Dunántúli Napló, 1982. március (39. évfolyam, 59-89. szám)
1982-03-13 / 71. szám
Na jó: a Barbakán-borozó- ban nem ritka a részeg, de ennek a fiatalembernek a józansága már szembeszökően a messze múlté. Talán azt sem tudja, hol van, s hogy az arcán látható elveszettség ezt tükrözi-e, még nem tudnám fejteni. Javára legyen mondva: megpróbál lassan beszélni, egyenesen állni. Bizonygatja a nyomozónak: époen a napokban veszítette el a személyi igazolványát, már kapott is helyette egy azt pótló ideiglenes papírt. Motyog: na hova is tettem, na hova is ...? A nyomaték kedvéért könyökéig a táskában kotorász, de csak nem kerül a kezébe a szóban forgó nyomtatvány. A nyomozó vár egy kicsit megszokta már a razziákon az „előbb még megvolt", „éppen most", „máskor mindig” szövegeket, azután anélkül, hogy a türelmét a legkisebb mértékben elveszítette volna, figyelmezteti: minél előbb pótolja a mulasztást! A diák hitetlenkedve pislog: semmi büntetés, semmi leszúrás. A razziában részt vevő rendőrök másik csoportja feljön a pincerészből, ott sincsen különösebb bökkenő, mehetünk tovább. Túl vagyunk már az éjszaka közepén, két óra felé közeleg az órám mutatója. Vége a razziának. * Munkakerülés, alkoholizmus — a kettő szoros kapcsolata közismert. Egyáltalában nem humoros a magyarázat: az alkoholistákat gyakorta éppen az állandó másnaposságuk akadályozza abban, hogy rendesen járjanak munkahelyükre és ott megbízható munkát végezzenek. S minthogy többet nem dolgoznak, mint dolgoznak, mi marad? A legtöbb esetben kezdetben apró-cseprő bűncselekmények, vagyontárgyak ellen lopások, nagyobb „balhét” tervező haverok, és kész, a lejtő máris meredek ahhoz, hogy meg tudjanak állni. Egy rendőrségi szakember szerint: az alkoholistáknak létkérdés, de mondhatjuk így is: elemi élet- szükséglet az ital. Mindennapjainkban sokszor nem is a betevő falat, hanem a „betevő^ korty” az elsőrendű szükséglet. Mindebből persze nem az következik, hogy minden részeg gyanús, amikor egy-egy razzia során a rendőrség igazoltat. Az ilyen akciókon tapasztaltak azonban az összefüggést napról napra megerősítik: alkoholizmus = munkakerülés ... Pontosabban: egy, az alkoholizmus felé vészes könnyelműséggel süllyedőből egyhamar munkakerülő lehet. * Ez sem tud megállni. Szempillái, mint a lassított filmeken, tétován mozdulnak. A rengeteg bor, sör, s ki tudja még, hányféle ital, teljesen kiölte már szeméből az értelmet. Bocsánatkérő mosollyal áll a mekkel — és hatalmas rafinériával. Mór mindenki ismeri a darab végét, ő is, a razziát végzők is, de az öreg eljátssza az összes felvonásból az ösz- szes jelenetet, hátha az egyik az egérutat jelenti. Hagyják, beszéljen csak, ravasz kis fordulatait még élvezni'is lehet. Azután vége a repertoárnak, az öreg belátja, ezt a meccset elveszítette. Mindent elmond szépen, s amikor később, a razzia végén a rendőrségen ismét viszontlátjuk, nem érezhető rajta, hogy a „bukás” megtörte volna. Sőt, még csak nem is álmos, pedig van már három óra. Megszokta a nem alvást, a vándorlást, végül is — mondja —, mi van akkor, ha hajnali hármat üt az óra? Semmi. A csavargással jár. A másik öreg hobó ezüstszálakkal átszőtt, torzonborz szakállát csak akkor tudjuk megcsodálni, amikor kibújik a papírzacskó alól. kényelmesen megágyazott magának a pádon: egy szakadt táska a feje alá, egy papírzacskó a fejére. Kész. Olyan, mintha valami filmből „ejtették” volna ki: horgas körmű, barna ujjak, hosszú, piszkoszöld lódén, elnyűtt félcipő- Ha tengerészsapkája lenne, menthetetlenül azt mondanám: nicsak, a Piszkos Fred! (Lehet, hogy a Fred is igaz ...) Morcos az öreg hobó. Amikor a nyomozó megrázza a zöld lódent, dörmögve húzza el a fejéről a staneclit. Szeme egy pillanat alatt élessé válik, régi madár lehet, másodperc tört része alatt tisztában van azzal: nem egy jóhiszemű utas érdeklődik nála a szentlőrinci vonat indulása felől, mást takar most a civil ruha. Feltá- pászkodik, bólint egyet, rekedt hangon érdeklődik: — Na! Hát ti mindenütt ott vagytok? Mészáros Attila rendőrrel szemben, tisztelettel köszön, végül is, régi ismerős ... Most, este kilenckor az Olimpia III. osztályú helyiségében köszön vissza, de az igazolványa a legutóbbi igazoltatás óta mit sem változott: nincsen munkahelye. Pénze a piára? Haverok, egy kis alkalmi munka ismerősöknél, akik egyébként készségesen alátámasztják, igen., a Ferke nálam dolgozott néhány napig, fizettem is neki . . . Egy-egy ilyen szintű kocsmában különös társaság tud ösz- szegyűlni. Kevés olyan akad, akinek ne lenne a személyi alaposan felöntöttek a garatra, most várják a vonatot, addig a restiben bekapnak még egykét sert, azután huss, haza. — Mert otthon is van egy kevés borunk, eliszogatunk feledt j, meg ne romoljon. Hiszen ezt szabad, nem? Cimborája leszurkolja a helyszíni bírságot, csendes nyugalommal veszi tudomásul a korholó szavakat, ki tudja, merre jár az esze, talán már otthon, a demizsonnál, leülnek majd mellé, eliszogatnak — ahogy „védőügyvédje" mondja — egy picinykét... Az ilyenekkel nincs is semmi igazolványában munkahely. A recept nemcsak a csavargók, de a rendőrök előtt is ismert (és természetesen a közvélemény előtt is): belépnek valahova segédmunkásnak, egykét napig ott vannak, azután hopp!, soha sem látják már őket, hiszen az egész nem a munkáért, de még csak nem is a fizetésért volt, hanem a „káemká”, a közveszélyes munkakerülés „kivédése" érdekében. Nyilván ritkán lehet hosz- szabb ideig egy fiktív bejegyzés árnyékában vagánykodni, de a kocsmák filozófiája: csak ha már zuhan a mennyezet, akkor kell menekülni. Ha csak reped, az még semmi .. . Barátunk, itt az Olimpiában, elkésett egy kicsit. Elfelejtett felnézni, azt hitte, még mindig csak reped! * Hideg van a főpályaudvar éjszakába csendesült épületében. Ezen a két fiatalemberen még sincsen kabát, láthatóan nem is fáznak, s még az igazoltatástól sem lett különösebben melegük. Az egyiknek van személyi igazolványa, a másiknak nincsen, az előbbi borgőzös biztonsággal próbálja haverja dicséretes tulajdonságait szavatolni. Elmondja, hatalmas karlengetések közepette, hogy együtt dolgoznak, kanászok mindketten az egyik közeli faluban, bizony-bizony, baj. A razziák azonban szolgálják a körözés alatt állók kiszűrését is. Az állandó feladatok közé tartoznak a nap legkülönbözőbb szakaszaiban a meghatározott célú, minirazziáknak nevezett ellenőrzések. Rosszabb hírű kocsmák, „bevált” csövezőhelyek, a MÁV- és a Volán-pályaudvar, a piacok, parkok, terek — a rendőrség jól ismeri ezeket a búvóhelyeket — jelentik a célpontot. Soha nem eredménytelenek ezek az ellenőrzések. És villámgyorsak. Nemcsak maga az akció, hanem az annak következményeként foganatosított különböző intézkedések is. * • Az öregnek határozottan nincsen szerencséje. Már azt hitte, ez a nao is jól végződik, amikor, alig néhány perccel éjféj után, a razzia során igazoltatták az állomáson. (Nagy a rendőrök, a nyomozók „ráér- zése": csak körbenéznek, elmormogják a foguk között az ott látott és régebbről már ismert nehezebb fiúk nevét (akiknek nem is kell túl hosz- szan magyarázni, hogy mire is ez az egész igazoltatás), azután ránéznek egy másik arcra: hoppá, ez kell, hogy „valaki" legyen ...) Mint az öreg. Országos körözés van ellene kiadva, áruházi lopás miatt. Vézna, kopasz emberke, ravasz kis szeFotó: Läufer László Rendőrökkel az éjszakában
