Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-11 / 41. szám
1982. február 11., csütörtök Dunántúlt napló Zárókép a Szentivánéji álomból Tánckar a Vivaldi darabból Jelenet a Medea cimű balettből Baletthemutato előtt Ú jabb csendes jubileumhoz érkezett a Pécsi Balett: február 13-án este mutatják be az együttes 150. táncművét. Huszonkét évad alatt mind a 150 mű a Pécsi Balett alkotóműhelyében született meg, többségében Eck Imre és Tóth Sándor koreográfiái nyomán, kisebb részben vendégkoreográfusok, illetve olykor az együttes valamelyik magántáncosának műveként. A jubileumi előadáson és a továbbiakban a színház műsorában három táncmű szerepel. Vivaldi Concertojára Tóth Sándor készített szimfonikus balett- koreográfiát. A második részben ugyancsak Tóth Sándor koreográfiáját láthatjuk Julius Luciuk zenéjére, Medea címmel. A táncmű az ismert euri- pidészi, tragédia alaptörténetét jeleníti meg a modern táncdráma eszközeivel és lehetőségeivel. A címszerepet Uhrik Dóra, a másik négy főszerepet Hajzer Gábor, Gallovits Attila, Tamási Gyöngyi és Herda János táncolja. Az est harmadik táncjátéka Mendelssohn zenéjével az ismert Shakespeare-i mű táncszínpadi feldolgozása Eck Imre koreográfiájával. A táncjáték története itt is követi az eredeti mű főcselekményét, így a főszerepek »s azonosak. A Szentivánéji álom táncjátékot Hajzer Gábor (Theseus, Oberon), Lovas Pál (Lysander), Sólymos Pál (Démétrius), Zarnóczai Gizella (Hippolita, Titánia), Pa- ronai Magdolna (Hermia), Tamás Gyöngyi (Heléna), Bretus Mária (Puck), Hetényi János (Gyalu), Eck Imre (Zuboly), Uhrik Dóra (Dudás), Tóth Sándor (Vackor), Kuli Ferenc (Orrón- di), továbbá Lőrinc Kati, Rónay Márta, Szabolics Éva és Kovács Zsuzsanna előadásában láthatjuk. Arany fának arany ágán (Archaikus népi imádságok) A Fábián Béla úti Nevelési Központ évkönyve Nehéz, gyakran küzdelmes évekről, évtizedekről ad számot az a most megjelent évkönyv, amelynek címe is jelzi a tartalmat: A Fábián' Béla úti Nevelési Központ kialakulásának és munkásságának története. Hatvan évvel ezelőtt mintegy 80—100 iskolaköteles tanuló járt Szentkútról, Kismélyvölgy- ből, a Daindolok és Aranyhegy területéről a Makár utcai vagy a rácvárosi iskolába, oda- vissza négy-öt kilométert gyalogolva. Ezen a helyzeten változtatott az akkori pécsi tanfelügyelő. Sziebert Róbert, aki az istenkúti forrásnál szőlőtelket vásárolt, rajta egy présházzal. E tulajdonát képező területet azonban iskolai célra a városnak ajándékozta, hogy ne kelljen a kis apróságoknak télvíz idején oly sokat gyalogolni az iskolába. így jött létre az 1925/26-os tanévben a Szőlőhegyi Iskola. Az ideiglenes megoldást véglegesnek látszó váltotta fel: 1928 húsvéján gyönyörű környezetben, a Daindolok ölelésében új iskolát avattak: egy kéttantermeset tanítói lakásokkal. Közben a környék benépese- désével mindinkább gyarapszik a tanulólétszám. A városi tanács dönt: először az óvoda épüljön föl, azt követi az iskola építése. 1971-ben átadják az új óvodát, majd sok nehézség után 1974-ben az új istenkúti iskolát. Az eseményről a Dunántúli Napló 1974. május 1-i száma ekként ír: „ünnepélyesen átadták az istenkúti iskolát! Técs egyik munkáslakta negyede új iskolával gazdagodott. Űj iskolát kell mondanunk, mert az egykori istenkúti iskolára rá sem lehet ismerni. A hétmillió forint összköltségű felújítás révén az iskola négy tágas tanteremmel gazdagodott. A felszerelés lehetővé teszi a kabinetrendszerű oktatást." 1976. január 1-én az istenkúti, illetőleg új nevén: a Fábián Béla úti Általános Iskola, az óvoda és a művelődési ház — közös igazgatással kialakította Pécs város első nevelési központját. Mindezekről jóval bőségesebben tudósít bennünket az a képekkel ellátott, gondos kivitelű évkönyv, amely elé Csorba Tivadar, a művelődésügyi osztály vezetője írt előszót. A nevelési központ szervezéséről, munkájáról és távlati terveiről Soós János igazgató számol be, míg az iskolafejlődés történetéről Detre Pálné és Perjés Tamásné igazgatóhelyettesek adnak számot. Az úttörőcsapat mozgalmas életét Matestyák János nevelő ismerteti, majd egy veterán nevelőházaspár, Reichart László és felesége mesélget érdekesen tíz év kemény iskolai küzdelmeiről. Dr. Tóth István „Jakab- hegy, ürög és a Daindolok” című tanulmányában nemcsak e tájék történetét és irodalmi vonatkozásait bontja ki, hanem rámutat arra is, hogy hétszáz évvel ezelőtt éppen e helyen alakult ki a mai iskolai oktatás történeti őse: a kolostori tanítás. A Detre Pálné igazgatóhelyettes által szerkesztett kötet az iskola igazgatóinak, nevelőinek névsorán kívül az ötven év alatt végzett tanulók névsorát is tartalmazza. Polner Zoltán Szegeden élő költő a napokban újabb kötettel jelentkezett. Kutatási területe az archaikus népi szakra- lizmus, azaz, a legrégibb időkbe visszanyúló vallásos emberi emlékezet. Korábbi köteteinek méltó folytatása a mostani, amely a népi hit — és hiedelemvilág — még ajkakon élő gyöngyszemeit sűríti mindenféle stilizálás, művieskedés nélkül, a maga tiszta, paraszti egyszerűségében. Bálint Sándor néprajztudós szavaival: „Ezek az emberi mélytudatból feltörő szövegek." A költő falusi tanárkodása idején figyelt föl a nép vallásilelki gazdagságára. Tudta, hogy valaha az ember a betegséget ráolvasásokkal, imákkal, egyéb archaikus megnyilatkozásokkal, cselekedetekkel orvosolta, de a gonoszt, a bajt is hasonlóképpen tartotta távol magától, családjától és házától. Azt viszont csak sejtette, hogy a XX. század második felének emberében is elevenen élnek még ezek a régimódinak vélt szokások. BaromfiöszSzerdán megnyílt a Magyar Országos Levéltár újjáalakított termében az intézmény tevékenységéről keresztmetszetet adó állandó kiállítás. A kiállító- helyiséget 1980-ban zárták be, a korszerűsítés miatt. Az új, állandó bemutató a magyar történelemnek a levéltárban őrzött legfontosabb dokumentumaiból, kincseiből muszeiráskor — faluról falura járva — szórakozásképpen lejegyzett néhány imát, s egyéb régi népi szöveget. Azóta eltelt néhány évtized, a Polner Zoltán — leginkább felesége, Katona Judit költő társaságában — bejárta Csongrád megye legeldugottabb zugait is, sőt a szomszéd megyékbe is bekopogott. Az eredmény: kötetek sora, amelyekkel „viszonylag kis területen végzett alig megismételhető munkát". Művei — kevés példányszámuk miatt csak a szakemberek kezéig jutnak el. A tv szegedi stúdiója viszont Polner nyomába szegődött, s így nemrégen általa nyerhetett betekintést az ország a Dél-Alföld folklórhagyományának eme kevesek által ismert, már erősen feledésre ítélt területébe. „Ezzel a gyűjtéssel a Szeged környéki táj archaikus szellemi kultúráját szeretném bemutatni . . . Nyelvükkel, amely a szenvedésre túlontúl sok kifejezést ismer" — írta kötetének utószavában a költő. Ifj. Lele József tatnak be kollekciót: összesen 68 írásos emléket. A kiállítás első irata egyben az Országos Levéltár őrizetében lévő legrégibb eredetű dokumentum Kálmán király 1109, évi adománylevele, az utolsó pedig egy 1944 szeptemberi, a fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatos levél. Állandó kiállítás az Országos Levéltárban Rugalmas-e a közművelődés? ttól függ ..........Lehetetl enség eleget tenni a sokoldalú műveltséget szorgalmazó felügyeleti előírásoknak, munkatervi feladatoknak" — panaszkodik népművelő ismerősöm. Az egyik megyei művelődési központban, ahol dolgozik, évek óta próbálják a terület amatőr színjátszó mozgalmát fellendíteni. Képzéssel, pályázatokkal, akciókkal szorgalmazzák, mégse sikerül. Azaz most, hogy — végképp belefáradva — letettek róla, egy esemény kapcsán hirtelen féltucatnyi színjátszócsoport jelentkezett... Az eset hallatán nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek. Mert amennyire örvendetes, hogy éveken át kitartottak elhatározásuk mellett, legalább any- nyira lehangoló, hogy egyben olyasmit szorgalmaztak, ami iránt — ha nem is végleg, de jó időre — megszűnt a cselekvőképes érdeklődés. Nem lehetett volna ezalatt azért a pénzért valami hasznosabbat tenni? Hány, de hány helyen zajlanak rendezvények, előadás- és egyéb sorozatok látogatottság, igazi érdeklődés nélkül! Megy minden mindig ugyanúgy, hiszen mi sem egyszerűbb: mindent úgy csinálni, mint egy, három, öt évvek ezelőtt. Bizony, sok helyütt a szervezők, közművelők gondolkodási, „lelki restsége" gátolja, hogy fordítsanak valamely megcsontosodott, rossz gyakorlaton. Ám még több az olyan eset, mikor a kényelmesség csak látszat, s valójában másról van szó. Például: nem ismerjük az okokat, amik a jelenséget — adott esetben az érdektelenséget — előidézik. Reálisan gondolkodva, „józan paraszti ésszel" sok minden felderíthető, de ki tudta volna említett barátomnak egyértelműen megmondani, milyen tényezők álltak ellent törekvéseiknek éveken át? Egy-egy művelődési folyamat — sokszor egyetlen rendezvény is — any- nyira összetett, bonyolult, hogy lehetetlen biztosra menni ; rengeteg a homályos pont, a felderítetlen hatás, a kiismerhetetlen motiváló tényező.. . De nem is a sokat emlegetett pénzhiány a rugalmasság legfőbb gátja, hiszen nem az oktatás, közművelődés terhére takarékoskodunk. Mondjuk ki: a népművelés rugalmassága, életszerűsége kibontakozásának is alapvetően szemléleti és adminisztratív akadályai vannak. A sokoldalúan művelt ember eszményéből pl. nem következik, hogy a sokoldalúságot minden intézménytől, minden településen egyformán meg kell követelni. Egy múzeum, könyvtár, művelődési ház „profilja" persze nem igazodhat pusztán a népművelők hobbijához, érdeklődé, séhez, mert a lakosság sokoldalú kulturális ellátása a cél. Ennek azonban területenként másban és másként, nem a részben, hanem az egészben kell megmutatkoznia. Intézményeink éves munkaterv alapján, szabott költségvetés szerint, jogszabályok adta keretek közt dolgoznak. Gyakran nagyon is rövid pórázra fogotton szolgálnak kötetlen tevékenységet, változékony óhajokat, igényeket. Jártam már olyan intézményben, ahol ellenőrzéskor egyenként kellett „kipipálni" az elvégzett munkatervi feladatokat, vagy ahonnan év végén csaknem százezer forintot utaltak vissza a „felettes” kasszába, mert nem tudták a pénzt elkölteni. A napokban meg egy rajzpedagógussal, egy jól működő képzőművészeti kör vezetőjével beszélgettem. A gye. rekek szívesen készítenének ajándéknak is beillő, ízléses, házilag „zsűrizett" színes nyomatokat, figurákat Egy-egy házi vásáron eladhatnák őket, árukat pedig további anyag- vásárlásra, nyári alkotótáborra költenék. De nem lehet, mert nincs rá jogszabály.... Olyan művelődő kisközösségekről is tudok, amiket csak tessék-lássék támogatnak, s olyanról is, amelyik megszűnt, mert nem törődtek vele az illetékesek. Kinőttük a ruhát! Az élet erre megy — a jogszabály, költségvetés, előírás meg arra. A művelődési paragrafusok elavultak, nem számolnak a gyakorlattal. Csillagtávolságra maradtak el az élettől, az igazi problémáktól. Az intézményvezetők idejének, energiájának java része arra íecsérlődik, hogyan lehet az útvesztőszerűen bonyolult költségvetést átláthatóvá, „munkaképessé” tenni. Megkerülni, kijátszani az özönvíz előtti szabályzatot — hogy egyáltalán dolgozni lehessen . . . De kell-e az ötletes, rugalmas közművelődésnek mindenképp intézményi keretekben folynia? Újabban a kisvállalkozásoknak szabad, tág tere van nálunk nemcsak a gazdaságban, hanem a művelődésben is. Egyelőre csak a — jobban „piacra orientált" — könnyű műfaj él a lehetőséggel, de miért ne próbálkoznának ezzel az igényesebb műfajok is? Ha a hivatásos, intézményi népművelés lépést akar tartani a nyilván megerősödő művelődési, kulturális kisvállalkozásokkal, jobban kell igyekeznie. — m akadnak példák a rugalmasságra, az igazán jó együttműködésre, kezdeményezésre is. Egy pécsi intézmény például paritásos alapon szervezi meg fotóklubjának tárlatát: a várható nyereséget, de az esetleges veszteséget is közösen vállalja a csoporttal Hajdú-bihari népművelők tették: volt néhány tízezer forintjuk, s hogy bízvást a leghasznosabbra költsék el, ötletbörzén kérdezték meg a társadalmi vezetőséget, a lakosságot, a település jeles, okos embereit: milyen célra, feladatra kellene fordítani? Nekik, a szakembereknek is voltak persze elképzeléseik, de fontosnak tartották, hogy a lakosság a maga dolgáról — segítségükkel maga dönthessen. Az eredményről még nem tudok. Ott még a rugalmas népművelés sem tart, hogy egy épkézláb kezdeményezés, nek mindjárt az eredményéről is szóljon a hír szárnyra bocsátója. Varga János A 150* önálló pécsi toncmíi r„...és ha igen, miért nem?...”)
