Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)

1982-01-23 / 22. szám

A kosárfonó

Laskagomba

Borotáról

Bács-Kiskun megye déli részén a borotai termelőszövetkezett 1977 óta foglalkozik nagyüzemi módon laskagomba termesztéssel. Évente nyolcszáz mázsa ízletes, húsos, fodroslevelű laskagombát termesztenek. Táptalajként mezőgazdasági hulladékanyagakat, kukoricaszárat és csutkát , szalma- töreket használnak. A Zöldség- termszetési Kutató Intézettel kialakított együttműködés alapján itt próbálják ki nagyüzemi 'módon az új fajtákat és az új termesztési eljárásokat.

Rendőr ifjúgárdisták

— Tudja, azt hittem, én is megyek a bátyám után . . . Akkoriban - persze csak a rokonságban — böllérked- tem, aztán egy ilyen disznóvágáskor az udvaron megfáztam, lábon kihordtam egy mellhártyát, lefogytam húsz kilót, na, mondom, most véged van Kabát Jancsi! De szerencsére azért meghalni sem könnyű . . .

Az L-alakú épület hátsó részében lakik a kosárfonómester és felesége, az előbbi szárnyon pedig asszonylánya, Marika, a harmadik lakásban az unoka, szintén asszony már. Egy népes munkáscsalád a Somogyi Béla utcában. De ide kell számítanom még — elnézést — egy gyönyörű farkaskutyát is, aki ugyan e jelzőt nem érdemli, mert — gondolom — sintérnek gyanítva, kegyetlenül ordított rám, és meg sem békült velem egész idő alatt.

— Szóval, a fiatalkori megfázásnak következménye lett, bánt az asztma, az orvosok megvizsgáltak, azt íjjondják, ötven százalékos a belégzé- sem, úgy érzem néha, hogy megritkul körülöttem a levegő, aztán csak kapkodok . . .

A hetvenhét éves mester spárgával átkötött újságpapírcsomagot bontogat a konyhaasztalnál, a kreden- cen öreg vekkeróra jelzi a soha meg nem álló időt, a zománcos sparheltben dübörögve lángol a tűz. Nézem az összetekeredett, szunyókáló macskát, olyan csíkos, mint egy tigriskölyök.

I

Ha jól belegondolok, kosárfonóval eddig még nem hozott össze a sors. Tényleg: hogyan választ valaki ilyen szakmát?- De ne ám azt mondja, Jani bátyám, hogy „meglátta, megszerette”, meg hogy „gyerekkori álma volt a kosárfonás . .mert ilyesmit már írtam.

— Eszi rosseb. Jól megfizették! Pályamunkás voltam, amikor olvasom az újságban, hogy a kosárgyár heti hatvan koronás fizetéssel fölvesz tanulókat. A MÁV-nál akkor harminc koronát kerestem csak. Fölvettek. Tudja, hol volt a kosárgyár? Nem? Hát a Várady Antal utca, meg a Rákóczi út sarkán, ahol az a gömbölyített sarkú szürke bérház áll. Czillinger Pál volt a tulajdonos, egyébként földmérnök volt, úgy is szólítottuk, hogy „mérnök úr”. A gyárvezető mestert Bibik Istvánnak hívták, később önállósította magát és nála dolgoztam, mint első segéd!

— Az mit jelentett?

— Jól értettem a szakmát, meg is fizetett tisztességesen. A kényesebb munkákat rám bízta. Egyszer a feleségem hozza be az ebédet, azt mondja neki a Bibik István: „Asszonyom, maga nyugodtan alhat, a férjének nálam mindig lesz munkája”. Ez a

I harmincas évek elején volt, a nagy elbocsájtások, meg munkanélküliség idején.

Megbámult fényképet mutat, középen a kosárgyáros özvegye, aztán a segédek, köztük Kabát János is, fölgyűrt ingujjban.

rényt, székeket, karosszékeket, asztalt, heverőszerű fekhelyet, mindent. Gyönyörű munka volt. Sem előtte, sem azóta nem láttam olyant.

A kosárfonó mester alacsony férfi, fölösleges kiló semmi rajta, rövid ősz haj, kicsit gyér és világoskék szem. Azt mondják, a piciny gyerekeknek és az öreg embereknek van ilyen áttetszőén kék szemük, összerakosgatja a képeket, keresi a spárgát, amivel a csomagot összeköti.

— Van még kosárfonó Pécsett?

— Nincs. Akik a vásáron árulnak, azok már csak kereskedők. Az már nem igazi munka. Mi valamikor bejártuk a megyét vesszőért, sokszor mi magunk vágtuk le a feleségemmel, hazahordtuk, aztán előkészítettük.

A konyhaablakon át kilátni az udvarra, van egy kis építmény téglából. Alatta fölfordított bányacsille áll, abba rakták nyalábonként oz ősszel levágott vesszőt (lombhullás utáni), alátüzeltek.

— Három óra hosszat erős láng fölött, lobogó vízben főztük és utána héjaztuk. Az úgynevezett amerikai vessző a legjobb kosárfonásra. Puha, hajlékony és szép aranysárga.

A hetvenes évek közepén beadta az ipart. Aztán működési engedélyt váltott, ez bizonyos kedvezményekkel jár.

— Elég sokan járnak még ide, múltkor is itt volt egy nagysága, valami fonott bútort vásárolt, mondta, nézzem meg, kicsit hibás, meg tudom-e csinálni.

Hátrafordul a feleségéhez:

— Hoznád csak be azt a kis széket.. .

Fonott karosszék, egészen kicsi, gyerekméretű.

— Van ennek párja is. A két dédunokámnak csináltam. Ez az utolsó munkám. A legutolsó.

Rab Ferenc

Romantikus és közösségi felelősségérzet

— Szép ember volt ám ez! - mondja a felesége, és eltűnődve vizsgálja a régi fotót.

Egy másik felvétel a kosárkollekciót mutatja be. A megrendelők ebből választották ki a különböző rendeltetésű fonott árut. Az utazókosár valamikor divat volt, olcsósága miatt inkább a nép körében, a drága, - bőrből készült - bőröndöket csak a jobb módúak használták. Szenes-kosarakat a bánya rendelt meg a tüzifa-nagykereskedő. A „M. Kir. Posta” irattartó-kosarakat készíttetett, - a Zsol- nay-gyár részére edényhordó kosarakat gyártottak, a Litt- ke-pezsgőt szintén kosárban szállították ki a boltokba. Speciális kosárkák készültek a szobakutyák részére. Aztán a „krencli”! Nyári iskolaszünetben kifutónak elszegődve a fűszereshez —, esetenként a híres Meinl-féle csemegeboltba — krenclibe raktam a havi rendelést, kávét, kakaót, cukrot, lisztet, szardíniát, gyufát, tojást, borokat, likőröket, aztán az előcsomagtartós biciklivel elhajtottam a megadott címekre. Kabát János is font lapos, nagy, kerek kosarakat, amelyek csak falun voltak ismeretesek. Nagyanyám, meg a többi öregasszony a szentelni való húsvéti sonkát, kolbászt, kalácsot és üveg bort ilyen „pa- szit"-kosárban vitte a fején a templomba meg vissza.- Kerti bútorokat csinált-e?

— De még milyen szépeket I

— Ez is abból való, ez a legkedvencebb ülőhelyem — mondja a mama, aki ott ül a sparhelt mellett, masszív, hagymabarnára érett fonott székben.- Tudja, volt nekem egy mesterem, a Székely Pista, annak idején Bécsből hozott asszonyt magának, de előbb egy egész szobaberendezést font meg vesszőből. Szekmindkét fiút jól ismeri, hiszen az Asztalos János kollégiumban nevelő.- Egy nevelő számára öröm látni, milyen emberi tartást adott nekik, hogy ifjúgárdistók. Ferinek nagy tekintélye van a kollégistatársai előtt és Zoli is sokat komolyodott az utóbbi két hónapban. A mi kollégiumunkban figyelemmel kísérjük és értékeljük az ifjúgárdisták tevékenységét, intézetünk valóságos bázisa a honvédelmi nevelés ilyen formájának. Tapasztalataink szerint azonban sok iskolában még nincs elég rangja az ifjúgárdának. A honvédelmi nevelésért felelős tanárok többsége csak általában foglalkozik ezzel, a részfeladatokra, így az ifjú gárdára, nincs figyelmük. A KISZ-szervezetek sem ismerik el igazán mozgalmi munkának az ifjúgárdisták tevékenységét, s nemcsak hogy nem jutalmazzák, de néha egyenesen úgy állítják be, mintha ezek a gyerekek kivonnák magukat a mozgalmi munkából.

Több elismerést!

— Furcsa és igazságtalan szemlélet ez - folytatja Nagy László főhadnagy. — Sokszor és sokan vádolják azzal a fiatalokat, hogy nem elég aktívak, tettrekészek. Hogy ez mennyire nem igaz, azt éppen az ifjúgárdistáink bizonyítják, akik minden területen az átlagnál többet vállalnak, többet tesznek, noha ma még nem is kapják meg érte a méltó elismerést. Ehhez talán még az is kevés, hogy például mi, a rendőrség igyekszünk minden arra érdemes gárdistát megjutalmazni. A honvédelmi nevelés fontos feladat, előrébb kell lépnünk benne, akkor pedig mindenkinek segíteni kell ezt a munkát, pedagógusoknak és KISZ-szervezeteknek egyaránt.

D. I.

„Gárda" — ez a megjelölés mindig is a többi közül kiemelkedő, kitüntetett, a legjobbak élcsapatát jelentette. S bár az idők folyamán értelmezése kitágult és az élet nagyon sok területén használják nyílt, vagy burkolt minősítésként. A „gárda” szó eredetileg mégis katonailag szervezett valamiféle harci egységre vonatkozik. Elég csak Napóleon híres gárdájára utalni; vagy azokra a szovjet katonai egységekre, amelyek a Nagy Honvédő Háborúban nyerték el ezt a kitüntető címet: gárdaezred, gárdahadosztály . . .

Elkötelezetten

Nos, a magyar KISZ-es ifjúgárdistákra akár eredeti, akár átvitt értelemben igaz a megjelölés. Az ifjú gárda szervezeti felépítésében (főként egyes egységrészek elnevezésében) a katonás rendet követi, s alapvető célja az ifjúság honvédelmi nevelése. Az élcsapat jelleghez mért és az egyes ifjúgárdistákkal szemben támasztott követelmények azonban ennél a célnál is átfogóbbak: politikailag tudatosan elkötelezett, fegyelmezett, példamutató magatartás munkában, tanulásban, mozgalmi életben, sőt, a magánéletben és a szórakozásban is. Ugyanakkor az ifjúgárdisták a szakegységekben nemcsak a szűkebben vett honvédelmi feladatokkal, tevékenységgel ismerkednek, hanem a többségük a határőrizettel, polgári védelemmel, munkásőrséggel, tűzoltással, valamint köz- biztonsági, közlekedési és vízirendészettel a KISZ megyei bizottsága és a fegyveres erők, szervek, testületek parancsnokságai irányításával.

Baranyában mintegy 1300 ifjúgárdista van különböző szakegységekben: dolgozó fiatalok és diákok, s közülük az utóbbiak vannak túlsúlyban. Aligha kell külön bizonyítani, hogy a tizenévesek - legalábbis a kezdetben — a romantikát keresik, s ez ragadja őket magukkal az ifjú gárda különböző szakegységeiben. A közbiztonsági és közlekedésrendészeti szakegységekben is, bár ez egy kívülálló számára első hallásra kissé furcsa.

— A közbiztonsági, közlekedésrendészeti ifjú gárda szakegységek létszáma szépen felfejlődött az utóbbi másfél-két évben, kialakult a megfelelő parancsnoki, oktatói d<ar és az irányítás — meséli Nagy László rendőrfőhadnagy, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztálya rendészeti főelőadója, a megyei ifjú gárda parancsnokság tagja. — 1981 szeptemberében egy közbiztonsági, közlekedésrendészeti ifjú gárda század alakulhatott Pécsett, mintegy 120 fiatallal. Leányszakaszunk is van már. Az 1980/81-es év a képzés időszaka volt és a fiataljaink gya6. HÉTVÉGE

korlati feladatként különböző rendezvények biztosításában vettek részt, mint például különösen szépen, sikeresen a legutóbbi bányásznapon. Az ifjúsági rendezvényeket, leszámítva ifjúgárdistáink 1980-ban például 142 esetben összesen 860 óra szolgálatot teljesítettek rendezvények biztosításával.

— Milyen képzést kapnak és milyen feladatokat milyen jogosítványokkal látnak el a rendőr ifjúgárdisták?

— Rendszeresen kapnak politikai tájékoztatókat, meg kell ismerkedniük azokkal a jogszabályokkal, amelyek a rendőri, s főként az önkéntes rendőri tevékenységet behatárolják, önvédelmet, terepismeretet tanulnak. Ami a feladataikat illeti, mindenekelőtt le kell szögezni azt, hogy a rendőri feladatokat maga a rendőrség is el tudja látni. A társadalom és ezen belül a fiatalok bizonyos mértékű bevonása ebbe a munkába elsősorban a közösségi felelősségérzet erősítését szolgálja. A rendőr ifjúgárdistákat a rendezvények biztosításánál foglalkoztatjuk. A képzés gyakorlati feladatai során azonban alkalmuk lesz rendőrrel közösen szolgálatot teljesíteni, s ilyenkor ők is intézkedhetnek, igazoltathatnak, gépkocsit állíthatnak meg és ellenőrizhetnek, mint az önkéntes rendőrök. A különbség az, hogy mindezt önmagukban, egyedül nem tehetik meg.

Az ifjúgárdisták sok áldozatot vállalnak, sok szabad időről mondanak le azért, hogy a képzésben részt vehessenek, és a feladataikat teljesítsék. S mindezért még nem mindig és mindenhol kapják meg a megértést, tiszteletet, elismerést korosztályuk tagjaitól,' diáktársaiktól, de gyakran még az iskolájukban és a KlSZ-szervezetük- ben sem. Mégis, miért csinálják?

Czett Ferenc, a pécsi közbiztonsági és közlekedésrendészeti ifjú gárda század parancsnoka. Harmadik osztályos a Radnóti Miklós Szakközépiskolában és kollégista az Asztalos János kollégiumban, s tagja egyébként az ottani diáktanácsnak is.

— Az osztálytársaim nemigen értik mge, hogy mi örömet lelek az ifjúgárdisták életében. Számomra nagyon is érdekesek a kiképzések, versenyek, kirándulások, még a rendezvények biztosítása is, mert az ember érzi a felelősséget és a bizalmat. Szeretnék katonai, vagy rendőri pályára kerülni — mondja. Kollégista és iskolatársa, a bólyi Mirkó Zoli, még elsős, csak alig két hónapja ifjúgárdista. Tulajdonképpen az első benyomásairól mesélhet:

A pécsi bázis

— Engem Feri biztatott, hogy legyek ifjúgárdista, s őt régebb óta ismerem. Amit eddig tapasztaltam, túrákon, kiképzésen, az nagyon tetszik.

Nyéki László, a Pécs városi Ifjú Gárda Parancsnokság tagja, tanár, önkéntes rendőr,