Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-22 / 80. szám
n lD n 1 KRÓNIKA ti lD n KRÓNIKÁI Orvosmeteorológiai előrejelzés A délnyugati áramlással, több hullámban érkező enyhe tavaszi léghullámok a változékony időjárást biztosítják a hétvégére is. Ebben az enyhe légtömegben természetesen átmenetileg hűvösebb hullámok is keveredhetnek, de az időjárás enyhe, tavaszi jellege a meghatározó. Érdekesség, hogy a hajnali hűvös órák után délutánra viszonylag erősen felmelegszik a levegő. Ez ugyan nem kimondottam- melegfronti helyzet, mégis hatása nagyban hasonlít hozzá. így a melegfrontra érzékenyek reagálása a legvalószínűbb. Az ilyenkor gyakori fejfájás, nyugtalan, főleg ideges idegállapot, rossz alvás, gyors kifáradás teszi kellemetlenné a napi munkavégzést Ennek ellensúlyozására célszerű A- és C-vitamin tartalmú táplálékot fogyasztani, valamint kálium és foszfát tartalmú táplálékot enni, mint például tejtermék, hal, s egyéb fehérhús-fé- lét. Javasolt még növényi táplálékok fogyasztása — főzelékek és természetesen kevés fűO Bővítik az óvodát Berkes- den, eredményeként a létesítmény százszemélyes lesz. O Szekszárdi Domus. Megnyílt Szekszárdon az ország 18. Domus áruháza. A Tolna megyei Népbolt Vállalat kivitelezésében épült kétemeletes áruház 3500 négyzetméter alapterületű. O Tárlat A faddi művelődési házban Cseh Gábor festőművész tárlata nyílt meg a múlt hét végén. A március végéig tartó kiállításon a népszerű szekszárdi fiatal festőművész harminc alkotását, többségében Tolna megye és az ország tájait, a gemenci erdőt megjelenítő olajfestményeit, valamint portréit és csendéleteit mutatják be. Mit? Hol? Olcsóbbani A Mecsek Áruházban gyermekpulő- verek, férfi- és gyerekingek, női garbók és női ernyők, nagy árengedménnyel, ágyneműk, valamint női és’ gyermekcipők, papucsok kaphatók. Zengő Áruház Komló: extra méretű férfi félcipők 40 százalékos árengedménnyel kaphatók. Konzum Áruház, Pécs: Keddtől keddig akcióban a kővetkező áruk vásárolhatók engedményesen március 23— 29-ig. ABC-ben: Brigiciol kéztisztító 25 forint helyett 15 forint, cipőkrém 7,50 forint helyett 4,50, bemelegítő csepp 29 forint helyett 17 forint, üveges zöldborsó saláta és magyar saláta 4 forintos reklámáron. Divatáru osztály: férfiingek 30 százalékos engedménnyel. Konfekció osztályon: import farmer- pantallók 6, 8, 10, 12 méretben: 100 forintért. 14, 16 méretben 110 forintos reklámáron. Dr. Tremmel Flórián I Természetes reakció, vagy éppenséggel az emberi természet furcsasága, de amióta I sajtó a sajtó, a tisztelt újságolvasó szívesen, bár szömyül- ködve böngészi a krimiket, a I bírósági tárgyalásokról szóló tudósításokat, s persze ezekből is a szenzációsakat: az I emberöléseket, rablásokat, nagystílű szélhámosok és ügyes kezű tolvajok lebukásának történetét. De kiben I keltenék érdeklődést, izgalmat az úgynevezett magánvádas ügyek, mint a becsületsértés, I rágalmazás, kegyeletsértés stb? Az ilyen cselekményeknek a társadalomra veszéI lyessége csekély, éppen ezért ezt a témát — beleértve a magánvádas eljárás jogintézményét — a bűnügyi tudomáI nyok mindig is mostohagyerekként kezelték: feltűnően kevés tudományos publikáció I . jelent meg róla hazánkban oz utóbbi 35 évben, összefoglaló munka pedig egy sem. I Az elmúlt héten, pontosan március 15-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia kistermében védte meg kandidátusi értekezését a Tudományos Minősítő Bizottság előtt dr. Tfemmel Flórián, a Pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetem bűnügyi tudományok tanszékének adjunktusa. A 256 oldalas értekezés témája és címe: A magánvád alapjai és a magánvádas eljárás főbb kérdései. — Mi volt az indítéka a témaválasztásnak ? — Oktatói munkám során tapasztaltam, hogy mennyi problémát rejt magában a magánvádas eljárás, és általában a sértett szerepének és helyének szabályozása a büntető eljárásban, s mennyire hiányzik egy összefoglaló tudományos munka ebben a témakörben. A téma egyik alapkérdése a magánvádas eljárás létjogosultsága, sőt az is, hogy azok a bűncselekmények, amelyek miatt a sértett maga képviseli a vádat a bíróság előtt, mennyire bűncselekmények. Hogy csak a legjellemzőbbekét említsük, a becsületsértés és a rágalmazás társadalomra veszélyessége objektíve valóban csekély, de srubjektíve az ilyen ügyek a lehető legkényesebbek: az ember személyiségének egészét érintik. Ha valakinek ellopják á pénztárcáját, az csak bosszúság és főként anyagi veszteség, de ha megrágalmazzák, ha becsületében sértik meg, annak egész életére kiható következményei lehetnek: emberi méltóságán ütnek nehezen, vagy soha nem gyógyuló sebet. Nem szabad tehát lebecsülni az ilyen ügyeket, annál is inkább nem, meet rendszerint súlyos emberi .konfliktusokat jeleznek. Nyolcéves kutatásaim során mintegy kétezer ügyet vizsgáltam meg, és nagyon sok olyan esetre bukkantam, amelyekben a súlyos bűncselekmény előzménye egy, a magánvádas eljárás körébe tartozó cselekmény volt: becsületsértés, rágalmazás. A konf. liktus levezetése elmaradt: a sértett rossz megoldást választott, nem a bíróságnál kereste a sérelmének orvoslását. — A magánvádas eljárás képes biztosítani az ilyen sérelmek orvoslását, a konfliktusok feloldását? — Olyan ügyekről van szó, amelyeknél csak maga a sértett döntheti el, hogy szükséges-e az elkövető megbüntetése. Hatósági nyomozásra nincs szükség, hiszen a sértett és a „tettes" személye ismert, a vádat a sértettnek kell bizonyítani, Az ügyek kétharmada büntetés kiszabása nélkül, az eljárást megszüntető határozattal zárul, mert a sértett kibékül a tettessel. S nemcsak a büntetéssel való'” fenyegettségnek, hanem magának az eljárásnak is nevelő hatása van: a társadalmi normák betartására figyelmezteti a tettest és a sértettet egyaránt. D. I. O Költőtalálkozó Fonyódon. A Fonyódi Karikás Frigyes Gimnáziumban március 20-án költőtalálkozót rendeztek. Az irodalmi összejövetelen a Somogy folyóirat munkatársai mellett két szlovéniai magyar költő, Simon Ottó és Varga József is részt vett. O A Kelet-Mecsek legszebb üdülőfalujában, Kisújbányán falugyűlést tartottak március 21- én, amelyen mind az ötven telek- és háztulajdonos megjelent. Érdekessége ennek a közösségnek, hogy tagjai csak alkalmon, ként találkoznak, az ország különböző pontján élnek, így Pécsett, Budapesten, Kalocsán, Komlón, Szentesen, mégis az összetartozásuk példamutató. Az anyaközség, tehát Hosszú- hetény segítségével felújították a kihalt község útjait, díszfákat telepítettek, az összedőlt épületeket megerősítették. Idén egy közös pihenőhelyet alakítanak ki. O A tavasz első napja télies meglepetéseket tartogatott a Dél-Dunántúlon. Pécsett napközben mindössze -j-4 fok volt, a legmelegebbet, vagyis -j-5 fokot Siófokon mérték. Tavaly ezen a napon fokot mutatott a hőmérő higanyszála Pécsett. Vasárnap reggelre mindenütt fagyott, Pécsett például — 2 fokot jelzett a hőmérő. Baján vasárnap délelőtt havazott, de a hó csak foltokban maradt meg pár percre. Következik a K Napi száz autót adnak át a győri Merkur-telepen Győr neve sok tízezer dunántúli lakosnak, aki gépkocsira vár, azt a várost jelenti, ahol átveheti majd új autóját. A Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat a decentralizált értékesítő hálózat létrehozásának programjában a budapesti és debreceni egységek után néhány évvel ezelőtt egy kis átadó telepet létesített Győrött. Tavaly augusztus óta azonban új, nagyobb telep várja a vásárlókat a Szérűskert utcában. A Budapest vagy Székesfehérvár felől érkezők a Felszabadulás úton vagy - egy hosszabb, de jobb minőségű útvonalon — a belvároson és a Lenin-hídon át érhetik el a Merkur autós központját. A nagyobb számban forgalomban lévő kocsitípusokat adják itt át: hétféle Ladát, kétféle Trabantot, a Wartburg és a Skoda 3—3, a Polski Fiat kétféle típusát, valamint a Daciát és a Barkast. Az új központban használt autót is vesznek és adnak el, azonkívül autósboltot is találnak az érdeklődők, ahol megvásárolhatják új kocsijukhoz a szükséges KRESZ-tartozékokat. A legnagyobb figyelem természetesen az új kocsit átadó teleprész munkáját kíséri. Tudni kell, hogy a diszpozíciót, vagyis az átvételek sorrendjét Budapesten intézik, onnan küldik el az értesítést is. Az új autók meghatározott mennyiségét Győrbe szállítják (a Merkúrnak külön iparvágánya van), itt tárolják, majd előkészítik és elvégzik a kocsikon az úgynevezett nüll-revíziót Azután kerül sor az átadásra. Naponta kb. száz kocsi tdlál gazdára: szombaton mintegy húszat adnak át: az idén összesen 27 736 darab új kocsi értékesítését tervezik. Az átvételre hivó értesítés általában 3—4 nappal előbb érkezik meg a megrendelő címére. Ez az idő általában elegendő az adminisztráció lebonyolítására, de előfordulhat, hogy szabadság, betegség miatt néhány nap halasztásra van szükség. Ezt jelezni kell a győri Merkur- irodának,-Myenkor 48 órán belül külön engedély nélkül kiszolgálják úz ügyfelet. Hosszabb halasztást azonban csak a budapesti központ adhat. Saját hatáskörben ütemezik viszont a győriek a szín miatti várakozásokat. Apropó: szín. Míg néhány évvel ezelőtt a fehér volt a sláger, most a piros a divat, mögötte a sárga következik a népszerűségi sorban. És egy nem fontos, de érdekes információ: jelenleg a. TX-es betűmezőt adják ki, már a vége felé járnak. Rövidesen „K" betűvel kezdődnek az új kocsik rendszámai. G. B. O Körzeti MHSZ-versenyt tartottak vasárnap Görcsönyben helyi, baksai, pellérdi, bodai fiatalok részvételével. Pisztolyban csapatban első Pellérd, míg egyéniben a pellérdi Bodai Csaba győzött. A puskacsapatok közül első helyen Görcsöny végzett, míg ebben a kategóriában egyéni első helyezett Nagy László (Görcsöny). fiút ttűzben Riporter taiáltatik? Aranymikrofon helyett egy fekete telefonkagylót tartok a kezemben, és az eddig kérdezőtől most én várom a válaszokat. Ács Zoltán 29 éves, nős, két gyermeke van. Foglalkozása történész. — Most adja az. első interjút? — Nem, a harmadik középdöntő után megkeresett a Neue Zeitung, ugyanis a magyarországi németség történetével foglalkozom és az adásban is éppen erről volt szó. — Mire gondolt a röpke huzavona alatt, míg végül is a zsűri eldöntötte a helyezési sorrendet? — Nehéz megfogalmazni úgy, hogy ne tűnjek szerénytelennek, összesen öt adás volt, ebből négy fordulóban a zsűri első helyen juttatott tovább. Tudat alatt talán, de meggyőződésem voit, hogy az újraszavazásnál .az összteljesítmény alapján az értékelés ez lesz. — Visszagondolva, melyek voltak a legnehezebb pillanatok? — Az első adásban izgultam, ami úgy vélem természetes. Mihelyt elvegyülhettem az emberek közé, megszűnt a kamera és a mikrofon, csak én voltam és a beszélgetőpartnerek. A kommentálás nem az én műfajom. — Sokat tanultak az elmúlt hónapok folyamán. Milyen változást vett észre önmagán? — Változtam valóban, de nem negatív irányban. Van egy kialakult értékrendszerem, amihez minden körülmények között ragaszkodom. Általános vélemény, hogy szeretek beszélgetni, jó kontaktust tudok kialakítani az emberekkel. Ezen a hirtelen támadt népszerűség sem változtatott. — Milyen élménye, sztorija van? — A Ludas Matyi szerkesztőségében megkerestem Peterdi Pált, felkértem, legyen a következő riportban segítőtársam. Azonnal így reagált: — Menynyit fizetek neked, hogy a tévében szerepelhetek? — Közelebbi terveiről? — Júliusban szeretnék államvizsgázni angol nyelvből, majd ez év végéig kell leadnom megjelenő könyvem kéziratát a Kossuth Könyvkiadóba, amelyben a magyarországi nemzetiségek történetét dolgozom fel. Rapi Emília ÜE-05-07 Baranyában 1527 személyautót nyertek Tévézárlat okozott lakástSzet vasárnap Dombóváron, az Ady Endre utca 25-ben, emiatt a lakásberendezés egy része megégett. O Új tagok jelenkezését várják a mai napon, 17 órától Pécsett, az Ifjúsági* Ház fotóstúdiójának haladó csoportjában. O Az első tavaszi nagy lehalászás várhatóan a hét végén kezdődik a Bikali Állami Gazdaság alsómocsoládi taván. Pontyokat fognak hálóba. Fortuna nem felejt Gazdájukat várják a nyeremény- autók Ha nincs és szeretnénk új személyautót, ad vagy megvesszük, vagy gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvet váltunk. Ez utóbbi előnye, hogy elég hozzá 5 vagy 10 ezer forint, a többi Fortuna kegyein múlik. Huszonegy éve. 1961 augusztusában sorsoltak először gépkocsi-nyereménybetétet. Azóta a negyedévenként sorra- k erű lő húzásokon átlagosan 34— 36, — évente mintegy 140 — gépkocsival gyarapodik Baranya lakossága. A legutóbbi, március 1-i húzáson újabb 36 gépkocsival — vagy annak pénzbeli ellenértékével — lettünk gazdagabbak. Fortuna kegye eddig összesen 1527. személyautót adott megyénknek. Az 1500. nyertes Hausmann Ferenc, a MÉV nyugíjasa az 1. sorozat 703 199 számú ötezer forintos betétkönyvével Skoda 105-ös gépkocsit nyert. — Sose volt autóm — mondja a szerencsés nyertes. — Ha 20 évvel fiatalabb lennék ... megtartanám. így az árát kértem. Két fiának van kocsija — így kaptak 20—20 ezer forint „gyorssegélyt” az apjuktól, a többi 10 ezer híján az OTP-ben maradt, takarékbetétben. A nyert kocsi ára 89 800 forint. — Nyert már valaha? — Heti 3 szelvénnyel lottózunk, volt már egy 3 találato- som. jKz ötezres gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvet vagy 15 éve váltottuk. Többször ki akartam venni, de a feleségem — szerencsére — mindig lebeszélt. Hátha ... Most sikerült. Jól jött a pénz. Az eddigi mérleg? A tízezresek 598, az ötezresek 929 kocsit nyertek. Volt aki az autónak örült, volt aki a vételárnak. És aki nyerőként is nyeretlen, miért nem jelentkezett a szerencsefiáért? Áz OTP február 15-i hivatalos jegyzéke szerint, az országban több mint 700 személyautó-nyeremény, illetve annak vételára keresi gazdáját — Baranyában 15. Érdemes meg nézni a gépkocsi-nyereménybe- tétkönyveinket az OTP-fiókoknál, a takarékszövetkezeteknél, postahivataloknál lévő listákon, hátha nyertek. (Ha nincs meg a könyv, mert kiváltották, az. „igazolás” is megteszi.) A március i-i húzáson nyertesek a hó végéig még kocsit, utána már csak a kocsi vételárát kapják meg. Az újmecsekaljai OTP-fióknál 4966, Baranyában összesen 61 000 öt- és tízezer forintos reménykedő várja a negyedévenként sorra kerülő sorsolást, hátha kihúzzák a Skodát, Wartburgot, Trabantot. Ha az eddig baranyaiak által nyert (1527) személyautót egymás mögé állítanánk, 5—6 kilométeres Fortu- na-konvojt adna ki. A legutóbbi sorsolás ritka szerencsét hozott a kásádi Kalmár házaspárnak: 5 és 10 ezres gépkocsi-nyereménybetét- könyvvei nyert egy 105-ös Skodát és egy Wartburgot. Murányi László isiiéiül Az EPGEP Pécsi Gyára felvesz ♦ karusszel esztergályos ♦ öntvény előrajzoló ♦ szerkezeti lakatos ♦ géplakatos szakmunkásokat ♦ csarnok híddaru- és bakdarukezelőt ♦ öltözőőrt ' ♦ vasalapanyag raktári kiadót valamint ♦ gépgyártástechnológiában, műszaki előkészítésben jártas, felsőfokú végzettségű szakembert. FELVÉTEL 7-11 ÓRA KOZOTT PÉCS, NAGYÁRPÁDI U. 11. SZ. ALATT, A FŐMŰVEZETŐNÉL, ILL A FŐMÉRNÖKNÉL I !\yXy///X\\\y!'!y!y!\y!y’y!\y!y!y!\yXyIyIyI\yXy!y!y!\yXy!y!yXy!