Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)

1982-02-03 / 33. szám

© Dunántúlt napló 1982. február 3., szerda Szőlőbéli átkozódások 1715-ből Adatok az oktatásügy történetéhez Baranyában A mohácsi klsglmnázium fi. A gimnáziumban a tanítás a Ratio Educations rendel­kezéseinek megfelelően folyt. Ugyanakkor az iskola belső életére a jezsuita Ratio Studiorum hatott. En­nek lényege, hogy a tudományok alapjainak lerakása mel­lett igen magas fokú erkölcsi nevelésben is részesítsék a fia­talokat, mégpedig származásra és anyagi helyzetre való te­kintet nélkül. A tanulók tandijat nem fizetnek, és igy az iskola is nagymértékbén rá van szorulva a különböző adományokra. A győri tankerületi kir. fő­igazgató ‘hatáskörébe tartozó is­kola 1819 januárjában díszes zászlót kap a dunaszekcsői •Bésán családtól ezzel a felírás­sal (magyar fordításban): „Is­ten félelme a bölcsesség kezde­te, és ha külső cselekedetekben megnyilvánul, az igazság alap­ja"­A ferences kolostor épülete a város középpontjától nagyon nehezen lévén megközelíthető, az iskolát 1819. novemberében áthelyezik a Duna melletti nem­zeti iskolai épületbe. Itt azon­ban együttműködik a nemzeti (elemi) iskolával, amelynek ak­kor 4 tanítója volt, szükséges­sé vált, hogy a gimnázium új épületet kapjon. Ezért 1824- ben az épületet új szárnnyal bővítik, egy emeletes részt épít­ve a régi épülethez. Ekkor az iskola igazgatója Kisszél y József, és mellette az iskolának ekkor 5 ferences tanára volt. Ez az épület már megfelelő volt, de továbbfejlesztésre alkalmat­lan. 1841. május 9-én a Mohá­cson tartózkodó Szcitovszky Já­nos pécsi püspök magához ké­rette a gimnázium igazgató­ját — Mayerik Jenőt —, és kö­zölte vele: szándékában áll a püspöki palota mellett egy megfelelő új iskolaépületet épí­teni. Kérte az igazgatót, hogy ezt a tervet beszélje meg a város vezetőivel, és legközeleb­bi mohácsi tartózkodása alatt számoljon be a megbeszélései eredményéről. Június 1-én a püspök újra Mohácsra érkezett, és ekkor az igazgató közölte vele, hogy a városi elöljáróság mereven el­zárkózik a püspök terve elől. Ugyanis semmiképpen sem akar. tók megengedni, hogy az is­kola a város központjából ki­kerüljön. Szcitovszky — aki egyébként is igen jelentős sze­repet vitt egyházmegyéje okta­tásügyének fejlesztésében, és szívügye volt mindenféle iskola­ügy — először keserűen nyilat­kozik a város vezetőségének szűk'látókörűségéről, majd bele­nyugszik a helyzetbe. (És jó­indulatát az egyházmegye egyéb helységeiben éreztette új iskolák építésével). AzTiskolai élet a kor szokásai­nak megfelelően mindig novem. bér első hetében tartott veni- sanctéval ‘kezdődött, a Tede- umot (évzárást) pedig szeptem­ber első hetében tartották. Csak az 1830-as években módosul ez egyhónapos eltolódással. Éven­te többször tartottak iskolai ün­nepélyt, amelyen szavalatokat és párbeszédes jeleneteket mu­tattak be a fiatalok. 1818-ban jelenik meg a ta­nulók hittani és összevont ér­demjegyeit tartalmazó kiad­vány először. Ez 1844-ig latin nyelvű, 1845-ben először magyar nyelvű. (A kiadványt 1828-ig Eszéken nyomtatják Divald Kornélnál, 1844-ig Pécsett Kne- zevics Istvánnál, 1845-től Szek- szárdon Perger Sándornál. Nyomdatechnikailag ez utóbbi magasan felülmúlja a többit)! A tanulók létszáma 70—126 között mozog évenként válta­kozva. A tanulóknak kb. fele mohácsi, a többiek a környék­ről, illetve az ország különbö­ző részeiből jöttek. A szegé­nyebb tanulók különböző ösz­töndíjakban részesültek (ez jel­lemző volt a korabeli pécsi fő­gimnáziumra is), a tehetsége­sebbek instruálással (magánta­nítással) is foglalkoztak, a te­hetősebb magáncsaládoknól 10 hónapra 70—300 forint körül fi­zettek. A tanulóknak csak tör­pe kisebbsége volt nemes, a többségének szülei falusi élet­formában élő iparosok és föld­művesek (többsége jobbágy). Az iskola igazgatója 1840-től kezdve a cenzori tisztséget is betöltötte (ugyanúgy mint ek­kor a pécsi főgimnázium igaz­gatója), de ebben a minőség­ben a levéltári adatok alapján nem sok dolga akadt, 1847—48-as tanévre már csak 58 tanulója van az iskolának. A márciusi események híre már­cius 20 körül érkezik Mohács­ra, és arra különbözőképpen reagálnak. 1848. március 24-én kelt Rózsa István helyettes lel­kész levele, amelyben arra ké­ri az iskola igazgatóját — Nagy Pált —, hogy az iskolá­ra a nemzeti zászlót tűzesse ki, és ne engedje meg, hogy az eseményekről lekicsinylőleg nyi­latkozzanak. Egyébként is ja­vasolja, hogy a pécsi főgim­názium tanárainak példájára ők is tűzzék ki a kokárdát. 1848—49-es tanévre — jellem­ző a helyzetre — már csak 38 tanuló iratkozik be. Ekkor a városi tanács 1849. augusztus 15-én kelt ülésében — tekin­tettel a zavaros körülményekre — az iskola működését felfüg­gesztette, illetve az gyakorlati­lag ezzel megszűnt. A hivatalos fórumok azon­ban még ekkor nem vesznek tudomást a megszűnéséről. 1850- ben még hivatalos iratot kap a volt igazgató a győri tanker, kir. főigazgatótól, amelyben közli vele a hivatala megszűné­sét. 1850. június 13-án — va­lószínűleg nem postán — le­velet kap az igazgató Schimdt Szervác soproni bencés gimn. igazgatótól, amelyben az — hivatkozva arra,'hogy 1845-ben a természetvizsgálók gyűlése al­kalmából vendége volt a kolos­tornak — „sub rosa” (bizalma­san) közli, hogy Stenge Flóri­án, a soproni tankerület veze­tője megkezdte az iskolaláto­gatásokat. Ők voltak az elsők. Igy tudja, mit vár a főigazgató, és közli azokat a kérdéseket, amelyekre nekik felelni kellett, hogy így megfelelően felkészül­hessenek a látogatásra. A gimnázium tehát 1849-ben megszűnt. Ezt követően több­ször próbálkoztak annak újjá­élesztésével, erre azonban nem került sor egészen 1935-ig, ami­kor Mohács városa megszer­vezte az új városi gimnáziumot. Ezzel új fejezet kezdődik Mo­hács iskolatörténetében. Dr. Rajczi Péter * V alljuk be őszintén, hogy minket, magyarokat némi hamis büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy szerin­tünk szépen, változatosan, cifrán és hosszan csak mi tudunk csú­nyákat mondani. Igen ám, de ha leszámítjuk e századi regényein­ket, meg ki-kihagyó emlékeze­tünket, bizony alig találunk akár egy-két évszázad előtti eredeti szövegeket erre a témakörre. Ta­lán nem káromkodtak volna eleink? Aligha. Dehát a szó el­repül . .. Ez esetben azonban a szólás másik felével van dolgunk: vagyis az írás megmaradt, persze tegyük hozzá, nem ok nélkül. A „majd kilenc-tiz emberöltő régi­ségben” fellobogó indulat láng­jainak előzményei és következ­ményei voltak. Több mint két­százötven éve történt, hogy Vuits Istvánt „Nemes Tolna Vármegye” állatok eltofvajlásáért halállal sújtotta, hiszen nagy kincs volt az akkori ínséges időkben a számos- és igásállat. Kivégzése után mégsem zárult le ügps, mert Honka nevű özvegyévei nagy törvénytelenség esett: sző­lőjére és borára Kaso (Kazó) István pécsi nagyprépost, vala­mint Tolna vármegye alispánja tették rá kezüket, ami ezután történt, arról már a sokat meg­ért iratok beszélnek . ..- «----- . ­1 715. október hetedikén „a Pécsi Szöllö Hegyen Szöllöt Szedvén azon Szöllöben, akit Méltóságos Kaso István Pécsi öreg Praepost (nagyprépost), némely kétszáz forintig való bizonyos adósságért elfoglal­tatott, oda menvén Néhai Vuits István Hanka nevű özvegye, és az említett Praepost emberire, Sütke Jánosra és a Szedőkre támadván, minekutána a Süt­ke Jánost, valami a Szájára jutott, öszve csunyitotta volna, azután magát is az említett Praepost Uramat e Képpen átkozta, és Szidalmazta, tudni­illik: Primo. Sánta, bédna (béna) Pap, az Ur Isten megverte, tovább is ver­je meg az Ur Isten. Secundo. Hamissan foglalta el a Szöllömet. Tertio. Pokolbul jöttek Pécsre, ha­missal:. Qvatro. Koldusok váltak, húznak, vonnak, most Urak. Qvinto. Atkozot legyen valaki sze­deti ezt a szöllöt. Sezto. Átkozott legyen valaki sze­di. Septimo. Atkozot legyen valaki issza az én véres verítékemet. Octavo. Az Ur Isten verje meg to­vább is etc. Nota bene. A Joannes! (t. L: Süt­ke Jánost), valami a szájára jött, mindekkel csunyitotta.” A szőlő- és borgazdaság történetében nem ritka a sző­lőbirtok elvétele különböző ürüggyel, hiszen a jól művelt tőkék jövedelme sokszorosan felülmúlta a szántóföld hasz­nát. Sajnos a birtokügyeknek csak a sommás bírósági vég­zésről tanúskodó nyoma ma­rad ránk, szinte alig-alig tu­dunk valamit arról, mit is je­lentett, jelenthetett ez a szen­vedő fél számára. Néha — mint esetünkben is — sokkal érdekesebbek a körülmények, mint a végeredmény. Túl a nyelvi és kultúrtörténeti adalé­kon, megállapíthatjuk, súlyos vád volt ez akkoriban: az is­tenkáromlás, a pécsi nagypré­post szidalmazása olyan vétek, amely aligha maradhatott bün- tetlenüf, főleg ebben az eset­ben, ugyanis a vádat több ta­nú igazolta. Volt azonban a kérdésnek másik oldala is. Az elkesere­dett Hanka asszony minderről igy ír könyörgő levelében: „Siralmas és keserves pa-| nasz képpen kéntelenítetem Nagyságtok kégyelmetek eleibe teijesztenem, hogy noha sze­gény Uram minden cselekede- tit halálával fizette volna meg, mind azon által nolcz (nyolc) lovunkat enyihan (egynéhány) juhainkat, és Őtven kilencz ako magunk termése béli, és pénzen vett Borainkat halála után tőlem s órváimtul telyes- séggel egy részint Tolna Vár­megye Vice Ispánnya Gyura- kovics Uram eő kégyelme, más részint pedig a meg irt őtven kilencz ako Borokat Méltosá- gos Püspök Kazo Uram eő Nagysága magának el foglal­tatta kölcsön adót két száz forintyáért, holot akoja a Boá­nak Simontornyán hat hét fo­rinton el ment, s el is atták, kinek az árábul fölöslegi is Contentálhatta (kielégíthette) eő Nagysága magát, aval nem gondolván mégis előbenyi (előbbi) Uramtól maradót nolcz kapás (kb. 1200—1600 □öl) szőlőmet, kit is magam Árváimmal együt és pénzes munkások kai megdolgoztattam, abbul is kitiltott eő Nagysága és hogy el mentem volna eő Nagyságához kőnyőrgőttem eő Nagyságának alázatossan hogy szőlőm ne venné el tő­lem, s árváimtul: Azt is tuda­kozván hogy a Borok árában menyit Vett légyen fői Gyu- rakovics Uramtól, mely tudako­zásomra nem hogy felelt volna eő Nagysága, hanem őszve szajházot kurvázot, és pólón,- gérel fenegetet (pellengérrel fenyegetett) kicsapással, Mir- koczy Uram jelen létében; így lévén ezért a dolog kérem azért alázatossan a Tekéntetes Nemes Vármegyét, méltóztas- sék sérelmes állapotomban pártomat fognyi: és előbenyi Uramtul maradót Szőlőmet hogy eő Nagysága el ne vé- hesse talállyon olyan modot benne, Azon kívül hogy a mi javoink meg marattanak Si- montornyán Testamentommal együt azok is hogy kezünkhöz fordulhassanak méltóztassék Pátrocinálnyi (védelmezni). Mely Nagyságtok Kegyelme­tek Gratiáját (kegyét) szegény árváimmal együt nagy alázato­san meg Szolgálnyi el nem mulatom. Maradván Nagyság­tok Kegyelmetek Alázatos Szolgálója Vuits István meg hagyot Özvegye Hanka.” Sajnos Hanka asszony pa­naszának eredményességéről nem szól a Tolna megyei Le­véltár Büntető Perek III/5. szá­mú irata, amelyből a fenti két részletet vettük. Ma már alig­ha lehet kideríteni, mi volt az igazság, a végeredmény azon­ban, az özvegynek és árváinak kisemmizése — legalábbis idő­legesen — tény maradt akkor is, ha a lefoglalt javak egy része a károsultak kielégítését szolgálhatta. Pedig Vuits István özvegye az akkor még ritka esetnek számító „pénzes mun­kásokat”, azaz napszámosokat is fölfogadta kicsiny szőlője művelésére, tájékozódott a majdani termés értékesítési le­hetőségeiről, hiszen a simon- tornyai borpiac akkoriban mérvadó volt az árakra. Ránk csak századokon átsütő szava maradt, a nehéz munka gyü­mölcsének elvesztésén érzett fájdalom: „Atkozot legyen, va­laki isza az én véres verítéke­met”. S mi lett Kazó Istvánnal? A nemrég elhunyt Rúzsás Lajos nagyszerű műve a baranyai pa- lasztság küzdelmeiről igazít minket útba. A püspök „pa­rancsára 1718-ban hajdúi be­hatoltak a káptalan fejének, Kazó István nagyprépostnak a házába. A betegen fekvő Ka- zót ágyából kihúzták, kocsira tették, és a püspöki vár börtö­nébe vetették”, s ezzel sorfa beteljesült. Hanka átkai — így vagy úgy - végül mégis hatottak ... Töttős Gábor helytörténész Szekszárd, Megyei Könyvtár Széljegyzet a székesegyház mögött föltárt épületmaradványhoz Egy feltárt terem — a háttérben gótikus ajtókerettel — a szé­kesegyház mögötti ásatás területén. Fotó: Proksza A dr. G. Sándor Mária által az elmúlt évben föltárt hatal­mas romépületre is érvényes a régi bölcselet megállapítása: A tárgyak mindig sokkal több tit­kot őriznek, mint amennyit ma­gukról elárulnak. A sok titok közül egyről már foszladozik a lepel, de e soroknak talán si­kerül a leplet teljesen lehúzni. Pécs középkori iskolájával kétszer találkozunk az egykorú forrásokban: 1459-ben Huend- ler Vitus, pécsi segédpüspök leveleiben és 1495-ben II. Ulászló király számadási jegy­zékében. Huendler Vitus ere­detileg karmelita szerzetes volt, akit Kálnói András pécsi püspök nevezett ki segéd­püspökévé. Bizonyára a karme­lita rendházban, a mai Citrom utcában, tehát a püspöktől elég távol lakott. De amikor megtudta, hogy a székesegyház Szt. András kápolnájában (ma Corpus Christi kápolna) lévő Szt. Ilona oltárának lelkésze meghalt, arra kérte a püspö­köt, nevezze őt ki erre a tiszt­ségre, és így juttassa neki az oltár javadalmazásához tarto­zó jó házat, mely a székesegy­ház iskolájának közelében áll. (.. . prope scholam maioris ecclesiae.) Egy másik levelében azzal indokolta kérelmét, hogy így közelebb jutna a püspök­höz, és gyakrabban és köny- nyebben állhatna a püspök rendelkezésére. II. Ulászló 1495 tavaszán tar­tózkodott Pécsett, és ekkor 3 forintot ajándékozott a pécsi főiskola tanulóinak („scholari- bus scholae maioris Quin- queecclesiensis"). Az iskola tehát a püspöki lak közelében volt. A püspöki szék­ház akkor is ott volt, ahol ma van. Mégis azzal a különbség­gel, hogy 1459-ben a mai be­járati, hosszú folyosó nyitott volt, fölötte nem volt emelet. Továbbá: jelenlegi keleti hom­lokzat földszintjén húzódó egy­kori várfal elvesztette jelentő­ségét és új lakrész külső fala lett. A jelek szerint éppen Kál­nói András püspökségének ide­jében nagyobb építkezésre ke­rült sor, mert a püspök több levelét így keltezte: „Datum in Palacio nostro.” És mivel 1459- ben a vár a keleti oldalon is fallal volt körülvéve egészen a mai Kioszkig, azt kell gon­dolnunk, hogy az iskola vagy a vár DK sarkában vagy a váron kívül, a mai Rózsakért környé­kén épült. Ez a terület is közel van a püspökhöz és itt köny- nyebben elképzelhető a segéd­püspök által óhajtott lakás. Azonban ezen a területen, a vár előterében aligha épülhe­tett az iskola. Maradt tehát a vár ÉK sarka. Idézett szöve­günk annyira hasonlít a föltárt romokhoz, hogy kétség nélkül elfogadhatjuk: a szöveg ezt az állapotot tükrözi. Huendler ke­resett lakására talán a későb­bi ásatások fognak fényt de­ríteni. Kettőzött figyelmet érdemel az iskola megnevezése. Nem schola maior-ról, főiskoláról beszél, hanem a főtemplom, azaz a székesegyház iskolájá­ról. Igaz ugyan, hogy az Ulász- ló-féle szöveg főiskoláról, scholae maioris-ról szól, de alapos a gyanú, hogy a szám­vevő tudatosan írta a rövidebb alakot. Véleményünk szerint a templom jelzője átcsúszott az iskolára és lett a schola maioris ecclesiae-ből schola maior, vagyis főiskola. Mindkét forrásunk szerint az iskola nem egyetem volt, ha­nem szokásos székesegyházi is­kola, melyben az olvasó- és éneklőkanonok, illetve helyette­seik tanítottak. De a végső megállapításhoz figyelembe kell vennünk egy körülményt. Középkori egyetemeinket hi­vatalos okiratokban stúdium generale-nek nevezték. Gene­rale, azaz egyetemes, mert ab­ban mindenki, függetlenül anyanyelvtől, országtól, egy­házi jellegétől taníthatott, ha valamely egyetemen tudomá­nyos fokozatot nyert. Házi hasz­nálatú Írótokban azonban egy­szerűen „schola" szóval is ne­vezték az egyetemet. így a pé­csi egyetem aktái között vala­hányszor a diákok elmondják viszályuk történetét, mindig schola-t emlegetnek. A bécsi egyetem 1385. évi Statútumaik­ban sűrűn fordul elő az egye­tem megnevezésére a schola szó. Sőt magát az egyetem épületét is schola szóval emlí­tették: a hallgatók ne mocskol­ják be a schola falait illetlen mondásokkal és ocsmány raj­zaikkal. A prágai egyetem Li­ber Decanorum 1423. évi be­jegyzése: Három év óta szü­netelt minden egyetemi tevé­kenység az említett Schola szokásai értelmében. Reichen- thali Ulrik 1483-ban megjelent Conzielien Buch-jában az 1414 —17. évi konstanzi zsinaton részt vett 14 egyetem címerét rajzolta le, közülük nyolcat csak ezzel a szóval jelölt: „Von der Schule zu ...”, míg a töb­bit Hochschule-val. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a pécsi schola egyetem volt 1459-ben, de nem állíthatjuk az ellenkezőt sem. Őszintén bevalljuk, hogy ok- mányszerűleg nem tudjuk iga­zolni az egyetem létezését a mohácsi vész idejéig, de több apróbb adat hatására azt hisz- szük, nem légből kapott az a helyi hagyomány, hogy a mo­hácsi csatatérre kivonult 300' pécsi egyetemi hallgató. Petrovich Ede

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom