Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-11 / 10. szám
D tD n 1 KRÓNIKA ti tD n kronikaI Üzembe helyezték a siklósi ideiglenes Volán-pályaudvart Az első autóbusz hajnali fél öt órakor indult Pécsre Siklósról, az új Volán-pályaudvarról. A korábban lebontott régi bútorgyár területén kialakított indítóállomáson, az első forgalmi szolgálattevőként Müller Ottokár kezdte a műszakot. Mint elmondta, az utazóközönség számára nem okozott különösebb gondot az átállás, az évtizedek óta megszokott indítóhelyek áthelyezése. Mindössze néhány utast volt szükséges átirányítani a Beloiannisz utcából. Mint ismeretes — ha átmenetileg is — régi gondjuk oldódik meg a siklósiaknak és a környező községek lakóinak azzal, hogy a zsúfolt városközpontból kitelepítették az autóbusz-pályaudvart. Mindez nem oldódhatott volna meg társadalmi összefogás nélkül, mert a fejlesztésre ez ideig nem állt rendelkezésre elegendő pénz. Az ideiglenes pályaudvar, amit a későbbiek során ezen a -területen bővítenék tovább, a Baranyaién/ tervei alapján készült, melyhez jelentős társadalmi munkával járultak hozzá a költségvetési üzem, a DÉDÁSZ, a Vízmű, a Városgazdálkodási Vállalat, valamint a termelő- szövetkezet is. A váróterem ugyan még hiányzik, de elkészült a szociális létesítmény, a forgalmi iroda. Az új pályaudvar egyszerre hat autóbuszt fogadhat és ötöt indíthat. A beruházás eddigi összege hatmillió forint, melyből a társadalmi munka értéke meghaladja az egymilliót. ♦ O Országjárásvezetö-képző tanfolyamot hirdetett meg a TIT Tolna megyei szervezete Szek- szórdon. A jelentkezőket felvételi beszélgetésre hívják be január 18-án. O A koncert címmel megjelent a nagysikerű film készítésének műhelytitkait bemutató könyvecske. A vékony kötetben riportokat olvashatunk a rendezővel, a koncert közreműködőivel és a rajongókkal. ♦ A pécsi színház Szombathelyen Az állandó színház nélküli Szombathely vasárnap a Pécsi Nemzeti Színház művészeit fogadta, akik ezúttal a Giulio Scarnicci és Renzo Tarabusi szerzőpáros, Kaviár és lencse című hóromfelvonásos vígjátékát adták elő. A darab a hatvanas évek végének egyik legnagyobb színházi sikere volt, melyet most a pécsiek újítottak fel Konter László rendezésében. A főbb szerepekben Lukács Józsefet, Vári Évát, Labancz Borbálát, Raszler Ildikót, Zágoni Zsoltot, Szivler Józsefet, Fekete Andrást, Mester Istvánt, Krasz- nói Klárát, Tomanek Gábort, Takács Margitot láthatta a közönség. Mit takar a névváltoztatás ? A Baranya-Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat új neve január 1-től: Mecsek Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat. Ugyanígy változott a társmegyékben is, például a Somogy-Zala megyei: Balaton, a Fejér-Veszp- rém megyei: Bakony, a Győr- Vas megyei: Kisalföld Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat lett. Mit takar a névváltoztatás? Mit jeleznek a tájjellegű megnevezések? Kormányzati szintű döntés értelmében kaptak új nevet ezek a hasonló profilú kereskedelmi vállalatok. A tájjelegű megnevezésekkel elsősorban azt kívánják jelezni, hogy a jövőben még rugalmasabb, mozgékonyabb, újszerűbb kereskedelmet folytatnak, s nagyobb készségei mutatnak a kooperációs tevékenység kialakítására. A vállalatok alapvető tevékenysége nem változott: a két megyéhez kötődő, mind magasabb színvonalú ellátás biztosítása meghatározó feladat marad. De nincs zárt terület, ha az üzletpolitika, a jobb termelői kapcsolatok úgy kívánják. Megjegyezzük, az elmúlt években is „kitörtek" már a megyei keretek közül ezek a cégek. Ami új: ezentúl jogukban áll az ország bármely területén üzletet szervezni, a jobb ellátás érdekében. A névváltozással együtt új alapítólevelet kaptak a vállalatok: a nagykereskedelem elnevezés elmaradása is jelzi, hogy megszűnt a kizárólagos nagykereskedelmi tevékenység. Ami elsősorban azt jelenti, hogy szabadabban teremthetnek kapcsolatot más kereskedelmi cégekkel. Bőséges a lehetőség, például boltok nyitása áfészekkel, kisker vállalatokkal közösen. Ezzel párhuzamos az a döntés is, hogy a kiskereskedelmi vállalatok tevékenysége sem korlátozott, nagykereskedelmi feladatokat is teljesíthetnek. Szélesedett a vállalatok profilja: ezt mi, vásárlók az ABC-áruházak választékában mérhetjük majd le: több műanyagárut, háztartási, és az otthoni barkácsolást segítő cikket, vegyiárut forgalmaznak majd, és tervezik az ABC-k készletének bővítését a kiskertekben nélkülözhetetlen szerszámokkal, apró műszaki cikkekkel is. Szeretnék a termelést segítő kooperációkat is bővíteni, elsősorban azért, hogy minél kevesebb áruféleség szerepeljen a hiánycikklistákon. G. M. Sttagy szenzáció volt m IíAIM-IST-IMÍC’SI VASI T. £*$ HIRDETMÉNY. \ ms .‘•/i'jvnrst’fik a f. ez. közönséget értesíteni, hogy a | Budapest-pécsi vasút j f. é. november 16. napjával n közforgalomnak átad a tik, mely naptól kezdve a rendes személyszállító vonatok a már közzétett menetterv szerint fognak közlekedni. Budapest, 1882. november 13, Az Üzletigazgatóság.----------------------------------------O Mezopotámia és Ó-Egyiptom művészetét felerészt színes, felerészt fekete-fehér képekkel, reprodukciókkal s magyarázó szöveggel ismertető kiállítás nyílt a héten a paksi Munkásművelődési Központban. Csaknem húsz tablón kétszáznál több képpel és szöveggel adnak bepillantást az elmúlt évezredek mindennapjaiba képeken, szobrokon, kerámiákon át, a magvetéstől, aratástól kezdve a piramisok építéséig. A kiállítást a járás községeiben is vándoroltatják februártól, és Szekszárdon is bemutatják. O Külpolitikai esték. A TIT Tolna megyei szervezete és a Babits Mihály Művelődési Központ Külpolitikai esték című fórumának negyedik rendezvényét január 12-én tartják meg Szekszárdon. Téma Latin-Ame- rika lesz. ♦ Kigyúltak a fények* m. Az új év első tíz napjában több új lakótelepen kigyulladt a villany Tolna megyében. Németkér község újtelepén csaknem hatszázezer forintos költséggel épült majdnem egy kilométer hosszú szekunder villanyhálózat, és egy transzformátorállomást helyeztek feszültség alá a napokban. A paksi atomerőmű kishegyi új lakótelepén is elkészült a csaknem félmillió forint beruházással épített vasvázas új transzformátorállomás, a körülötte most felépülő és átadott bérházak villamos energiával való ellátására, A Dél-dunántúli Áram- szolgáltató Vállalat Szekszárdon a városi tanács kérésére — terven felül — javította a megye székhelyének közvilágítását. Most adták át a Hunyadi és Toldi utcai lakórész eddig éjszakánként sötét környékén fényesen világító új kandellábe- reket és gombalámpáikat. Ballabás L. Idén 100 éves I a Budapest- Pécs vasútvonal Kerek jubileumot ünnepelhet idén Pécs városa: 100 éves lesz novemberben a baranyai megyeszékhelyt Budapesttel összekötő vasútvonal. Annak idején az 1881. XLVII. törvénycikk hagyta jóvá a vasútvonal építését, amely rendkívül gyors tempójú munkában 1882 novemberére készült el. Az aba- ligeti alagutat július elején kezdték el építeni és szeptember közepére már átadták a forgalomnak. A Pest-Pécs vasútvonal nem egyedüli példája volt az 1867- es kiegyezést követő magyarországi vasútvonal építésének: 1867 és 1882 között több mint 6000 kilométer vasútvonal épült. Pécsnek sem a pesti vonal volt az első vasúti pályája: a Duna Gőzhajózási Társaság már 1857-ben kiépítette a Pécset Mohóccsol összekötő vasútvonalat. Ezután hosszú éveken keresztül Pécsről Pestre úgy utaztak az emberek, hogy Mohácsig vasúton mentek, onnan pedig gőzhajóval tovább. A második vonal pedig 1868-ban o pécs—barcsi volt, amely a mecseki szénbányákat kötötte össze Magyarország akkori tengeri kikötőjével, Fiúméval. A pest—pécsi (baranya—szent- lőrinci) vonalat is magántársaság építette, de már 1889-ben Baross Gábor közlekedési miniszter idején államosították. A magyar állam végre rendelkezett olyan vasútvonallal Fiúméig, amely a saját tulajdonában volt. Az akkoriban csak alig 30 ezer lélekszámú Pécsett természetesen nagy szenzáció volt az első pesti vonat érkezése. A vasútigazgatóság november 13-án falragaszokon hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy 1882. november 16-tól menet- rendszerű vasúti közlekedés indul Pécs és Pest között (képünkön). O A műemléki ásatás befejezés előtt áll a somogyvári Kapuvárhegyen, hamarosan megtekinthetik az érdeklődők a Be- nedek-rendi apátság romjait. A felvezető út már kész, csupán a parkosítás, az erdősítés van hátra. Ezen kívül üzlet és kilátótorony Is épül. Milyen lesz a vasútpálya centenáriumi ünnepsége? Erre egyelőre nincsenek tervek, csak a Közlekedési Múzeum elképzelései. Kiderítették, hogy jelenleg a sárvári cukorgyárban található — szolgálaton kívül — az a mozdony, amely az első szerelvényt vontatta Pestről Pécsre. Ez a gőzmasina elég jó állapotban van arra, hogy felújítva idén november 16-án bevontasson egy nosztalgia-szerelvényt Pécsre. D. I. O Dél-dunántúli vidrák kerülnek NSZK-ba, hogy ott segítségükkel a kipusztulóban lévő állományt felfrissítsék. A göttingai egyetem egyik professzora ezért járja a Dél-Du- nántúlt, hogy vidrákat fogjon a tározókból. Most sikerült Nagyvátyon egyet befogni. Az elkövetkező napokban az orfűi tavat keresi fel. Hét kőiben Barátságos arcot kérünk! ■■ z elmúlt hét „sló- gertémája” az újságokban, a rádióban, a televízióban kétségtelenül az első „nagy” szabad szombat előkészületeivel való foglalkozás volt. Nyilatkoztak a kereskedelem, a szolgáltatás, a gyermek- intézmények, az egészségügy illetékes vezetőit hogyan kívánják a lakosság és az érdekelt dolgozóik igényeit figyelembe véve és egyeztetve biztosítani, hogy mindenki egyaránt elégedett, nyugodt legyen. Ha visszagondolunk mindazokra a vitákra, melyek immár hónapok óta zajlottak a szabad szombatok általános bevezetését megelőzően, akkor azt a fontos tanulságot hangoztathatjuk, hogy csakis a gondos és körültekintő előkészítés, szervező tevékenység oszlathatja el a kétkedéseket. Szombattól kezdve a tömegtájékoztatás, már kezdeti szinten összegezte az első szabad hétvége tanulságait. Természetesen a vélemények és a tapasztalatok megoszlottak. Milyen tanulságokat vonhatunk le hirtelenjében? Igaz, hogy sok és megfelelő volt a megelőző információ, mégis több megkérdezett arróf szólt, hogy nem ismerte a boltok, gyógyszertárak új nyitvatartási rendjét, a megváltozott kórházi ügyeleteket. Nyilvánvaló, hogy nem lehet lemondani a további tájékoztatásról. Azok, okik a lakosság ellátása érdekében dolgoztak, arról szóltak, hogy még meg kell szokniuk, hogy míg mások pihennek, szórakoznak, addig ők a pultok mögött állnak, ügyeletet tartanak, kiszolgálják a vendégeket, s újfajta életmódot kell maguk számára kialakítani. Hallgatva a rádiót, nézve a televíziót, olvasva a lapokban megjelent nyilatkozatokat, inkább a derűs, az optimista, a gondokat, nehézségeket megoldani akaró véleményeknek örültem. Azoknak, akik felismerik, hogy minden újat, változást meg kell szokni, s meg lehet találni a valamennyi érdekeltnek megfelelő megoldásokat Kévé. bé örültem a fanyalgó, a mindenben hibát kereső, az oktalanul elégedetlenkedő szavaknak. Talán e területen is elfogadhatnánk, közös nyugalmunk érdekében a már jól bevált magatartást: „Barátságos arcot kérünk!” M. E. Az új képek egyike Uj képek, új kiállítás a VasaKely Múzeumban Kapható a Hold-ról készült poszter Kétszázan nézték meg tegnap a Vasarely Múzeumot Pécsett, ami — figyelembe véve az időjárást — igen szép szám. A látogatók jó része most járt itt először, de akik már többedszer, nézté-k meg, azoknak feltűnt, hogy megváltozott a kiállítás: új képeket fedezhettek fel, mások elkerültek megszokott helyükről. Az átrendezett kiállítás bemutatására Aknai Tamást, a Janus Pannonius Múzeum művészettörténészét kértük meg: — A leglényegesebb változás, hogy a folyosókra olyan sokszorosított grafikai lapok kerültek, amelyek eddig nem voltak kiállítva, s amelyek a termekben lévő egyedi művek értelmezését szolgálják. A földszinti folyosó elején például három lap látható o Gordes című mappából: e három rézkarc kitűnően szemlélteti, hogy Victor Vasarely hogyan jutott a figurális ábrázolástól a geometrikusig. A Fekete-fehér ki- natika című mappa néhány lapja az op-art művekhez nyújt támpontot, az emeleti folyosón pedig az Amiéi című mappa lapjai oz elemi formák permutációs ábrázolásához. A kiállítás átrendezésével külön szobát kapott a művész felesége, Claire Vasarely; az eddig az utolsó teremben lévő kortárs művészek képei pedig átkerülnek a Modern Magyar Képtárba, ahol a hó végétől lesznek láthatóak. Az utolsó terem felszabadultával ott egy „kamarakiállítást” alakíthattunk ki, amely „dióhéjban" mutatja be Vasarely művészetét. Az újjárendezett kiállítás egyéb újdonsággal is szolgál. Az eddigi Vasarely-poszterek mellé felsorakozott a Hold-ról készült is, s már kapható a pénztárnál. A művész fiának, Yvaral-nak képe szintén megjelenik poszterkiadásban, s nemsokára az is kapható lesz. Bodó L. ÖNT IS VÁRJA a liászprogrammal MEGÚJULÓ 200 ÉVES MECSEKI SZÉNBÁNYÁSZAT Felveszünk 18—35 éves férfiakat az alábbi föld alatti munkakörbe és havi keresettel: CSAPATCSILLÉS (bétán, munkás) 5900— 7 800,— Ft VÁJÁR (szakmunkás) 7200—10 000,— Ft BÁNYALAKATOS (szakmunkás) 5400— 6 500,— Ft Továbbá: hűségjutalom, szénjárandóság, 3/3-os műszakbeosztás, ötnapos munkahét, munkásszálló. Nős, együttélő férfiak részére, munkával szerzett érdemek alapján 1—1,5 éven belül kedvezményes lakásjuttatás. hosszabb, folyamatos előző munkaviszony, nálunk végzett alkalmassági vizsgálat. CÍMÜNK: MECSEKI SZÉNBÁNYÁK MUNKAÜGYI OSZTÁLYA. PÉCS, KOMJÁT ALADÁR U. 5. 7629 TELEFON: 24-863