Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)

1981-12-01 / 329. szám

A Dunámul! napló 1981. december 1., kedd 1981. DECEMBER 1 KEDD AZ ÉV 49. HETE Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ELZA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.11 — nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 10.56 — nyugszik 20.03 órakor. Elhunyt Boros Béla 1981. november 28-án, 55 éves korában váratlanul elhunyt Boros Béla, a Központi Sajtószolgálat főszer­kesztője.-A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ 1 MŰSORÁBÓL Négyzetméterenként 100000 csomó Szőnyeg- bemutató a Bomusban Ismerős a vita: a gyártó cégek gyakorta kárhoztat­ják a kereskedelmet, hogy az általuk bemutatott ter­mékekből az utóbbiak nem rendelnek eleget, így azután a bemutató­kon a vásárlók tetszését megnyert áruk hiányoznak a boltok polcairól. Vagy ha rendelnek is. jóval ke­vesebbet, mint amennyit a gyártók szállítani tudná­nak, pedig a piaci keres­let pont az ellenkezőjét indokolná . . . Nem mindig ilyen egy­oldalú azonban a kép. (Legutóbb a TRITEX Keres­kedelmi Vállalatnak tá­madt vitája ez miatt egy győri textilgyárral: miköz­ben az utóbbiak a keres­kedelem lanyha érdeklő­dését bírálták, a valóság­ban a töredékét szállítot­ták a kért mennyiségnek.) Megoldás számos van, egyebek között az, hogy a nagykereskedelmi cégek „önszántukból" keresik meg az ország különböző részein dolgozó gyártókat, s hozzák termékeiket — mint jelen esetben Békés- szentandrásról Pécsre — a vevők látókörébe. A kezdeményezője a TRITEX volt annak a sző­* Közlemények Pécs megyei város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága tudato­sítja, hogy az 1982-ben elkezd­hető tetőtér-beépítési címjegy­zéket december 2-val a vb hi­vatal lakás- és helyiséggazdál­kodási osztályának (Kossuth tér 1—3. szám) hirdetőtáblá­jára közszemlére teszi. A tetőtér-beépítésre azok je­lentkezhetnek, akik visszaiga­zolt lakásigényléssel rendelkez­nek. A jelentkezéseket írásban, indokok megjelölésével, legké­sőbb december 15-ig a vb hi­vatal lakás- és helyiséggazdál­kodási osztályához kell meg­küldeni. A jelentkezők közül a lakás- és helyiséggazdálkodási osztály — a lakásügyi bizottság javas­lata alapján — jelöli ki az előzetes bérlőket. A ráépítés költségei — a vonatkozó ren­delkezések figyelembevételével — a kijelölt bérlőket illetőleg a tanácsi házkezelési szervet terhelik. * Pécs megyei városi Köz­egészségügyi-Járványügyi Fel­ügyelőség közli a lakossággal, hogy az 1981. évi gyermekbé­nulás elleni védőoltás III. rész­letét 1981. december 7—12. kö­zött kapják a csecsemők és kis­gyermekek. Védőoltásban része­sülnek az 1978. július 1.—1981. szeptember 30. közötti időben született gyermekek. A védőol­tásokat a körzeti gyermekorvosi rendelőkben végzik. Kérik a kedves szülőket, hogy gyerme­küket feltétlenül vigyék el a védőoltásra, és a Sabin-csep- pek beadásához szükséges kis- kanalat is vigyék magukkal. A bölcsődés gyermekek védő­oltásukat a bölcsődében kap­ják meg. perzsán négyzetméteren­ként 100 000 csomó talál­ható — szőnyegek iránt érdeklődő vevőit — termé­szetesen a Baranya kér Domus Áruházának közve­títésével. Nemcsak perzsák lát­hatók a bemutatón, ha­nem szőrme- és rongy­szőnyegek, tiszta gyapjú­ból készült darabok is. Érdekesség: békésszent­andrási szakember ül ezekben a napokban a Domusban felállított szö­vőszék mögött — meg le­het csodálni boszorká­nyos ügyességét. M. A. 13 halálos, több életveszélyes sérülés Súlyos közúti baleset Tegnap reggel 9.50-kor egy menetrendszerinti Vo­lán-busz és egy üres vo­natszerelvény összeütkö­zött a Nógrád megyei Mohora községben, a fénysorompóval biztosított útkereszteződésben. A bal­eset következtében az autóbusz utasai közül ed­dig 13-an meghaltak, többen életveszélyes, sú­lyos, illetve könnyű sérü­lést szenvedtek. A mentési munkálatok folynak, a bal­eset körülményeinek tisz­tázását a rendőrség szak­értők bevonásával meg­kezdte. ♦ — Vasárnaptól működik a sífelvonó. Új felvonó­kötéllel cserélik le a régit a PVSK sífelvonóján, amely december 6-tól új­ra üzemel. A város és a sportkör 1983-ra, modern ülőtárcsás sífelvonót léte­sít a Mecseken, amelyet már nemcsak egyesületi tagok vehetnek igénybe, hanem a nagyközönség is. V iszonytag fiatalon, élete teljében ragadta el a ha­lál. Élete összeforrt a párt, a kommunista sajtó szolgála­tával. Hivatástudata és szor­galma hajtotta, nem kímélte önmagát. A napjainkban oly gyakori újságíróhalál, a szív- infarktus vitte el. Édesapja mesterségét folytatva, a nyom­dagépek világában vált em­berré, kommunistává. A felszabadulást követően, 1945-ben, 19 éves korában lett a párt tagja. Szaktársai ér­dekvédelmét szolgálva, 1947- ben előbb a nyomdász szak- szervezet országos ifjúsági tit­kára, majd szervezési osztály- vezető helyettese lett. Rövide­sen a pártapparátusba került: 13 éven keresztül o Központi Bizottság munkatársaként dol­gozott, jó> észt a sajtómunka területén. 1963-ban bízták meg a Központi Sajtószolgálat ve­zetésével, s haláláig azon fá­radozott, hogy a megyei nopi- lapokat minél színvonalasabb írásokkal gazdagítsa. Mindent megtett, hogy tartalmas, érté­kes cikkekkel, interjúkkal, iro­dalmi anyagokkal; közérdekű információkkal lássa el a me­gyei lapok olvasóit. Tele volt kezdeményezésekkel, ötletekkel Képviselői fogadóóra Medvetzky Antalné or­szággyűlési képviselő de­cember 3-án — csütörtö­kön — Pécsett, a Mozgal­mi Házban 16 órai kezdet­tel fogadóórát tart. ♦ — Csökkent munkaké­pességű, mozgássérült em­bereknek biztosít bedol­gozómunkát a szentlőrinci költségvetési segédüzem. Az első szerződést a Bük- kösdön lakó Szabó Lász­lóval írták alá, aki az ott­honában gáznyomáscsök­kentő készülékeket szerel össze. — Kiállítás a Fészek Klubban. Pécsi és innen elszármazott képzőművé­szek, Halász Károly, Ke­serű Ilona és Pinczehelyi Sándor Is részt vesznek a Fészek Galéria ma, de­cember 1-én 18 órakor megnyíló Üj szenzibilitás című kiállításán, olyan al­kotók, mint El Kazovszkij, Korniss Dezső, Nádler Ist­ván, Tandori Dezső és Zá- borszky Gábor társaságá­ban. MOZI Petőfi: A 3. számú űrbázis (f5, f7. f9) Kossuth: A 3. számú űrbázis (10, 12, 6, 8) A tizedes meg a többiek (2, 4) Park: A zsarnok szíve (f5, f7, f9) Gasztromozi a Pannónia Szálló éttermében: A vihar fia (7) Tanárképző Főiskola: Blöff (5) Rákóczi: Haladék (5, 7) Feke­te Gyémánt: A nagymama uno­kája (6) Jószerencsét: Tűzharc (4, 6) Vasas, Május 1.: 25 mil­lió fontos váltságdíj (f6) Mo­hács: Solo Sunny (6, 8) Komló, Zrínyi: Katasztrófa földön-égen (4, 7) Komló, Május 1.: Hin- tónjáró szerelem (f5, f7) Szi­getvár: Zugügyvéd zavarban (6) Csillaq a máglyán (8) Siklós: Nevem: Senki (5, 7) Dunaszekcső: A kétdimen­ziós gyilkos (7) Boly: Szárnya­lás (7) Pécsvárad: Az első nagy vonatrablás (7) Sásd: Ovegtörők (7) Sellye: Puska és bMincs (7) Szentlőrinc: A XX. század kalózai (7) Villány: Re­pülés az űrhajóssal (7) és munkatársait is erre biztat­ta. Az évek során megszer­vezte, hogy a Központi Sajtó- szolgálat telex- és telefotó-szol­gálatával a hazai és nemzet­közi eseményekről naprakész kommentárokat és képtudósítá­sokat kapjanak a megyei új­ságok. Állandóan kereste az új és új lehetőségeket, hogy a lehető legteljesebben szol­gálhassa az olvasók növekvő igényeit. Az irányításával mű­ködő sajtószolgálat hűséges segítőtársává lett a 19 megyei és a 3 városi lapnak. Önma­gával elégedetlen, munkatár­saival szemben igényes volt. Szoros kapcsolatot tartott a megyei szerkesztőségekkel, a párt útmutatását követve ve­lük közösen határozta meg mindenkor a politikai és szak­mai tennivalókat. Közéleti tevékenységének el­ismerését számos kitüntetés, a többi között a Magyar Szabad­ság Érdemérem ezüst és a Munka Érdemrend arany foko­zata tanúsítja. Boros Bélában igaz barátot, példamutató elvtársat, nagy­szerű kollégát veszített a ma­gyar újságíró társadalom. Em­lékét kegyelettel őrizzük. — A Fermata-együtíes hangversenye. Pozsonyi dzsesszrock együttes ad hangversenyt ma, kedden este 7 órakor a pécsi Ifjú­sági Házban. — Kevés a csipkebogyó a Herbária baranyai rak­táraiban, ugyanis keveset gyűjtöttek ezen az őszön. Bár a vadrózsabokrokon gazdag a termés, főleg Pécsvárad határában, de a gyűjtésével alig foglal­koznak, mert rendkívül munkaigényes. Félő, hogy kevesebb lesz a gyógy­hatású csipketeából. ♦ Árváltozások December 1-től megváf- tozik a hazai előállítású mosógépek és a centri­fuga termelői és fogyasz­tói ára: az automata mo­sógépek 800—1000 forint­tal lesznek olcsóbbak. Ugyanakkor a keverőtár­csás mosógép 180 forint­tal, a centrifuga 210 fo­rinttal drágul. A hazai gyártású kerék­párok ára átlagosan 10 százalékkal emelkedik. KOSSUTH RADIO 8.27: Eszmék faggatása. 9.12: Népdalok. 9.44: Gyer­mekkönyvhét. 10.05: MR 10— 14 — különkiadás. 10.35: Ze­nekari muzsika. 11.37: A Vati­kán titka. Rádiójáték. XV/11. rész. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: A Rádió Dalszínháza. Offenbach: A 66-os szám. Egy- felvonásos daljáték. 13.50: Verbunkosok, nóták. 14.40: Élő világirodalom. 15.10: Ope­rarészletek. 15.28: Nyitnikék — kisiskolások műsora. 16.05: Zengjen a muzsika. 17.07: Bo­gár Zsuzsika búcsúzik. Sütő András novellája. 17.31: Vi­rágénekek. 17.45: A Szabó csa­lád. 19.15: Ziehrer műveiből. 20.00: Eco-mix. 20.30: Nóták. 21.02: Szülők és pedagógusok a gyerekekről. 21.32: Magyar előadóművészek. 22.20: Üj le­mezeinkből. 23.02: Szakértelem. 23.13: A Kijevi Sevcsenko Ope­ra művészeinek felvételeiből. 0.10: Kovács Andor gitározik, Oláh Ernő gordonkázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Sanzonok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társal­gó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Melódiákoktól. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Ketőtől hatig... 18.00: Tip-top parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Népdal­körök országszerte. 19.10: Popy: Keleti szvit. 19.23: Vé­leményem szerint. Nemes György írása. 19.33: Csak fia­taloknak. 20.33: Magányos uta­zás. Rádiójáték. XII/7. rész. 20.50: Pofonok és indulatok. 21.32: Fenntartott hely az el­múlt hetek legsikeresebb mű­sorai számára. 23.20: A dzsessz a 70-es években. I. rész. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Ope­rarészletek. 10.20: A popzene híres szerzőpárjai: Bacharach- David — I. rész. 11.05: Kár­vallottak. Rádiójáték. 11.55: Szimfonikus zene. 13.07: Mai magyar szerzők műveiből. 13.50: Független emberek. Rádiójáték. VIII/7. rész. 14.20: Romantikus kórusművek. 15.00: Iskolarádió. 15.35: Operarész­letek. 16.34: Fiatalok stúdiója. 16.59: Mi a véleményed? 17.19: A Collegium aureum kamara- zenekar játszik. 19.00: Iskola­rádió. 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. Köz­ben: kb. 20.25: Sárvári csip­kék. Riport. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytató­nyegbemutatónak, amelyet tegnaptól egy hétig tekint­hetnek meg az érdeklődők a pécsi Domusban. A Bé- késszentandrási Szőnyeg- szövő HTSZ vidéken még nem is mutatta be termé­keit, elsősorban attól fél­ve, hogy exkluzív igénye­ket kielégítő, és ezért drá­ga szőnyegeire nincsen fizetőképes kereslet. Az említett bemutatónak ezért piackutató jellege is van, óm az sem kizárt, hogy megfelelő érdeklődést ta­pasztalva a TRITEX mint­egy minta utáni vásárlás formájában elégíti ki szép, kézi csomózású — némelyik — Gyapjúöltönyök és kabátok kül- és belföldre. A Kaposvári Ruhagyár pé­csi gyáregysége ez év második felében 20 000 női nagykockás sportos szövetdzsekit szállított a Szovjetunióba. Libanonba 10 000 férfi gyapjúöltönyt és fiú vászon dzsekis öl­tönyt küldtek. Jelenleg bel­földi megrendelésre dol­goznak: nagykamasz gyapjúöltönyöket és bakfis felsőkabátokat gyártanak. — Gyümölcsfacsemete­vásár. A Pécsi Afész gyü­mölcsfa lerakatát sok kis­kerttulajdonos kerete fel, szinte mindent megvásá­roltak. Novemberben mintegy félmillió forint ér­tékű gyümölcsfacsemete fogyott. Keresettek a cse­resznye, körte, kajszi, ba­rack, dió és a többféle alma facsemeték, amely­ből a kínálat jelenleg nem megfelelő. Javulás már nem várható. Remélhető­leg tavasszal érkeznek különböző gyümölcsfa­csemeték. — Csillagászati napok kezdődnek a Planetárium­ban. Szerdán, december 2-án 18 órától „Mars a vörös bolygó" címmel Si­mon Ernő csillagász elő­adása hangzik el a Ter­mészettudományi Stúdió­ban (Szőlő u. 65.). so. Kb. 21.15: Dzsesszfelvéte- lekből. 22.20: Holnap közvetít­jük. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kí­vánságok. 17.20: Kalákában. Kovács Imre és Simon Márta riportműsora. 17.50: Vivaldi: Az évszakok — Tél. Előadja: Vass Ágnes — hegedű, a Pécsi Filharmonikus Zenekart Breit- ner Tamás vezényli. 18.00: Dél­dunántúli híradó. 18.15: A 101 vonószenekar játszik. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hí­rek. — A fiatalok hullámhosz- szán. 19.00: Német nyelvű mű­sor. Hírek, tudósítások. — Mikrofonnal útközben: Vár­domb. Reil József riportja. — Hallgatóink kérésére. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna — ism., sz. 20.05: Földrajz. Ált. i'sk. 6. o. 8.35: Magyar nyelv. Ált. isk. 3. o. 9.05: Fizika.’Ált. isk. 8. o. 9.35: Korok művészete. A ró­mai művészetek fénykora. 10.10: Csak gyerekeknek. Kis- filmösszeóllítás. 1. Észak-Ame- rika indiánjai — francia film­sorozat. 5. rész. Hadiösvény — sz. 2. Mikrobi — magyar rajz­filmsorozat. 9. rész. Csigabiro­dalom — sz. 10.40: Technika. Ált. isk. 1. o. 11.05: Aki mer az nyer. Matematika vetélke­dő. 5. osztályosoknak. IV. for­duló. 11.35: Idesüssl Ajánló­műsor gyerekeknek — ism. 13.45: Technika — sz., ism. 14.10: Földrajz — ism. 14.40: Fizika — ism. 15.05: Napközi­seknek, szakköröknek. A meg­hódított óceán. 15.35: Hírek. 15.40: Itália múzeumaiban — olasz filmsorozat. XV/10. rész: A Firenzei Pitti Képtár — sz., ism. 16.05: Zéman őrnagy. Ma­gyarul beszélő csehszlovák film­sorozat. Félelem — sz. 17.00: Reklám. 17.05: Gólyavári esték — sz. 17.40: Csúzli — burlcszk- filmsorozat gyerekeknek. VI/6. rész: Érteni az emberek nyel­vén — sz. 17.55: Egészsé­günkért. Az Országos Egész­ségnevelési Intézet műsora, tanácsok cukorbetegeknek. 18.05: Megújulás a Mekong mentén. Laosz hat éve — sz. 18.25: Pannon Krónika. A pé­csi körzeti stúdió magazinmű­sora. 18.55: Olvassatok min­dennap. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese — sz. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az Onedin család. Ma­Az MNB hivatalos áriolyamai Érvényben: 1981. . december 1-től DEVIZAÁRFOLYAMOK Devizanem Vételi Közép Eladási árfolyam 100 egységre, forintban angol font 6577,80 6584,38 6590,96 ausztrál dollár 3948,49 3952,44 3956,39 belga frank 91,47 91,56 91,65 dán korona 477,01 477,49 477,97 francia frank 608,18 608,79 609,40 hollandi forint 1402,35 1403,75 1405,15 japán yen (1000) 151,80 151,95 152,10 kanadai dollár 2900,11 2903,01 2905,91 kuvaiti dinár 12205,56 12217,78 12230.00 norvég korona 595,73 596,33 596,93 NSZK márka 1539,15 1540,69 1542,23 olasz líra (1000) 28,73 28,76 28,79 osztrák schilling 218,62 218,84 219,06 portugál escudo 53,42 53,47 53,52 spanyol peseta 35,88 35,92 35,96 svájci frank 1849,21 1851,06 1852,91 svéd korona 627,34 627,97 628,60 tr. és cl. rubel 2597,40 2600,00 2602,60 USA dollár 3439,53 3442,97 3446,41 1 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolya­1 mok változatlanul az 1981. október 20-i közlésnek megfele­{ lően vannak érvényben. VALUTA- (BANKJEGY- ÉS csekk-) árfolyamok Érvényben 1981. december 1­tői Pénznem Vásárolható Vételi Eladási legmagasabb árfolyam 100 egységre, 1 bankjegy­forintban címletek angol font 50 6386,85 6781,91 ausztrál dollár 50 3833,87 4071,01 belga frank 5000 88,81 94,31 dán korona 1000 463,17 491,81 finn márka 100 768,68 816,22 francia frank 500 590,53 627,05 görög drachma 500 53,43 56,73 hollandi forint 1000 1361,64 1445,86 japán yen (1000) 10000 147,39 156,51 jugoszláv dinár 1000 76,00 80,70 kanadai dollár 100 2815,92 2990,10 kuvaiti dinár 10 11851,25 12584,31 norvég korona 100 578.44 614,22 NSZK márka 1000 1494,47 1586,91 olasz lira (1000) 50000 27,90 29,62 osztrák schilling 1000 212,27 225,41 portugál escudo 5000 51,87 55,07 spanyol peseta 5000 34,84 37,00 svájci frank 1000 1795,53 1906,59 svéd korona 100 609,13 646,81 török líra 1000 25,65 27,23 USA dollár 109 3339,68 3546,26 — Ascher Tamás és Gazdag Gyula, a Kapos­vári Csiky Gergely Szín­ház fiatal rendezői talál­koznak ma, kedden este 6 órakor a pécsi színházba­rátokkal a Doktor Sándor —Zsolnay Művelődési Köz­pont emeleti klubjában. 04-05-07 Halál a síneken. Tegnap a kora reggeli órákban a Barcs­ról Pécs felé jövő személyvo­nat halálra gázolt egy fiatal­embert Mecsekalja és Pécs között. Emiatt a Mecsek expressz mintegy félórás késés­sel indulhatott útnak. * Halálos baleset. Hajlétusz Csaba 26 éves pécsi lakos va­sárnap este a Déli ipari úton személygépkocsijával elütötte a szabálytalanul kerékpározó Balázs János 69 éves nyug­díjas, pécsi lakost, aki a hely­színen meghalt. * Tűzhalál. Cservanák Béláné 86 éves Pécs, Erzsébet utcai lakos hétfőn feltehetően olaj­kályha begyújtás közben elej­tett egy égő gyufát, melytől ruhaneműje és ágyneműje lángra lobbant. A tűz átter­jedt a bútorzatra is, és Cservanák Béláné a ke­letkezett füstgáz- és égési sé­rülések következtében a hely­színen meghalt. Az ügyben szakértők bevonásával vizsgálat indult. gyárul beszélő angol tévéfilm­sorozat. XIII/9. rész. Házassági ajánlat — sz. 20.50: Reklám­újság. 21.00: Stúdió 81. A Tele­vízió kulturális hetilapja — sz. 22.00: Lesz olaj*, az biztos. Szurovy Géza olajgeológussal Lázár István beszélget. 22.50: Tv-híradó 3. — sz. MÁSODIK MŰSOR 20.01: Szegedi est. A Szege­di Körzeti Stúdió műsora. Kb. 21.00: Közben: Tv-híradó 2. — sz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.40: Hírek. 17.45: Akarni kell, merni-kell — gyer­mekműsor 18.15: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Nyitott képernyő — belpolitikai műsor 21.00: Az el nem kötelezett országok filmjei. Szabadság- harc — mauritániai játékfilm. 22.40: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.30: Tv-napló. 18.45: Nép­szerű-tudományos film. 19.15: Halljuk a zenét. 19.27: Ma es­te. 19.30: Tv-napló. 20.00: Kül­földi szórakoztató zene. 20.55: Dokumentumműsor. 21.25: Zág­rábi körkép. 21.50: Válogatás az iskolatelevízió műsorából. fii 10 053 Szerkesztőségi hírügye­letes ma délután 14—19 óráig: Nagy István. ♦ — Szocioterápiás napok Szigetváron. Az új sziget­vári pszichiátriai kórház­ban háromnapos szakmai rendezvény kezdődik hol­nap, melyen a Baranya megyei KÖJÁL egészség- nevelési osztálya is részt vesz saját készítésű egész­ségnevelési plakátkiállítá­sával. Pénteken bárki, aki érdeklődik a téma iránt, megtekintheti a kórházat és a kiállítást, — Gyermekműsor Pécs- váradon. December 2-án, szerdán délután két óra­kor „Póruljárt kísértet" címmel a Népszínház ad vidám gyermekműsort a pécsváradi művelődési házban. — Üj édesség: a gyü­mölcskenyér. A Mecsek cukrászdában új édesség­gel kedveskednek a beté­rő vendégeknek, megkezd­ték a fém-fóliatálcán kapható gyümölcskenyér árusítását. A gyümölcsízzel kevert piskótaalapot man­darin szeletekkel díszítik. Előnye, hogy hűtés nélkül napokig tárolható. Várható időjárás kedd estig: kezdetben kissé csökken a fel­hő. Később országszerte borult idő várható. Sokfelé lesz ha­vazás, eső, a déli, délnyugati szél időnként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általá­ban minusz 3 és plusz 2, gyen­gén felhős, szélcsendes helye­ken mínusz 5 és minusz 7 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: eleinte még erősen felhős idő várható havas eső­vel, esővel. A hét második fe­lében átmenetileg felszakado­zik a felhőzet, s északi széllel a hőmérséklet csökken. Leg­alacsonyabb hőmérséklet elein­te minusz 4, plusz 1, majd minusz 1, minusz 6 fok között, a szélvédett helyeken minusz 5 fok körül. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet eleinte plusz 1, plusz 6, maid 0 fok körül. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább S mm) az ország területének 40 százalékán vár­ható, főleg az időszak elején.

Next

/
Oldalképek
Tartalom