Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-25 / 83. szám

1982. március 25., csütörtök Dunántúli napló 5 Ifjúsági tanácskozás Aczél György előadása A KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója alkalmából szerdán ifjúsági tanácskozást rendezett a KISZ Központi Bizottsága, mint­egy félezer fővárosi, megyei párt- és tanácsi aktivista, ifjúság- politikai titkár, KISZ-vezető, propagandista, ifjúságkutatással fog­lalkozó szakember részvételével a Magyar Néphadsereg Művelő­dési Házában. És nem mindegy, Hogy ki kivel és mire szövetkezik A szocia­lizmus ma nem kész, és talán soha nem is lesz kész társa­dalmi állapot. Keresi a tovább­fejlődés útját, nap mint nap felelősen választva a cselekvés kínálkozó alternatívái között. Ilymódon útkereső pórt keres és köt szövetséget útkereső if­júsággal. Figyelmesebben és őszintéb­ben kell a fiatalok körében po­litizálnunk. ügyelve arra, hogy ne csők a szocializmussal, ha­nem a szocializmus mellett is érveljünk, s hogy érveink meg­győzőek; hitelesek legyenek. Ehhez elkötelezett, nyílt, a né­zeteket tárgyilagosan tükröztető, ideológiánkat hitelesen közvetí­tő-terjesztő vitákra van szükség. Olyan vitákra, amélyekben a vitázó felek — idősebbek és fiatalabbak — nagyobb politi­kai tapintattal, problémaérzé­kenységgel és konfliktustűrő­képességgel vesznek részt. Min­dennek előfeltétele, hogy még több és felkészültebb, az ifjú­ságot megértő és szerető kom­munista éljen és dolgozzon a fiatalok között. És hogy a fia­tal nemzedékek se elégedjenek meg pusztán a rossz elutasítá­sával, hanem mindenkor tudják, mit akarnak, mit támogatnak. Ök maguk is felelősek saját arculatukért, a kor által felve­tett kérdésekre adott válaszai­kért. Ma, a változó, a nap mint nap megújuló, a megszerzett értékeit szenvedélyesen őrző s új értékekért küzdő szocializmus korában a cselekvő ,,igen"-re tág terük nyílik. Az utánunk következő gene­rációk elfogulatlanok kettős ér­telemben is — fejezte be elő­adását Aczél György. — Dog­mamentesek, de ugyanakkor még sok. tekintetben hitetlenek. Az MSZMP nemzeti programot adó politikája biztosítja az if­júság számára az önálló, értel­mes cselekvés lehetőségét. Nem passzív lojalitásra, nem is csak önmegvalósításra, hanem ön­meghaladásra serkenti a fel­növekvő nemzedéket. Nem az a jelszava, hogy „gyertek, adunk”, hanem — miközben igyekszik a tőle telhető maximumot nyújta­ni — az, hogy „gyertek, mert nélkületek nem lehet megoldani gondjainkat." Ezt követően Nagy Sándor, a KISZ KB titkára mondott be­szédet, amelyben egyebek kö­zött elemezte az ifjúság perspek. tíváját és az ezt befolyásoló nemzetközi és hazai tényező­ket. A két előadást követően négy szekcióülésen vitatták meg a KISZ szerepét, feladatait a tár­sadalmi érdek érvényesítési fo­lyamatában; ar ifjúság eszmei­politikai nevelésének aktuális kérdéseit; az ifjúsági mozgalom történeti kutatásának időszerű tennivalóit, valamint az ifjúsági szövetség szervezeti feladatait. A tanácskozást, amelyen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője is, Fejti György, a KISZ KB első titkára nyitotta meg, majd Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese az ifjúságpolitika időszerű kérdéseiről tartott elő­adást. A tanácskozás, bár ünnepi ese­ményhez kötődik, munkaérte­kezlet — mondotta —, amely­nek célja nyílt, alkotó eszme­cserét folytatni az ifjúságpoli­tikáról, az ifjúság jelenéről és jövőjéről, visszapillantani a megtett útra és felvázolni a tár­sadalom, a fiatalok előtt álló legfontosabb feladatokat. Fel­idézte a KISZ újjászületésének, majd a párt 1970-es ifjúság- politikai állásfoglalásának köz­vetlen előzményeit és körülmé­nyeit. Az állásfoglalás vala­mennyi lényeges elve ma is ér­vényes. Ám időközben megvál­tozott a valóság, átalakultak a szocializmus építésének hazai és nemzetközi feltételei, ezért újra át kell gondolni az ifjúság helyzetét, az ifjúságpolitika teendőit. Aczél György rámutatott: — az utóbbi évtizedekben meg­növekedett az ifjúság társadal­mi szerepe, súlya. Nagy, tár­sadalmat alakító erővé, aktív, a termelés derékhadának szá­mító társadalmi csoporttá vált. Napjainkban 4,7 millió 30 éven aluli ember él az országban, az aktív keresők egyharmada is ebből a korosztályból kerül ki, s a munkavállalók 46 százalé­ka sem érte még el 35. életévét. S ha meggondoljuk, hoqy eb­ben az évben kis híján 40 ezer­rel többen lépnek ki az aktív dolgozók közül mint ahányon munkába állnak, nyilvánvaló, hogy — a dolgozók közötti kép. viseletűknek megfelelően — perspektivikusan is növekszik a fiatalok szerepe, súlya a ter­melés valamennyi területén. A mindennapi munkában építe­nünk kell az ifjúság sajátos tu­lajdonságaira, a kockázatot is vállaló kezdeményező-készségé­re, az új iránti fogékonyságára, rugalmasságára, lendületére és a közösség érdekeit szem előtt tartó egészséges kritikai szel­lemére. Ezek a tulajdonságaik viszont csak akkor válhatnak igazi hajtóerővé, ha mindenütt képességeiknek megfelelő fel­adatokkal bízzák meg, ha böl­csen beavatják őket a társada. lom gondjaiba, ha meggyőződ­nek arról, hogy a kitűzött cé­lok elérése valóban rajtuk is, az ő vállalásaikon, döntésükön is múlik. • És ahol ez nem szólam, ha­nem gyakorlat, ott a fiatalok nem ellenérzéssel, hanem a se­gítés, a megoldásban való rész- vállalás igényével fogadják a gazdaságépítésben jelentkező egyre több újszerű feladatot. Ahhoz, hogy minden tekintet­ben partnereinkké váljanak, meg kell értenünk a fiatalok magatartását, társadalmi akti­vitásuk rugóit, ismernünk kell lét­helyzetük sajátosságait. Ameny. nyíre fontos feladat a társada­lom elért életszínvonalának megőrzése, épp annyira fontos tudomásul vennünk, hogy a fia­talok nagy részének — életko­rukból „starthelyzetükből” adó­dóan — még nincs mit meg­őrizniük. Szükséges tisztán lát­nunk azt a képet, amely a mai helyzetről, a szocializmusról él bennük, tudva azt, hogy e kép ^minőségéért" mi is felelősek vagyunk. Ismernünk kell sajátos problémáikat, konfliktusaikat, a különböző életciklusokban sűrű­södő nehézségeiket. Minden felnövekvő generá­ciót meg kell nyernünk a szo­cializmus ügyének — hangsú­lyozta a továbbiakban. — Amíg párt van, addig szövetség, szö­vetségi politika is van. Van ma, s lesz húsz év múlva is. De ezt a szövetséget újra és újra meg kell kötni, s mindig új az adott helyzetnek megfelelő módon. Innovációs akadémia Tatán Közismert gondunk, a ku­tatási és fejlesztési eredmé­nyek bevezetése a vállala­toknál meglehetősen lassú. Éppen ezért az eredmények gyors hasznosításának elő­segítése a Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság tevékenységének homlokte­rében áll. A szervezet tavaly Győrben országos konferen­ciát rendezett a versenyké­pes vállalat műszaki fejlesz­tésének irányításáról. A foly­tatás: országos innovációs akadémia, mely ma kezdő­dik és három napon át tart Tatán. Az akadémián ismertetik a kutatás és fejlesztés ered­ményei vállalati bevezetésé­nek tapasztalatait, a célsze­rű megoldásokat, az akadá­lyokat, majd ajánlásokat dol­goznak ki a bevezetés haté­konyságának növelésére. A rendezvény újszerűsége: a résztvevők az előadások anyagát írásban előre meg­kapják, azt az előadók nem mondják el, így több idő marad azok értékelésére, feldolgozására, megvitatá­sára. A nyitó előadást dr. Juhász Ádám, az Ipari Mi­nisztérium államtitkára tart­ja, a korreferátumok és a tanulmányok ehhez az elő­adáshoz csatlakoznak. Az egyes témaköröket — válla­lati szervezet, vállalati alkotó légkör, vállalati környezet — egymás után, kerekasztalvi- tákon tárgyalják. A beérkezett előadások anyaga jól tükrözi a gondo­kat, a kutatási-fejlesztési eredményék bevezetésének gátjait. Ezek naponta és minden területen jelentkez­nek a gazdasági életben, s forrásaik egyaránt fellelhe­tők a kutatás, a termelés és az irányítás területén. Az elő­adásokban tükröződő prob­lémák előzetes elemzése alapján úgy tűnik, a legna­gyobb gondot a vállalati szervezet jelen állapota okozza, s ez kedvezőtlenül kihat mind az alkotó légkör­re, mind — kölcsönhatásban — a külső kapcsolatokra. Mindennek pontos értékelé­sét kívánja adni a tatai in­novációs akadémia. Az SZVT mellesleg az in­nováció komplex kérdésköré­vel céltudatosan, rendszere­sen kíván foglalkozni. A megkezdett munkát Tata után Győrben folytatják, ahol ez év nyarán Inkurren- cia-lnnováció elnevezéssel nyári akadémiát rendeznek. Bessenyei Ferenc előadóestje Előadása előtt vagy kétszá­zan várunk rá; aggodalomra semmi ok: idejében érkezik. Kiszáll a kocsiból, és széles mozdulatokkal rögvest tornáz­tatni kezdi elgémberedett tag­jait. Mosolyog, beszél, átölelve üdvözli az elébe menő szerve­zőket, ismerősöket. A bentiek, a várakozók mindig meglévő izgalmát — jön-e?, idejében?, nem történt-e defekt, baleset? —, ezt a műsorok előtti jelleg­zetes közdrukkot rögtön elosz­latja néhány, alig hallható sut­togás: „megjött”, „itt van”, „megérkezett” ... Az érdeklődő, nála vagy fél fejjel alacsonyabb újságírót (jómagámat) is úgy üdvözli, mintha réges-régi ismerősök lennének. Kezet nyújt, átöleli, maga után vonja, hellyel kínál­ja. „Hogyne felelnék, mondd csak! Gyere, foglalj helyet, barátom. Itt jó lesz?, ülj le ...” Készülődik, fel-alá jár, hangját próbálgatja. Egy pohár vizet kér, majd kávét, s közben száz­felé figyel, reagál, vitatkozik, eligazítja segítőit: a zongoris­tát és a technikust. „Pécs? Hogyne szeretnék Pécsre jönni! Itt kezdtem a pályát a pécsi színházban. Életem egyik leg­boldogabb korszakát itt éltem, mert olyan színház volt itt, amely hagyott bennünket, kez­dőket kibontakozni, s megbo­csátotta botlásainkat, szárny­próbáló gyengeségünket. .. Kikkel? Szendrő Jóska, Máthé Erzsi, Gordon Zsuzsa, Kálmán György, Zenthe Ferenc . .." Bent, a Mozgalmi Ház ele­gáns termében rögtön vastaps csattan, ahogy a dobogóra, a reflektorok, fejlámpák fényköré­be lép. Kell-e szebb bizonyság rá, hogy ö is sokat jelent a pé­csi közönségnek — évtizedek távolából is? Hogy - mivel fia­talok is szép számmal ülnek itt! Tanácskozó testületi ülést tartott a Pécs városi KBT A Pécs városi Közlekedésbiz­tonsági Tanács elmúlt évi mun­káját értékelték tegnap délelőtt Pécsett, a Mozgalmi Házban. A tanácskozó testületi ülésen Ka- luczky László rendőr ezredes, a Pécs városi Rendőrkapitányság vezetője, a városi KBT elnöke ismertette az elnökség beszá­molóját az 1981-es tevékeny­ségről. Elmondta egyebek mellett, hogy tavaly Pécsett, a megelő­zést szolgáló intézkedések elle­nére, növekedett a személyi sé- rüléses közlekedési balesetek száma. A baleseti okok közül első helyen áll az elsőbbség meg nem adása, de változatla­nul sok baleset történt gyalo­gosok hibájából, a sebesség helytelen megválasztásából, a kanyarodás szabályainak meg­sértéséből, az előzés szabályai­nak megszegéséből. Figyelmez­tető tény, hogy a balesetet oko­zók 18,1 százalékánál állapítot­tak meg ittasságot. A megelőzés leghatékonyabb eszközei változatlanul a vezetői engedélyek bevonása. Tavaly 224 jogosítványt vontak be, melyből 15 hivatásos gépjármű- vezetőé volt. Figyelemre méltó, hogy a szabálysértési eljárások során kiszabott pénzbírságok összege meghaladta a kétmillió forintot. A KBT munkájáról szól­va kiemelte azokat a nagy je­lentőségű közlekedésbiztonsági mozgalmakat, akciókat, melyek nagyon fontos formái voltak a nevelő, felvilágosító munkának. Ezt követően az idei feladatok­ról beszélt, melyek alapkövetel­ménye változatlanul a közleke­dési biztonság fokozása, a bal­eseti helyzet javítása. A beszámoló után kiemelke­dő társadalmi munkát végző KBT-aktivistákat jutalmaztak. A tanácskozó testületi ülés mun­kájában részt vett Deák László, az MSZMP KB tagja, Németh Lajos, Pécs város Tanácsának elnökhelyettese és Kovács Jenő, a KISZ Pécs városi Bizottságá­nak megbízott első titkára. R. N. — azoknak is sokat jelent, akik „élőben" még nem is látták talán? A műsor? ... Nem műsor ez, több annál. Szenvedélyes szó­noklat, agitáció, ágálás, vita­irat, a szó legszebb értelmé­ben: szent beszéd. Mi melett? Miért? Minden mellett, min­denért, ami a színészetet, a magyar kultúrát, a művészetet teszi, jelenti. „Ki a színész? Mi a színész? Valaki, aki a szín­padra, dobogóra áll, de akit, mi tagadás, sohase vettek egé­szen komolyan. És miért nem? Mert nemzeti kultúránk öröklött elmaradottsága miatt a színház nem tudott társadalmi rangra emelkedni, nem tudott a nép szabadegyetemévé válni, csak néhány ezer ember szellemi kedvtelése volt hosszú évtize­dekig. Dé minden valamirevaló színész megharcol azért, hogy komolyan vegyék! Este héttől tízig övé a porond, ő az úr. Ám csak akkor veszik komolyan, ha ő is tiszteli közönségét. Mert aki színházba megy, aki leg­jobb ruhájába a napi munka után szépen felöltözik, az nem­csak kívül változik meg — ün­neplőbe öltözteti a lelkét!" (gy, így: ünneplőbe öltözött lélekkel hallgattuk másfél órán át. Szíven ütöttek példázatai az igazság- s nemzetkereső Bánk bánról, a Rómeó és Júliáról, borrpl s asszonyokról, szépség­ről, szerelemről. Újra hallottuk Petőfi, Ady, Vörösmarty verseit, Az én menyasszonyomat és A vén cigányt. Érzelmeinket, gon­dolatainkat mindenestül meg­mozgató, a köznapitól, min­dennapitól sem tartózkodó — mert ezt a művészi igazsággal egybefogó — estjén a legna­gyobbat érte el: a „lent”-et s a „fönt’'-et összefogva a nem­belihez: az emberihez emelt bennünket. Varga J. Toliseprű Néuelö­hasznälati uita Határozottan a névelőről lesz szó, mégpedig csak a határo­zott (a, az) névelőről. E témát azért kellett választanunk, mert az utolsó toliseprű címét töb­ben is kifogásolták. A „Tudó­saink vitája a nagyjaink nevé­ről" címben szóvá tették a bir­tokos jelző („nagyjaink") előtt álló határozott névelő (a) ki­tételét. Szerintük a címben fe­lesleges a határozott névelő, s ezért ekként kellett volna a cí­met megadni: „Tudósaink vitája nagyjaink nevéről." Bevalljuk, e tollseprűcím az utóbbi formában került papírra. Amíg azonban egy cikk eljut odáig, hogy kinyomhassák, töb­ben is átnézik, s így történhe­tett, hogy valaki belekanyarí- totta az „a” határozott névelőt. A vita tárgya most már: mi­ként helyes a cím — az „a” név- élővel vagy „a” nélkül? Nyelvészeti szakkörökben gyakran foglalkoztak azzal a kérdéssel, vajon ki kell-e tenni a határozott névelőt a birtokos személyragos szavak (nálunk a „nagyjaink" szó) elé. A mai nyelvhasználat szerint mind a névelőtlen, mind a névelős for­ma gyakori. Az értekező prózá­ban és a szakirodalom hagyo­mányos stílusában ritkább a névelős szerkesztés; az élőbe­szédben és a hozzá közelebb álló szépirodalmi alkotásokban azonban egyre inkább terjed a névelőhasználat. Ha a birtokost megnevező szó maga is birto­kos személvragos („nagyjaink"), akkor ki lehet tenni, de el is le­het hagyni a névelőt. Móricz Zsigmo/id Rokonok című regényéből veszünk pél­dát: .inkább csak az apó­som birtokán szoktam nyulász- ni”, de uavanebben a regény­ben olvashatjuk: „Pista tűnődve hallqatta vére zsibongását." Eb­ben a mondatban: „A tanuló jobbra, balra fordítgatta fejét (vaav: a fejét)" — mindkét nyel­vi alak jó, egyik sem kifogásol­ható. A határozott névelő haszná­latával kapcsolatosan fölhívjuk a figyelmet arra az eléggé el­terjedt, helyteleníthető szokásra, hogy egyesek szóban és írás­ban egyaránt kiteszik a határo­zott névelőt a (elzőtlen személy­nevek előtt. Helyes ekként: „Megjött a régóta várt Kovács Pista." Kerülendő viszont: „Megjött a Kovács Pista." Jel- zőtlen keresztnevek előtt, főleg a köznyelvben, nem helytelenít­hető a névelőhasználat sem: „Itt járt a Pista.” Betűszók esetén a névelő a betűszó szokásos kiejtéséhez igazodik: az MTA, az FTC, a PMSC, a MÁV, az IBUSZ stb. Helyteleníthető, ha eltaka- rékoskodjuk a birtokos szerke­zetben a -nak, -nek birtokos jel­zős ragpárt akkor, amidőn azok egyikét ki kell tenni. Nemrégi­ben olvastuk: „A Janus Panno­nius Tudományegyetem Tanár­képző Kar testnevelési tanszé­ke felvételt hirdet gépekhez ér­tő sportszakmunkás részére." Itt láncszerűen öszekapcsolt birto­kos szerkezettel van dolgunk: a J. P. Tudományegyetemnek van ugyanis Tanárképző Kara, a Karon belül működik pedig a testnevelési tanszék. Ilyen eset­ben az utolsó birtokos jelzőt szoktuk ragozni. Az előbbi mondatot — más hibáit is kija­vítva — célszerűbb lett volna ekként fogalmazni: „A J. P. Tu­dományegyetem Tanárképző Karának testnevelési tanszéke gépekhez értő szakmunkást al­kalmaz (keres, felvesz stb.)" Az előbb elmondottakon mit sem változtat az a tény, hogy az írók, költők néha stílustömö­rítés végett elhagyják a birto­kos rag kitételét. Vörösmarty Mihály A vén cigányban így ír: „Mintha újra hallanák a pusz­tán ... Gyilkos testvér botja zu­hanását." Néha a legelső jel­zőre tolódik át a rag. Arany Tol­dijában (IV. ének) olvashatjuk: „A kulacs sikoltótt, és kibugy- gyant vére — Az öreg szolgának a keze fejére.” Arany csak tudott magyarul? Tóth István dr.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom