Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)

1982-01-04 / 3. szám

e Dunántúli napló 1982. január 4., hétfő Empire State Building Az ötvenéves épületóriás Kiállítás a budapesti Műcsarnokban Tény - Kép - Fénykép A rendezés fogyatékosságai Napjainkban már nem a legmagasabb, de kétségtelenül még mindig a leghíresebb fel­hőkarcoló az Empire State Buil­ding, amely nemrégiben ünne­pelte fél évszázados évforduló­ját. A 102 emeletes épület­óriás a Szabadság-szobor mel­lett New York másik szimbólu­ma, és egyben a város leg­vonzóbb turisztikai nevezetes­sége, évente majd kétmillió látogatóval. Hamisítatlan amerikai látvá­nyosság lévén a felhőkarcoló történetét ildomos a rekordok, a tiszteletet parancsoló adatok' tükrében felidézni. Építtetői fő szándéka annak idején az volt, hogy múlja felül a Chrysler- székházat. A konstrukciót való­ban rekordidő, mindössze egy év és 45 nap alatt fejezték be! Súlya 365 ezer tonna, ere­deti magasságával pedig — 381 méter - sokáig tényleg világ­első volt (az 1950-ben felsze­relt tv-antennával együtt 448 méteres), ma azonban már le­főzi a manhattani Világkeres­kedelmi Központ és a chicagói Sears-torony is. Mggnyitása után, a nagy gazdasági válság idején sokáig kétséges volt, akad-e vevő több ezer helyi­ségére, ám aztán a turizmus megoldotta a gondokat. A fél évszázad alatt több mint 56 millióan keresték fel, nem cse­kély üzleti hasznot biztosítva — az irodák, üzletek bérleti dija mellett — a tulajdonosoknak. (Az épületben majd 20 ezren dolgoznak.) Az 1950-ben felszerelt lég­kondicionáló-rendszer óránként hatszor cseréli ki a levegőt. A hat és fél ezer ablakot havon­ta kétszer mossák le, s csak takaritónőből kétszázat alkal­maznak. Az épület kb. 150 filmhez szolgált helyszínül, a legemlékezetesebb a King Kong-film híres jelenete volt, amikor az üldözött szörny vég­ső menedékként a tetőre mász­va hadakozik a támadó repülő­gépekkel, és halálra sebezve innen zuhan alá. Történt azon­ban egy valódi tragédia is: egy B—25-ös bombázó 1945 nyarán nekiütközött a felhőkar­colónak a 79. emelet táján. A robbanás és a tűz 13 embert megölt. Egy leszakadt felvonó 75 emeletet zuhant, a benne levő két nő mégis megúszta. Kilátórészt két helyen, a 86., illetve a 102. emeleten képez­tek ki. Ez utóbbiról jó időben akár 130 kilométerre is el lehet látni. A kíváncsi látogatókat 67 expressziig szállítja a souvenir­boltokkal, büfékkel, messzelátó automatákkal teli üvegezett és nyitott körkilátókhoz. Az irdat­lan mélység több mint egy tu- cat'embert csábított már ön- gyilkosságra. Egy alkalommal a szél mindössze egyemeletnyi zuhanás után visszafújt a 85. emeletre egy, 86. emeleti kilá­tóról kiugrott nőt, aki így csu­pán csipőcsonttörést szenve­dett. Utoljára 1961-ben cserélt gazdát a felhőkarcoló. (Az ak­tus négy órát vett igénybe, _s a szerződéseken végül 3600 alá­írás szerepelt!) Az 1964-es vi­lágkiállítás óta a felső harminc emeletet díszkivilágítás emeli ki a New York-í éjszakából — a mostani, jubileumi évben a sokszínű lézersugárkorona még pompázatosabb. Köszöntő cik­kek százai jelentek meg a vi­lágsajtóban, emlékeztetve, hogy az Empire State Building a fel­hőkarcoló-építészet és a mo­dern várostervezés jelentős al­kotása, amely a magas iroda­házak józan stílusát a torony­kiképzés díszességével ötvözi. Jövőjét sem kell félteni, hiszen az embereket valószínűleg min­dig vonzani fogja, hogy a te­tejéről csodálhassák az ameri­kai metropolisz látványát. (szegő) Tán kissé meghökkentő, de szellemesen találó címe ez egy, hazánkban még sosemvolt mé­retű-értékű gyűjteményes fotó- kiállításnak. Nem egy fényké­pész, vagy alkotócsoport, ha­nem a magyar fényképezés „életműve” tárul itt elénk, az 1840-es évek ős-daguerrotypiái. tál napjaink útkereső fotó-kísér. leteinek bemutatásáig. A csak­nem másfél évszázadot átívelő monumentális gyűjtemény közel másfél ezer (!) képe méltó he­lyet kapott a budapesti Műcsar­nok „összes termeiben"; kár, hogy a rendezés módja nem nőtt fel mindenben (kétségte­lenül nehéz) feladatához. A számokkal-adatokkal ilyen, kor szokásos „indítás" helyett lépjünk be a kiállítás „indító- folyosójának” fekete alagútján a múltba — hajdan volt őseink ma is élő képmásai közé Cso­dálatos élmény ez — torokszo­rító varázslat, ahogy nem csu­pán a magyar fotográfia, ha­nem nemzeti létünk évszáza­dos eseményei-értékei eleve­nednek meg előttünk, bárhová is nézünk. Több ez, mint kiál­lítás — az annyit hiányolt-ígért. várt országos magyar fotómú­zeum (sajnos, tiszavirág életű) megvalósulásának örülhetünk — ha nem is üröm nélkül. Ki tud­ná méltatni Tőry Klára és Cho- chol Károly fotóművészek több­ezer órás sziszifuszi erőfeszíté­sét, amivel felkutatta, össze­gyűjtötte, bemutatásra válogat­ta a történeti anyag eddig jó­részt rejtett, kallódó, vagy nem valós értékük szerint becsült kin­cseit, amelyeket még közel másfél évszázad történelmi vi­haraiból, pusztító világháborúk, tál, a pusztuló-vesző családi otthonokból megkímélt-megha- gyott a jószerencse. Megmaradásuk szívbéli örö­mébe könnyen elkerülhető ÜTÖmcseppet keserít érthetetle­nül rossz, szakszerűtlen megvi­lágításuk. Az egyébként elsö­tétített kiállítási tér mélyzöld falától csupán kisarasznyi „ka­ron", derékszögben lefelé vilá­gító, foncsorozott hátú izzók meredek súrolófényében termé­szetesen a képek keretei érvé- nyesülnek-villognak, míg ma­guk a — jórészt sötét tónusú — fotók szinte láthatatlanná- élvezhetetlenné válnak az üveg mögött. Az úgynevezett „ki­egészítő látványként" (a kata­lógus nevezi így!) ötletszerűen összehordott, sajnos néha tal- mi-díszletszerű bútorok, „kora­béli” tárgyak látványát igen szívesen nélkülöznénk a képek láthatóvá tétele ellenében . . . A fekete álmennyezettel, vé­gig sötétzöld borítású falfelü­letekkel is hangsúlyozott „tör­ténelmi atmoszférából" kilépve a közelebbi múltba, egyenfe- hérré fakul körülöttünk minden, ami a további termek során azért is válhat sematikusan unalmassá, mert a rendezés óvakodott bárhol is hangsúlyt adni az egymást követő fotó­korszakok, stílusirányzatok, mű­fajok, vagy akár a legkiválóbb alkotók műveiből kiválasztott nyolcszáznál több kép közül, a valóban hangsúlyt érdemlők­nek. Ennek következtében a „klasszikusok”, majd a foga­lommá vált „magyar stílus", aztán a felszabadulást követő idők legjobbjainak világszerte ismert-elismert képei valahogy tétlenkedve szoronganak. Ez alól csupán az utolsó te­rem kivétel, ahol is a legújabb­nak tartott irányzatok, nálunk a „legmaibb" (határainkon túl persze már túlhaladott) témájú­hangvételű nagyítások kaptak (bőséges!) helyet Amíg az elő­ző termekben kiváló fotóművé­szeink nagy hazai és nemzet­közi kiállítások során sok-sok díjjal, oklevéllel kitüntetett, nem csupán a szerzőnek, hanem ha­zánknak is hírnevet-megbecsü- lést biztosító több száz képe csak a rendezőség által előze­tesen félcentis (!) pontossággal „előírt", kötelező méretben ke. rülhetett falra, addig a „neo- avantgarde" „autonóm", stb. fotók készítői előtt méteresre tágultak a bemutatás lehető­ségei . . . A legnagyobb hiba azonban az „igazi" katalógus elmara­dása. Hiába sorolja fel írás­ban a szép kivitelű katalógus a képek szerzőit és adatait — a közölt, mindössze 61 kép a jövőben csupán aprócska mor­zsákat idézhet fel a kiállítás csodálatos-értékes egészéből. Jól tudva az összes „objektív okot”, (nyomdadrágulást, stb.) mégis úgy érezzük: az illetéke­seknek erre fedezetet kellett volna biztositant —- különösen ha tudjuk azt is: másfél évti­zede, 1966 óta nem volt ha­zánkban hasonló jellegű, a ma. gyár fényképezés létrejöttét és fejlődésének eredményeit össze­foglalóan elénk táró kiállítás. Dr. Szász János A felhőkarcolóban 1978 óta évente lépcsőfutó-versenyt rendeznek. A legutóbbi viadalt Pete Squires nyerte - rekordidővel: 10 perc 59 másodperc alatt futott fel a 86. emeleti alsó kilátó-szintig vezető 1575 lépcsőn. Képeinken: balra a rajt, jobbra pedig a diadalmas, bár elég kifulladt győztes látható. Társasutazással az alkoholizmus ellen Thomas Coock lelkes próká­tora volt az antialkoholizmus- nak a múlt század első felé­ben Angliában. Felvilágosító kőrútokat szervezett, szónokolt, képes folyóiratot adott ki az if­júságnak, amelyben az alkohol megvetésére agitált, és több ezer mérföldet járt be, csak­nem mindig gyalogosan . . . Egyszer aztán felötlött ben­ne, hogy az absztinensgyűlése- ken sokkal több hallgató le­hetne, ha megfelelő közlekedé­si lehetőséget találnának. A vasúttársaság veszteséges volt még akkoriban, mert a drága tarifa miatt inkább az olcsóbb, de lassúbb postakocsival utaz­tak. Olyan különvonatot kelle­ne bérelni, amelyen sokan és olcsón utazhatnak! Jól járna a vasúttársaság, és a gyűléseken is többen lennének, ha kényei mesen és gyorsabban közelít­hetnék meg a színhelyet. Tho­mas Coock nem sokáig töpren­gett ezen, megkötötte a szerző­dést az első vasúti társasuta­zásra, amely világszerte párat­lan esemény volt. Óriási érdek­lődés kísérte o vállalkozását. Az alkoholellenesek címerek­kel, lobogókkal, zeneszóval vo­nultak fel a gyűlésekre, az egész város a pályaudvarokon volt ilyenkor, az üzleteket, az iskolákat bezárták, az embe­rek ünneplő ruhában hallgatták a polgármester üdvözletét, el­ismerését Thomas Coocknak. Meglepő és rendkívül hatásos propagandának bizonyult az akció az alkoholizmus elleni küzdelemben. Thomas Coock otthagyta fa­lusi esztergólyosműhelyét, és családjával Leicesterbe költö­zött, utazásokat szervezni! A fiataloknak vidám, szórakoztató kirándulásokat ajánlott, és 1845-ben kigördült az első tár­sasutazás különvonata a város pályaudvaráról. Kézikönyvet adott az utasoknak, amelyben leírta, mit látnak majd. Ez volt az első bedekker és Thomas Coock az első útimarsall. Nem győzte tovább egyedül ezt a munkát, irodát nyitott, és nagy­szabású terveket szőtt a híressé vált utazásokhoz, már Anglia határain túl is. Skóciába vá­gyott, de barátai óva intették a veszedelmes kalandtól, egy an­gol sem keresné fel ezt az is­tentől elhagyott vidéket, még Thomas Coockkal sem. Ö pe­dig stílusosan válaszolt. Gyalo­gosan indult útnak fiával, majd postakocsin, lovon, hajón, fá­rasztó utakon érkezett meg Glasgow-ba, aztán Edinburgh­ba. Hosszú alkudozások során talált itt partnereket, vállalko­zókat o társasutazásokhoz. Amikor megérkezett az első angol társaság, üdvlövéseket adtak le Skócia fővárosában. Ezután már London jelentke­zett Thomas Coocknál, és nagy­városok versengtek a leicesteri iroda kegyeiért. 1856-ban há­romszáz utasával a kontinensre lépett a Coock család. Ant­werpen, Brüsszel, a Waterlooi csatatér, Köln, Heidelberg, Strassbourg, Párizs volt az út­vonaluk. Meghódították Sváj­cot is, ahová már ezerszemé­lyes csoportot vezetett, kitalál­ta a szállodaszelvényeket, tolmácsokat fogadott, és min­den tapasztalatot feljegyzett úti­könyvei számára. Leicester után Londonban nyitotta meg rendkívül népsze­rű utazási irodáját. Zarándokút mohamedánoknak Mekkába, keresztényeknek Jeruzsálembe, amerikaiak európai vezetése, Nílus-parti kirándulások szere­peltek programjában. Vonzot­ták a különleges akciók is, 1870-ben segített a párizsiak­nak, amikor a közeledő néme­tek elől menekültek. Idegene­ket vitt az egyiptomi kormány megbízásából a Nílushoz, ő szervezte ugyancsak Egyiptom földjére Gordon tábornok csa­patainak és áruinak elszállítá­sát vasúton, hajókon. Intézménye a világ legna­gyobb utazási irodájává vált, tárgyalásokat folytatott arról, hogy az egész földgömböt be­hálózó, saját ügynökeivel kép­viselt vállalatot hoz létre, de nyolcvannégy éves korában be­következett halála miatt neki ez már nem sikerült. Követte őt fia és segítőtársa is nemsoká­ra, a család eqyetlen tagja sem tevékenykedhetett sokáig az új, Thomas Coock által ala­pított üzletágban. Neve azon­ban fennmaradt, idegen cégek használták fel az utazási irodák felvirágoztatására. Az abszti- nensgyűlésekből másfél évszá­zad alatt világjelenséggé nőtt népvándorlás lett. Erdősi Mária Pályázat szakács szakmunkás­képzéssel egybekötött tiszthelyettes iskolai jelentkezésre A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel az álta­lános iskolák 8. osztályos fiú­tanulóit, akik: — vonzódnak a katonai hi­vatás, az élelmezési tiszthelyet­tesi pálya iránt; — szüleikkel (törvényes kép­viselőjükkel) egyetemben erköl­csi és anyagi kötelezettséget vállalnak arra, hogy tanulmá­nyaik befejezése után a Ma­gyar Néphadsereg tiszthelyet­teseiként teljesítenek szolgála­tot. Az iskola Budapesten műkö­dik és 4 éves időtartamú. A felvételi követelményeknek megfelelt tanulók — szülői (gyámhatósági) egyetértés és a szerződés megkötése után — az iskola növendékeiként, a negyedik évtől tiszthelyettes is­kolai hallgatóiként folytatják tanulmányaikat. A képzés időtartama alatt a növendékek szakács szakmun­kásképzésben és ezzel párhu­zamosan élelmezési szakos tiszthelyettes képzésben része­sülnek. A negyedik év végén tesznek szakmunkás, illetve tiszthelyettesi kibocsátó vizsgát, majd azt követően kezdik meg csapatszolgálatukat. A képzés során a tanulók térítésmentesen hivatásos gépjárművezetői jo­gosítványt is szerezhetnek. Az iskolán a növendékek tel­jes és ingyenes ellátásban (kol­légiumi elhelyezés, étkezés, ru­házat, tanszer, kulturális és sporteszközök), továbbá a ta­nulmányi eredménytől függően ösztöndíjban, a 4. évben tiszt- helyettes iskolai hallgatói illet­ményben részesülnek. 1. A jelentkezés feltételei: — magyar állampolgárság, — hivatásos katonai szolgá­latra való egészségi alkal­masság, — az előírt tantárgyakból (magyar, történelem, számtan és kémia) legalább jó (4) ta­nulmányi eredmény, — szerződésben rögzítettek vállalása. Azonos feltételek esetén a felvételnél előnyben részesül­nek : — a többgyermekes fizikai dolgozók gyermekei, — az egyedülálló szülő ál­tal eltartottak, — az állami gondozottak, — a fegyveres erők távoli helyőrségeiben szolgálatot tel­jesítő hivatásos állományúak gyermekei, — azok a tehetséges fiata­lok, akiknek továbbtanulását a családi és szociális körülmé­nyek egyébként nehezen ten­nék lehetővé. 2. A jelentkezési feltételek­nek megfelelt pályázók „Je­lentkezési lap"-ot töltenek ki, melyet a megyei hadkiegészí­tési és területvédelmi (Buda­pesten a Fővárosi Hadkiegé­szítő) parancsnokságtól, illetve az általános iskola igazgatójá­tól szerezhetnek. A jelentkezési laphoz mellé­kelni kell: — saját kezűleg írt önélet­rajzot, — 2. számú statisztikai la­pot, — TBC gondozóintézet által kiadott, 3 hónapnál nem ré­gebbi mellkas röntgenernyő fényképet vagy igazolást. A jelentkezés nem zárja ki más közép- vagy szakmunkás- képző iskolába történő egyide­jű jelentkezés lehetőségét. A néphadsereg szakmunkásképző iskolájába történő jelentkezést az általános iskolában rendsze­resített továbbtanulási nyom­tatványra nem kell rávezetni. 3. A pályázók április hónap­ban felvételi vizsgán vesznek részt, ahol felmérik a katonai pályára és a választott szak­mára való alkalmasságukat. A felvételi bizottság dönté­séről a pályázókat (szüleiket, gondviselőiket) az iskola igaz­gatója május 31-ig írásban ér­tesíti. Pályázati határidő: február 20. Honvédelmi Minisztérium

Next

/
Oldalképek
Tartalom