoztatási központnak a magánépittetők szakmai el­igazodását segítő kiadvány- sorozata, az Épitési 1x1. Az épületgépészeti munkák, burkolómunkák, vakolások tennivalóit ismertető tájé­koztatók, valamint az Ott­honberendezés saját erőből címet viselő füzet a műsza­ki képzettséggel nem ren­delkező épittetőket is érthe­tően tájékoztatja a külön­böző munkafázisokról. Jelenleg a megjelenésre váró füzeteken kívül az épí­tési 1x1 sorozatnak nyolc kiadványa kapható. Az épí­tés előkészitéstől a föld­munkákon, az alapozáson át az asztalos-, lakatos-, és üvegesmunkákig a legfon­tosabb munkafolyamatokat ismertetik ezek a kiadvá­nyok. Az egyes kötetek nemcsak a címükben meg­jelölt munkanem kivitelezé­si utasításait, a munkához szükséges gépek, gyártmá­nyok, szerszámok és egyéb segédeszközök leírását tar­talmazzák, de foglalkoznak a szakmunkás, kisiparos ál­tal végzett részmunkák át­vételével, ellenőrzésével, a feltárt hibák megszünteté­sével. A füzetek munkavé­delmi előírásokat is rögzí­tenek, sőt kitérnek az épü­letek fenntartási, karbantar­tási és javítási munkálatai­nak rövid ismertetésére. Az Épitési 1x1 sorozat kö­tetei kaphatók az Építés­ügyi Tájékoztatási Központ terjesztési osztályán (Buda­pest, VII., Rumbach Sebes­tyén u. 15/A, a Tájékozta­tási Központ debreceni, győri, kaposvári, miskolci, pécsi és szegedi informá­ciós irodáiban. Műholdas időjárás-előrejelzés Éneklő Ifjúság „Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megta­nul a zenével méltóképpen él­ni. S aki csak valamit tesz ez irányában, már nem élt hiába." (Kodály Zoltán) Talán nincs is olyan általá­nos iskola hazánkban, ahol ne lenne egy énekkar, ahol ne éne­kelnének együtt a gyerekek, így szinte törvényszerű, hogy a sok közös éneklés eredménye­ként megszületnek azok a kó­rusok, amelyek művészi fokon képesek tolmácsolni a magyar népdalokat és más kórusműve­ket. Minden általános iskolai kó­rus fejlődését szolgálja az az Éneklő Ifjúság mozgalom, amelynek körzeti bemutatói teg. nap kezdődtek el megyénkben. Szigetváron és Mohácson négy­négy, Villányban hat általános iskola kórusa mutatta be tudá­sát az érdeklődő közönségnek és a zsűrinek, amelynek elnöke Fasang Árpád zeneszerző, aki — többek között — a „Békét a világnak” c. népszerű kórus­mű zeneszerzője. Ma délelőtt Komlón négy, délután Hosszúhetényben bét kórus szereplésével folytatódik a program. Az Éneklő Ifjúság bemutató március 29.—30-án délután Pécsett, a József Attila Művelődési Házban fejeződik be, ahová tieznhat kórust vár­nak. Országos viszonylatban ki­vételesen nagy számú (negyven­egy) kórus lép fel a megyei be. mutatókon, köztük a szentlászlói, a hidasi általános iskola (kar­nagy: Videcz Ferenc) és az eu­rópai hírű komlói ének-zenei ál. talános iskola (karnagy: Tóth Ferenc) kórusa is. • — Természetesen az Éneklő Ifjúság mozgalom bemutatóival nem ér véget a verseny. A fel­lépő kórusok kérhetik minősí­tésüket, a kiemelkedőek részt vehetnek a megyei díszhangver. senyen, különféle zenei tábo­rokban A legjobb kórusoknak országos (nemzetközi) énekkari fesztiválokat, táborokat szervez­nek, nem utolsósorban lemez­vagy rádiófelvételre hívhatják meg őket — tájékoztatott ben­nünket Várnai Ferenc szakfel­ügyelő, az Éneklő Ifjúság Me­gyei Operatív Bizottság vezető­je. — A világ sok országában van ilyen mozgalom, de mozgal. műnk egyedülálló abban, hogy gyökere az az éneklő magyar nép, akinek a népzene minden­napi lelki táplálék volt. És Ko­dály volt az, aki zsenialitásá­val megérezte ezt a mélyről jö­vő emberi igényt és a felkuta­tott, összegyűjtött dalokat az if­júság ajkára adta. Kőszegi Lajos A nyári szezonra készül Harkány Délután négy óra felé járt az idő, amikor útban hazafelé — csak úgy hirtelen jött ötletként, találomra — megálltunk Har­kányban, hogy körülnézzünk a strandon, hogyan készülnek a nyári szezonra. Túl nagy élet nem volt, hi­szen fürdőzés szempontjából a négy óra ilyenkor késői idő­pontnak számít. Persze a téli fürdő medencéjében azért még találtunk jó néhány fürdözőt, de legtöbben már az öltözők felé vették útjukat. Legtöbben a gyógyfürdők jellegzetes illatá­val áthatott előtérben üldögél­tek az asztaloknál. Csendes, kellemes délután volt, s egy biz. tos: azok számára, akik fürödni jöttek Harkányba, sokkal jobb, ha kevesebben vannak a me­dencében. Amíg azonban a vendégek­nek ez a kényelmesebb, a Für­dő Vállalatnak persze sokkal jobb lenne, ha minél többen keresnék föl Harkányt. Zsifkó Ferenc igazgatót még bent ta­láltuk; tőle tudjuk, hogy idén az első negyedévben jóval ke­vesebben keresték föl a fürdőt, mint tavaly ugyanebben az idő­szakban: idén az előző évivel összehasonlítva körülbelül 15 ezerrel kevesebb vendég fordult meg itt. Hogy mi lehet ennek az oka? Főként az, hogy erősen csökkent a jugoszláv vendégek száma, s talán közrejátszott a túl hosszú, kimerítő tél is — ki tudja?! Tegnap például a téli fürdőben összesen kétszázan fordultak meg. Közben persze folyik a ké­szülődés a nyári szezonra, és természetesen az előszezonra. A medencék rendben — azokkal nincs gond, hiszen tavaly volt a fölújítás. Most elsősorban az épületek külső-belső festésén dolgoztak, s a kertészek pedig már javában munkálkodnak, hogy minél szebbé, barátságo­sabbá tegyék a környezetet. A padok festése még hátravan, de egy újabb, füvesített résszel gyarapodik a harkányi strand területe: a téli fürdő épülete melletti régi büférendszert le­bontották, ennek helyét füvesí­tik be. Nem is ártott, higiéniai szempontból sem: meglehető­sen sok szemét, piszok gyűlt ösz- sze ekörül, s ez nem volt vala­mi fölemelő látvány. Újdonság is lesz ebben a sze­zonban Harkányban: a hármas meleg vizes medencébe klórgáz- adagolót szereltek be. Ilyen fer­tőtlenítő eljárással még nem működött medence Harkány­ban, s ha ez beválik, a későb­biekben a többi medencét is ezzel fogják fölszerelni. A ter­vek szerint, ha az időjárás meg­engedi, mint már hosszú éve­ken át hagyományosan, idén is május 1-re szeretnék megnyitni a hideg vizes úszómedencét. Az éjszakai fürdés pedig május közepén indulna. Egyébként új bejárat készül a Bányász étteremmel szemben, a kivitelező a Magas- és Mély­építő Vállalat. Az új bejárat a tervek szerint május végére ké­szül el. D. Cs.- elveszítvén külső-belső, vé­delmet nyújtó támaszukat — ro­hamosan romlanak. Pedig, amint Gömöry János városi fő­építész is megállapította, olyan páratlan történeti értékről van szó, aminek a megmentése, be- mutathatóvá tétele rendkívül fontos feladat és elválasztha­tatlan a belváros felújításától. Sch. Pusztai Ilona, az OMF épí­tésze, a városfal helyreállításá­nak a tervezője ugyancsak a munka gyorsítása mellett emel­te fel a szavát, s tájékoztatta a MAB-ot arról, hogy a Szent­lőrinci Költségvetési üzemen belül létrejött, kőművesekből és segédmunkásokból álló gaz­dasági társulás vállalkozik a munkában való részvételre, ami fontos segítségnek ígérkezik a továbbiakhoz. A munkák me­netrendjét illetően elmondta, hogy a Landler Jenő utcai, számos műszaki nehézséggel járó helyreállítás után jövőre a Citrom utca következik, itt az építészettörténetileg is jelen­tős körbástya és a gyilokjáró- rendszer állítható helyre. Ez- útán folytatják az északi falak helyreállítását az útépítéssel párhuzamosan, a tűzoltólakta­nya életveszélyes épületének a bontása után szabaddá váló, valamint az Eötvös utcában levő falrészek rendbetételét. Lugosi Ágnes, a városi tanács építési és közlekedési osztályá­nak a műemléki előadója el­mondta: jelenleg évente 2,5 millió forint áll rendelkezésre a fallal kapcsolatos munkálatok­ra; az ennek megfelelő üte­mezés szerint a teljes helyreál­lítás — a ma még épületek ál­tal óvott keleti falrészekkel együtt — 1993-ig tarthat. A gyorsítást szolgálhatja az a tá­mogatás, amit a város az ÉVM- től kaphat a mind súlyosabbá váló támfalproblémák miatt, hi­szen maga a városfal is sok helyen támfalként szolgál. A téma kapcsán került szóba a nagy értékű román kőtár sor­sa, aminek a megnyugtató le­fedésére ez idő szerint nem lát­szik lehetőség, valamint Schaár Erzsébet „Utcakép" c. 60 m hosszú, számos elemből álló szoboregyüttese, ami feltehe­tően olyan anyagból fog elké­szülni, ami fölé védőtető kell. A MAB éles vita után úgy fog­lalt állást, hogy javasolja az il­letékes szerveknek: a szobor­együttest a város más részén állítsák fel, mert nem illik ebbe a környezetbe. A következőkben Kistelegdy István műteremvezető-építész mutatta be a Sailai utcai por­tálokra, cégérekre, reklámfelira­tokra a DTV-nél kidolgozott terveket, amelyek a korábbi év­tizedek beavatkozásait meg­szüntetve a homlokzatok vissza­állítása, a kapuzatok átformá­lása révén színvonalas bevá­sárlóutcává kívánják fejleszteni az új burkolattal és szép közvilágítással megszületett sé­tautcát. Dévényi Sándor a volt Budai kapu esetleges visszaál­lítására fiatal építészek részére kiírt eszmei tervpályázatot is­mertetve megállapította: a pá­lyaművek sok ötletet szolgáltat­tak ahhoz, hogy a régi Pécs hajdani négy kapuját legalább jelzésszerűen rögzítsék. H. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom