Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-30 / 29. szám
1982. január 30., szombat Dunántúlt napló 13 A komlói Városi Tanács napirendjén Megkezdődik Napirenden az utak helyreállítása Jobb szervezéssel, a sikondai gondosabb munkával városrész beruházása Ismétlődő, bosszantó hibák A Pécs városi Tanács V. B. építési és közlekedési osztálya a közelmúltban megvizsgálta a pécsi belvárosban az útfelvágások egy részét, s megállapította, hogy a helyreállítások alkalmával egy sor hiba rendszeresen ismétlődik. A szakemberek véleménye egybehangzó olvasóink észrevételeivel, amelyeket rendszeresen kapunk. Bosszantó hiányosságokról van szó, amik egy-egy közmühelyreállitás, illetve -építés után maradnak a pécsi utakon. Megkezdik idén a közművezeték kiépítését, és a tereprendezési munkákat, a sikondai területen, ahol Komló új városrészének felépítését tervezik. A komlói városi tanács ez évi feladatai között elsőrendű a sikondai városrész beruházásának megkezdése, mert a munkálatok tervszerű ütemezésétől függ, a kiemelt lakásépítési program megvalósításának sikere. A városi tanács tegnapi tanácskozásán elfogadta Komló 1982-es költségvetési-fejlesztési tervezetét. Piti Zoltán, a megyei tanács elnökhelyettese, aki felszólalt a tanácskozáson, kiemelte, hogy ez az éves terv, a város továbbfejlődését megalapozó tervezet. Idén 203 millió forinttal gazdálkodik a város. A célcsoportos lakásépítési programban 186 új otthon építését már megkezdték. Szilvásban, az ABC mögött épül az a 64 lakásos ház, amelyben 28 egyszobás otthont adnak át. Elsősorban a város időskorú lakóinak igényeit szeretnék így megoldani. Az arborétum felső domboldalán szintén megkezdték a 6C lakásos épület alapozását, és a Kossuth L. utcában a régi gyógyszertár helyén átadják a belváros új, 10 emeletes épületét. A tervek szerint az év végén elkészül a színház- és hangversenyterem, amelynek megvalósításához 5 millió forinttal járultak hozzá a komlóiak. Nyolc tanteremmel bővítik a belvárosi iskolát, az egyre népesebb belvárosban az újabb tantermekkel jobb körülményeket kívánnak teremteni és a zsúfoltságot szeretnék megszüntetni az intézményben. A testület elfogadta a városi társadalmi munka tervezetét. Idén többek között a sikondai szabadidő-park bővítésében, a tószínpad nézőterének megépítésében, a gesztenyési szociális otthon megvalósításában és a Steinmetz szabadtéri mozi kialakításában számítanak a bányászváros polgárainak összefogására. Végül a testület Varga Tibor- nét kinevezte a városi tanács termelésellátás-felügyeleti osztályvezetőjének. G. M. Ezért is örvendetes, hogy az építési és közlekedési osztály a minap összehívta azokat a vállalatokat, amelyek a pécsi közmüvek gazdái, illetve felelősek az utak állapotáért. A megbeszélés célja az volt, hogy a jövőben az érdekeltek közös erővel munkálkodjanak, szervezettebben, gondosabban dolgozzanak az útfeivágásokon és a helyreállításokon. Lovas Attila, a városi tanács építési és közlekedési osztályának csoportvezetője részt vett tavaly októberben a hibafeltáró bejáráson, és házigazdája volt az eszmecserének.- Melyek azok a hibák, amelyek gyakran újabb felbontást, újabb aszfaltozást, gyors romlást idéznek elő az utakon, nem beszélve a bokatörő járdákról? — Még októberben jártuk végig a pécsi belvárost, huszonöt, már elkészült, illetve készülő útfelbontást néztünk meg. Csak belső statisztikát készítettünk, de ez jellemző a kivitelezők munkájára. A huszonötből tizenkilenc esetben már a munka kezdetekor úgy vágták fel az utat, hogy azt már nehéz simára betonozni, aszfaltozni meg szinte lehetetlen. így aztán néhány év múlva az aszfaltozás szélein kirepedezik, utána kipúposodik az út, s az egész rövid időn belül tönkremegy. Gondos munkával, ami nem igényel semmilyen többletpénzt, mindez elkerülhető. Aztán, ha sokáig áll a munkagödör, a mellette levő föld berokkan, a visz- szaállítás után az egész lesüllyed. Előfordul az is, hogy eleve púposra készítik az aszfaltot, mondván idővel úgy is visszatömörödik az eredeti szintre. Hibás elképzelés — továbbra is púpos maradt az úttest. És sorolhatnánk még a gondokat, például a nem megfelelő minőségű aszfalt megválasztása miatt, a lényeg az, hogy ezek az útszakaszok nem a felkészültség, a megfelelő berendezések hiánya, hanem a hanyag munka miatt okoznak bosszúságot, s vesznek el pénzeket az újra-helyreállítások. — A közmüveket helyreállító vállalatok után mindig következik még egy, amelyik az aszfaltozást végzi. S Pécsett általában a Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalatot kérik fel. Gyakran úgy tűnik, hogy a megrendelő és az alvállalkozó nem ismerik egymás terveit, kapacitását. Hogyan szervezik meg a munkát? — A tervezett munkákat általában ismerik az érintett cégek, s itt rendben is mennek a dolgok. A rendkívüli helyre- állításoknál, a vállalatok képviselői is kifogásolják, egy hét telik el a megrendelő elhatározásától addig, míg a kivitelező tudomására jut, mit és hol kell elvégezni. Közben leveleket írnak, két helyen szignálnak, iktatnak, halmozódik a papírmunka. Ennek az a következménye, hogy az utóbbi években voltak olyan utak, ahol hat nap, és olyanok is, ahol több hónap, esetleg egy év múlva tűnt el végleg a gödör. Ezért a Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat felajánlotta, hogy minden pénteken, a munkaegyeztető értekezleten személyesen, illetve telefonon jelezhetik igényeiket a megrendelők, hiszen a papírügyeket akkor is elvégezhetik, ha a munka már elkezdődött. Viszont nemcsak ez az egy vállalat foglalkozik aszfaltozással Pécsett: hengerelt aszfaltot tud készíteni a KPM Közúti Igazgatóság üzemmérnöksége, a KÉV és a BÉV is, és nagy mennyiségű aszfaltot a köztisztaságin kívül a BÉV. — Miben állapodtak meg a munkák javítása, jobb szervezése érdekében? — A legfontosabb az, hogy időben tájékoztatják nemcsak egymást, hanem a lakosságot is. Tervezzük, hogy negyedévente közzétesszük a következő útfelvágások „menetrendjét", és időben adunk tájékoztatást a közlekedési változásokról is. G. M. Újabb programok és lehetőségek a siklósi várban Az ötnapos munkahéttel több lehetőségünk lesz a hétvégeken a kirándulásokra, túrákra, hazánk tájainak megismerésére. Milyen új lehetőséget kínál Baranya és az ország egyik legpatinásabb kirándulóközpontja, o siklósi vár? Moldván László, a Mecsek Tourist siklósi kirendeltségégének vezetője elmondta, hogy a korábbiaknál több lehetőséget nyújtanak az egyéni és a csoportos kirándulóknak ettől az évtől. Új szolgáltatásaik: szállást nem csak a Várhotelban és a várban levő turistaszállón tudnak biztosítani, hanem fizetővendégszolgálaton keresztül is. Fürdőszobás, külön bejáratú lakrészek várják az érdeklődőket Siklóson, modern családi házakban. Ezek családoknak és vállalatoknak is üdülési, üdültetési lehetőséget nyújtanak. Az igénybevevők étkezési jegyeket is vásárolhatnak napi 120 forintért, melyek a B. m.-i Vendéglátó Vállalat siklósi és harkányi egységeiben válthatók be — és kapnak strandbelépőt, mellyel a harkányi vagy a siklósi fürdőkben kedvükre fürödhetnek. A siklósi szállás négytagú családnak 380—400 forint, tehát olcsóbb, mint Harkányban. Szerveznek a környék nevezetességeivel megismertető autóbuszos kirándulásokat csoportoknak, vagy egyéni jelentkezőknek a kirendeltség által biztosított busszal, idegenvezetővel, programokkal, borkóstolóval és vacsorával. A félnapos kirándulások részvételi díja a saját buszon érkezőknek 120, a bérelt buszt igénybe vevőknek személyenként 160 forint. A harmadik új szolgáltatásuk a valutabeváltás. A már megszokott vármú- zemumi állandó kiállítások, a májustól szeptemberig üzemelő teraszpresszó, a 120 személyes, 4 nyelvű szinkrontolmács-berendezéssel ellátott kongresszusi terem, a rendezvényszolgálat is jobban alkalmazkodik majd a megrendelők hétvégi igényeihez. M. L. Középiskolás filmklub az Ifjúsági Házban Téma a szerelem és a társadalmi beilleszkedés A szerelemmel és a társadalmi beilleszkedéssel foglalkozó filmeket vetítenek abban a középiskolás filmklubban, amely tegnap kezdődött az Ifjúsági Házban. Nagy Sándor az intézmény igazgatója elmondta, hogy bár mincfen középiskolát értesítettek, mégis bőven lenne még hely az érdeklődőknek. Igaz, hogy az első vetítés már megvolt, de a kéthetenként, pénteken négy órakor vetítendő további hét alkotásra még várnak jelentkezőket. A következőkben a francia új hullám rendezőinek (Lunz, Truffaut) alkotásai mellett NSZK-beli és szov. jet filmek is láthatók. A vetítések előtt a közönség rövid, szakmai bevezetőt is meghallgathat. Februárban egyébként több filmklub is indul Baranyában. Az őszi sorozat folytatódik az IH-filmklubban, valamint a Balázs Béla filmklubban is. Ez utóbbi programot a pécsi Helyőrségi Művelődési Otthon moziján és a Petőfi filmszníházon kívül Mohácson és Komlón is bemutatják. A Tanárképző moziban pedig egyszerre négy különböző sorozat is indul. Bérletek a vetítések helyszínén válthatók. Bozsik Csorba Győző-est Lassan egy éve, hogy útra kelt a pécsi Irodalmi kávéház c. sorozat a Nádorban. A különböző arculatú, igényű, hangvételű és hatású estek sorában legutóbb, ha nem csal az emlékezetem, első alkalommal egy Pécsett élő költő, Csorba Győző szerzői estjének lehettünk tanúi, egy tiszteletbeli pécsi színművész, Avar István közreműködésével. A személyes jelenlét s a felhangzó költemények közötti néhány közvetlen gondolat prózában, úgy gondolom, ritka esemény Pécsett is az élő magyar irodalom olyan kimagasló alakja esetében, mint Csorba Győző. Nyilván elsősorban ez a körülmény vonzotta a város irodalomszerető és értő közönségét a Nádor kávéházba ezen az estén — már aki befért közülük. Innen szeretnék kiindulni. Akik eljöttek és befértek, tudták mire számíthatnak, s ebben nem is csalatkoztak. Kitünően rezonáltak az elhangzott költemények gondolati és érzelmi füzéreire; nemcsak engedték, hogy a kontaktus előadók és köztük létrejöhessen, hanem alkotó részesei voltak ennek. Az est műsora Csorba Győző rendkívül sokszínű költői világát kívánta minél több oldalról felvillantani. Érezhetően az indító vers (Élve bár) egyik fontos gondolata („ .. .Tápul, ha keresnek / az tart e világon . . .") köré csoportosítva az elhangzó költeményeket. A gondolatot másképp, egy kicsit ars poetica- szerűen megfogalmazva is hallottuk, bizonyságképpen arra, hogy ezek a versek itt készültek el, fészket keresve s találva be műnk. A jól szerkesztett műsorban helyet kaptak egyetemes gondolatok jelenünkről éppúgy, mint a természet igazáról, szépségéről; hallhattuk a költő szatirikus hangját és személyes lírája néhány nagyon szép költeményét. (Anyám, Neked, Testi háború.) Jó lett volna a szerkesztő nevét is megismerni valahogyan; értően nyúlt ehhez a hatalmas életműhöz, hogy egy — a tervek szerint ötnegyedórás — műsort összeállítson. A műsor „felvezetését”, a versblokkok közötti beszélgetést Szabó Zsolt irányította figyelmesen, jó és érdekes kérdésekkel, olykor a pillanatnyi helyzeteket is ötletesen kihasználva — mindaddig, amíg egy ilyen műsor eltarthat. Amennyi tartalmat optimálisan elbír. Körülbelül ott kellett volna befejezni. Talán egy szorongó tekintélytisztelet okón a műsor jó félórányival „elnyúlt" — s a közhely itt is igaz: kevesebb több lehetett volna. Avar István nagyszerű versmondó, a pódiumműfaj — sajnos ritka —, mély felelősség- érzetével. Szívesen hallanánk máskor is, többször is Pécsett. W. E. FILMJEGYZET A birodalom A postai telefonbiztosítékok leégnek, a mozik vonalán, a pénztárak előtt hosszú sorok kígyóznak — lehet-e figyelmen kívül hagyni hát A Birodalom visszavág című űrmesét. Bajoson. Hát még ha a jegyzetíró is kedvtelve nézi Luke, a hercegnő és barátaik kalandjait a birodalmiakkal, mégha nem is szurkol oly elkötelezetten a Jónak a Gonosz ellenében, mint a nézők többsége — dehát ez csupán életkor kérdése. A Birodalom visszavág tudvalevőleg a Csillagok háborújának folytatása, s ha másból nem, az utolsó képkockákból is tudhatjuk, jön még néhány darabja a sorozatnak: Luke még nem egészen lovag, nem győzte le a fekete lovagot, sőt, kiderült, hogy tán az apja az ellenfele; Han Solo is jéggé fagyva várja a harmadik részt, s Leila hercegnő érzelmei sem tisztázottak . . . Világszerte kutatják, honnan a Starwars egyedülálló sikere, miért oly nagy az igény az egyszerű mesére, ahol fekete-fehéren elválik egymástól a Jó és a Gonosz? Talán éppen itt a titok nyitja, hogy oly egyszerűen áll szemben egymással a szépség a rútsággal, a harmónia a fenyegetéssel, mint sehol' máshol a mozi falain kívül. S persze nemcsak a romantikával, hanem a rendkívüli látványossággal is magyarázható az eddigi két rész sikere. Lehet, az egyszerű történetet hamar elfeledjük, de a Csillagok háborújának és folytatásának jó néhány képsora sokáig megmarad bennünk. A mozibeli látvány gyakorta és joggal elmarasztalható azért, mert diktatórikus'. Az elmarasztalás alapja az irodalommal való összevetés: hogy míg egy regény olvasásakor annyi változat keletkezik, ahány az olvasó, eddig a moziban a rendező egy elképzelése ráerőszakolódik valamennyi nézőre. Ám ennek az ellenkezője is igaz. A filmművészet nagyjai mindig olyan látványt teremtettek, ami nem kiszolgálta, hanem megmozgatta a néző gondolatait. Az eizensteini montázs, a jancsói belső vágás, a bergmani atmoszféra, a fellinis vízió sokkal inkább „gondolat- ébresztő”, mint „gondolatrögzítő". S ha valami miatt lehet beszélni a Starwars filmművészeti vonatkozásáról, akkor az a látvány nyitottsága. S ebben még felül is múlja a korántsem fantáziátlan Csillagok háborúját A Birodalom visszavág: ad, persze, hogy ad meghatározó élményt a szegényes fantáziájúnak, de továbblendíti az élénk képzeletű nézőt is. S még egy művészeti vonatkozása van ezeknek az űrmeséknek: a film elkészítésének művészete. S ez nem elsősorban pénzkérdés, mint ahogy azt vélnénk, noha ezek a filmek rengeteg pénzbe kerültek. Kellett hozzájuk feltétlenül a filmgyártó országok, vállalatok legtöbbjének megfizethetetlen technikai apparátusa is. De legalább annyira a filmgyártás mesterségbeli tudása. Művészeti alkotássá valami attól válik, hogy hogyan mondja el fontos mondandóját. E két film mondandója kevés, formája elégséges, hogy művészeti alkotássá váljon. De jó szórakozásnak már ez — a filmek többségét tekintve — bőven elég. Bodó L.