Dunántúli Napló, 1982. február (39. évfolyam, 31-58. szám)

1982-02-15 / 45. szám

"1 Epizódok az MHSZ légfegyveres, országos lövészbajnokságról (balról jobbra): első képünkön gyertyával kormositják a célgömböt, elkerülve ezzel a célzást zavaró tükröződést. Második képün­kön: az I. korcsoportos, ifjúsági lányok versenye. Harmadik képünkön: ezúttal légpuskával állt a céltábla elé Varga Károly, a moszkvai olimpia bajnoka. Negyedik felvételünkön: dr. Ham­meri László tokiói aranyérmesünk, szövetségi kapitány Gombár Jánosnak, a tévé pécsi stúdiója riporterének nyilatkozik. (Tudósitá sunk a 8. oldalon.) Erb János felvételei A tartalomból: Világhódító simontornyai labda * Az első pécsi vállalkozók * Romlott hús a vendéglőben * Magyar sakkozás, 1982 Púja Frigyes hazaérkezett Varsóból Púja Frigyes külügyminiszter, aki Jozef Czyreknek, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszte­rének meghívására hivatalos, baráti látogatást tett Lengyel- országban, vasárnap hazérke- zett Budapestre. Áremelés Romániában Romániában hétfőtől átlago­san 35 százalékkal drágulnak az élelmiszertermékek kiskeres­kedelmi árai. Emelik az alapvető élelmiszer- cikkek, ezek között a kenyér, a cukor, a hús és a húsáruk, az étolaj, a tej és a tejtermé­kek, a hal és a baromfi fo­gyasztói árát. Megdrágulnak a bor, a sör és egyéb szeszes ita­lok, a kávé, a tea, a kakaó, a narancs, a citrom és egyéb déli gyümölcsök, valamint a dohányáru. Emelik a vendég­látóipari árakat is. Az Államtanács erről szóló törvényerejű rendeletét vasár­nap este ismertette a Román Televízió. Az áremelések rész­leteit a hétfői lapok közük. Egyidejűleg közzétették az Államtanács törvényerejű ren­deletét a dolgozók javadalma­zásának, a családi pótléknak és a nyugdíjaknak az emeléséről, ami az áremelés kiegyenlítését célozza. Merényletek Párizsban Újabb két robbantásos me­rényletet követtek el szombaton este Párizsban: az egyiket egy amerikai vállalat, a másikat egy kolumbiai társaság székháza ellen. A merényletek elköveté­sét ugyanaz az anarchista cso­port vállalta magára, amely“ a múlt csütörtökön hat hasonló terrorcselekményt hajtott végre Franciaországban, közülük hár­mat Párizsban. Itt jég, ott víz... Nekik talán még mindegy. (Tél végi riport Siófokról, a 3-as oldalon.) Búcsú — győzelemmel Magyarország- Új-Zéland 2-1 (0-1) Christchurch, 22 000 néző, v.: Fleet (új-zélandi). Góllö­vők: Pölöskei (50. p), Izsó (65. p.), ill. Rufer (11-esből, 13. p.). Magyarország: Kakas ­Szántó, Rab, Garaba, Varga - Sallai, Moldván (Nyilasi, Ó7. p.), Csongrádi (Váradi, 62. p.) — Bodonyi, Kiss (Izsó, 56. p.), Pölöskei. Új-Zéland: Van Hat- tun — Hill, Adam, Almond, El- rick — Cole, Bright (McKay, 65. p.), Simonson (Malconson, 72. p.), McClure — Turner, Ru­fer. ünnepi külsőségek előzték meg a mérkőzést, olyan volt az egész stadionhangulat, mint egy vasárnap délutáni nagy népünnepélyen. Mintegy 30 fokos hőségben Új-Zéland kezdte a játékot és nagy meglepetésre támadólag lépett fel. Ezek a támadások azonban nem voltak eléggé átgondoltak, csak lendülete­sek. A 11 percben Rufer 25 m-es váratlan lövését Kakas szép vetődéssel ütötte a felső lécre, A T3. percben Turner tört előre, beadása Sallai ke­zét érte, semmi szándékosság nem volt, de az új-zélandi já­tékvezető 11-est ítélt és ez Ru­fer a kapu közepén nagy erő­vel lőtte a hálóba (0-1). To­vább tartott még néhány per­cig az új-zélandiak lelkesedé­se, azután nyomasztó fölénybe került a magyar válogatott, egymásután érte el a szöglete­ket, de a ^lövések elsősorban Kiss, majd Pölöskei részéről célt tévesztettek. A 37. perc­ben Rab a Turner elleni ösz- szecsapás után sárga lapot kapott. A második félidő elején tar­tott még néhány percig az új- zélandiak támadókedve, de azután már az 50. perctől szinte állandóan a hazaiak 16-osa körül folyt a játék. Az 50. percben Sallai 'óriási szólót mutatott be, előretört a jobb­oldalon, több védőt kicselezett, első beadását még mentették, újra a kapu elé ívelte a lab­dát és a magasra felugró Pö­löskei 6 m-ről védhetetlenül fejelt a bal sarokba (1-1). Ez­után újabb magyar tűzijáték következett az új-zélandiak ka­puja előtt, eredménytelenül. A 65. percben Adam szerezte meg a labdát, Pölöskei támad­ta, a védő szorongatott hely­zetéből haza akarta gurítani a labdát, Izsó rácsapott és a kiinduló kapus mellett 14 m-ről a hálóba helyezett (2-1). To­vábbra is a magyar csapat tá­madott, de már nem volt olyan lendület ezekben az akciók­ban, mint a korábbi percek­ben, a magyar válogatott megelégedett a győzelemmel. A második Új-Zéland-Ma- gyarország találkozó hasonló eredménnyel végződött, mint az első és ugyanazokat lehe­tett látni ezúttal is, mint a csütörtöki összecsapáson. A já­ték képe alapján a magyar válogatottnak sok góllal kel­lett volna megvernie ellenfe­lét. Jellemző, hogy a szöglet­arány 14-2 a magyarok javára és az új-zélandiak a 75. perc­ben végezték el az első sarok­rúgást. Ismét baj volt a hely­zetkihasználással, valamint a tempóval is. A magyar labdarúgó-válo­gatott hétfőn reggel új-zélandi idő szerint útnak indul Ma­gyarország felé, egyelőre azonban csak Sydneybe utaz­nak. Ide hétfőn a déli órákban érkeznek meg, majd szerda délután a Belgrádba induló géppel folytatják az utat ha­zafelé Szingapúr <js Kuvait érintésével. Belgrádba csü­törtökön reggel 5 órakor ér­kezik a magyar küldöttség és onnan a koradélutáni órákban MALÉV-géppel tér haza Buda­pestre. Kínai kel, tépő- és metélősaláta Soha ennyi vetőmag! Újdonságok: fűszer- és gyógynövénymagok Éppen ideje fölkészülni a ta­vaszi kerti munkákra, s tudják ezt nagyon jól a kiskerttulajdo­nosok. Nem is halogatják ké­sőbbre a szükséges dolgok be­szerzését. Baranyában, Somogy­bán és Tolnában néztünk körül, vajon milyen a kínálat, mitje- het már kapni, s mi az, ami majd csak ezután érkezik. A három megyében az ellátás szinte teljesen azonos. Az egyik legnagyobb pécsi üzletben, az Irányi Dániel téri Kertbaráok boltjában mondták, hogy ennyiféle vetőmag talán még sose vol. Egyedül ebben az üzletben jelenleg 400 ezer tasaknyi vetőmag van, ez a mennyiség 170 fajtát jelent. Eb­ből aszázhetvenből hetven a virágmag, a többi zöldségféle. Csak egy példa a választékra: borsóból legalább kilencféle kapható, a legkülönbözőbb sú­lyú csomagolásban, az öt­grammostól a fél kilogrammo­sig. Ami nincs: ezüsthagyma, mák, drazsírozott piros retek, sárgarépa és hagyma. Ezeket azonban várják. Lucernából most elég kicsi a kínálat. Ebben az évben lehet kapni olyan különlegességeket, ame­lyek eddig egyáltalán nem, vagy csak ritkán voltak. A leg­több üzletbe már megérkeztek a holland virág- és zöldségma­gok, a dán szállítmányt mind a három megyében a jövő hétre várják. Újdonság, hogy fűszer- és gyógynövénymagokat is kí­nálnak, mégpedig bőséggel, s ha a dán magok is megérkez­nek, rendkívül széles skálájú lesz a kínálat. Néhány különle­gesség, amelynek egy része már most, a többi néhány na­pon belül kapható lesz a régió­ban: kínai kel, tépősaláta, meté­lősaláta, fehérüröm, angyalgyö­kér, citromfű, szagosmüge, tur- bolya, lestyán, izsóp, drazsíro­zott jégcsapretek — és még so­rolhatnánk a végtelenségig. Ismét csak vissza kell térni az Irányi Dániel téri Kertbarátok boltjára: itt a héten kezdenek árusítani 15—16-féle csemege- és borszőlőoltványt, csakúgy, mint a nagyárpádi telepen, ahol ezenkívül dísznövényeket és gyümölcsfákat is lehet vásá­rolni. Ebben az üzletben nö­vényvédőszerekből is soha nem látott választék áll a vásárlók rendelkezésére. Nem soroljuk föl a pécsi, ka­posvári és szekszárdi üzletek mindegyikét, általában a vá­laszték hasonló. A kerti kisgé­pek és eszközök kínálata is elég jó; kapható a 400-as és 600-as Honda kistraktor, ahol még nincs, ott ennek a hónap­nak a folyamán várják beérke­zését. A kapálógépek közül kapható az osztrák SAX, a ma­gyar Robi 50, az NSZK gyárt­mányú Solo rotációs kapa, fű­nyírók, metszőollók, s a kertek­ben használatos egyéb szerszá­mok. D. Cs. Világ proletárjai, egyesüljetek! héttői Dunántúli napló XXXIX. évfolyam, 45. szám 1982. február 15., hétfő Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom