Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-18 / 17. szám
Kalendárium hDn KRÓNIKA hDIl krónika! 1982. JANUAR 18. HÉTFŐ PIROSKA NAPJA Az év 3. hete A Nap kél 7.26 — nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 1.10 - nyugszik 11.57 órakor. Január 18., hétfő: 130 évvel ezelőtt, 1850. január 18-án született Szarvason Chován Kálmán zongorapedagógus és zeneszerző, zeneakadémiai tanár. 1876- tól 1889-ig a bécsi Horák- féle zongorqiskola tanóra, majd igazgatója volt. Sűrűn megjelenő műveivel a nemzetközi zenei élet komoly tényezője volt. 76 éves korában, 1928-ban hunyt el Budapesten. Január 19., kedd: 1975- ben a közgazdasági Nobel- díjjal jutalmazták az 1912- ben, ezen a napon született szovjet matematikust és közgazdászt, Leonyid Kan- torovicsot. Számos tudományos intézet, közöttük a Magyar Tudományos Akadémiának is tiszteletbeli tagja volt. A közgazdaság- tudományban új fejezetet nyitott 1939-ben megjelentetett „A termelés szervezésének és tervezésének matematikai módszere" című tanulmánya. Január 20., szerda: Száz évvel ezelőtt, 1882. január 20-ón született Budapesten és 59 éves korában Hunyt el a libériái Monroviában Fuszek Rudolf orvos, a trópusi betegségek nemzetközileg elismert szakértője. Dél-Amerikában mint hajóorvos működött, az afrikai Kamerunban a vasúti építkezéseknél kitört járványt fékezte meg, 1911-ben. Monroviában 1931-től haláláig egészségügyi miniszter volt. Január 21., csütörtök: öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 77 éves korában Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas kóruskarnagy, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, zeneszerző. 1924-ben nyerte el Kodály Zoltánnál diplomáját. 1942- től tanított a budapesti Zeneművészeti Főiskolán. Több népdalfeldolgozás! kantáta, tömegdal és gyermekkórusmű szerzője. Január 22., péntek: 130 évvel ezelőtt született Szegeden és 87 éves korában, 1939-ben hunyt el Budapesten Csonka János neves gépészmérnök, feltaláló, a magyar motor- és gépjárműgyártás megindítója. 25 éves volt, amikor elkészítette az első magyar gázmotort. Bánki Donáttal közös találmányuk a nevüket viselő benzinmotor. A világon elsőként szabadalmaztatták — 1893-ban — a benzinporlasztót, a karburátort. Január 23., szombat: 1907. január 23-án született és 1974-ben hunyt el Domanovszky Endre Kossuth-díjas festőművész, kiváló művész. Glatz Oszkár növendéke volt, 1929-ben már első bemutatkozásával sikert aratott. 1956-tól a Képzőművészeti Főiskola igazgatója volt. Január 24., vasárnap: 145 évvel ezelőtt született és 49 éves korában hunyt el Vaszilij Bogdanov neves orosz költő. A parasztsággal, a városi szegényekkel rokonszenvező, hol ingerült, hol pedig érzelmes hangú versek mellett előszeretettel írt szatírákat is. Ő a szerzője a később Ol- hin átdolgozásában népdallá vált Dubinuskának, amely Magyarországon a felszabadulást követően Bunkócska címen vált közismertté. O Hal az atomerőmű hűtővizében. Halastavak létesítését tervezik Dunaszentgyörgy térségében a leendő Paksi Atomerőmű hűtővizének hasznosítására — amint arról már korábban beszámoltunk. A környezetre ártalmatlan, jelentős mennyiségű hűtővíz melegebb lesz, mint a Duna átlagos nyolc Celsius fok plusz hőmérséklete. A hűtővíz halászati hasznosításának tanulmánytervét elkészítette a Szekszárd- Paksi Vízitársulat. A tanulmány- tervet felülbírálták az illetékes hatóságok, szervek, köztük a Tolna megyei Tanács képviselői, szakértői, s az észrevételek szerinti módosításokra, pótlásokra az idei január 31-ig tűztek ki határidőt. Itt a farsangi szezon! O Dalszínház címmel, neves magyar operaénekesek — Mol- dován Stefánia, Pitti Katalin, Leblanc Győző és Bende Zsolt — lépnek fel a faddi művelődési házban ma, hétfőn este 7 órakor. A műsor második részében Gyurkovics Zsuzsái, Já- szai-díjas, Edit Piaf sanzonokat és viliághírű musicalokat ad elő. A dalos műsort Csenged Judit vezeti. O A Pécsi Balett Dombóvá- rott. Január 18-án, hétfőn este a dombóvári Művelődési Központban vendégszerepei a Pécsi Balett. Eck Imre koreográfiájával az Otelló című táncjátékot mutatják be. A címszerepet Lovas Pál, Desdemona szerepét Paronai Magdolna, Jógáét Hetényi János táncolja. MaiRádiőposta Pécsváradon, a körzeti művelődési központban az elmúlt szombaton este megrendezett nagy sikerű svábbállal megkezdődött Baranyában is a farsang korszaka. „Húshagyó keddig” egymást követik majd hétvégeken a különböző farsangi bálok, ami nemcsak a fiatalok és idősebbek szórakozásában nyújt kellemes időtöltést, de némi bevételt is jelent majd a mostoha költségvetésű kultúrházaknak. * A Tolna megyei Völgységre és a Bgranya megyei szomszédos nemzetiség lakta községekre is kiterjedő bátyus svábbált rendeztek szombaton estétől vasárnap hajnalig Bonyhádon. A városi művelődési központ összes helyiségében tartott hagyományos mulatságra már előre megvették a jegyeket, s mintegy félezren vigadtak és táncoltak vasárnap hajnalig a művelődési központ Schmalcz Péter által irányított 16 tagú fúvószenekara, és a Völgység nevet felvett öttagú, Heim Péter által vezetett sramlizenekor muzsikájára. A hagyományos bál műsorában — amint azt Paksi András művelődési központ igazgatótól megtudtuk - Bonyhádról és környékéről tizennyolc féle német nemzetiségi tájjellegű népviseletet is bemutattak. Először szerepelt nyilvánosan ilyen nagy közönség előtt a negyven tagú új, német nemzetiségi kórus, Heim Péter vezényletéSvábbál' Pécsváradon és Bonyhádon Klumpa volt a főnyeremény A pécsváradi svábbálon felvonulnak a párok a hangulatos nyitó tánchoz Fotó: Läufer László vei. Nem maradt el az éjféli tombola sem, amelynek főnyereményeként klumpát sorsoltak ki. A nagy érdeklődésre tekintettel — sokan már nem kaptak jegyet — február 13-án, szombaton megismétlik a svábbált a bonyhádi művelődési központban. (B. L.)----------------------- v ------------------------------------------------------------M egérkeztek a fenyőrigók Kis dolgok, kis történések a hétköznapok kicsi eseményei húzódnak meg többnyire azokban a levelekben, melyeket a rádió pécsi stúdiója levelezési rovatának címeztek a hallgatók, és melyekre ma 17 órától egyenes adásban válaszolnak a rádió munkatársai. Ám akadnak mélyebb élethelyzeteket tartalmazó levelek is, ezeket riportszerű feldolgozásban hallhatják majd. A zenés másfél óra fő témája ezúttal a gyermekek állami gondozásba vétele. E témában szakemberek segítenek a szerkesztő műsorvezetőnek, Müller Istvánnak. A műsor telefonon is hívható 17.00 órától 18.30-ig a 10-424- es számon. O Földrészek párbeszéde. A Magyar Nemzet 1982. január 15. számában a világgazdaság legfontosabb kérdéseiről mellékletet jelentetett meg, az ENSZ szervezeteinek közreműködésével. A nemzetközi szerkesztő bizottság nagy érdeklődésre számot tartó négyoldalas összeállítása az új gazdasági világrend megismerésében segít eligazodni. Fenyőrigók tűntek fel az elmúlt hét végén Szekszárd belvárosának parkjaiban. A mesz- szi északról és a Kárpátokból a sarkvidéki fagyhullámban délre vonult, barnás színű, a feketerigónál is nagyobb vadmadarak a szekszárdi dombvidék erdőiben, köztük Szálkán tartózkodnak napok óta. Az erdőkben a fák és cserjék bogyóit, s a gyommagvakat csi---------------------- * -------------------p egetik. A növényeket betakaró hó és zúzmara, s a hideg azonban a védettebb városba kényszerítette a vadmadarakat, s a fenyőrigók csapatai az elmúlt vasárnap is a megyei művelődési központ előtti őspark fáin tanyáztak egyebek közt, valamint a megyei tanácsháza melletti celtiszfák fekete bogyótermését eszegették. O Marat halála. Nagy sikerrel játssza a Kaposvári Csiky Gergely Színház De Sade—Peter Weiss Marat halála című drámáját, immár december eleje óta. A darabot ezen a héten kedden Dunaújvárosban, szerdán délután és este Szekszár- don, később Székesfehérvárott és Gödöllőn is előadják. Betörés után a fodrászhoz, frissen mosott hajjal a fogdába Csütörtökön pakoltak, pántokén lebuktak-05-07 Csendes hétvége volt Dél-Dunán- túlon. A megyék rendőrségi, mentő és tűzoltó ügyeletéről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy szombaton és vasárnap nem történt rendkívüli esemény. A mentőknek azonban volt dolguk, nagyon sok kéz- és lábtörést szenvedett embert, elsősorban idősebbeket szállítottak kórházba. Vidám este volt. sőt: egymást követő esték. Volt dohány, volt pia, persze ragadtak a haverok is, hol a Bölénybikában, hol más kocsmákban. Jenő azonban nem fért a bőrébe, fogyott a pénze is; megérlelték a „balhét": eldugott kis bolt a Nagyhídi utcában . .. Január 8-án, csütörtökön este lefeszítették a zárat, felpakolták a cuccot: cső. kóládé, kolbász, kávé, cigaretta. ami készpénz volt, és persze ital. Alig múlt fél 10, már végeztek. * Péntek, déli órák, Pécs városi Rendőrkapitányság, bűnüldö. zési alosztály. Varga Jenő és Szabó László szeme véreres, még mindig részegek. (Varga: pécsi lakos, 34 éves, elvált, a gyermektartási díjat nem fizeti, büntetett előéletű, munkahelye nincsen: Szabó: pécsi, 28 éves, elvált, gyermektartási díj fizetésének elmulasztása miatt 8 hónapot ült börtönben, 1979 júliusában szabadult.) Varga: — Megmondom úgy, ahogy volt. Én mea akartam bukni, azért csináltam ezt a balhét. Tudtam, hogy elkapnak, de meg akartam bukni. Nemsokára sza. badul a bátyám, azt üzente, kinyír . .. Szilveszterkor felkötöttem már a ruhaszárító kötelet, 'hogy öngyilkos leszek. A Lacival együtt.,. Még most is ott lóg a kötél, tessék kimenni, ha nem hiszi! A feleségem egy szemét, nem fizetek neki gyerek, tartást, nem én... — Miért nem kért az édesanyjától pénzt, talán segített volna? — Megmondtam a mutternek is őszintén: én nem akarokkér- ni. Mert az szégyen! Varga is. Szabó is tudják, mi jár nekik. A betörés után reggel — újabb pár üveg Hubertus gyors elpusztítását követően — elindultak a „megtisztuló” körútra. Először persze visszamentek a Bölénybe egy jó kis forralt borra, azután a tisztasági fürdő következett, majd a Rózsa cukrászda, a Napsugár, on. nan fodrászhoz, majd a Pálma. Otthon már azzal fogadta Szabót a nagyanyja: itt voltak a rendőrök, elvitték a kávét.. . Később persze Vargát és Szabót is. Frissen mosott hajjal. Hétfő, kapitányság. Szabó ke. zén égetett sebhelyek. — A kocsmában ... Az egyik elkezdte, kellett nekem is csinálni, mert akkor mindjárt rámfogják: gyáva vagyok. Elnyomtam a kezemen egy-két csikket ... — Nem akart kiszállni a balhéból? — Otthagyott az élettársam december 23-án. Reggel elmentem dolgozni, azt mondta, siess haza husikám, főzök valamit ebédre. De közben meglépett ... Azóta vagyok én ebben a társaságban. Nem értem ezt a kávét sem ... Sohasem ittam! — Mennyi büntetésre számít? — Egy év, másfél év .. .? Tartja a kezét a bilincseléshez. Mindkettőjüket betöréses lopás alapos gyanúja miatt elő. zetes letartóztatásba helyezte a rendőrség. Alig tartott tizenkét óránál tovább a nyomozás. Mészáros Attila Mecseki Tanbánya felvételre keres 0 föld alatti mozdonyvezetőt 0 aknaszállítót 0 külszíni segédmunkást • O targoncavezetőt 0 fürdőkezelőt JELENTKEZNI LEHET: MECSEKI TANBÁNYA, KOMLÓ, ANNA-AKNA, MUNKAÜGY. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 8-tól 17 óráig a 15-000 telefonszámon, ügyeletes újságíró: DÜCSŐ CSILLA Az automata telefonrögzítő . 16-tál 17 óráig hívható a 10-053 számon. Szerkesztőségi hírügyeletes: NAGY ISTVÁN 17-től 19 óráig, a 10-053 telefonon. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 6 614 Trabant Limousine (Győr) 5 587 Trabant Limousine (Debr.) 3“355 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 6 703 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 273 Trabant Lim. Spec. (Győr) 6 179 Trabant Lim. Hycomat 11 879 Trabant Combi (Budapest) 2 976 Trabant Combi (Győr) 2 927 Wartburg Limousine (Bp.) 6 637 Wartburg Limousine (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Bp.) 7 335 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolótetős 1 214 Wartburg Limousine tolótetős 966 Wartburg Tourist (Budapest) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) 1 591 Skoda 105 S (Budapest) 4 995 Skoda 105 S (Győr) 4 140 Skoda 105 S (Debrecen) 3 876 Skoda 120 L (Budapest) 6 120 Skoda 120 L (Debrecen) 3 426 Skoda 120 L (Győr) 4 410 Polski FIAT 1500 2 581 Polski FIAT 126 (Budapest) 11 487 Polski FIAT 126 (Győr) 3 941 Polski FIAT 126 (Debrecen) 1 074 Zaporozsec 32 991 Lada 1200 (Budapest) 14143 Lada 1200 (Debrecen) 9 441 Lada 1200 (Győr) 1 584 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) 1 552 Lada 1300 (Budapest) 6 498 Lada 1300 (Debrecen) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 252 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 876 Lada 1600 (Budapest) 2 603 Lada 1600 (Debrecen) 1 161 Dacia (Budapest) 4 755 Dacia (Debrecen) 4 129 Moszkvics 2140 11 192 HÉTFŐ: SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Óz, a nagy varázsló (du. f3 órakor). A balek (este 7 órakor) (Az előadás megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott!) Szendrő-bérret. Kamaraszínház a MÉV Ságvári Művelődési Házban: Hetedik pararv csolat: ,,Ne lopj — annyit!’* (este 7 órakor) Sarkadi-bérlet. HANGVERSENY Komló, Ifjúsági Ház: Felnőtt bérlet II. hangversenye. Bódás Péter zongoraestje (19 órakor). MOZI Petőfi: Csillagok háborúja (5, hn8). Kossuth: Csillagok háborúja (10, f6). Vágtató huszárosztag (2). Világvége közös ágyunkban (8). Park: Kettévált mennyezet (4, 6, 8). Gasztromozi: A Pannónia Szálló nagytermében: Száll a kakukk fészkére (7). Tanárképző: Ahogy a macskafalviak ... (5), Luxusbordély Párizsban (f£). Rákóczi: A holnap lovasai (5, 7). Fekete Gyémánt: Manhattan (6). Jószerencsét: Egy zseni, két haver, egy balek (4, 6). Vasas, Május 1.: Fehérlófia (f6). Mohács: Vük (6, 8). Komló, Zrínyi: A kék lagúna (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Vámmentes házasság (f5, f7). * Szigetvár: Hasonmás (6. 8). Dunaszek- cső: Severino (7). Harkány: Szele- burdi család (7). Boly: Árnyak Dubrovnik felett (7). Pécsvárad: Cserepek (7). Sásd: Vendégek Vadnyugaton (7). Sellye: Szabadlábon Velencében (7). Szentlőrinc: Zúgügyvéd zavarban (7). Villány: Lavina (7). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: ABBA (5), A macska rejtélyes halála (7). Szabad Ifjúság: Ton Ton, Hollywood megmentője (4), Mondd, hogy mindent megteszel értem (6, 8). Dallos Ida Mozi: üzenet az űrből (6). Mozimúzeum: Filmbarátok köre: Húsz nap háború nélkül (f6). Siófok: A szeleburdi család (7). Marcali: Száll a kakukk fészkére (7). Barcs: Fehérlófia (7). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.40: Hírek. 17.45: Történetek Sha- kespeare-ből — gyermekműsor. 18.00: A Skokk-fiú — gyermekműsor. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Katapult — ifjúsági műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.55: Reklám. 20.00: D. Di- mitrovski: Stojoe — dráma. 21.10: Reklám. 21.15: Kiválasztott pillanat. 21.20: Külpolitika. 22.05: Dokumentumfilm. 22.15: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: A tudomány és mi. 20.55: Reklám. 21.00: Zágrábi körkép. 21.15: Arc arc mellett — szórakoztató zene.