Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)

1981-12-28 / 354. szám

A Dunántúli napló 1981. december 28., hétfő 1981. DECEMBER HÉTFŐ | Szeretettel köszöntjük » I névnapjuk alkalmából KAMILLA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.00 órakor. A Hold kél 8.56 —nyugszik 17.56 órakor. K ilencven évvel ezelőtt, 1891. december 28-án született Celldömolkőn, és 62 éves korában, 1953-ban halt meg Budapesten Németh Andor iró, kritikus és szerkesztő. Tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán végez­te. 1914-ben Párizsba utazott, s az első világháború kitö­rése után négy évet kellett francia internálótáborban töl­tenie. 1919-ben szabadult. A Tanácsköztársaság idején a bécsi követség sajtóattaséja, majd a proletárdiktatúra vér- befojtása után emigránsként Bécsben maradt, s tevéke­nyen részt vett a magyar emigráció életében. Csak 1926- ban tért haza; a Szép Szó egyik alapítója, 1936—39 közt Az Újság irodalmi rovatának vezetője. Számos kritikai és publicisztikai Írása jelent meg folyóiratokban, többek között a Nyugatban. Meleg barátság fűzte József Attilához, sokat küzdött elismertetéséért, s róla írott könyve fontos kor­társi dokumentum. Esztétikai cikkek mellett regényes kortörténeti rajzokat irt, s jelentős volt műfordítói munkássága is. Járható utak Az Útinform vasárnap reggeli jelentése szerint az országban a főúthálózat mindenütt két nyomsávon járható. Óvatás, figyelmes vezetésre inti azonban a közlekedőket, hogy az utak síkosak, latyakosak. A havazás az éjszaka megszűnt, kivéve Békés, Szolnok és Hajdú-Bihar megyét. Ködöt Győr, Zala, Nógrád, Komárom és Heves megyéből jeleztek. Csupán néhány alsóbb­rendű, illetve bekötő út járhatatlan. Ilyen Komá­rom megyében Szomod— Tarján, Tata—Komlód, Vértestolna—Tardosbánya között az út. Veszprém megyében Öskű—Gyulafi- rátót, Lókút—Bakonynána, Hidegkút—Tótvázson kö­zötti, Baranya megyében az árpádtetői, Pest me­gyében a csobónkai, illet­ve a Tinnye—Leányvár kö­zötti bekötő úton szünetel a forgalom. Az akadályok elhárításán folyamatosan dolgoznak. ♦ — Jelentősen növelte gyógynövényexportját a Herbária nagykanizsai üzeme. Az értékes gyógy­szer- és vegyipari alap­anyagokat tartalmazó fü­vekből, gyökerekből és vi­rágokból a tavalyi 61 va­gonnal szemben az idén 70 vagonnyit szállítottak az NSZK-ba, Olaszországba, Svájcba, Belgiumba és Franciaországba. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A balek (este 7 órakor — Az előadás megtekintése 16 éven aluliak­nak nem ajánlott!) Latinovits bérlet. Kamaraszinház — a MÉV Ság- vári Művelődési Házban: Ka­viár és lencse (este 7 órakor) Még nem lehet korcsolyázni a déli part mentén Nem sok örömet hozott az idei tél a Balaton déli parti települések fiataljai­nak, a télen is nyitvatartó üdülők jégsportot kedve­lőinek. A tó vize ugyan befagyott, de a parti sze­gélyre kisodort s összefa­gyott jégtáblák torlaszán nehéz lenne átvergődni, de nem is tanácsos. A siófoki vizirendészet figyel­mezteti a jégsport kedve­lőit: a déli part alkalmat­lan korcsolyázásra, faku­tyázásra, a tó közepe felé ugyan valamivel simább a jégpáncél, ám vékonyabb és a törésvonalaknál köny- nyen beszakad, rálépni életveszélyes. A MAHART balatoni üzemigazgatósága ügye­letes dolgozói a kikötőben horgonyzó vizi járművek kö­rül állandóan törik a je­get, hogy kárt ne okozzon a hajókban, kompokban. A Balatoni Halgazdaság pedig hozzálátott az idei „jégszüret" előkészületei­hez: öt jégvermüket rend­behozzák, hogy amikor a jég vastagsága eléri a ti­zenöt centimétert, hozzá­kezdhessenek az elverme­lendő háromezer tonnányi jég vágásáhöz, kiszedésé­hez. ♦ A MÁV értesítése Értesítjük az utazóközönséget, hogy 1982. január 3-tól, vasár­naptól kezdődően az ötnapos munkahét széles körű beveze­tése miatt egyes személyszál­lító vonatok menetrendje meg­változik. A változásokat a Hivatalos Menetrendkönyvhöz 1981. de­cember 21-én megjelenő 2. sz. Pótlék tartalmazza, amely a menetrendkönyv olvasóielén lé­vő „Utalvány" ellenében el- árusitóhelyeinken díjmentesen átvehető. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. MOZI Petőfi: Csalogány (3, 5) Zsaru­történet (7) Kossuth: Csalogány (10, 12) Tobi (2, 4) Rocky (6) Nemzeti vadászat (8) Park: Szeleburdi család (3) Modern Robinson és családja (5. 7) Tanárképző Főiskola: Hófehér és Rózsapiros (5) Police Python (f8) Rákóczi: Mindent bele, csak rá ne fázzunk (5, 7) Fe­kete Gyémánt: A félhold ár­nyékában (6) Jószerencsét: Konvoj (4, 6) Ifjúsági Ház: Kis hableány (2) Vasas, Május 1.: Sivatagi show (f6) Mohács: Manhattan (6. 8) Komló, Zrí­nyi: Szabadlábon Velencében (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Láncravert sofőrök (f5, f7) Szi­getvár: Kicsi a kocsi, de erős (6, 8) Dunaszekcső: Autóver­senyzők (7) Harkány: Münch­hausen báró csodálatos ka­landjai (7) Boly: Herceg és a Csillaglány (7) Pécsvárod: Nyári rét (7) Sásd: Piedone Egyiptomban (7) Sellye: Ko­paszkutya (7) Szentlőrinc: Ka­lózok Jamaicában (7) Villány: Dot és a kenguru (7) Pécsi Vasútigazgatóság KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a Rádió? Ism. 9.00: A hét zeneműve — Beethoven c-moll szonáta. 9.30: Versek. 9.42: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Opera­részletek. 11.00: Fúvósmuzsika. 11.22: Tél jöttével tavaszt vá­runk . . . Bogdán István írása a régi népszokásokról. 11.42: Glemba. Csák Gyula regénye folytatásokban. 12.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 12.50: Ze­nei érdekességek. 14.40: A mi Józsi bácsitok. Novella (ism.). 14.54: Édes anyanyelvűnk (ism.). 15.10: Operarészletek. 15.28: Hétszínvirág. 16.05: Kó­ruspódium. 16.31: Világablak. 17.10: Bartók Béla zongorázik. 17.40: Az ismeretlenség homá­lyából? Riport. 18.05: Nelson Eddy filmdalokat énekel. 19.15: Sajtókonferencia — az Építés­ügyi és Városfejlesztési Minisz­tériumban. 20.15: Hétfő esti muzsikaszó. 22.20: Tíz perc kül­Ülést tart Pécs város tanácsa Pécs megyei város ta­nácsa 1981. december 29- én, (kedden) 9 órai kez­dettel a tanácsháza nagy­termében (II. em. 56.) ülést tart. Az ülés napirendjén sze­repel: — A tanács 1982. évi költségvetése és fejlesztési alapja. — A tanács és a vég­rehajtó bizottság 1982. évi munkaterve. — Tanácsrendeletek egy­séges szerkezetbe fogla­lása. — Tájékoztató a megyei városi és városkörnyéki megyei tanácstagi cso­port tevékenységéről. — Beszámoló a szak- igazgatási szervek hatósá­gi munkájáról, valamint a felügyeleti vizsgálatok ta­pasztalatairól. ♦ — A belföldi turizmus fellendítése érdekében kedvezményes akciót indí­tott a Volán Tourist. Rövi­desen megkezdik a bel­földi turistabérlet árusi- tását. Ennek lényege: egy- egy bérlet óra négy tár­sasutazás díját tartalmaz­za, az ötödik úton azon­ban a bérlettulajdonos in­gyen vehet részt. — Családi tornát rendez december 29-én, kedden délután 17.00 órakor az Építők úti általános isko­lában a Hazafias Népfront újmecsekaljai IV. körzeti népfrontbizottsága és a Vöröskereszt szervezete. Bárkit szívesen látnalr, szü­lőket, gyermekeket, nagy­szülőket. — Lézer-show. Az Ifjú­sági Ház szünidei műso­rainak sorában ma dél­után 2-kor Discothek 3 címmel lesz lézer-show és filmvetítés. @10053 Szerkesztőségi hirügye- let ma délután 14—19 óráig: Nagy István. ♦ — Néphagyományok cí­mű filmjével a Cidalc-díjat nyerte el a londoni nem­zetközi idegenforgalmi filmfesztiválon az Idegen­forgalmi és Propaganda Vállalat filmstúdiója. Az alkotás az országos ide­genforgalmi hivatal meg­bízásából készült. — Teljesítette idei ex­porttervét a Bonyhádi Ci­pőgyár. Legnagyobb kül­földi megrendelőjüknek, a szovjetunióbeli kereskede­lemnek az idén 720 000 pár férficpőt szállítot­tak, ami az itt készült terméknek majdnem a fele. — Új Pécsi Műsor. Megváltozott formátum­ban, újság alakban, de alig kevesebb információ­val jelent meg a januári Pécsi Műsor, a város köz­kedvelt kulturális tájékoz­tatója. A papírminőség és a forrriátum megváltozta­tását a megemelkedett nyomdai költségek tették szükségessé. ♦ Megállapodás Hetényi István pénzügy- miniszter és Dózsa Lajos, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke vasárnap a Pénzügyminisztériumban megállapodást írt alá a két intézmény együttmű­ködéséről. A megállapo­dás lehetőséget ad arra, hogy a Pénzügyminiszté- rium és a kamara véle­ményt cseréljen olyan té­mákban, mint például a gazdasági szabályozó rendszer, vagy a bérszabá­lyozási rendszer továbbfej­lesztése, a külgazdasági egyensúly megszilárdításá­nak feladatai, a vállalati belső mechanizmus fej­lesztése, az új vállalkozási formák működése során szerzett tapasztalatok. Az együttműködés keretében lehetségessé válik a közös feladatok hatékonyabb, mindkét fél számára elő­nyös ellátása. ♦ — Shankár-dij egy kom­lói kislánynak. Az indiai fővárosban, Delhiben ja­nuár 28-án adják át a nyári nemzetközi gyermek­rajz pályázat díjait. Az ünnepségen részt vesz Hetesi Ildikó, a komlói Kun Béla Gimnázium első osztályos tanulója is, aki egy fantázia rajzáért ka­pott Shankár-díjat a nem­zetközi zsűritől. — Dzsessz-elöszilveszter lesz kedden, 29-én Pé­csett, az Ifjúsági Házban. A rendezvény este 6 óra­kor kezdődik. * ÁTADÁS ELŐTT A METRÓ ÚJ SZAKASZA. Befejezésé­hez közeledik az észak—déli metró új, a Deák tér és az Élmunkás tér közötti szakaszának épitése. Az új szakaszon utasok nélkül ugyan, de már közlekednek a szerelvények. A tervek szerint december 31-töl megkez­dődik az utasforgalom is. A képen: az ideiglenesen letakart mozgólépcsőkről leszedik a fóliát.-------.A RÁDIÓ É S TEUEVfZIÓ MŰSOR politika. 22.30: Szimfonikus zene. 0.10: Táncdalotc. PETŐFI RADIO 8.05: Kovács Péter énekel. 8.20: Figyelmébe ajánlom. 8.33: . Tíz perc külpolitika (ism.). 8.43: Slágermúzeum. 9.30: Az év portréi' (ism.). 10.00: Zenedélelótt. 12.00: Népi zene. 12.33: Magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.26: Zenés Magyar Parnasszus. Far­kas Ferenc műsora. 14.00: Ket­tőtől ötig. 17.00: Árverés — ri­port. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Újdonságainkból — könnyűzenei felvételek. 19.35: Rockhangversenyekből. 20.33: Társalgó. 22.00: Verbunkosok, nóták. 23.20: Operettrészletek. HARMADIK MŰSOR 9.00: Reneszánsz kórusmuzsi­ka. 9.30: Kamaramuzsika. 10.20: Szonda. A Rádió Tudományos Magazinja. 11.00: Verdi: A két Foscari. Háromfelvonásos opera. 13.07: Somogytúra fes­tője. Emlékezés Kunffy Lajos­ra. 13.27: A 10. szegedi dzsessz- napok felvételeiből. 14.09: Ze­nekari muzsika. 16.09: Magyar szerzők kamarazenéjéből. 16.30: A hét zeneműve. 17.00: Har­minc perc beat. 17.30: A puri­tánok. Részletek Bellini ope­rájából. 18.22: Új lemezeink­ből. 19.05: Haydn: Az évsza­kok — oratórium. 21.30: Ravel- művek. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Emléke­zetes találkozások. Somogyvári Valéria zenés összeállítása. Közreműködnek a szerkesztőség munkatársai beszélgetőpartne­reikkel. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Új operasláge­rek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Az ezermester. Istókovics Mi­hály portréja. — Kívánságmű­sor. 19.00: Német nyelvű mű­sor. Hétfői magazin: hírek, tu­dósítások — nemzetiségi poli­tikánk alapelvei, Kővágó László írása. — Új szak. A Pécsi Ta­nárképző Főiskolán kará­csony előtt megkezdődött és január 30-ig tartó ren­des vizsgaidőszákban rajt­hoz állnak egy új, a tech­nika nevű szak hallgatói is. Ilyen Szakos diplomát ugyanis a • most záruló tanévben adnak majd elő­ször a huszonöt hallgató­ból az év végén sikeresen vizsgázóknak. ♦ Ébresztőóra — nagyothallóknak A kívánt időpontban kelti fel a nagyothallókat az az ébresztőóra, amelyet a Medikor esztergomi gyá­rában a műszaki brigádok szerkesztettek és készítet­tek. A csörgőt villogó fénnyel helyettesítették. A gyár Holop József vezette Horizont és Lovas László vezette Semmelweis mű­szaki szocialista brigádja a Hazafias Népfront városi bizottságának kezdemé­nyezésére vállalkoztak a minden bizonnyal országos érdeklődést keltő ébresz­tők „gyártására”. Brigád­pénzből hagyományos vek­kereket vásároltak és sa­ját maguk gyártotta ve­zérlőtárcsát építettek be hátsó tengelyére. A do­bozba beépített órát az elektromos hálózatra kap­csolják. ♦ — Új ÁBC-áruház; Ka­rácsony előtt megnyitották Olaszon a Pécsi Pannónia Áfész 364 négyzetméter alapterületű új ÁBC- áruházát. ♦ A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Bu­dapesten pénteken megtartott 52. heti lottósorsoláson a követ­kező nyerőszámokat húzták ki: 12, 23, 42, 56, 72 A december havi szelvények tárgynyereménysorsolásán az 50. hét szelvényei vesznek részt. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten a lottónyeremé­nyek a nyereményilleték levo­nása után a következők: 5 ta­lálatot 3 fogadó ért el. Nye­reményük egyenként 821 413,— forint, 4 találatos szelvénye 664 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 8659,— forint, 3 találata 23 445 fogadónak volt, nyereményük egyenként 175,— forint, a 2 találatos szel­vények száma 345 284 darab, ezekre egyenként 15,— forintot fizetnek. ♦ — Szünnap hétfő he­lyett szerdán. A Megyei Könyvtár nyitvatartása részben megváltozik az új évben. A szünnap nem hétfőn, hanem szerdán lesz. A könyvtár és az oh vasóterem reggel 9-től es­te 7-ig, szombaton 9—17 óráig tart nyitva. A zene­mű- és hangtár 13-tól 19 óráig, pénteken 9-től 17 óráig várja a látogatókat; szombaton a fonotéka zár­va lesz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 13.15: Kicsik és nggyok — dokumentumadás. 13.40: Lako­dalom Moravicában. 14.10: Meglátogattuk az utcákat — riport. 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.40: Hírek. 17.45: Gyermekműsor. 18.00: Népek és nemzetiségek meséi. 18.15: Tv- naptár. 18.45: Kontra-ritmus — fiatalok műsora. 19.15: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Ballada Sinisá- ról és a kópéról — tv-dráma. 21.20: Kiválasztott pillanat. 21.25: Ismerjük-e egymást elég­gé — kulturális műsor. 22.25: Tv-napló. 22.40: Dokumentum­film. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Telesport. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudomány jegyében. 20.50: Zágrábi körkép. 21.15: Filmso­rozat. 22.15: Válogatás. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Buda­pest) 6512, Trabant Limousine (Győr) 5257, Trabant. Li­mousine (Debrecen) 3022, Tra­bant Limousine Speciál (Buda­pest) 6668, Trabant Limousine Speciál (Debrecen) 3273, Tra­bant Limousine Speciál (Győr) 5978, Trabant Limousine Hyco- mat 11 807, Trabant Combi (Budapest) 2976, Trabant Com­bi (Győr) 2784, Wartburg Li­mousine (Budapest) 6506, Wart­burg Limousine (Győr) 3418, Wartburg de Luxe (Budapest) 7168, Wartburg de Luxe (Győr) 3645, Wartburg de Luxe toló­tetős 1207, Wartburg Li­mousine tolótetős 949, Wart­burg Tourist (Budapest) 2244, Wartburg Tourist (Győr) 1581, Skoda 105 S (Budapest) 4995, Skoda 105 S (Győr) 4140, Skoda 105 S (Debrecen) 3876, Skoda 120 L (Budapest) 5587, Skoda 120 L (Debrecen) 3426, Skoda 120 L (Győr) 4001, Polski Fiat 1500 2536, Polski Fiat 126 (Budapest) 11 487, Polski Fiat 126 (Győr) 3705, Pob.ki Fiat 126 (Debrecen) 1074, Zsaporozsec 32 974, Lada 1200 (Budapest) 13 075, Lada 1200 (Debrecen) 9441, Lada 1200 (Győr) 1584, Lada Combi (Budapest) 3891, Lada Combi (Debrecen) 1552, Lada 1300 (Budapest) 6452. Lada 1300 (Debrecen) 4660, Lada 1300 (Győr) 1252, Lada 1500 (Buda­pest) 6**7, Lada 1500 (Debre­cen) 5406, Lada 1500 (Győr) 1876, Lada 1600 (Budapest) 2603, Lada 1600 (Debrecen) 1161. Dacia (Budapest) 4589, Dacia (Debrecen) 4129, Moszk­vics 2140 11 192. ♦ — Különleges autóbusz. Újabb különleges autó­buszok készültek el az Ikarus székesfehérvári gyárában: az NDK meg­rendelésére öt, a mozgás- sérültek közlekedését meg­könnyítő jármű szerelését fejezték be. Az autóbu­szokba hidraulikus szivaty- tyút szereltek, amely a hátsó ajtónál emelőszer­kezetet működtet, s ezzel lehetővé teszi, hogy a rokkantak tolókocsival is felszóllhassanak. Az autó­buszokat a próbák és az ellenőrzések elvégzése után még ebben az évben útnak indítják az NDK-ba. — A Hatvanhat című televíziós sorozat januári adásában Urbán Lajos közlekedés- és oostaügyi minisztériumi államtitkár válaszol majd a levélírók kérdéseire. \ Az adásban szó lesz a -vasúti és köz­úti közlekedésről, az utak állapotáról, a közlekedési morálról, a KRESZ-ről és a metróról. — A téli erdő csodái címmel fotós nyílt túrát hirdetett mára, december 28-ra a pécsi Úttörőház fotószakköre. A túrán részt vevők reggel fél 9 órakor találkoznak a Kossuth- téren. ♦ Vagyonkárok bejelentése A lakossági vagyonká­rok bejelentésének leg­könnyebb formája a fő­városban és a megyeszék­helyeken, ha a biztosító üzenetrögzítő automatáit veszik igénybe a károsul­tak. Név, lakcím; érvényes biztosítási módozat és a bekövetkezett kár mellett a biztosítót az is érdekli, hogy ügyfelei részére me­lyik időpont alkalmas a kár felmérésére. Várható időjárás hétfő es­tig: délnyugat felől megnövek­vő felhőzet, főként a Du­nántúlon elszórtan hava­zás. Mérsékelt, napköz­ben megélénkülő délkeleti, déli szél. Többfelé tartós köd, helyenként zúzmaralerakódás. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet általában —7, —12 fok között, derült, hóval bontott helyeken —15 fok kö­rül. legmagasabb nappali hő­mérséklet —1, —6 fok között. Távolabbi kilátások keddtől péntekig: időnként felszakado­zik a felhőzet. Havazás, havas eső, a déli országrészben in­kább eső várható. Legalacso­nyabb hőmérséklet 0, —5, de- rültebb éjszakákon —5, —10 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet —1, —4 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 30 százalékán várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom