Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-20 / 50. szám
Csanády János: Repülj csak, hó A vizcseppek hulltukban hópihévé fagynak, a varjak lépegetnek, febbengetnek a fehér hópihéken, az utakat a házmester hiába szórja be homokkal — hollófekete hajam maradéka is beszóródik fehér hópihékkel; hiába szórják be hamuval, ártatlanabb már nem leszek, mint gyermekkoromban, többé bűntudat nem áltat, pogány nem vagyok, nem vagyok keresztény, pogány csak voltam nagy történetemben, aztán református ősöket vallók, akik nyakason voltak puritánok, s állva haltak meg, mint a katonák, vagy munka közben kisföldű parasztok két kor mezsgyehatárán estek össze, hulltukban is az eget fenyegetve. , Repülj csak hó, oly szép a szárnyalásod feketetollú madarak között — vattázd Budapest tetőit fehérre, találjon honra szivem messzesége. Mátyás Ferenc: Téli rigó ’ ' Szól a rigó, derült eget igér, pedig a hó már a térdemig ér, meszes agyamig, szinte megvakit, rakja az idő csontomba a kint. Behúzom nyakam, még nem hiszem el, meleg sugár, hogy te jössz, zörgetel bezárt szivemben, — tán már csak a bor támasztja kedvem halottaiból.' De a kémények, zsúpos háztetők időjósa csak serkenti a zöld mezőt, hallgatom, hogy a kankalint kicsalta, s szegény, álmában kinyílt. Derűt igér a behavazott fán . a ködevő piros-csőr fuvolán, noha a fény még csak illúzió, optimista dalnok az a rigó. Nem bántja a fagy, csalhatatlanul dalol, mert érzi, a tél elvonul, kitárulnak az ablakok, szivek, s a fagy odúját napfény tölti meg. Onagy Zoltán: Szép Helena fekvő aktja 198., X., 20. Tisztelt Farkas Mihályné Elvtársnő! Ottlétem alatt több ízben kíséreltem meg felvenni a kapcsolatot önnel, de őszinte sajnálatomra minden próbálkozásom meghiúsult. Hajdani — egyetértő — tárgyalásainkra hivatkozva kérem, hogy jelenlegi szorult helyzetemben ne vonja meg tőlem segítő tanácsait, segitő támogatását. Mint közös ismerőseink bizonyára informálták, különösen szerencsétlen tél elébe tekintek, amelyet a Tanács jóindulatával kevésbé nyomorúságosán, hasznos alkotómunkával tölthetnék, hasonlatosan az eddigiekben történtekhez, amely- lyel nem múló hálára, tiszteletre köteleztek. Búcsúzóul elnézését kérem ügyetlen szókezelésemért, de hiszen ezt ön is tudja, szobrász vagyok, nem író. Ujjaim az agyagból lélegző, élő formákat képesek teremteni, de szóvirágok fűzéséhez nincs érzékem. Az előző feltételnek is képtelen vagyok eleget tenni okkor, ha a víz befagy albérletemben, kilátásaim erre engednek következtetni. Tisztelettel értesítem még arról, hogv a Szép Helena című fekvő aktom befeiezésétől néhány munkaóra választ el. Tisztelettel maradok: Holdy András 198.. X.. 22. Tisztelt Holdy András Elvtárs! Sajnálattal értesültem ittlétéről, valamint arról, hogy nem sikerült találkoznia velem, annak ellenére, hogy napját keresésemmel töltötte. Minden bizony- ryal behozható ennyi időveszteség, bízom benne, hogy tehetségével és legendás munkabírásával bepótolja ez elvesztegetett napot. Rossz munkakörülményeit illetően, annak megjavítását elősegítendő: javaslatot fogok tenni a következő ülésen, de az ülés döntésének milyenségére semmiféle garanciát nem vállalhatok, lévén szavazatom egy kilenc közt. Ezidőben nem tudok olyan dátumot meghatározni, amelyet teljes biztonsággal be tudok tartani, előre nem látható elfoglaltságok miatt. Egy közeljövőben postázandó levélben az időpontot tudatom önnel. Elvtársi üdvözlettel jó munkát kíván: Farkas Mihályné sk. Szép Helénám! Remélem, ezt a levelet nem iktatod, csodálkoznának a munkatársaid. Először is, én csakugyan hozzád mentem, Te meg letagadtattad magad, ami szerintem ebben a korban nevetséges. Az embernek egy kort elérve vállalnia kell dolgait, akkor is, ha alkalmanként az őrületig kényelmetlenek. Másodszor: Ha beszélni tudok veled, akkor nem kellett volna szállást keresnem éjszakára, harmadszor pedig tényleg nagyon szegény vagyok, itt a tél, nincs cipőm, kabátom, kesztyűről nem is ejtek szót stb. Ha pedig beáll a fagy, és nem tudok ebben a rettenetes vizes odúban fűteni, a Helenaakt méq tavasszal sem lesz készen. Hát ennyi. Most pedig — emlékeztetve hajnalig tartó éjszakáinkra — sietve add meg a dátumot, amikor az ösztit megbeszélhetjük. Szeretettel csókol: Andris András! Most aztán elvetetted a súlykot! Nem vállalok több kockázatot miattad, csak azért, mert olyan vagy amilyen, és mert bolondot tudsz csinálni az emberből! Lehetsz felőlem olyan tehetséges, mint Michelangello. Igyekeztem segíteni rajtad, mert olyan kis hülye gyerek vagy, hogy még egy kenyeret se tudsz zsírral megkenni, erre részegen szétkürtölöd, hogy miből is élsz. Nem hittem volna! És főképpen ne hivatkozz semmiféle éjszakákra, mert ne hidd, nem vagy Herkules! Pont olyan vagy, mint más, csak fiatal vagy, és hihetetlenül jókedvű mindig. Ez a hallatlan optimizmus is ostobaságodból fakad, hiszen nem is látod, nem is fogod fel, egy-egy látogatásod után micsoda botrányok, cirkuszok gyűrűznek. Ne keress, nem fogadlak. Nem lesz időm! Szép volt, jó volt, vége a dalnak, kisfiam! (Egvébként tudom, nem is akartál feljönni, egyből elkaptad azt a tanárnőt!) Az új gazdasági helyzetben pedig: nincs pénz. Ne is várd. Szevosz,: SzH. ORDOGGOLYO Szeretek így a sarokban, vagy egy oszlop mögött meghúzódni, mint megfigyelő. Ezáltal az az előnyöm, hogy nem keltek feltűnést, szabadon foglalkozhatok a gondolataimmal, a körülöttem lejátszódó eseményekkel. Élethelyzet-ideálom persze nem ez. Az életben kell az ablak, a nyitott, vagy könnyen nyitható ajtó közelsége. Most itt csöndesen készülődik a zenekar, halkan beszélgetnek az asztalok mellett üldögélők. Kávéjukat kavargat- ják, rumjukat, konyakjukat szürcsölgetik. A közvetlen közelemben lévő asztalnál négyen ülnek. Az egyikük, egy féketehajú, harmincévkörüli csinos nő a vele szemben ülő. sötétöltönyös, őszesedő férfit nézi. — A Csaba csókoltat — mondja a nő. — Jó volt a bizonyítványa, vehetsz neki valamit. — Közben néha a hajához kap, különösebb ok nélkül meg-meg simogatja. A férfi bólogat és a mellette ülő szőkésbarna nő kezét szorongatja az asztal lapja alatt. A feketehajú nő mellett ülő ötvenkörüli kopaszodó férfi közben ezt-azt intéz, rendel, ügyesen álcázott pillogatással sorra méricskéli a közelben üldögélő nőket. — Mondd meg a Csabának, hogy a Julika is kitűnő lett. És tíz centit nőtt. Majd nyáron a Balatonon kíváncsi leszek, megismerik-e egymást... — mondja a sötétöltönyös. Mindehhez kell némi kommentár, úgy gondolom. Be kell keretezni a helyzetet, mielőtt regényes kacsokat növesztene. A szomszéd asztalnál ülők közül a feketehajú nő és az őszes, sö- tétöltönvös férfi valaha házaspárt alkotott. Közös gyerekük Csaba. A férfi újabb házasságából, amit a szőkésbarnás nővel köttöt, van a Csaba másodtestvére, a Julika. A hajdani házaspár úgynevezett „kulturált viszonyt" tart fent. Nincs köztük harag, viszály. A közös gyerek és a „kulturáltság" normalizálta kapcsolatukat. A kopaszodó ötvenesnek is van két gyereke hajdani házasságából. Tisztesen fizet utánuk, nagystílűén „neveli” őket. Az asztal körül ugyan nincsenek jelen, de áttételesen mégis itt vannak a nagymamák és a nagypapák csoportjai, így a dzsungel már-már áthatolhatatlan. Bozótvágó kés? Azt itt lehetetlen használni ... Hirtelen fölerősödik a zene, a beszélgetést lehetetlenné téve harsog. így kell ennek lennie. A hajdani férj gondol egyet, fölkéri a hajdani feleséget. Az asztaltársaság kulturáltan nevet, bólogat. Miért ne? Lám a táncuk is milyen ... kulturált. Itt- ott megérintgetik eqymást. A hajdan ismerős testek közelednek, távolodnak. Egymás erőterébe kerülnek, megismerik egymást. Az arcok, a mosolyok persze merevek. A fal ottmarad közöttük, nem szabad esti veszekedésre alapot adni az asztalnál maradtaknak. Az asztalnál maradottak gondolnak egyet, a kopaszodó ötvenes erősködésére ők is táncolni mennek. • Tulajdonképpen ennyi történik. Én a sarokban tovább figyelve őket arra gondolok, micsoda ördögi rendezés ez. Micsoda ördögi helyzet, tánc, ördögi beszélgetés ... A hazugságnak, az álcázásnak micsoda kifinomult raffinériája. Hiszen az is lehetséges, hogy néhány órával ezelőtt az egykori férj és feleség valahol itt ebben a 1tis- városban egymás nyakába borultak és valamelyikük azt mondta: — én még mindig csak téged... És erre: — én is, én is... mondta a másik. Elképzelhető az is, hogy szigorú szemmel egymásra meredve megállapodtak: — most aztán nehogy itt valami Zűrt csinálj! Mert a Lajos ... Mert a Józsi ... Mert az Évi.. . Mert a Noémi . .. Az élet ördöggolyó. Az életek mindegyike egy-egy aprócska ördöggolyó. Ennek az asztaltársaságnak az ördöggolyói most itt pattognak az asztalom lapján. Megpróbálom elkapni valamelyiket, megpróbálom rázárni valamelyikre a tenyeremet. Nem megy. Az ördöggolyókat az ókori kínaiak faragták elefántcsontból. Az elsőre kicsiszolt gömböt kifúrták, a külső felület alatt egy újabb golyót faragtak. Aztán azt lyukasztották át, mígnem bent újabb és újabb golyócskák keletkeztek. A golyócskákra finom képecskék kerültek, amelyeket ezeken az apró furatokon keresztül lehetett csak elkészíteni és látni. Fél életeket vitt el a mű, fél életek ördögi játékának, izzadságteli kínjának az .eredménye volt egy-egy ördöggolyó. Nézem itt ezeket az embereket. Életük ördögi táncát, sorsuk játékosan groteszk, finom csipkeszövedékét. Látom a töréseket, a főbb alakzatokat, a finomabb ornamensek szeszélyes kacskaringóit. Látok egy sereg önmagában értelmetlen mozzanatot és nem tudom egységbe rakni. Nem tudom úgy rázogatni ezeket a golyócskákat, hogy minden egyes benti golyó ábráját szemügyre vehes- sem. Ámulattal nyugtázom, micsoda roppant idők és energiák fekszenek ezekben a finom rajzolatokban. Micsoda tökéletes rendszert alkotnak ezek a képecskék! És az egész? Maga az ördöggolyó? Mintha értelmetlen volna. Mintha csak arra volna jó, hogy valaki beletegye a zsebébe és eljátsszon vele. Mintha ezeknek az embereknek az élete csak arra lett volna jó, hogy ki-ki megfarigcsálja a maga elefántcsont ördöggolyócskáját, amit majd hátrahagy valakire. Mondjuk a Csabákra, meg a Ju- likákra ... Próbálják majd ők megfejteni, mi volt őseik kisded játékának, játékainak az értelme. Békeidőben különösen sok ördöggolyó készül. Békeidőben óitalában valahol mindig szól a zene. Békeidőben a testek köny- nyen megismerik és elfelejtik egymást. Békeidőben mód van arra, hogy valaki csak üldögéljen valahol és mozdulatlanul meredjen maga elé. Békeidőben gz emlékek lusták, kacska- ringósak és nosztalgikusok. A zene véget ér. A oárok visz- szajönnek az asztalukhoz. A jelenlegi férjek és feleségek átölelik egymás derekát. Világosan értésére adják egymásnak testük jelenlegi legitimitását, hovatartozását. Arcukon most az a maszk van: — Ó, mi milyen boldogok vagyunk a Józsival, Lajossal, Noémival ... stb. Benyúlok a zsebembe. Megnyugodva tapasztalom, hoqy az én ördöggolyóm megvan. Ujjaim hegyével megsimogatom, fizetek és megyek. A társaság észre sem vette, hogy ott voltam. Bebesi Károly HÉTVÉGE 9.
