Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-21 / 51. szám
t 1982. február 21., vasárnap Dunántúlt napló unsaRniapi luinGnziiu Restaurálják a szixtuszi kápolnát A festő Michelangelo I, Megdöbbentő lesz az eredmény 1508 és 1541 között festette az itáliai reneszánsz művésze, Michelangelo Buonarotti a szgt- tuszi kápolnát. Az évszázadok során elpiszkolódtak a ragyogó színek. Most restaurálják a művet. Mielőtt tizenkét évre eltűnne az állványzat és a függönyök mögött a nagy mű egy- egy részlete, a japán Takashi Okamura lefényképezte az 1000 négyzetméternyi mennyezetet és falakat, melyeket 343 figurából álló bibliai jelenet borít. „Olyan ez, mint a holdutazás. Utána megváltozik a világ” — mondotta Gianluigi Colalucci professzor, a Vatikán mesterrestaurátora. És dr. Fabricio Mancinelli, a római kúria műemlékvédelmi vezetője hozzáfűzte: „Megdöbbentő lesz az eredmény" A két szakértő felelős azért a munkáért, mely nemcsak művészettörténeti leg az évszázad eseménye: Azokat a freskókat restaurálják most, melyeket 450 évvel ezelőtt festett Michelangelo Buonarotti a római szixtuszi kápolnában. Tizenkét éven keresztül. Az, hogy milyen lesz a szixtuszi kápolna mennyezete és oltárfala. az már látható Mátén és Eleazáron, ezeket a figurákat már restaurálták. A matt színek már erős-színes fényben ragyognak. „Most válik érthetővé” — magyarázza Mancinelli —, „hogyan lehetett az, hogy .abban az időben sok művész, például Caravaggio, dicsérte a mester erős színeit és példaképnek tekintette. Ez különösen az oltárfalra érvényes, mely az utolsó ítéletet ábrázolja. Évszázadokon keresztül a tudomány megtévedt Michelangelo tanítványok önkéntes interpretációjának tartotta a korabeli másolatokat, mint például Daniele da Volterraét (ma Nápolyban van). A XIX. században — és részben még ma is — a Michelangelo interpretáció a matt, sötét színeken alapszik. Egyébként már befejeződött a vele való tudományos foglalkozás. Újat már alig lehet mondani. Ez most meg fog változni.” Michelangelo festményei évenként turisták, művészeti és templomi zarándokok százezreit vonzzák a IV: Szixtusz pápa (1471—1484) alatt épült kápolnába. Az otromba, építészetileg félresikerült építmény azóta a pápák házi kápolnája, ahol a konklávékat is tartották, az új pontifex választására. A hosz- szanti falakon Botticelli, Ghirlandaio, Signorelli, Perugino, Pinturipchio — a végéhez közeledő korai reneszánsz toszkánai és umbriai mesterei — alkottak többek között olyan freskókat, amelyek már'egyedül is megalapoznák a kápolna világhírét. A mennyezeten azonban Michelangelo (20 méter magasban) megfestette a mesterfreskót. az érett reneszánsz művét: 1000 négyzetméteren 343 figura meséli el a teremtés és az özönvíz történetét. „A cselekvő Isten ilyen nagy ábrázolására Michelangelo mellett csak Johann Sebastian Bach a két passióban és Dante a »Pokolban« volt képes” — mondja Harald Keller Michelangelo-ku- tató. (Folyt, köv.) Zenéről zenére Az ősnépek a természet hangjelenségeit természetfölötti erők megnyilatkozásainak és jelképeinek tartották. Az. indiánok azt gondolták, hogy istenük, a hatalmas Ma- nitou a vízesésekben lakozik és a zuhogó víz hangján figyelmeztet léteszésére. Az új-guineai pápuák a mennydörgést és a villámlást földöntúli hatalmak hang- és fényjelzéseinek vélték, és azt hitték, az istenek dalolnak és vigadnak égzengéskor. Az ősközösségek életében a zene varázseszköz, a mágikus szertartás része volt. A sámánra (a varázslóra) tartozott — akiről elképzelték, hogy több totem-istennel tud kapcsolatot létesíteni — a zene irányítása. Ö gondoskodott arról, hogy mindenki részesüljön a zene védelmében. Az ókori zenekultúrákban, az ókori vallásokban még sokáig éltek a zene hatalmának és kozmikus összefüggéseinek misztikus elméletei. Mezopotámia, a mai Irak ókori történelmének sumér-ak- kád korszakában (28—20. sz.) a kultúra alapja a vallás volt, amelyben visszacsengett a totem-korszak zenéje. A dobokra bikabőrt húztak, a hárfákra bikafejet festettek. A bika az erőt jelképezte. Egyiptomban az élet szinte minden eseményét zene kísérte; az előkelők étkezését csakúgy, mint a mezőn a legeltetést. Indiában az ókori kultúra a Véda-kultuszra épült. A Védák, a szent könyvek határozták meg a zene szerepkörét is. A hangoknak szigorú előírások szerint keiiett megszólalniok a szertartásokon, nehogy veszítsenek hatásukból. A hindu filozófia ősi tanítása ugyanis kimondta, hogy a zene hatalma befolyást gyakorol az ember, a társadalom és a világ sorsára. A hindu hangnemeknek három kiemelt hangjuk van, amelyek alapját képezik dallammodell- jeiknek, a „rágák”-nak. A rá- gák hallgatása — állítják a hinduk — kilenc érzést ébreszt az emberekben: a szeretet, a gyöngédség, a nyugalom, a humor, az utálat, a meglepetés, az ijedtség, a félelem és a hősiesség érzését. A kínaiak azt hirdették, hogy a zene az egyetlen, amely a világegyetem súlyát biztosítani tudja, és hogy „minden egyes hang önálló életre hivatott”. Neves filozófusuk, Konfucius a „nemes zenéről" így beszélt: „... lágy és szelíd; a hangulata mértékletes és egyenletes, fölemel és megindít.” A zene hatalma A finnek ősi eposza, a Kalevala több helyen szól az ének mágikus hatásáról, teremtő és .bűvölő erejéről. Lemmikejnen többek között: „Dalol kutat házterekre, / Kút fölé aranyfödelet, / Födélre aranyos vedret, / Abból ifjak vizet isznak, / Szűz leányok szemet mosnak." Platon szerint a zene elsősorban az emberi szenvedélyek lecsillapítására való és nem az érzékek gyönyörködtetésére. „A ritmus és a dallam — hirdette Platon — hatolnak be legjobban a lélek belsejébe, azt hatalmas erővel megragadják." Arezzoi Guidonak az volt a meggyőződése, hogy „bizonyos ízek, hangok és illatok vagy bizonyos színek nézése is, a szív és test közérzetét javítják vagy rontják." A XIV. században élt Johannes de Groéheo francia zeneíró úgy vélekedett, hogy a „népzenének mondott ágban foglalt zenei formák vagy fajok arra szolgálnak, hogy az ember veleszületett bajait enyhítsék." Luther (1483—1546), a reformáció vezéralakja nagyon kedvelte a zenét, „mégpedig azért — írta —, mert az emberi szív minden megmozdulásnak uralkodója; hatalma és ereje van az ember felett, sokszor vezeti és legyőzi őt. Mert semmi sem tudja jobban felvidítani a bánatosokat és elszomorítani az örvendezőket, bátorítani a kétségbeesetteket, lecsendesíteni és megfékezni a fennhéjázókat, csökkenteni az irigységet és gyűlöletet, mint a Musica.” Shakespeare II. Riharddal azt mondatja a zenéről: „Bár sok őrültet, mondják, észre térít, / Én azt hiszem, józant is meg- veszejt. / A mégis áldott legyen, ki hozta ezt! / Mert szeretet jele ...” Ulrich Megerle, a német barokk kiváló papszónoka ekképpen dicsőíti a zenét: „szabad és vidám művészet vagy, a mélabú gyógyító sebtapasza, a kedélyek megbékítője, az áhítat ösztökélője, az angyalok műve, az öregek vigasza, a fiatalok gyönyörűsége.” Megerle kortársa és honfitársa, a zeneíró-zeneszerző Mattheson állítja, hogy a jó dallam megindítja a fogékony elmét, és az egyszerű éneklés a mélyreható kedélyt. Goethe érdekes megállapításokat tett a zenehallgatásra vonatkozóan. Szerinte vannak, akik „fej és szív” nélkül élvezik a zenét, narkotikumnak tekintik, s ők azok, akik a „fülbemászó” dallamokat kedvelik; és vannak olyanok, akik érzések és gondolatok ébresztését várják a zenétől, akik „társat” keresnek benne. Az utóbbihoz kapcsolódik Romain Rolland vallomása: „a zene egyéni elmélkedés, amelynek semmi másra nincs szüksége, csak egy lélekre.” John Ruskin (1819—1900) angol író arra figyelmeztet: „Az ember nem tudja beleénekelni magát abba, hogy jó ember legyen. Először jó embernek kell lennie, még mielőtt énekelni tudna; és ezután a hang tökéletesíti az emberben mindazt, ami benne a legjobb." A zeneművészet, akárcsak a többi művészeti ág, esztétikai élvezetet nyújt az embereknek és feltárja a valóságot, valamint az ember viszonyát a valósághoz. A zene a lélek nyelve, s általa a világot rendkívül mélyen és sajátosan tükrözi. A zene igen gazdag élményekben és gondolatokban, és ihletetten fejezi ki korok szellemét. Mint minden művészet, a zene is specifikus ismereteket nyújt az emberi életről és emberi lélekről. Ebben rejlik jelentősége és hatalma. Várnai Ferenc Szilvásváradi séták A katolikus gróf bosszút áll A festői szépségű Szalajka- völgyben a XVIII. és XIX. században gyorsan fejlődött a manufakturális ipar. Foglalkoztak itt hamuzsírfőzéssel, üveggyártással, vasbányászattal. Hiszen a hegy, az erdő biztosított i az ásványokat, a kőzeteket és a fát. Grál Keglevich Acfám és Zsigmond 1790 körül építtette az első vashámort. Az egykori leírások utalnak arra, hogy ez évente mintegy négyezer mázsa kovácsoltvasat termelt. A mezőgazdasági szerszámokat elsősorban az Alföldön értékesítették. A hajdani .termékek közül még ma is megvannak a helybeli református templom homlokzatát díszítő felirat betűi, itt készült az egri Bazilika előtt álló Pál apostol kezében levő kard, valamint a falubeli katolikus kápolna harangja. Innen származik az egykori Fazola- kancellária jellegű erdészház küszöbe alól kiemelt vashíd- lap az alábbi felirattal: „Tilalmas a halászat, ebadta”. Elképzelhető, hogy a környéket uraló gróf, aki már az 1700-as évek végén foglalkozott pisztrángtenyésztéssel, így próbálta riasztani az illetékteleneket. Valaha kőedénygyár is működött itt. Az agyagot Bélapátfalváról és a Borsod megyei Mucsonyból hozatták. A . színvonalas tevékenységre utal az is, hogy a készítmények az 1846-ban rendezett iparműkíőllításon szép sikert arattak. A szlovák telepesek a Tó- falu-yjölgyben, valamint a fennsíkon az üvéggyártóssal is megpróbálkoztak.. Ennek emlékét őrzi a Hutarét. A Keglevich grófoktól gróf Erdödy Rudolf vásárolta meg a birtokot. A világháború előtt pedig egy cseh iparmágnás, Vessely lovag lett Szilvásvárad uro Ö építtette a bélapátfalvi cementgyárat. 1912-ben mészüzemet és kőbányát nyittatott a községben, s 1908-ban utasítására elkészült a gőzüzemű iparvasút is. A Tanácsköztársaság bukása után az új földesúr — Pallavicini őrgróf — drótkerítéssel záratta el a kirándulók elöl a Bükk ékességét, a festői Szalajka-völgyet és a fennsík a - birtokához tartozó részét, s csak különleges esetekben engedélyezte a látogatást. A szilvásváradi panorámát a 35 méter magas, klasszicista stílusú, négyoszlopos református körtemplom uralja. Terveit Pách János vagy Hild József készítette. A munkálatokra 1837-től 1840-ig mintegy 40 ezer ezüstforintot áldoztak. Felhasználták a gát stílusú cseh templom anyagát is. A harangláb az T600- as esztendőkből származik, s a harangok egyike 1488-ban készült. • A hithű katolikus gróf Keglevich Miklós azért vállalkozott az építésre, mert valamilyen ügy miatt összeveszett Pyrker érsekkel, így a reformátusoknak szánt ajándékkal akart borsot törni az egyház- fejedelem orra alá. Az egykori kastély, ma SZOT-űdiilő Könnyen megközelíthetjük az ősparkot, amelynek ékessége az egymást váltó földesurak kastélya, amely ma SZOT-üdülőí A tornyos épületet valószínűleg Ybl Miklós tervezte. Ezt azonban Erdődy és Pallavicini átformáltatta, méghozzá neobarokk stílusban. A parkban barangolva a hangulatos tó partján a szomorú bükkre és a mocsári fenyőre találunk. Érdemes ezeknél elidőzni, hiszen az országban csak néhány helyen található ilyen faféleség. Innen nem-kell messzire mennünk, s máris ott vagyunk az állami gazdaság lovasmúzeumában, amely 1969- ben nyitotta kapuit. Pécsi István Kolbe Mihály rajza
