Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-22 / 80. szám

Ifjúsági nap Mohácson A babarci úttörők fúvószene­kara köszöntötte tegnap reggel 9 órakor Mohácson a Bartók Béla Művelődési Házban a já­rási Ifjú Gárda—Üttörő Gárda- fogadalomtételre gyülekezőket. A hideg idő miatt nem a Szé­chenyi téren, hanem a művelő­dési központban megtartott fo­gadalomtétel után a babarci és a dunafalvi tánccsoportok ad­tak színes műsort, majd a fia­talok megkoszorúzták a Vörös­marty utcában lévő munkásmoz­galmi emléktáblát. A metszőén, élesen fúvó szél ellenére 12 há­romfős csapat jelent meg a városi lőtéren, hogy összetett honvédelmi verseny keretében mérjék össze erőiket. Délután fél 3 órakor a Kisegítő Iskola dísztermében rendezte meg a KISZ Mohács városi Bizottsága a KISZ zászlóbontásának 25. évfordulója tiszteletére meg­tartott ünnepségét. Az ünnepsé­gen Lendvai József, a KISZ vá­rosi Bizottságának titkára mél­tatta az elmúlt negyedévszázad eseményeit, majd kitüntetéseket adott át. A KISZ Központi Bi­zottsága által adományozott Kiváló ifjúsági vezető érem ki­tüntetést nyújtott át Kiss Árpád­nak, az 502-es Radnóti Miklós Szakmunkásképző Intézet KISZ- tanácsadó tanárának. Arany­koszorús KISZ-jelvényt négyen, Dicsérő oklevelet kilencen kap­tak, míg három üzemi és két iskolai szervezet a Kiváló KISZ- szervezet zászlaját vehette át. Az ünnepséget követően nyitot­ták meg „A KISZ 25 éve vá­rosunkban” című kiállítást a Kisegítő Iskola dísztermében. Délután fél 5-től a Szék- és Kárpitosipari Vállalat klubjában nemzedéki találkozóval folyta­tódott, majd este 7 órai kez­dettel a Bartók Béla Művelő­dési Központban a KISZ Mo­hács járási Bizottsága által ren­dezett P. MOBIL koncerttel fe­jeződött be a mohácsi ifjúsági nap. Cserebere és szórakozás a vásárcsarnokban A gyerekeké volt tegnap egész délelőtt a pécsi vásár- csarnok, ahol Tavaszkőszöntő összefoglaló címmel igen sokfé­le szórakozást nyújtottak a felső tagozatos korosztálynak a ren­dezők: a KISZ Baranya megyei Bizottsága, a Baranya megyei és Pécs városi Úttörőelnökség, a pécsi Szabó István Úttörőház. Érdeklődésben nem is volt hiány: már fél 9 körül sokan összegyűltek, s kezdtek kirakod­ni, ugyanis, reggel 9-től meg­nyílt a „cserebere” — vagyis minden gyerek elcserélhette megunt játékát egy másikra, ami éppen megtetszett. A csereberét azonban egy időre mindenki felfüggesztette, mert mint már annyi más gyer­mekműsorban, most is színpad­ra lépett a Zrínyi Miklós Úttö­rőcsapat zenekara, s játékukkal mindenki figyelmét magukra vonták. A vásárban, mert végül is vásár volt, lehetett célba lőni, s aki akart, csatlakozhatott a játszóházhoz, s beállhatott agyagozni, szőni, bábot készí­teni. Közben egyik műsor kö­vette a másikat: fellépett Orsós György pol-beat énekes, Fülöp Gyula bűvész, a Szélkiáltó együttes egy gyermekműsorral, a Bóbita Bábegyüttes Disco c. műsorával. Közben folyt a „Ri­portalany kerestetik” című já­ték is, s a gyerekek teljesítmé­nyét a programok közti szünet­ben értékelték. Igazán kellemes vasárnap délelőtti szórakozás volt, főleg, hogy akinek kedve támadt, a legkülönfélébb édes­ségeket kóstolhatta meg, mert jónéhány árus mézeskaláccsal, mprcipánnal, törökmézzel és még ki tudja,.mi mindennel je­lent meg a vásárcsarnokban. * Nemes Endre kiállítása Pécsett Nemes Endre (jobbról) és Vidar Hellners svéd nagykövet a ki­állítás megnyitóján. Läufer László felvétele Szőkébb hazájában, Baranya, ban is bemutatkozik képeivel Nemes Endre, Svédországban élő magyar festőművész, akinek Budapesten, a Nemzeti Galé­riában megrendezett tárlata után tegnap délelőtt a Pécsi Galériában nyílt kiállítása. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Vidar Hellners, a Svéd Király­ság rendkívüli és meghatalma­zott budapesti nagykövete, Pécs és Baranya megye vezetői, to­vábbá a kulturális élet számos képviselője. Megnyitót Hars Éva megyei múzeumigazgató mon­dott. Kicsit hazatérés is a tegnap megnyílt pécsi kiállítás. Nemes Endre ugyanis Pécsváradon szü­letett 1909-ben, és noha egy év után elkerült innen, és művészi fejlődése Magyarország mellett Szlovákiában, Bécsben és Prá­gában bontakozott ki a két vi­lágháború között — mindig fontos volt számára, hogy al­HtlétfÖl kotómunkáját a magyar képző­művészet részeként tartsák szá­mon. Nemes Endre a fasizmus európai térhódílása'idején Skan­dináviába menekült, Svédország­ban talált hazára, itt bontako­zott ki igazán, és talált nemzet­közi elismerésre művészete. Az utóbbi években nagy szerepet vállalt a magyar—svéd kulturá­lis kapcsolatok ápolásában. En. nek gyümölcse a pécsi múzeum­nak az a kiállítása, mélyen Stockholmban, Malmőben és Göteborgban mutatkozik be a 20. századi magyar képzőművé­szet. A kiállításmegnyitó után Czente Gyula, Pécs város Ta­nácsának elnöke fogadta Nemes Endrét és Vidar Hellners svéd nagykövetet. Délután a pécsi képzőművészekkel találkozott, este Martya Ferencnél tett láto­gatást Nemes Endre. A kiállítást április 12-ig lát­hatjuk Pécsett, a Széchenyi téri galériában. Gállos Orsolya Alsó-szászországi tartományi választások Az első számítógépes előre­jelzések szerint az NSZK-beli Alsó-Szászországban vasárnap tartott tartományi választások a Kereszténydemokrata Unió ab­szolút győzelmet és a Német Szociáldemokrata Párt érzékeny vereséget eredményeztek. A választások előzetes ered­ménye: CDU: mintegy 50 száza­lék, esetleg azon fölül; SPD: valamivel több mint 36 százalék; FDP: mintegy 6 százalék; Kör­nyezetvédő Mozgalom: majd­nem hét százalék. Ennek alap­ján a CDU előreláthatólag + LONDON: A brit főváros­ban vasárnaptól teljes 100 szá- zalékkal kell többet fizetni a metró- és autóbuszjegyekért. A drágulás, amelyet a lordok há­zának bizottságai mint legfel­sőbb jogi fórum határozott el, törvénytelennek nyilvánítva a nagy-londoni tanácsa novem­berben bevezetett „filléres árait", a kiskeresetűek számára szinte elviselhetetlenül költsé­gessé teszi a busz, de főképpen a földalatti használatát. A la­pok az elmúlt napokban meg­szólaltattak olyan férfiakat és nőket, akik vasárnaptól heti ke- resetük 30—40 százalékát fog­ják bérletekre költeni. A legol­csóbb szakaszjegy ára a met­rón 40 penny, és egy átlagos külváros—városközpont távolság megtétele egy font körüli össze­get emészt fel.-+ ÚJ-DELHI: Indira Gandhi indiai miniszterelnök vasárnap hatnapos hivatalos látogatásra Nagy-Britanniába utazott. In­diai kormánytisztviselők szerint Gandhi asszony az Afganisztán körüli helyzetről, a nyugat­ázsiai térség kérdéseiről, vala­mint a fejlett tőkésországok és a fejlődő országok közötti párbe­szédről tárgyal majd Margaret Thatcher brit kormányfővel.-f MOSZKVA: A Szovjetunió­ban működő KISZ-szervezetek Országos Bizottsága vasárnap a Magyar Tanácsköztársaság év­fordulója alkalmából koszorút helyezett el a Lenin mauzóleum­nál és a Landler Jenő-emlék- táblánál. A Tanácsköztársaság­ra emlékezve a Szovjetunióban tanuló magyar diákok több vá­rosban megkoszorúzták a ma­gyar internacionalisták sírjait. mintegy két százalékkal több szavazatot kapott, mint az 1978-as tartományi választáson, az SPD viszont elveszítette sza­vazóinak mintegy hat százalé­kát. Egyértelműnek látszik, hogy a négy évvel ezelőtti választások­kal ellentétben ezúttal mind a Szabaddemokrata Párt, mind a Környezetvédő Mozgalom beju­tott a tartományi parlamentbe. Az Ernst Albrecht vezette CDU igy néhány fős abszolút több­séggel fog rendelkezni Alsó- Szászországban.-f VARSÓ: Lengyelországban, miután szombaton feloszlatták az eddigi újságíró szövetséget, ugyanaznap megalakult a sajtó dolgozóinak új szervezete, amely a Lengyel Népköztársaság Új­ságíróinak Szövetsége nevét vi­seli. A szervezetet a sajtó képvi­selőinek Varsóban tartott orszá­gos találkozóján alakították meg. Új, ideiglenes szervezeti szabályzatát fogadtak el, s lét­rehozták a vezető testületeket. Az elfogadott programnyilatko­zat hitet tesz a LEMP IX. rend­kívüli kongresszusán kidolgozott, a szocialista megújulásról szóló program mellett. ♦ WASHINGTON: Szakurau- csi Josio japán külügyminiszter Washingtonba érkezett. A ja­pán politikus héttőn kezdi meg hivatalos tárgyalásait- az ameri­kai kormány tagjaival, s fogadja őt Ronald Reagan elnök is. + BONN: „Demokratikus Szocialisták” néven új baloldali párt alapítási folyamatának el­indítását határozta el szomba­ton az NSZK-beli Recklinghau- senben 1400 baloldali személyi­ség. A szociáldemokrata párttól balrább álló párt alapítását mindenekelőtt Manfred Coppik és Karl-Heinz Hansen parla­menti képviselő szorgalmazza, aki a közelmúltban még az SPD tagja volt. Á szombati ta­nácskozás résztvevői élesen bí­rálták a nyugatnémet kormányt, s az új párt megalapításának szükségességét elsősorban a kormány fegyverkezési politiká­jára való hivatkozással indokol­ták. + HAVANNA: Befejezte ku­bai látogatását a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság párt­ós kormányküldöttsége. A Li Dzong Ok miniszterelnök vezette küldöttség találkozott Fidel Castróval. A salvadori kormány katonái csalták tőrbe és gyilkolták meg Salvadorban a négy holland te­levíziós újságírót — jelentette ki szombaton a holland „Ikon” tévétársaság szóvivője. A négy holland újságíró a társaság megbízásából dolgo­zott a közép-amerikai ország­ban. A szóvivő szerint a kor­mánykatonák, tudomást szerez­ve arról, hogy a holland újság­írók szerdán gerillákkal talál­koznak, csapdát állítottak a ta­lálkozó színhelyén és tüzet nyi­tottak az újságírókra, illetve kí­séretükre. Többen azonnal meg­haltak, másokat később lőttek agyon. Az esemény " hatására több Salvadorban dolgozó tv- forgatócsoport, így a brazil tévé és az amerikai ABC stábja el­hagyta az országot. © ELVÁLT AZ EGYIK ANGYAL. A hazánkban is kedvelt Farrah Fawcett-Majors (akit leginkább a Charlie an­gyalai cimü tévésorozatból ismerhetünk) az utóbbi időkben ismét sűrűn szerepelt a nyugati lapok pletykarovataiban. Az amerikai filmszinésznő most nem valamelyik szerepével tűnt ki, hanem válása kelteti feltűnést. Jó hirt közlünk, tehát Magyarhon férliai: facérrá vált az egyik angyal — lehet pályázni kezére! Csapdát állítottak a holland tévéseknek • HÓ-TEMPLOM. Épp most léptünk át a csillagászat! tavaszba — most már „hivatalosan” is — várhatjuk, remélhetjük a jobb időt. Kontinensünk északi részén persze még valamivel zordabb az időjárás; a finnországi Aulánké­ban például nemrégiben még jégszobrászati versenyt ren­deztek. A képünkön látható „Hóistennő temploma” fantázia- nevű építményt egy helsinki „alkotógárda” formálta ki, elnyerve a nemes versengés első diját. Az egyetlen prob­léma talán az, hogy művük — az idő melegedésével — nem lesz különösebben tartós. <áP Képünkön: fegyveres izraeli katonák járőröznek Ramallah váro­sában AZ ÉPGÉP BARCSI GYARA felvételt hirdet acélszerkezet gyártás műszaki elökészitéséhez technológusi munkakörbe gépészmérnök, üzemmérnök és gépésztechnikus műszaki szakemberek részére. Fizikai munkakörbe felveszünk: • szerkezetlakatos, gépi forgácsoló és hegesztő szakmunkásokat. Mindkét területen kezdők és gyakorlattal rendelkezők is érdekelnek. Részletes információ jelentkezés esetén. JELENTKEZÉS személyesen, vagy Írásban. CÍM: ÉPGÉP BARCSI GYÁRA, 7571 Barcs, Drávapart 2. 24li NAGYVILÁGBAN Kijárási tilalom Giszjordäniä ban fjr*»** A szombati tiltakozó meg­mozdulásokat követően az izrae­li katonai hatóságok éjszakai kijárási tilalmat . rendeltek el Ciszjordánia legnagyobb váro­saiban: Ramallahban, Nablusz- ban és Bíróban, vasárnapi ha­tállyal. A megszállók újabb el­nyomó intézkedései ellen szom­baton kiújult, mindeddig leghe­vesebb tüntetések, s az ezeket követő összecsapások körzeté­jjen lezárták a Jordán folyó hídjait. Az izraeli katonai rádióadó vasárnap arról beszélt, hogy a hadsereg felkészült a ciszjordá- niai feszültség növekedésére, A katonai parancsnokra hivatkoz­va hozzátette, hogy a korlátozó rendelkezések „meghatározatlan ideig érvényben maradnak” Ciszjordánióban. A ramallahi városi tanács va­sárnap ülést tartott. Ezt követően Karim Khalaf polgármester kö­zölte, hogy maga és a városi tanács egész testületé fontolóra vette lemondását — amit meg­felelő időpontban bejelent — tiltakozásul a birai városi ta­nács feloszlatása és más meg­torló intézkedések miatt. A pol­gármester a megszállt arab te­rületek polgármestereinek közös fellépését sürgette. non

Next

/
Oldalképek
Tartalom