Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-20 / 50. szám
...egyszer csak el kell köszönni végképp... — Hogy hívnak? — Ildikó. — Miért kerültél ide? — Mert anyukának dolgozni kell. — Milyen játékod van? — Nekem egy csónak-hegye- zőm, öcsémnek pedig egy pus- ka-hegyezője van. — öcséd is van? — Igen. Ovis . . . — ... és te? — Elsős vagyok. Észreveszi, hogy a szék, amiben ül, körbeforog. Megpörgeti ggyszer, kétszer. . . — Én már ültem egyszer ilyenben, a presszóban. — Jó itt? — Jó. A tasak egyszerű, A/4-es nagyságú szürke boríték. Mindegyik közepén két kapoccsal odatűzött fénykép. Az igazi neve: gyűjtőtasak. Mi van benne...? Gondozási könyv, beutaló határozat, iskolai bizonyítvány, egészségügyi lap, oltási lap, jellemzés, egyéni lap... s akinek van: személyi igazolvány és munkakönyv. Találomra kiveszek egyet a kartotéktárból-tasakgyűjtőből. Szép arcú kislány, 15 éves, — eddigi élete, s a felsoroltak mellett néhány magánlevél . . . A borítékra még kívülről is ráírva: írj! Válaszolj! „Bekerülésekor vad és ellenszegülő volt. Később megnyugodott, lehalkult, de nagyon gyakori a szökés, szembeszegülés .. . A munkájában nagyon lusta, csak azt végzi. el, ami alól végképp nem lehet kibújni. Szerencsétlen egyéni adottságai és szerencsétlen körülményei összejátszottak ellene. Pedig nála még fel-felcsillan a lehetőség . . . Érzelmileg nem teljesen közömbös, néha keserűen rádöbben sorsának buktatóira, kiutat keres ...” Eddig a jellemzés. A szép arcú, 15 éves lánnyal most nem beszélhetek: kórházban van. Gyermeket vár... Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet, Pécs, Mikes Kelemen utca 13. Egy zsákutca végén. (Közlekedési szempontból.) Magamban csak árvaháznak neveztem — máig . . . Az intézet azokról a baranyai gyermekekről gondoskodik, akikről más nem. A december 31 -i összesített adatok sze- lint 2375 3-tól 18 éves gyerekről. Közülük mindössze 35-nek nem élnek a szülei. Ezért is szorul némi revízióra az árvaház kifejezés . . . A 2375 gyerek közül 1673 az állami gondozott, a többi szökésért, csavargásért van itt. Közülük 145-öt a szülei „teljesen” elhagytak. A többit csak itthagyták . . . Illetve nem itt, hanem a pécsi és mecsekjánosi csecsemőotthonokban, a csertői óvodásokat és alsó tagozatosokat nevelő otthonban, a bakó- cai, bükkösdi otthonokban, a pécsi, pécsváradi, máriagyűdi, mohácsi kisegítő iskolákban, a pécsi ifjúsági szociális otthonban, a mohácsi leányotthonban ,.. A Mikes utcai intézet csak átmeneti szállást ad - 50-60 gyereknek aztán kit-kít a megfelelő otthonokba vagy nevelőszülőkhöz helyez. Amolyan diszpécserközpont tehát. Van iskolája, óvodája, hálója, étkezdéje és három fogdája. Ez utóbbit nem használják .. . A fiú kezeujjain tetoválás: 1968. — Ekkor születtél...? — Nem én. Egy barátom. Ö hol van? — Egy másik otthonban. — Szüleid . . .? — Élnek. Csak nem akarnak látni. Elvigyorodik, aztán hirtelen lehajtja a fejét. — Min nevetsz? — Semmin. — Többször megszöktél . . . — Igen. Legutóbb egy-két hete ... — Testvéred . . .? — Három van. — Ök...? Megvonja a vállát. — Nem szereted őket? — Dehogynem. Hozzájuk szöktem. — Hol aludtál? — Egy kertvárosi ház pincéjében. — Mit ettél? — Semmit... télen nem jó szökni. • Az elsősöknek számtan órájuk van, a nyolcadikosok éppen a földrajzatlaszban keresgélnek. — Te hol születtél? — Siklóson. — Meg tudnád mutatni...? Az ujjával odabök Baranya alsó széle-közepére. Telibe találja. — Mi szeretnél lenni? — Nehézgépszerelő. • Az intézeti nevelésről mindenki azt mondja: a szükséges rossz. De ha viszonyítunk, s az egyes emberpalánták korábbi életébe, viszonyaiba is bepillanthatunk, a vélemény megváltozik. Az intézet igazgatóhelyettese hisz abban, hogy „gyerekei” közül ha nem is mindegyik, de sokan jól hasznosítják az első 18 évüket. Felkészülnek az életre, hivatást, szakmát tanulnak. Tanáraik, nevelőik erőfeszítése nem hiábavaló. Négy tizennyolc évessel beszélgetünk — ebéd közben. Az egyikük vájár, a másik asztalos, a harmadik és a negyedik kőműves. Jól keresnek. Szüleiket — rokont — egyikük sem ismeri. — Hogyan tovább . . .? A fiúk mosolyognak: rövidesen jön a katonaság. Addig albérlet-keresés az intézet segítségével és ... élet. — Nekem negyvenhatezer forintom van — mondja egyikük. — Egy kicsit ráhajtottam . . . Hallgatunk. Végre egyikük megtöri a csendet: — Nézze, mi ide bármikor hazajöhetünk. Persze, egyszeresük el kell köszönni végképp nevelőinktől, tanárainktól. .. Kozma Ferenc A felvételeket Cseri László készítette.
