Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-10 / 9. szám
1982. január 10., vasárnap Dunántúlt napló 5 Az 1848-as szabadságharc előtti években a Gömör megyei Csetnekről Pécsre jött Madarász András, az ottani vashámor örököse. Azért jött ebbe a mecsekaljai városba, mert Csetneken a vasérc feldolgozásához nem volt szén, Pécs környékén viszont gazdag széntelepeket találtak. A magyar ipar fejlesztése érdekében megalapította a pécsi—csetneki vasgyári egyesületet és Pécsett, 1848-ban vasgyárat alapított. Ezt a magyar szabadságharc szolgálatába állította. „Madarász András — olvassuk róla az egykori feljegyzésekben — a pécsi—csetneki vasgyár igazgatója és főrészvényese is jelentkezett hadi szállításra. Hivatkozott arra, hogy Pécs számára ágyút szerelt fel, golyót öntött, a nemzetőrség számára dzsidiát is készített, sőt ágyúk öntését és fúrását is képes vállalni. mert megvan hozzá a felszerelése. Kiváló külföldi munkásai is vannak, akiket feltétlenül Foglalkoztatni akar, 6000 pft. kölcsönt kért három évre 4 százalékos kamatra, és Madarász Viktor Pécsett (A festő halálának 65. évfordulójára) ennek fejében ágyút, golyót, vasúti sínt (!) hajlandó szállítani. Az Országos Honvédelmi Bizottmány hajlandó volt a szerződés megkötésére." Fia: Madarász Viktor, az alig .18 éves pozsonyi joghallgató, 1848-ban, a szabadság- harc kitörésekor a sorozóbizottságnál jelentkezett. Közhonvédként kezdte, majd hadnagy lett és mindvégig harcolt. Utána Csetneken, a szénapadláson rejtőzött el a portyázó osztrák katonák elől. Később kocsisnak öltözött, és elindult Pécsre, hogy felkeresse itt lakó szüleit. Apja kívánságára Pécsett folytatta jogi tanulmányait, de az ecset, a festőművészet mindennél jobban érdekelte. Pécsett egy Pósa Gusztáv nevű arcképfestőnél tanult festeni. Közel három évi pécsi tartózkodása alatt sokat festett, de képeinek java része elkallódott. Nemrég került elő „Fiú arcképe", 1852 című, kisméretű képe, amelyen már felfedezhetők a tehetség jelei. A pécsi Janus Pannonius Múzeumban még ma is őrzik Madarász Viktornak Gutenbergről, a könyv- nyomtatás feltalálójáról készült, egész alakos, nagyméretű festményét. Ezt 1870-ben, vagy Párizsban, vagy Pesten festette apja pécsi nyomdája részére. Még pécsi tartózkodása alatt sokat foglalkozott a „Kuruc és labanc”, valamint „A bujdosó álma” témájával, de ezek megfestésére csak akkor került sor,' amikor Pécsről eltávozott és Bécsben beiratkozott a festészeti akadémiára. A bécsi hatóságok ezt túl „rebellisnek” találták, sőt Prottmann, az akkori rendőrfőnök a kép címét „Két testvér”-re javíttatta ki. A császárvárosból Párizsba ment, ahol teljes egészében bontakozott ki tehetsége. Madarász „Jézus az olajfák hegyén" című festménye olyany- nyira sikerült, hogy azt a párizsi kiállításon maga Napóleon császár vette meg. A pécsi evangélikus egyház- község 1879-ben Székelyt és Madarászt kérte fel egy oltárkép megfestésére. A végleges megbízatást Madarász Viktor kapta1, aki a párizsi mintára festette meg „Jézus az olajfák hegyén" című oltárképet. Madarász Viktor jelentősége azonban nem a fent felsorolt képekben rejlik. Ö arról híres, hogy nemzeti és történelmi festészetünk egyik legnagyobb mestere. Azoknak a képeit örökítette meg, akik a magyar nép szabadságáért, függetlenségéért, társadalmi elnyomás alóli felszabadításáért küzdöttek. Megfestette: Dózsa György, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Zrínyi Miklós, Teleki Blanka, Leöwey Klára alakját. Pusztai József Á magyar fotográfia története Szilágyi István: Fényképezőgép- ember Mint már hírt adtunk róla, Tény-kép címmel a magyar fotográfia 140 éves történetéből nyílt kiállítás a Műcsarnokban. A hatalmas anyag 1200 alkotással reprezentálja a fotóművészet hazai megszületésének, kibontakozásának, sikereinek és kudarcainak krónikáját. Nyitva január 31-ig. Tóth István: Nehéz út volt Török László: Család, 1971. A Barcsi Borókás Munkácsi Márton: Karikatúra-fénykép Escher Károly: Razzia után reggel 5-kor Sötétzöld égerek, vaskos tölgyek, fehértörzsű nyírek alkotta sűrű erdő magas fala övezi a füves, néhol kopár-homokos pusztát. A közepe táján ágaskodó, pusztuló gémeskút szinte magához vonzza az erre járót. Odaballagok, körülnézek és megfog a táj hangulata. Lebilincsel különleges szépsége, érdekessége. A vén kút hatalmas, megviselt itatóvályúja, a környező növényzet alakulása bizonyítja, hogy legelő volt valamikor e tájék. A legeltetés megszűnésé- vel fokozatosan tért hódít a boróka, ez az örökzöld, szívós növény. A szemlélő előtt előrenyomuló hadseregnek tűnik az ezer és ezer tűlevelű fa. Távolabb, a sötét erdőfal előtt több méter magas borókacserjék oszlopai, kúpjai és bizarr alakú csoportjai, közelebb mind kisebb és kisebb borókabokrok, elöl pedig a néhány araszos, vagy még kisebb csemeték seregei ágaskodnak, küszködve a laza homoktalajjal és a magas fűvel. A kút közelében magas, terebélyes akácfa tornyosodik. Törzsét villámcsapások hasogatta árkok barázdálják, vaskos, korhadó ágait az idő és a madarak vájta üregek tarkítják. Körülötte az évtizedek alatt leszáradt, lehullott ágak labirintusa és tüskés galagonyabokrok homálya rejti az ott élő állatokat. E százados fa kedvenc leszállófájává vált a környék madarainak, hiszen nagyszerű kilátóhelyet és pihenési lehetőséget nyújt nekik. Koronáján — mint valami természetes színpadon - sorra jelennek meg a közel s távol élő madarak. Mondhatni, bemutatkoznak a szemlélőnek. A kút káváján ülve hosszan figyelem az elém táruló jelenetsorozatot. Bűnügyi történetek Baranyából A besurranó tolvaj A Pécsett, 1966 augusztus —szeptemberében több bejelentés érkezett a bűnügyi osztályra: ismeretlen tettes magánlakásokba besurranva1, pénzt lopott. . . A tolvaj áruló nyomot nem hagyott. A nyomozó rendőrszázados gyerekeket, felnőtteket, postásokat, kéményseprőket, pénzbeszedőket kérdezett ki, de nem sikerült a tettes kilétére bizonyítékot beszerezni. Egyik este bement a Kórház téri borkóstolóba. Ott egy pécsi lakos elmondta, hogy egy 55—60 év körüli, jól öltözött nő az utóbbi napokban gyakran megjelent, egy két pohár bort „lehajtott”, de utána gyorsan el is távozott. Az ismeretlen nő közben elmaradt, nem látogatta a borkóstolót. A beérkezett adatok alapján M. Ilona volt, nemrég jött ki a börtönből. Korábban besurranásos lopásokat követett el. Hol lehet? Váratlan fordulat: megszűntek -a bejelentések. M. Ilona ismeretlen helyen van. A nyomozó többször is bement o borozóba. Mindenképpen meg akarta tudni, hol rejtőzik a tolvaj. A negyedik napon az egyik vasutas, aki szintén rendszeresen látogatta a borozót, a nyomozóhoz fordult: kézre került a besurranó tolvaj? — Még nem. — Lehet, hogy „kacsa”, de azt hallottam, a tolvaj már nem tartózkodik a városban. Holnapra megtudom, hol van. — Ha megfelel, akkor holnap 5 órakor találkozhatunk — mondta a nyomozó. — Rendben, tehát holnap, itt. Másnap a nyomozó és a férfi találkozott. — M. Ilona, okit már olyan régóta keres a rendőrség, Nyugotszenterzsébeten, az egyik jómódú polgárnál tartózkodik. Nem tudom a nevét, csak annyit tudok felőle, hogy elvált ember és szereti a fehérnépet... A nő három—négy napja van ott. — Főtörzsőrmester elvtárs! — mondta o rendőrségen a nyomozó. — Vidékre indulunk! Október volt. A fák levelei sárgultak, barna-vörös színűek lettek. A gyanúsított a szőlőhegyen volt, éppen szüretelt. A gépkocsi a hepehupás. keskeny, sáros földúton csigalassúsággal mászott. Hangos volt a présház a jókedvű szüretelőktő!: megterített asztalnál vacsoráztak. Párolgott az illatos birkagulyás. Amikor M. Ilona a nyomozót meglátta, csak ennyit mondott: — Lebuktam, uraim! Biztos úr, megihatom a boromat? Kinéz vagy 6 mázsa a vén fejemre . . . Másnap az őrizetes a kihallgatásnál csendesebb volt, nem fűtötte a falusi tőkebor. A besurranó tolvaj a „balhékat" egymás után „köpte". A 17 rendbeli lopásból érdemes egy-kettőt megemlíteni. Szigetváron a tolvaj besurrant egy családi házba, 4000 forintot ellopott. A károsult nem tett feljelentést. A gyanúsított megmutatta, hogy honnan vitte el a pénzt. A károsult fiatalasszony M. Ilonához lépett. — Asszonyom! Köszönöm, hogy megmutatta, honnan lopta el a pénzt! — A férjét hívta, telefonon: itt van a nő, aki a pénzünket ellopta. Nem kérem a pénzt sem visz- sza, nem is kívánom, hogy büntessék meg. A gépkocsiban a tolvaj laposakat hallgatott. Váratlanul megszólalt: — Százados úr! Még nem mondtam el mindent. Pécsett, a Mátyás király utcába menjünk, mert ott is van olyan ház, ahová bementem és pénzt vittem el. A házat megismerem, kutya' jó fejem van, csak az a baj, hogy ilyenre használom . . . A tolvaj ment elöl, földszintes lakás konyhájába lépett be, a konyhaszekrényhez ment és azt mondta, hogy onnan lopta el a 300 forintot. — Ugye százados úr, igazat mondtam. Én vagyok bű-' nős? Nem büntetést érdemelnék, hanem jutalmat. A pécsi járásbíróság, mint visszaesőt, többrendbeli lopásban mondta ki bűnösnek és 5 évi szabadságvesztésre ítélte. Jeli József Búbos banka hordja szorgalmasan az élelmet fiókáinak. Fekete-fehér-tarka szárnya, pompás rőtbarna, sisakszerű fejdísze után akár trópusi madárnak is vélhetné az ember. Gyors röptű gerle húz a fa felé. Néhány pillanat és már az egyik száraz ágon turbékol. „Zsürrürü-zsürrürü" hallatszik a magasból a hosszan elnyújtott csicsergés. Verébnyi madár ül a csúcson. Zöldessárga ruhája élénken villan a napfényben. Innen a neve: zöldike. A galagonyabokron vörösbarna kábátos tövisszúró gébicspár. Érdes, csettegő hanggal őrzik házuk táját. ívelő röpüléssel érkezik az egyik vastag ágra egy feketefehér, vörös sapkás madár. Hamarosan felhangzik szaggatott kopácsolása. Nagy tarkaharkály ácsolja csőrével a redves, pud- vás fát, hogy hozzájuthasson a bujkáló rovarokhoz. Hét, feketének tűnő, rigónagyságú madár szádja meg az akácot: seregélycsalád. Hangjuk csicsergés és füttyentések keveréke. Olykor hűen utánozzák más madárfajok énekét is. Nagy madár evez át alacsonyan légterünkön. Egér van a csőrében. Fiókáinak viszi a táplálékot az egerészölyv. Füstifecskék, mint apró vadászrepülők támadják röptében, de rájuk sem hederít. A technikai kultúra hatására a kipusztulás szélére sodródott ragadozó madárállományunknak talán ez az eqyetlen faja, amelynek népességcsökkenése nem folytatódik. És sorra megjelenik a leszállófán a puha, bagolytollazatú kis nyaktekercs, a trillázó énekű erdei pityer, a nagyfejű, vaskos csőrű meggyvágó, a sárgamellényes széncinege, összesen 14 madárfaj, másfél óra alatt! Valami mozdul a lábam mellett. Fényes-fekete szemű, szürke állatka bújik ki föld alatti járatából. A mezei pocok indul esti élelemszerző útjára. Mesz- sziről, az erdőből váltakozó erősségű, hosszantartó pirregés hallatszik: megszólalt a lappantyú. Az éjszakai bogarakkal, lepkékkel táplálkozó, rejtett életű madár most kezdi meg vadászatát.. . Alkonyodik. Be kell fejeznem a madárszemlét. E sokszínű, érdekes madársereg nem valamely emberektől elzárt tájon, de éppen a kirándulók számára fenntartott területen vonult fel előttünk. A Barcsi Borókás tájvédelmi körzetben, az autós pihenő közelében figyeltük, meg őket. Igaz, hazánkban nem láthatják az óriás struccot, a rózsaszínű flamingót, vagy a kondorkeselyűt. De elgyönyörködhetünk a magyar föld értékeit képviselő, nekünk kedves, sokféle madárban és egyéb állatban, növényben. Csak csöndben, türelemmel, a természet szeretetével közelítsünk hozzájuk. Dr. Marián Miklós
