Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-12 / 340. szám
1981. december 12., szombat Dunántúli napló 3 Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének nyilatkozata a Magyar Televíziónak A szocialista közösség országai elkötelezték magokat a béke eszméi mellett Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke magyarországi látogatásának befejeztével nyilatkozott a Magyar Televíziónak. A bevezetőben elmondotta: Magyarországi tartózkodásuk első pillanatától kezdve érezték, mennyire őszinte és milyen mély baráti érzelmeket táplálnak Budapest lakói és valamennyi magyar dolgozó a szovjet nép, az Októberi Forradalom hazája iránt, majd átadta Leonyid lljics Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének üdvözletét és szívélyes jókívánságait. Brezsnyev elvtórs mindig nagy szeretettel gondol magyarországi látogatásaira, és magyar barátaival való találkozásaira — mondotta, s így folytatta: Mostani látogatásunk gazdag programját érdemi munka jellemezte. Szívélyes, elvtársi megbeszéléseket folytattunk Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárával. Baráti találkozóra került sor Losonczi Pállal, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa elnökével. Mindenre kiterjedő, gyümölcsöző tárgyalásokat folytattunk Lázár Györggyel, a magyar kormány elnökével. Emlékezetesek maradnak számunkra találkozásaink Fejér megye párt- és gazdasági vezetőivel, ipari és mezőgazdasági dolgozóival. A megbeszélések és tárgyalások során olyan kérdéseket tekintettünk át, amelyek a jelen helyzetben országaink és kapcsolataink számára egyaránt fontosak. A tárgyalások légkörét az elvtársiasság és a kölcsönös érdekeltség jellemezte. Éppen ez az, ami jellemzi a testvéri szovjet—magyar kapcsolatok szellemét. Ezek a kapcsolatok a szovjet és a magyar nép alapvető érdekeinek, céljainak és elvi törekvéseinek azonosságán alapulnak a szocializmus és a kommunizmus építésében, a békéért és a dolgozó emberek boldogságáért folytatott küzdelemben. A megbeszélések és a tárgyalások során természetesen nagy figyelmet fordítottunk az országaink közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésre, amelynek fejlődése mind magasabb szintet ér el. A Szovjetunió Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere. A magyar külkereskedelem forgalmának 30 százalékát a Szovjetunióval bonyolítja. A Szovjetunió szállításai biztosítják Magyarország importszükségleteinek nagy részét, elsősorban hengerelt árura, vasércre, kőolajra, olajszármazékokra, valamint gyapotra, faárura és egyéb termékekre gondolok. Szeretném hangsúlyozni, hogy hazánk, valamint a testvéri szocialista országok népgazdasági szükségleteinek kielégítése érdekében a Szovjetuniónak mind nagyobb mértékben kell az energetikai és nyersanyagtermelő ágazatokba beruháznia. Elegendő megemlíteni, hogy a termelés azonos szinten tartása és fejlesztése érdekében az új ötéves tervben ezekre az ágazatokra összpontosítjuk az iparfejlesztésre szánt összes beruházások 65 százalékát. Ez érthető is. A kőolajat, a földgázt, a szenet és az érceket most már az ország távoli, nehezen megközelíthető és gyéren lakott északi és keleti vidékein termeljük ki. Mindez hatalmas ráfordításokat igényel. Országunk számára igen fontosak a magyar áruszállítások. Ezért is nagyra értékeljük gazdasági és kereskedelmi együttműködésünket a testvéri Magyarországgal. Ugyanakkor Magyarország számára is nagy jelentőségű az a tény, hogy a Szovjetunió vásárolja meg a magyar gépipar exportjának a felét. Országunkban számos magyar vállalat termékei igen népszerűek. A Szovjetunió útjain csaknem 70 ezer Ikarus autóbusz közlekedik és hírük kiváló. Nagy keresletnek örvendenek nálunk a különböző magyar vegyipari, élelmiszeripari, anyagmozgatási és -szállítási, valamint elektrotechnikai gépek és berendezések. örömmel említem meg, hogy a Szovjetunióba exportált magyar televízió- és rádiótechnikai felszerelések magas színvonala is hozzájárult a moszkvai olimpia sikeres közvetítéséhez. így ez az esemény Európában és az egész világon a nézők millióinak közkincsévé vált. Bővül a műszaki együttműködés is. Szovjet szakemberek vesznek részt a Paksi Atomerőmű építésében, szénbányák feltárásában, a Dunai Vasmű kokszolóműjének és más üzemegységeinek létrehozásában. Az új ötéves tervidőszakban 25 ipari üzem épül fel Magyarországon a Szovjetunió közreműködésével. Ugyanakkor Magyarország is részt vesz hazánk számos létesítményének építésében. A gazdaságosság és a termékek jó minősége jellemzi azokat a baromfitelepeket is, amelyek magyar közreműködéssel épültek a Szovjetunióban. Ezek a híres bábolnai rendszer szerint működnek. A Szovjetunió és Magyarország 'között az ipar területén számos szilárd kooperációs kapcsolat jött létre. Ilyen együttműködést alakítottunk ki például az autóiparban, a vegyiparban, a szerszámgépgyártásban, valamint a közlekedési gépgyártás és az elektronika területén. Jól példázza az integráció hatékonyságának magas fokát a magyar—szovjet timföldalumínium egyezmény, valamint az olefinprogram keretein belül kialakult együttműködés. Ezeknek a kapcsolatoknak a továbbfejlesztése lehetőséget nyújt arra, hogy még jobban kielégítsük országaink növekvő igényét számos ipari és mező- gazdasági termékre, nyersanyagra és különböző közszükségleti cikkekre. A szovjet—magyar együttműködésben fontos új szakasz nyílik a termelés szakosítására és a kooperáció fejlesztésére irányuló,' 1990-ig szóló hosszú távú programmal; az 1981 — 1985. évi tervegyeztetés eredményeivel, valamint az új hosz- szú távú kereskedelmi egyezménnyel. Célunk, hogy a szovjet és a magyar vállalatok termelési kapcsolatai hatékonyak legyenek, és megfeleljenek azoknak a feladatoknak, amelyek meghatározzák a Szovjetunió és Magyarország gazdasági fejlődését. Ez teljes mértékben megfelel azoknak a megállapodásoknak, amelyek Leonyid Brezsnyev és Kádár János között jöttek létre ez év nyarán, a Krímben. Leonyid Brezsnyev és Kádár János találkozói és megbeszélései mindig új lendületet adnak a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a .Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság barátsága és együttműködése további fejlődésének. Országaink együttműködése minden területen, így a gazdaság, a politika, a kultúra területén is megfelel a szovjet és a magyar nép érdekeinek. Ennek az együttműködésnek eredményei gyümölcsözőek és segítséget nyújtanak nekünk abban, hogy sikeresen oldjuk meg a szocializmus és a kommunizmus építésének feladatait. Mintegy kilenc évvel ezelőtt volt alkalmam első ízben Magyarországra látogatni, és ha a mostani látogatásunk nem is volt hosszú, még ilyen rövid idő alatt is tapasztalhattuk, milyen kedvező változások mentek végbe a magyar dolgozók életében az elmúlt évek során. Megszilárdult a szocialista Magyarország gazdasági ereje. Új, hatalmas létesítmények születtek az országban, fejlődnek az ipar korszerű ágazatai és a mezőgazdaság, és nőtt a dolgozók életszínvonala. A szocializmus építésében elért sikerek a magyar nép fáradhatatlan munkájának eredményei, amelyeket a magyar dolgozók a Magyar Szocialista Munkáspárt irányításával, a párt élén Kádár Jánossal, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségével, a következetes internacionalistával értek el. Tiszta szívből kívánjuk a magyar dolgozóknak, hogy sikeresen teljesítsék az MSZMP XII. kongresszusa által kitűzött új feladatokat. A Szovjetunió Kommunista Pártja tevékenységében, az egész szovjet nép életében a legfontosabb feladat a párt XXVI. kongresszusán elfogadott történelmi határozatok végrehajtása. A kongresszus új távlatokat jelölt meg a kommunizmus építésében, a béke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott küzdelemben. A közelmúltban tartotta ülését pártunk központi bizottsága. A plénumon felszólalt Leonyid Brezsnyev. Beszédében mélyrehatóan elemezte a helyzetet és kitűzte az elsőrendű fontosságú feladatokat, megjelölve azok megoldásának útjait. A XXVI. kongresszuson elfogadott, országunk gazdaságitársadalmi fejlesztésére irányuló határozatok megvalósítása tervszerűen, jó ütemben folyik. A XI. ötéves terv sikeres teljesítéséért és túlteljesítéséért kibontakozott széles körű össznépi szocialista versenymozgalom jó eredményeket hoz. A kongresszus határozatainak megfelelően nagyszabású szociális programok megvalósításához láttunk hozzá. E programok teljesítése lehetővé teszi a szovjet emberek életszínvonalának emelését. Gyors ütemben halad a lakásépítés, továbblépünk az egészségügy, az oktatás és a kultúra terén. Népünk optimizmussal, a saját erejébe vetett hittel kezdte az új ötéves tervet. Természetes, hogy a szovjet emberek alkotó munkájának legfontosabb területe a gazdaság, a gazdasági építőmunka. Kulcsfontosságúnak tartjuk az olyan feladatok megoldását, mint a lakosság szükségleteinek még teljesebb kielégítése; a fűtőanyag-energetikai komplexum sikeres fejlesztése; a tudományos-technikai haladás meggyorsítása; a gazdaságirányítás tökéletesítése, az egész népgazdaság hatékonyságának növelése. Legfontosabb feladatunk, hogy gazdaságunk valóban gazdaságossá váljon. Pontosan ezt a célt tűzte ki pártunk XXVI. kongresszusán Leonyid Brezsnyev, és ennek végrehajtásán fáradozik pártunk, minden szovjet ember. Meg kell mondanom, hogy ezeket az óriási feladatokat gyakran bonyolult feltételek között kell megoldanunk; erről pártunk központi bizottságának novemberi plénumán is szó volt. A kedvezőtlen hatások egyike, mint önök is tudják, a nemzetközi helyzet kiéleződése. Mindez bizonyos nehézségeket jelent a XI. ötéves terv teljesítéséért folyó munkánkban. Új ötéves tervünk feszített terv, cmely kitűzi a kommunizmus építésének távlatait. De ez reális terv, és minden lehetőségünk adott ahhoz, hogy sikeresen teljesítsük. A Szovjetunió népeinek alkotó energiája, tervei és szándékai arra irányulnak, hogy az emberek a béke és a haladás körülményei között élvezhessék munkájuk gyümölcsét. Ez a magasztos, nemes cél határozza meg külpolitikánkat is. A két ellentétes társadalmi rendszer békés egymás mellett élése, a vitás kérdések tárgyalások útján való megoldása, a kölcsönösen elfogadható megoldások keresése — ez az az út, amely reményteljes távlatokat nyit az egész emberiség számára. A Szovjetunió, a szocialista közösség következetesen kinyilvánítja ezt a szándékát. Fontos lépéseket tesz az enyhülés, az igazságos és kölcsönösen elfogadható megegyezés elérése érdekében, amely a béke és az általános biztonság ügyét szolgálja. Meggyőző erővel bizonyítja ezt Leonyid Brezsnyev legutóbbi látogatása a Német Szövetségi Köztársaságban. E látogatás során, amely az év legfontosabb külpolitikai eseménye volt, Leonyid Brezsnyev rendkívül fontos javaslatokat tett a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverzetekről. Ezeknek a javaslatoknak a megva- lósításg lehetővé tenné Európa számára, hogy elinduljon a nukleáris fegyverzetek csökkentésének, mégpedig radikális csökkentésének útján. Mi több, a Szovjetunió síkraszáll azért, hogy Európa a nukleáris fegyverek valamennyi fajtájától megszabaduljon, mind a közép-hatótávolságú, mind pedig a taktikai nukleáris fegyverektől. Ez lenne a valódi, mindkét fél számára igazságos „nulla” megoldás. Az új háborús tervek, amelyeket a nyugati reakciós, militarista körök dédelgetnek, — őrültség és az emberiség elleni bűntett. Ezért határt kell szabni az Egyesült Államok és a NATO agresszív körei által szított fegyverkezési hajszának, és arra irányuló kísérleteiknek, hogy egy nukleáris konfliktus esetén Európa a „túsz" szerepét játssza. És azt is látjuk: Európa népei nem akarják tétlenül szemlélni, hogy a kontinensünkön kialakult helyzet még veszélyesebbé váljék. Leonyid Brezsnyev NSZK-beli látogatásának széles körű visszhangja, a nyugat-európai országokban az új nukleáris rakéták telepítése ellen tiltakozó tömegmozgalmak erőteljes kiszélesedése arról tanúskodik, hogy a népek békét akarnak, nyugodtan akarnak dolgozni, és biztosak akarnak lenni a holnapban. Egyetlen kormány, egyetlen felelős politika; személyiség sem hagyhatja figyelmen kívül a Szovjetunió békejavaslatait, a népek szenvedélyes békevágyát. Itt a szép szavak mit sem érnek. Gyakorlati tettekre van szükség. Kontinensünk államai két különböző — szocialista és kapitalista — társadalmi rendszerhez tartoznak. Az ebből fakadó nézeteltérések ellenére Európa — Leonyid Brezsnyev szavait idézve — közös otthonunk. Mindent meg kell tennünk, meg kell találnunk a politikai akaratot és bátorságot magunkban ahhoz, hogy megvédjék a békét, az emberiség legnagyobb kincsét. A Szovjetunió, Magyarország, a szocialista közösség országai elkötelezték magukat a béke eszméi mellett. Terveink békés körülményeket feltételeznek. Semmi sem idegenebb tőlünk mint az, hogy jólétünket más népek rovására hozzuk létre. Legmagasztosabb célunk a társadalmi haladás és a népek közötti béke. Biztosan tudjuk, hogy a Szovjetunió és Magyarország, testvéri pártjaink és népeink együtt fognak haladni e nemes cél felé. Nyikolaj Tyihonov végül kifejezte azt a meggyőződését, hogy a szovjet és a magyar nép a jövőben is közös erővel, sikeresen halad a szocializmus és a kommunizmus építésének útján, a béke útján, s a Magyar Népköztársaság minden dolgozójának boldogságot, jólétet és sok sikert kívánt. Ismét több spanyol mezőgazdasági termékeket szállító kamiont támadtak meg a Közös Piac agrárpolitikája ellen tiltakozó francia parasztok a francia-spanyol határ közelében. Képünkön: spanyol paradicsommal, naranccsal és uborkával teli kiborított ládák. * Madridi taiáikozó Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának az ENSZ-ben 1948. december 10-én történt elfogadása évfordulójáról emlékezett meg a szovjet és az amerikai küldöttség vezetője a madridi találkozó pénteki teljes ülésén. Az ülésen jóváhagyták a találkozónak a december 18-ig terjedő, további egy hétre érvényes munkaprogramját. Korábban ezt a hetet szánták a találkozó záróhetének. A találkozó hivatalos ülései mellett, nem hivatalos keretek között, a semleges országok fokozták erőfeszítéseiket, hogy kompromisszumos megoldásokat dolgozzanak ki a találkozó még függőben lévő. nyitott kérdéseire. A madridi találkozó legközelebbi teljes ülését szerdán tartják. Kedden nem hivatalos találkozóra ülnek össze a küldöttségvezetők ♦ Merényiét Iránban újabb tekintélyes vallási vezető ellen követtek el merényletet. Pénteken reggel Shirazban egy kézigránát végzett Abdolhosszein Dasztgheib ajatollahhal, amint éppen a szokásos reggeli imára a város mecsetjébe ment. Az imám Khomeini főpap megbízottja volt a dél-iráni tartományban. A teheráni rádió szerint a merénylet elkövetői kizárólag az iszlám rendszer fő ellenségeinek kikiáltott mudzsahidok lehettek. A merénylet következtében az ajatollahon kívül 11 személy is életét vesztette, néhányon pedig megsebesültek. LAPZÁRTA Aláírták Párizsban a Nyu- gat-Európába vezető földgáz- vezeték távközlési rendszeréről szóló szállítási szerződést a szovjet külkereskedelmi szervek, valamint a Thomson CFT társaság képviselői. A francia társaság bejelentése szerint a Thomson CFT 1,8 milliárd frank értékben fog elektronikus berendezéseket és számitógépeket szállítani a Szibériából kiinduló távvezetékhez. A szerződésről szólva a francia külügyminisztérium képviselői elmondták: Franciaország saját megfontolásait követi a Szovjetunióval folytatott kereskedelemben. E megjegyzés célzás arra az amerikai álláspontra, amely az úgynevezett stratégiai termékek Szovjetunióba irányuló szállítá. sait szigorúbb szabályoknak vetné alá. * Az argentin katonai junta elmozdította hivatalából Roberto Viola altábornagyot, az ország elnökét — jelentette a Reuter hírügynökség. Viola november eleje óta — hivatalos indoklás szerint megrendült egészségi állopata miatt — már nem látta el az elnöki teendőket. * Az afganisztáni hadsereg sikerrel folytatja az ország területére átdobott fegyveres bandák felszámolását — jelentette az afganisztáni hirügynökség. Ilyen csoportokat lepleztek le, és kerítettek kézre az elmúlt napok során hat tartományban. A letartóztatottaknál nagy mennyiségű fegyvert és külföldön nyomtatott felforgató irodalmat találtak. A fegyveres csoportok felszámolásában a hadsereg egységeinek támogatást és segítséget nyújtottak a helyi lakosok is. A felforgatok terrorizálni igyekeztek a helybélieket, rabolták a közvagyont és a jószágot. A hét elején történt összecsap ások után még mindig feszült a helyzet az izraeliek által megszállt Gazai-övezetben. Az izraeli hatóságok a nyugtalansá g elfojtására kijárási tilalmat hirdettek Rafah városában. Képünkön: két járőröző izraeli katona a városka kihalt utcáin.