Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)
1982-02-20 / 50. szám
Feléled egy elfeledett szakma Elődeink tisztelete múltunk becsülése Miért húzódik a pécsi munkásmozgalmi múzeum megvalósítása? Hamvadó elődeink bizonyára rosszallóan vélekednének rólunk, ha tudnák: Baranya és Pécs munkásmozgalmának történelmi értékei, a város történetének relikviái még ma sem hozzáférhetőek az érdeklődök számára. Évekkel ezelőtt ugyan megjelentek a baranyai munkásmozgalom dokumentumkötetei, de arról már vajmi kevés ismerettel rendelkezünk, miképpen is éltek itt a Mecsek alján eleink, a pécsi polgár, a bányász, a gyári munkás, mert az újkori muzeoló- giának még nem adatott meg. hogy végre otthont teremtsen a megye és a megyeszékhely munkásmozgalmi dokumentumainak bemutatására. Holott az évtizede kezdődött gyűjtőmunka eredményeként igen gazdag anyag került a Janus Pannonius Múzeum tulajdonába, a helytörténeti osztály muzeológusainak ügybuzgalma eredményeként, no meg a leendő múzeum létrehozását támogató lakosság segítségével. A nyugdíjas gyári munkás, a régi bányászkolónfán élők nem vonakodtak megválni emlékeiktől. megértve: egy-egy tárgy önmagában legfeljebb családi relikvia lehet az otthon falai között, de igazi funkcióját a múzeumi tárlóban kaphatja meg. Csfeawk i Mártiik Keserű vágyók, mikor arra gondolok, hogy a múzeum a város különböző helyein tucatnyi raktárba zsúfolva őrzi p munkásmozgalom és helytörténettel kapcsolatos igen gazdag anyagot. Keserű vagyok azért, mert míg Pécsett, a megyék közül szinte elsőként merült föl a munkásmozgalmi múzeum alapításának gondolata jó tíz évvel ezelőtt, addig másutt sorra nyíltak a helytörténeti múzeumok. Salgótarjánban volt erő ahhoz, hogy új múzeumot építsenek a munkásmozgalmi értékek bemutatására, Szombathelyen évtizede nyitották meg a Forradalmi Múzeumot, Győrött az ipartörténeti emlékeit láthatja a múzeumlátogató, legutóbb pedig Szegeden a „Fekete házat" alakították át mindössze hat hónap leforgása alatt helytörténeti múzeummá. Lapunkban többször is foglalkoztunk a pécsi munkásmozgalmi múzeum ügyével. Magam is vagy három évvel ezelőtt arról írhattam, hogy 1980 valamelyik nemzeti ünnepére elkészül a Felsőmalom utcában a volt tímárház felújításának befejezésével a munkás- mozgalom helyi „szentélye”. Nem készült el. Bezerédy Győző, a Janus ■ HÉTVÉGE Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának vezetője érthető módon pesszimista. — Nem is tudom, van-e egyáltalán jelentősége, ha a múltról beszélünk. De, ha így kívánja, hát legyen! __ A volt t ímárház múzeummá alakításának terveit 1975 márciusában rendelték meg. Akkor még úgy látszott, hogy 1977-ben megnyílhat a kiállítás. Utólag visszagondolva ez az időpont irreálisnak látszott, annál inkább reménykedtem munkatársaimmal, mikor következő határidőként 1980-ról beszéltek. Most már 1983-at jelölik meg a múzeum elkészülési idejeként, de az épület állaga any- nyira leromlott, hogy nem csodálkoznék újabb egy-két évi csúszáson. A szebb napokat megélt épület igencsak sajnálatra méltó állapotban van. Az utcai ablakok betörve, lerogyott bolthajtások, megcsúszott tartópillérek fogadnak. Az egész úgy néz ki, mint egy egérlakta sajt. A helyreállításon mindössze néhány ember dolgozik. Eszembe jutnak Bezerédy Győző szavai, miszerint attól tart: ha beáll a jó idő, elviszik a kőműveseket és ismét lakat kerül az utcai kapura... Magam pedig attól félek, hogy g munkálatok elhúzódásával jelentősen tovább emelkednek majd a helyreállítás költségei. lenek és elképzelések Pedig a tervek igazán nagyszerűek! Az épület. melynek utcai frontja még 1730-ban épüit, az egyik nagyhírű pécsi tímár családé volt; ennél jobb ötlet aligha lenne a műemlék- ház hasznosítására, melynek egyik földszinti termében ismerkedhet meg majd a látogató annak történetével. Itt helyezik el. a XVIII—XIX. századból való épületszobrászati emlékeket, az utcai részen pedig két teremben kap otthont Baranya és Pécs város állandó sporttörténeti kiállítása, egy másik helyiségben a könyvtár. Továbbá arra :s lehetőség nyílik, hogy országosan is jelentős restauráló műhelyeket alakítsanak ki, ahol elsősorban textilanyagok felújítására lesz lehetőség. Az emeleten bemutatandó lakósenteriórök az egykori pécsi polgárság és munkásság hétköznapi életébe nyújtanak majd betekintést. Megjegyzendő, hogy korabeli berendezésekből legalább hat lakásra való van a múzeum tulajdonában. A következő négy helyiség már kimondottan Pécs történetét mutatja be a török kiűzésétől kezdve, a céhesipar kialakulásán át az ipar, a munkásosztály, illetve mozgalom fejlődésén keresztül a felszabadulásig, illetve a fordulat évéig, 1948-ig. Ugyancsak üdvözlendő elképzelés az is, hogy a múzeum egyik helyiségét előadóteremnek képezik ki, ahol iskolai órák tarthatók majd a történelemtanárok nagy örömére. És tegyük mindjárt hozzá: a diók is jobban eligazodhat városa múltjában, ha szemtől- szembe találja magát a régi emlékekkel, a korabeli tárgyakkal, amiket még kézbe is vehet! De hát itt még sajnos nem tartunk. És az is bizonytalan egyelőre, hogy mi lesz a padlástérrel, az épület legértékesebb részével. Az igen szép faszerkezetű tér legideálisab- ban időszakos kiállitásoknak adhatna helyet. Rendbetételével, konzerválásával — mégha többletköltséget is jelentene — újabb bemutatóteremmel gazdagodhatna a város. Hannan ás miből? Evekkel ezelőtt hallottam: a timárházhoz simuló, a jelenlegi kispiacot keresztező úgynevezett Dörfli-féle ház szervesen kapcsolódik majd a múzeumhoz azáltal, hogy az épületben lévő lakásokat kézműves műhelyekké alakítják, ahol régi szakmák mesterei dolgoznának. Ragyogó ötlet, ennyit mondhatunk, hiszen idegenforgalmi szempontból is sokat jelenthetne. Osztom Bezerédy Győző véleményét, amikor eképp fogalmaz: — Az épületegyüttes ilyenfajta kialakításával, e tömbbelső a város elsőszámú látványosságai közé tartozhatna! Dehát erről csak feltételes módban beszélhetünk, mert tudomásom szerint még nem tisztázódott, honnan és miből teremtődne erre pénz! Mint ahogy a munkásmozgalmi múzeum mielőbbi megvalósítása is valószinűleg a kellő anyagiak hiánya miatt döcög. Addig is, míg befejeződik a múzeum kialakítása, a gazdag anyag bemutatására csupán kamarakiáilításokon nyílik lehetőség. Teszi ezt a helytörténeti osztály ügyszeretetből, no meg abból a célból, hogy ily módon folyamatosan feldolgozhassák a későbbiek során egy helyre kerülő emlékeket. Mit tehetünk mindehhez hozzá! Reménykedjünk abban, hogy beruházó és kivitelező már csak lokálpatriotizmusból is, gyorsítja a volt tímárház restaurálását, hogy mielőbb és ne a nyolcvanas évek közepén nyílhasson meg az a látogatók számára. Reméljük, óhajunk — amit a megyeszékhelyen élők nevében is tolmácsolunk — megértésre talál, mert elődeink tisztelete múltunk becsülése. Salamon Gyula Épületszobrász-képzés indul Pécsett Csendes Lajos és társa új sablont készít A pécsi városháza alagsorában van egy műhely — hajdan a kazánház volt itt ahol tavaly kőművesek, többéves szakmai gyakorlattal rendelkező szakmunkások „tanulták az elfelejtett fogásokat”, pontosabban: ismerkedtek a soha nem tanult szakmával, az épületszobrászattal. Ez a hely most Csendes Lajos „gipsz és terakottaszobrász mester”-nek (a falon függő oklevél fogalmazza így) és néhány munkatársának — a Pécsi Építő és Tctarozó Vállalat dolgozóinak — a birodalma. Sorozatban készülnek itt a hemlokzatdíszitő elemek a városháza felújításához, aztán egyedi darabok egy- egy belvárosi épülethez a helyszínen levett, sokszor erősen töredezett minták alapján. o Folyik a Technika Háza emeletének a felújítása — a Csontváry Múzeum korszerű és igen szép otthont kap. Amikor az épületszobrász munkáról beszélgettünk, külön a figyelmembe ajánlották: érdemes megnézni az ott elkészített „fehér munkákat”. A Közgazdasági Társaság volt klubhelyiségébe pillantottam be. Egykori vendégei még emlékezhetnek az egész épület jellegétől mélységesen idegen álmennyezetre. Ez a felújítás kezdetén eltűnt, aztán a mennyezeten megvolt töredékek segítségével restaurálták Csendesék a gazdag mennyezetdíszítést és ma már újra eredeti formájukban ékesítik a termet a gipszből készült rozetták és egyéb elemek. » o Ilyesmik ma már újként nem készülnek, s helyreállításnál, felújításnál is szívesebben eltüntetik, (semmint „bibelődné- nek" vele), ha csak egy mód van rá. Nem véletlenül. Nincs szakember erre a szép munkára. Pedig valamikor el sem lehetett képzelni épületet dí- szitetlenül. Még az egyébként e tekintetben szerény Pécsen is, ha körülnézünk, sok gazdag ornamentikájú házat találunk. Többségük alapos felújításra szorul. De nem mindegy, hogyan. Szemléletes példa számomra az a Szabadság úti épület, amelyben a középiskolai menza van. Kezembe került egyszer egy régi levelezőlap, amelyről egy teljesen idegen épület nézett rám: a századelő stílusának megfelelően gazdag díszítésű ház. Segítség nélkül nem jöhettem rá, hol is található. Egy nem túl régi felújítás alkalmából teljesen „levetkőztették" — mert ez volt az egyszerűbb! — a pőre téglára új vakolat került, ezzel a ház úgy nézett ki, mintha „modern" lenne. (Jó volna tudni, kit illethet ezért a dicséret?) o Kukái Sándor, a Városi Tanács építési és közlekedési osztályának a munkatársa, aki nagy ügyszeretettel bábáskodik az öreg belvárosi házak felújítása körül, itt az alagsori műhelyben elmondja, hogy hazánkban 1926 óta nincs intézményes épületszobrász-képzés. Kb. akkoriban jelentkezett a modern építészet a maga egyszerű, dísztelen formáival, tehát az a szakma, ami évtizedekig hasznosíthatta különleges, művészi felkészültségét, egyszerre feleslegessé vált. Az utolsók lassan „kikoptak”, a házakat pedig - szakértő kezek híján — vetkőztetni kezdték. A régiek egyike Mischl Lajos, aki tudását oly lelkesen adja tovább ma is (a tavalyi tanfolyamnak is ő volt a legfőbb motorja), hogy még a laikust is kísértésbe hozza. Most viszont az elfeledett, az utóbbi években csak esetenként és vállalati igény szerint oktatott szakma a reneszánszát éli. Azzal, hogy egyre erőteljesebben lép előtérbe a meglévő épületvagyonnal való okos gazdálkodás iránti igény, mind szükségesebbé válik ez a hiányszakma. Pécs tavaly országosan is egyedülálló kezdeményezésre vállalkozott: a Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat az 506-os szakmunkásképzővel közösen továbbképző-tanfolya- mot tartott, s az azon részt vevő szakmunkások már hasznosítják is frissen szerzett tudásukat. o „A belváros szervezett felújításához hosszú évekig-évtize- dekig sok épületszobrászra lesz szükség — mondja Kukái Sándor. — Ezért is szorgalmaztuk, hogy az 506-os az új tanévtől indítson ilyen szakot. A képzés bázisa a Munkácsy Mihály utca 8-as számú ház lenne, ahol helyet kaphat a szakmunkástanulók speciális tanműhelye, s ahol szakmunkások is elsajátíthatják ezt a számjkra új szakmát. Az épület ilyencélú hasznosításához kértük az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium egyetértő támogatását." o Az épületszobrász szakmáról beszélgetek Csendes Lajos mesterrel a már említett műhelyben, ahol a falakon minták és újonnan készített épületdíszek vannak, az asztalokon pedig különféle sablonok, félkész és kész díszek műkőből, gipszből, és a sokféle minta, amit a házakról szedtek le. Legtöbbje egyszerű habarcs, a formákat pedig már felismerhetetlenné torzította a sok festékréteg. Ebből kell kihámozni az eredetit, annak alapján elkészíteni a teljes díszítményt, amiről aztán enyves keverékből rugalmas sablon készül . . . Aztán jöhet a sorozatgyártás! Csendes Lajos egy akantuszle- veles oszlopfőt mutat, amit az Esze Tamás utca 3-ról mentettek le - töredékesen. Pontról pontra elmagyarázza, hogyan alkotta újjá úgy, hogy akár máris felhelyezhetnék az új díszeket, ha meglenne hozzájuk a ház. „Ez a szakma, ha jól meggondolom — tűnődik el —, több egy egyszerű ipari szakmánál. Nem hiába van a nevében is, hogy szobrászat, de sokszor bizony erősen közelít a művészethez. És ez a képzésben is hangsúlyt kap: az építészeti stílusok alapos ismerete egyszerűen nélkülözhetetlen nálunk. A munka pedig? Arra bizony nagyon oda kell figyelni, mert ha csak egy kicsit is elrontja az ember, az egész házat elrontja”. o Felújított mennyezetrozetta a Csontváry Múzeumban Horváth Józseftől, az 506-os szakmunkásképző igazgatójától azt tudtam meg, hogy idén ősszel még nem indul kifejezetten épületszobrászati szak, de az idei jelentkezni akaró fiatalokat figyelmezteti: feltétlenül gondoljanak a lehetőségre, mert a második évtől — amikor már túl vannak az alapképzettség megszerzésén — indul az új szak. Ez a lélegzetvételnyi haladék arra is jó, hogy addig talán meglesz a speciális épületszobrászati tankönyv is. „Ez a szakma egyébként a szakmai jegyzékben szerepel — mondja az igazgató —, de nálunk ilyen képzés soha nem volt, iskolarendszerben az épületszobrászatot nem oktattuk, mert az építőipar nem igényelte." O Most viszont igényli az építőipar, a pécsi belváros felújítása és vele a vórosrekonst- rukció mind szélesebb körben: terjedő gondolata. Hársfai István
