Dunántúli Napló, 1982. január (39. évfolyam, 1-30. szám)
1982-01-13 / 12. szám
6 Dunántúli napló 1982. január 13., szerda Barkácsolás közben: Újdonságok Bemutatunk egy szaküzletet: Heim György a saját szerkesztésű esztergapadja mellett A ezermesterkedésről, szolgáltatásokról Dr. Heim György tapasztalatai, hasznos javaslatai A hétemeletes ház alagsorában levő műhelyét a kézi gyalugép hangját követve találom meg. Régi, kiszolgált kisszek- rényt varázsol . újjá. Ingujján vastagon áll a forgács. Dr. Heim György kérésemre megmutatja szerszámait, gépeit. — Ezt a Heim-kompresszort magam tettem üzemképessé. Konstrukciós hibája volt. Azóta már lefújtam vele a kocsimat. — öniróniával mondja: — Ha már a nevemet viseli, hogy nézne ki, ha nem működne. Az állványos fúrógépen Trip- lex-embléma. — Ezt is magam készítettem egy padlókefélő motor és egy kiselejtezett kézi fúrógép mechanikai részének összeházítá- sából. Leveszi a sarokból a fólia borítást] — Ezt az esztergapa: dot rövidesen befejezem. Egyet mór csináltam, azt odaadtam egy barátomnak, Ezen a keresztszánt úgy képeztem ki, hogy a padot maróként is tudom használni és 750 milliméteres anyag megmunkálására is alkalmas. Szemre nem olyan szép, mint a gyári, de bemutatót tartva látom: megbízható, tökéletes gép és mindazt tudja, amit tervezője, készítője megálmodott. Szerszámok, fúrószárak, menetmetszők, dörzsárak, tégelyek, tubusok és mindenféle hasznosítású anyagok gondosan kint hagyva, vagy a fiókok, illetve a tv-kóvákból készített szekrénykék polcain sorakoznak. — Hol szerezte be a szerszámait? — Szinte gyerekkorom óta törzsvevő vagyok a MÉH-tele- pen, a barkácsolók aranybányájában. Kór, hogy a vállalatok a könnyebbik megoldást választják a selejtezéseknél és nem akarják belátni, hogy ami az üzemben már nem jó, az a barkácsolóknak még hasznos lehet. Néhány éve már nem kötelező megsemmisíteni a leselejtezett dolgokat, úgy kell megjelölni, hogy az üzembe ne lehessen még egyszer cserére felhasználni. Ezt sok helyütt nem festékkel, jelöléssel, hanem nagykalapácsos rá- veréssel hajtják végre. Ezzel, a „könnyebbik megoldással" sem a barkácsoló, sem a Baranya megyei Tanács ipari osztályát vezető dr. Heim György nem ért és nem is érthet egyet. — A használt szerszám és egyéb eszköz sajnos, csak nekünk, barkácsolóknak lenne igazi üzlet. Mert nem mindegy, hogy bolti áron jutunk-e nélkülözhetetlen szerszámokhoz, vagy igaz, nem új minőségben, de kilós áron, haszonvasként, tehát olcsóbban. — Mit lehet, mit lehetne tenni? — Eddig mindenütt jól hangzó kifogás volt a „nincs ró ember" szemlélet. A vállalatok ömlesztve küldték a MÉH- és a KOKÖV-telepekre az anyagot, ott meg ha tehették, azonnal berakták a vagonba. Aki akart, az turkálhatott a kupacokban, hátha megtalálja azt, amit keres, vagy olyan szerszámra bukkan, amit érdemes kilóra megvenni. Most, január 1-től adott a lehetőség, hogy a gyűjtő vállalatok és az ezer- mesterkedők is jól járjanak. A felvásárolt haszonanyagok válogatósa, tisztítása, árusításra való előkészítése, eladása megoldható lenne a MÉH, vagy a KOKÖV kebelén belül, a dolgozóikkal . . . — Hogyan? — Szabad időben és munkaidőn túl gazdasági munka- közösségként, kisszövetkezetként, vagy akár szövetkezeti szakcsoportként. A haszonban természetesen osztoznának a vállalattal. Nekik és a vállalatnak is megérné — barkácsoló társaimról nem is beszélve. Ugyanilyen megoldással a vállalatoknál kiselejtezett bútorokat, egyebeket, vagy o limlomakciók során kórba vesző mindenféle, valamire még használható anyagot is meg lehetne menteni és értékesíteni. Lakásán beszélgetünk tovább. A látvány meggyőz: kedvenc időtöltése a fa- és fémmunka, a festés, a villamosság. A falakat maga festette és lam- bériózta hulladék laminált poz- dorjával. Ócska szekrényekből összehozott és jól mutató nagyszobai szekrénysorát az asztalosok is megirigyelhetnék. Visszakanyarodunk a kezdethez. — Gyerekkoromban a magam fabrikálta játékoknak örültem igazán. Aztán a kémia, a pirotechnika kezdett foglalkoztatni. Amikor felrobbantottam a konyhát — emlékezik mosolyogva — be kellett látnom, hogy mégis a mechanika az. igazi területem. Egyetemista koromban vettem egy kiszuperólt Sachsot, kipofoztam és eladtam. A 100-cs Csepelt is magam alakítottam át első-hátsó lengővillásra, 125-ösre. Megvettem életem első hasznáit autóját, a Fiat Topolinót, izekre szedtem és minden tönkrement alkatrészt magam készítettem hozzá, dugattyúkat esztergáltam, csapágyat öntöttem a hajtókarhoz. Tíz esztendeig hűségesen kiszolgált, aztán egy használt Skoda Spartac következett. öt éve vettem karambolosként a jelenlegi Daciámat — az még egy esetet kivéve nem látott se szerelőt, se karosszérialakatost, se autóvillamossági szakembert. Ä második műszaki vizsgát is sikerrel vette. A felesége mondja, hogy szakembert nemigen hívnak az utóbbi években.- Nem bízik a szolgáltató- iparban?- Ez nem bizalom kérdése. Az utóbbi időben különösen nagyot fejlődött megyénkben a lakosságnak nyújtott szolgáltatás — bár emberi, szervezeti oldalról előbbre is tarthatna. Ismét szoros, közvetlen kapcsolatba kell kerülnie a szolgáltatónak és a megrendelőnek. Ezen vagyunk, ezt szorgalmazom magam js. Szeretem a bütykölést. Hasznosan, alkotva és a kedvem szerint töltöm el a szabad időmet. Ez a legjobb kiegészítés a hivatali munkám mellett. És a legelőnyösebb. A munkám és a hobbim miatt is bújom a szakirodalmat, lépést kell tartani a technika fejlődésével. Ha valaki szellemi munkát végez, annak nemcsak egészséges, de szükséges is az alkotó, fizikai munka. Mindig is hajtott, hogy legyen valami kuckóm, vagy műhelyem, ahol a szabad időmben a saját kedvtelésemnek élhetek.- A szolgáltatásról még valamit. Mi a gazdaságosabb: a meghibásodott alkatrészek javítása, vagy cseréje?- A megrendelőnek mindenképpen o javítás előnyösebb, a szolgáltatónak meg az alkatrészcsere a kényelmesebb. Az egymással helyettesíthető alkatrész kiment a divatból, mert sokan úgy vélik, hogy az nem szabványos. Jogszabály írja elő: fizető szolgáltatás esetén a javító köteles visszaadni a kicserélt, hibás alkatrészt. Visz- sza is adják? Vagy mindent kidobnak? Nem hiszem, inkább oz lehet, hogy valahol, valakik felújítják, megjavítják és ismét felhasználják.- Ha valakinek egyénileg megéri, miért nem lehet intézményesen is gazdaságosan megoldani, mindenki számára?- Most a gazdasági konstrukció, amely felszabadítja az egyéni kezdeményezőkészséget, széles kapukat tár az új szolgáltatási formák megvalósúc- sára. Érdekeltté válnak a szolgáltatók, hogy ne csak cseréljenek, javítsanak is. A barkácsolóknak a kereskedelem ismét kínál újdonságokat. Érdemes benézni a pécsi szaküzletekbe, áruházakba. A Csavarboltban új típusú műanyag tipliket lehet vásárolni facsavarral együtt, 6—14-es méretig, ugyanakkor nagy terhelést kibíró fémtipliket is kínálnak fémcsavarral, 6—10-es méretig. Fém- és farostlemezek összeillesztéséhez popszegecseket és popfogókat ajánlanak. A Tüzép Barkácsboltjában a B&D barkácsgép-tulajdonosok kedvében járnak. A fúrógépekhez: álló- és forgórészt, kapcsolót, szénkefét, fogaskereket és csapágyakat; a gyaluhoz: ékszíjat, Rapid és vídia késpengét; míg a B&D láncfűrészhez: szénkefét, kapcsolót. ..csillagkereket, kézvédő kosarat, láncot és láncvezetőt, valamint reszelőt kínálnak. Aki maga is meg tudja javítani az. elromlott B&D-t, az a szükséges alkatrészt a Citrom utcai Barkácsboltban megtalálja. Az ÉVIG és a szovjet barkács- gyaluhoz ékszíj is érkezett. A fordulatszám-szabályozós Multimax kézi fúrógép ismét kapható, ehhez és az EVIG-hez megtalálható náluk: dekopírfűrész, ütve- fúró, vibrációs csiszoló és körfűrész. Ajánlanak még kulcsreszelőkészletet és soproni zárakhoz biztonsági betétet. A Villgép Alkatrészboltjába AIWA sztereó mikrofonok érkeztek. Videoton hangszóróújdonságaik: a mélysugárzó 4 ohm, 20 W; a középsugárzó 4 ohm, 12 W és a magassugárzó 8 ohm, 30—40 watt teljesítménnyel. Magnósok örömére a demagne- tizáló kazetta kapható. A régóta keresett dominó fejhallgatódugó és aljzat, a Cleopátra FM modul ismét kapható. Az Ezermesterbolt polctartó vasakat és polcokat, ,,zsákbamacskaként” ezermester- és ellenálláscsomagot, faltapétákat kínál. A 12 milliméter vastag, 1200 x 2400 milliméteres pozdorja- lemezeket igen olcsón, 134 forintért adják. Autótulajdonosoknak Pioneer hangfalakat, valamint autóantennákat ajánlanak. Kaphatók még: fi' mm-es plexi, Werodux festékspray és import kézi szerszámok. A Baranyaker Alkatrészboltjába (Szalai András u.) : Kontál- lux kapcsolók és dugaljak, fényerő- és időprogram-kapcsolók, 3 és. 9 voltos adapterek, tv-stabi- lizátorok, magnókhoz hálózati zsinórok, koaxiális aljzatok és dugók, valamint 220 voltig használható feszültségvizsgáló műszerek érkeztek. A Csapágybolt a Ladákhoz első- és hátsókerék-csapágyakat kínál. A MAGÉV újdonsága: Magna spray elektromos festékszóró, gázolajtárolásra alkalmas, 25 literes műanyag kanna, egyfázisú. 750 wattos és 1,1 kilowat- tos villanymotor. A Zár-, lakat- és vasalásbolt kínálata: normál, cilinderbetétes biztonsági ajtózárak és rászegező kapuzár, szekrény- és fiókzárak sima és biztonsági kivitelben. Most kapható: biztonsági Lővér fürdőszoba-, W. C.-ajtózár, melyről kívülről meglátható, foglalt-e a helyiség. A Villgép Barkácsboltja (End- resz Gy. u.) kilós áron árusít olajkályhákhoz adagolót, oldal- lemezeket, tetőt, tartályt és más alkatrészt. Kínálnak: mosógép középrészt, villanybojler-alkatrészt; színes, mázas és perforált farost csíkokat és darabokat; színes. műanyag W. C.-tetőket, zománcozott kályhacsöveket, könyököket; zártszelvényeket, szögvasakat, lemezeket; vízvezetékszerelvényeket, idomokat, csaptelepeket. A bolt új nyitvatartási rendje: köznapokon 8—16.20, szombaton 8—12 óra között. Az üzlet mellett levő öntevékeny bar- kácsműhely hétfőnként zárva tart, köznapokon 12.30—21, szombatonként 8—14 óra között várja az ezermestereket. Kelendő a rézhuzal Színesfémbolt Színes, eloxált alumínium trapézlemezek féláron A Csináld magad mozgalom hívei szerintem még nemigen fedezték fel a Metalloglobus és a Baranyaker közös Színesfémboltját a pécsi Tüskés-dűlő elején. a Bőrgyárral szemben. Hogy ezt az állításomat mire alapozom? Az áruválasztékukra és a forgalmi adataikra. Lovász Győző üzletvezető szerint a tavalyi majd 42 milliós forgalmuk alig egytizedét jelentették a barkácsolók Pedig családiház-épitők, lakást felújítók, garázs- és hét- végiház-építők, kertészkedők, rádióamatőrök, gépkocsit bütykölök, fémmunkával foglalkozók sok mindent találnak az ud. varon és a raktárakban tárolt anyagok között. Lássuk, milyen barkácsoló tevékenységhez mit kínálnak a Színesfém boltban. Alumíniumból a 0,5—8 mm, vastag lemezeket: rádióamatőröknek, személygépkocsihoz árnyékolólemeznek, bejárati kapukhoz és csónakkészítéshez. A gömbölyű és a szögletes aluru- dak, a karnissín, vagy a két- sínes előregyártott karnis is sokrétűen hasznosítható. A T- és szögidomok, a speciális zárt. szelvények: üvegezett előterek, személygépkocsi csomagtartó, horgász leszúrókaró készítéséhez alkalmasak. A hullámlemezzel és a trapézlemezzel készíthető garázsajtó és tető, előtérborítás, belső falburkoló és térelválasztó, korlátborítás. A szögletes hullámú trapézlemez külső fele színes lakkbevoná- sú, a belső része eloxált, tehát jól bírja az időjárási viszontagságokat, és most féláron kapható. Az 5—50 milliméter átmérőjű alucsövekből antenna, kerítés- és korlátoszlop gyártható házilag. Az 1,5 mm vastag és 25 mm széles küszöbsín ladik, vagy csónak hézagtakarására, központi fűtéscső vagy kazán külső szigetelésére is használható. A hűtőbordákat rádióamatőrök viszik tranzisztorhűtéshez, az alumínium csatornákat pedig a házépítők, felújítók. Újdonságuk az alumínium forrasztó pálca, mellyel alumínium csatornákat, portálokat lehet forrasztani benzinlámpával Kerítéshez, lugas-, vagy kötöződrótnak ajánlják a lágy és félkemény 1—5 mm átmérőjű szigetelés nélküli huzalokat. Beszerezhető náluk alumínium hegesztőpálca is. Rézből is ajánlanak barkácsolásra, lakásdíszítésre hasznosítható termékeket. A sárgo- és vörösrézlemezek, szalagok, rudak jók küszöbsínnek, ajtóvédőnek. A vörösrézcsövek lágy, félkemény és kemény kivitelben 4—40 mm átmérővel kaphatók, akár autókhoz az 5—6 mm átmérőjű réz fékcső. Aki réz hegesztőpálcára vágyik, az azt is megtalálja. Vízvezeték-szereléshez a pvc lefolvócsövek, nyomócsövek és idomok a slágercikkeik. Kapható a Színesfémboltban hajlékony, 10 atmoszféra nyomásig használható polietilén tömlő pattintás idomokkal, padlófűtéshez polipropilén tömlő és po- lisztirolból élőregyártott „fagyálló" vízóraakna. Fóliasátor-építőknek 6 méteres műanyag bordákat kínálnak. Érdemes felkeresni a boltot annak is, aki horganylemezt, forrasztóónt gyantás forrasztóónt, avagy gépkocsi szélvédő, illetve alumínium idom tömítéshez felhasználható, nem keményedé Gumiám-pasztát szeretne venni. A boltban a színesfémet kilóra, a PVC-termékeket méterre vagy darabra árusítják, A Színesfémbolt hétköznap 7.30— 13 és 13.30—16 óra között várja a barkácsolókat, szombaton, ként zárva tart. Az oldalt összeállította: Murányi László Erb János felvételei Ajtó, ablak és karnis fémidomok a Tüskés-dűlő elején lévő boltban