Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)

1982-03-21 / 79. szám

Heti jegyzetünk Tenisz­ünnep ünnepel a magyar tenisz. Száz éve, hogy Budapesten lét­rehozták az első teniszpályát, és elindult nálunk is hódító útjára a fehér sport. Hetvenöt éve pedig megalakult a Ma­gyar Tenisz Szövetség, tehát hivatalosan is elfogadott sport­ággá vált Magyarországon a tenisz. A tenisz az elmúlt szár év alatt nem vált nálunk valójá­ban nemzeti sporttá, nem hal­mozott sikert sikerre úgy mint néhány más sportág. De ki­emelkedő egyéniségei — Kehr- ling Béla, Asbóth József, Kör- möczy Zsuzsa, Gulyás István, a közelmúltban párosban vi­lágbajnokságot nyert Taróczy Balázs — sikeresen képviselték színeinket a nemzetközi küzdő­téren is. Tömegvonzása az utóbbi években nőtt meg ész­revehetően. Nem utolsó sor­ban a hetvenes évek Király Ku­pa sikerei és Taróczy Balázs nemzetközi eredményeinek kö­szönhetően. Úgy mondják: di­vatba jött a tenisz. A pályák mindenütt foglaltak, egyre töb­ben iratkoznak a tenisziskolák­ba. A fellendülés csalhatatlan jelei ezek. Jelei annak, hogy egyre többen ismerik fel: a tenisz a ma emberének egyre inkább nélkülözhetetlen játéka lesz. Hiszen minden korosztály mozgásigényét képes kielégí­teni, egészséges szórakdzást nyújtani gyermeknek, ifjúnak, idősnek egyaránt. Nem nehéz dolog megjósol­ni, hogy a tenisz a következő száz évben 'egyre nagyobb tö­megek sportjává válik. Bizo­nyára eljön az idő, amikor az új lakótelepek járulékos léte­sítményei között már a tenisz­pályákat is.ott találjuk. Hiszen az elmúlt jónéhány évtized alatt talán a teniszsport adta a legtöbb „házhelyet" a város- rendezőknek. Teniszpályák tu­catjait építették be mindenütt, a tenisz elmúlását jósolva. De a tenisz nem múlt el, hanem új életre kelt. És pályát kér. (Vagy inkább visszakér?) A tenisz szép sport — és nagy üzlet. Fenn a csúcson, a tenisz művészei, vagy féliste­nei, és méginkább a mened­zsereik milliókban számolják a dollárokat. A játékhoz kapcso­lódik a rekláraüzlet,. a sport­szerüzlet. Csoportok küzdenek egymással, a pályákon és a pályák mögött folyik a harc a profitért. A teniszkirályok mil­lióiról írnak a hírmagazinok. Talán ha a fehér sport ismét felkerül az olimpiák műsorára, a csúcson is nagyobb hang­súlyt kapnak a sportbeli érté­kek, mint a pénzbeliek. Bár kár volna tagadni, hogy a te­nisz népszerűségét a világhíres­ségek sztármérkőzései — a tele­vízió jóvoltából — nagymérték­ben növelik. Lesznek-e magyar teniszkirá­lyok? — Bizonyára sokan mérik így is a sportág rangját. Lesz-e aki túlszárnyalja a maiak — és a tegnapiak - sikereit? Lesz-e magyar Lendl? Ki tudna ezek­re a kérdésekre megfelelni? A magyar tenisznek mindig vol­tak kiemelkedő tudású ver­senyzői. De a magyar tenisz legszebb sikere lehetne az el­következő évtizedekben, ha a tömegei növekednének jelentő­sen. A versenyző tömegei is, meg csupán szórakozásból te­niszező tömegei is. Az év során Magyarországon kerül sor az ifjúsági Európa- bajnokságra. Ez az esemény remélhetőleg újabb híveket sze­rez a sportágnak, és jó eliga­zodást nyújt abban, hogy mit is várhatunk a következő évek­ben a mi fiataljainktól. ünnepel a magyar tenisz. Kívánjuk, hogy az ünnepeket kövesse sok-sok sikeres nap, sikeres év, újabb sikeres év­század. •-K­0 Kosárlabda. Atomerőmű- Pécsi Postás 69-73 (24-33), Paks, NB II. férfi mérkőzés. ■ inn * SUÍCjd ■ Lutz két gólja döntött ■•mse—Ózd 2-0 (1-0) (Tudósítónk teleionjelentése) Ózd, 4000 néző. V.: Hart­mann. PMSC: Katzirz — Kin­cses, Torna, Róth, Brezniczky — Lutz, Dárdai, Gallai (Mészáros az 59. percben) - Nagy (Ra­dies a 73. percben), Dohány, Lőrincz. Edző: Kovács Imre. Ózdi Kohász: Szögedi — Pri­bék, Szilágyi, Fegyverneki, Ma­darász — Ambrus, Kajdi, Stanev (Tokár a 70. percben), Becsei - Utassy, Dudás (Tóth a 84. percben). Edző: Pallagi Róbert. Ózdi támadásokkal kezdődött a mérkőzés, a vezetést azonban az 5. percben a PMSC szerez­te meg. Jobb oldali szögletet iveit a kapu elé Gallai, a ha­zai védők sorban elvétették a labdát, és a befutó Lutz öt mé­terről a kapu közepébe helye­zett (1-0). A gól zavart idézett elő az ózdiak soraiban, de a hazai együttes továbbra is tá­madásban maradt. A fekete-fe­hér próbálkozások azonban meddőnek bizonyultak, ugyan­akkor a pécsi akciók igen ve­szélyesek voltak. A 10. percben Dárdai. 14 méterről a bal felső sarok fölé lőtt, 5 perccel ké­sőbb pedig Dobány nagyerejű bombája zúgott el a kapu mellett, A másik oldalon Amb­rus küldött nagy lövést, a lab­da megpattant az egyik védőn, és Katzirz válláról vágódott a mezőnybe. A 20. percben Nagy „forgatta” meg kétszer is a keresztező Szilágyit, ügyes be- gurítását Dárdai magasan fölé lőtte. Ebben az időszakban kö­zepes iram jellemezte a talál­kozót, de a sok hiba, a pon­tatlanság rontotta a színvona­lat. A 28. percben Katzirz rossz kidobása okozott izgalmat, Ma-- darász 20 méteres lövése azon­ban elkerülte a jobb felső sar­kot. A 31. percben Nagy futott el a jobb oldalon, lövése ke­resztben elszállt a kapu előtt. A félidő hajrájában^inkább az ózdiak kezdeményeztek, ekkor beszorult a pécsi gárda. A szünet után lendületes óz­di rohamok következtek. Az 51. percben Kincses kapott sárga lapos figyelmeztetést Dudás le­rántásáért. Szinte állandóan a vendégek térfelén folyt a já­ték, de igazi gólhelyzetet a hazai együttes képtelen volt ki­alakítani. A 65. percben eldőlt a mérkőzés sorsa: egy jobbol­dalról beívelt labdánál szinte a teljes kohászvédelem elmélá­zott, Dárdai ügyesen visszafe­jelte a labdát a 16-os vonalon álló Lutz’ elé, aki lekezelte, majd ívelt !övést küldött a jobb felső sarokba (2-0). A hajrában Madarász , belépőjét” követően Nagy sérült meg, a csatárt le kellett cserélni. A 80. percben Mészáros növelhette volna a pécsi gólok számát, de kisodró­dott, és lövését Szögedi szög­letre tenyerelte. A látottak alapján teljesen megérdemelt győzelmet aratott a ^PMSC. A pécsiek remekül megszervezték védekezésüket, gyors indításokkal dobták tá­madásba a . fürge, helyüket gyakran változtató csatárokat. Hiába támadott többet az ózdi csapat, erejükből csak mezőny­fölény kiharcolására futotta. A pécsi középpályások jól szűrték meg a kibontakozó akciókat, ügyesen tartották a labdát, és nem riadtak vissza a távoli lö­vésektől sem. Taktikus, szerve­zett és fegyelmezett játékával a PMSC fontos két pontot szer­zett, s tulajdonképpen ezért meg sem kellett különösebben izzadniuk a vendégeknek. Jók: Torna, Róth, Lutz, Dárdai, Nagy, ill. Stanev, Szögedi. Doros László AZ NB I. TOVÁBBI EREDMÉNYEI VASAS-Diósgyőr 2-1 (1-1). Fáy ufea, 5000 néző. V.: Né­meth. Góllövők: Zombori, Vá- radi ill. Tatár (11-esből). Ferencváros—Tatabánya 4-1 (1-0). Tatabánya, 6000 néző. V.: Palotai. Góllövők: Szántó, Nyi­lasi, Pölöskei, Mörtel, ill. Weim- per. Haladás VSE-Csepel 0-0. Szombathely, 5000 néző. V.: Pál- völgyi. SZEOL AK-Debrecen 3-2 (2-2). Szeged, 800 néző. V.: Tátrai. Gól lövők: Kozma (2), Kovács G., ill. Feledi és Janko- vics. Bp. Honvéd-Volán 6-1 (1-1). Czabán Samu tér, 1000 néző. V.: Szávó. Góllövők: Bodonyi (2), Kuti, Dajka, Paróczai, Pál, ill. Magos. ZTE-Békéscsaba 1-1 (0-0). Zalaegerszeg, 4000 néző. V.: Huták. Góllövők: Csepregi L., ill. Kőhalmi (11-esből). Ú. Dózsa-Nyiregyházi MVSC 3-1 (0-0). Megyeri út, 3500 né­ző. V.: Kuti. Góllövők: Kardos (11-esből), Kiss S., Jurácsik, ill. Kiss M. Videoton-Rába ETO 2-2 (2-1). Székesfehérvár, 15 000 néző, V;: Mohácsi. Góllövők: Csongrádi (2), ill. Hannich (11-esből), Mi­le (11-esből). AZ NB *• Állasa 1. Videoton 25 15 5 5 39-28 35 2. Ú. Dózsa 25 13 8 4 44-23 34 3. Rába ETO 25 14 5 6 70-37 33 4. Ferencváros 25 16 1 8 57-34 33 5. Tatabánya 25 10 10 5 43-37 30 6. Vasas 24 10 7 7 44-34 27 7. Bp. Honvéd 25 10 7 8 40-30 27 8. Csepel 25 7 11 7 27-27 25 9. ZTE 25 8 9 8 25-36 25 10. PMSC 25 11 3 11 37-53 25 11. Haladás 25 8 8 9 32-33 24 12. Békéscsaba 25 7 10 8 30-35 24 13. Diósgyőr 25 7 8 10 38-44 22 14. Debrecen 25 8 6 11 34-42 22 15. Nyíregyháza 25 6 8 11 25-40 20 16. Volán 24 3 9 12 28-41 15 17. Ózd 25 5 5 1 5 32-54 15 18. SZEOL AK 25 5 2 18 22-59 12 MARBELLA: A spanyolorszá­gi Costa del Sol kedvelt üdü­lőhelyén, a Puente Romano te­niszklubban sajtóértekezletet tartott a svéd Björn Borg, és szenzációs bejelentést tett. A párizsi Roland-Garros hatszo­ros és Wimbledon ötszörös bajnoka idén valószínűleg nem indul a teniszvilág e két leg­nagyobb eseményén. A kiváló játékos öt hónapi szünetet követően, április 1-én a monte carlo-i versenyen de­bütál ismét, és már ekkor is játszania kell a selejtezők­ben ... A korábban hallgatagnak és zárkózottnak ismert svéd a saj­tóértekezleten feltűnően jóked­vű és közlékeny volt. Befejezé­sül arról beszélt, hogy vissza akarja szerezni tavaly elveszí­tett világelsőségét — jelen pil­lanatban csak a negyedik az ATP számítógépes ranglistáján — és fő céljaként az idei évre a Flushing Meadow-i ameri­kai nyílt bajnokságát jelölte meg — ugyanis ez a trófea még nem szerepel gyűjteményé­ben ... COLORADO SPRINGS: Az Egyesült Államok ökölvívó vá­logatottja 18-6 arányú győzel­met aratott a több ország leg- jobbjaiból összeállított skandi­náv válogatott ellen. LAUSANNE: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 150. tagál­lamként felvette soraiba Ománt. Az arab ország egyelőre ideig­lenes státust kap, és májusban a római NOB-ülésen véglege­sítik tagságát. Edzőtáborban az argentinok Az argentin labdarúgó válo­gatott különleges helyet válasz­tott edzőtáborának, ugyanis a világbajnoki cím védői egy val­lási központ sporttelepén vég­zik felkészülésüket. Az argentinok mindenesetre bizakodnak, hi­szen ugyanitt gyakoroltak 1978- ban, emlékezetes vb-győzelmük előtt. Február 14-én gyűlt össze a keret 22 játékosa Cesar Luis Menotti kapitány vezetésével. Attól kezdve csak a hétvégeket töltik otthon, családjuk köré­ben, a hétköznapokon teljes visszavonultságban edzenek A napirend szerint reggel hétkor kelnek a játékosok, délelőtt és délután is edzést tartanak és este fél tizenegykor Menotti ka­pitány szigorúan takarodót ren­déi. HSalHl Kiskőrösi dob gólt a Dakovo elleni mérkőzésen Fotó: Arató László nyerte a Éi* Kupát Szombaton négy csapat részvételé­vel nemzetközi női kézilabda-tornára került sor a pécsi városi sportcsar­nokban. A rendező MEZŐGÉP együt­tese mellett a BTC, a Kesztyűgyár és a nemzetközi rangot adó jugoszláv Dakovó csapatai léptek pályára* Hogy körmérkőzésen döntsék el az első hely sorsát. Jó iramú, küzdelmes mér­kőzéseket láthatott a szép számú közönség. Az esélyes BTC csak az utolsó percben szerzett góllal egyen­lített a már 7-2-re is vezető Kesztyű­gyár ellen. A MEZŐGÉP győzelemmel kezdett a Dakovó ellen, és vereség­gel fejezte be szereplését, előbb a BTC-vel, majd a kesztyűgyáriakkal szemben maradt alul. A jugoszláv együttes a vártnál gyengébben sze­repelt és így harmadik helyen vég­zett. A MEZŐGÉP Kupát megérde­melten a BTC-lányok nyerték a Kesz­tyűgyár előtt. Eredmények: Kesztyűgyár—MEZŐ­GÉP 9-9 (7-2), MEZŐGÉP—Dakovó 14-12 (8-6). BTC—MEZŐGÉP 16-3 (9-2), BTC—Dakovó 13-11 (6-5), Kesz­tyűgyár— MEZŐGÉP 9-8 (5-5), Dako­vó—Kesztyűgyár 12-9 (5-8). A torna végeredménye: 1. BTC, 2. Kesztyű­gyár, 3. Dakovó, 4. MEZŐGÉP. Kovács Miklós Tenisz- Strasbourgban, a WCT nemzetközi tornáján a legjobb négy közé jutásért vívott mér­kőzésen az ötödik helyen ki­emelt Taróczy Balázs 6-3, 6-4 arányban vereséget szenvedett a lényegesen esélytelenebb amerikai Mayotte-tól. A hírügy­nökségi jelentések szerint a vi­lágranglista 15. helyén álló ma­gyar éljátékos meglehetősen in- diszponáltan játszott a 21 éves amerikaival szemben. A másik három negyeddön­tőn: Lendl (csehszlovák)-Fibak (lengyel), 6-0, 6-4. S. Mayer (amerikai)—Günthardt (svájci) 4-6, 6-3, 6-3, Moor (amerikai)— Fitzgerald (ausztrál) 6-3, 6-4. Készükön Ön is a labdarúgó vb-re! ESRWA82. • AT 961-es tip. URÁNUS TV • AT 2961-es tip. URÁNUS TV 7700,— Ft-ért 7900,— Ft-ért Az ENERGIA-TAKARÉKOS készülékek a 2 éves gyári garancián kívül további 2 évre is jótállást élveznek. A KONZUM általánydijas javítási az On javára a GELKÁVAL. szerződést köt Gyorsított OTP-ügyintézés a helyszínen. AKONZUM SKALA-COOP ÁRUHÁZBAN PECS. KOSSUTH TÉR Az amerikai Renaldo Ne- hemiah, aki a 110 n gátfutás- „ ban 12.93 mp-cel tartja a vi­lágcsúcsot, komolyan foglalko­zik azzal a gondolattal, hogy az amerikai futballban folytat­ja pályafutását. Nehemiah már próbajátékon is részt vett a Philadelphia Eagles együttesénél, s az ed­ző szerint igen jó benyomást keltett. Ha a kiváló gátfutó úgy dönt, hogy pályára' lép a profi klub­ban, elveszíti amatőr státusát és nem indulhat az 1984-es Los Angeles-i olimpián, ahol pedig kiemelkedő esélyese a 110 m, gátfutásnak. NB I. IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Ózdi Kohász-PMSC 1-1 (0-0). A pécsiek gólját Udvardi sze­rezte. MEGYEBAJNOKSÁG Pécsi Postás-Somberek 3-1 (1-0), Villány—Drávátok 1-1 (0-0), U. PEAC—Geresdlak 7-2 (3-1), Beremend—Steinmetz SE 1-1 (0-1). Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II. mérkőzések: PVSK—Tapolcai Bauxitbányász, PVSK- pálya, 15.00. Várpalota—Komlói Bá­nyász, Várpalota, 15.00. Mohács-Vé- ménd—Nagykanizsai Olajbányász, Mohács, 15.00. Területi bajnokság: Bonyhád—P. Zsolnay, Bonyhád, 15.00. H. Latinca—Mázaszászvár, Marcali, 15.00. Sellye—H. Táncsics, Sellye, 15.00. Kisdorog—Siklós, Kisdorog, 15.00. Bátaszék—Pécsi BTC, Bátaszék, 15.00. Tamási—Boly, Tamási, 15.00. Megyei I. osztály! Vájsz ló—Szente- gát, Vajszló, 15.00. Sásd—Vasasi Bá­nyász, Sásd, 15.00. Országos ifjú­sági bajnokság: MVTE—Dombóvár, Mohács, 13.15. ^KERÉKPÁR; Területi hegyi bajnok­ság. Rajt: Pécsújhegy, 10.00. KÉZILABDA. Férfi MNK, Debrecen— PMSC, Debrecen, 11.00. Tanácsköz­társaság Kupa férfitorna, POTE-csar­nok, 9.00. KOSÁRLABDA. NB I. nők: PVSK— ZTE, városi sportcsarnok, 15.00. NB I. férfiak: PVSK—Vasas Izzó, Buda­pest, 9.00, U. PEAC—Volán, Buda­pest, 8.00. NB II. nők: Tatabánya— U. PEAC, Tatabánya, 10.30. RÖPLABDA. NB II. férfiak: U. PE­AC—Dunántúli Építők, POTE-csarnok, 11.00. Steinmetz SE—Külker SC, PVSK-csamok, 11.00. Pécsi Vörös Me­teor—ÉLGÉP SC. II. sz. Gyakorló Alt. Iskola 15.00. NB II. nők; U. PEAC— Kalocsa, Műszaki Főiskola, 10.00, Mohács-Véménd—DÉLÉP, Mohács, 11.00. ÚSZÁS. Express Kupa, általános iskolás verseny. Hullámfürdő, 9.00 óra. Dunántúlt nauio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf- 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom