Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)

1981-12-24 / 352. szám

6 Dunántúli Rgplo 1981. december 24., csütörtök H Icutatonő ullages Dr. Vértes Marietta, a Pé­csi Orvostudományi Egye­tem Élettani Intézetének do­cense azon a napon szülte meg fiát, amikor kandidátusi disszertációja elkészült. Tu­lajdonképpen azt is mond­hatnánk, hogy kisfia segítette hozzá. Amikor terhes lett, nem mehetett be munkahe­lyére, ahol az izotóppal vég­zett iaboratóriumi vizsgála­tok esetleges radioaktív su­gárhatása veszélyeztette vol­na a gyermeket. így a szü­lésig volt idő, hogy feldol­gozza addigi kutatásainak eredményeit. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen a nők közül az elsők között érte el ezt a tu­dományos fokozatot. Annak idején esze ágában sem volt, hogy az orvosi egyetemre jelentkezzen. A középiskolában történelmi, később orosz tanulmányi ver­senyt nyert, aztán mikor ké­miai versenyen is indult, már érezte, ez az a terület, ami különösen érdekes számára. Az orvosi egyetemre úgy be­szélték rá, végül „Summa cum laude” fejezte be.- Szerencsém volt, mert a kémia, később a biokémiai folyamatok iránti vonzalmam segített ahhoz, hogy ideke­rülhettem az élettani intézet­be — meséli Vértes Marietta. — Már hallgató koromban dolgoztam itt diákkörösként. Sikerült olyan kutatási terü­letet találni, ami különösen érdekelt. A központi ideg^ rendszer és az endokrinrend­szer (hormonokat termelő belső elválasztási mirigyek rendszere) kapcsolatát, köl­csönhatásait vizsgáltam. Kü­lönös tekintettel az agyalapi mirigyre, mint az endokrin­rendszer vezérlőjére. — A mostani férjem volt akkor a főnököm. Sokszor késhegyig menő szakmai vi­tákat folytattunk, amelyek most sem szűntek meg. (Vér­tes Marietta férje dr. Kovács Sándor, jelenleg a Kóréletta­ni Intézet professzora.) Ezek a viták rendkívül terméke­nyek voitak számomra. Olyan típus vagyok, hogy igazam bizonyítása érdekében, min­den igazolásnak utána­nézek. Nem szívesen ismerem el, hogy én tévedtem, de ha igen, ilyenkor korrektül, ahogy mondani szokták: ta- karodót fújok. Ezek a viták tártak fel sokszor olyan is­meretbeli hézagokat, ame­lyekre enélkül talán soha nem jövök rá. Az Élettani Intézet folyosó­ján termosztátok, orvosi cent- rifúgák, és laboratóriumi be- lendezések sorakoznak egy­más mellett. Vértes Marietta birodalmába csak csengetés­sel lehet bejutni. Az ajtón a radioaktív sugárzásra fi­gyelmeztető tábla. Szobájá­ban mikroszkóp és könyvek, jegyzetek tömkelegé. Miköz­ben beszélgetünk, többször kell telefonhoz mennie. Vitat­kozik, érvel egy asszisztense érdekében. Mikor feláll, lá­tom biceg, bokaszorító gumi­zokni van a lábán. — Ezzel is kell foglalkozni — mondja, miközben leteszi a telefont és kihúzza a falból a dugóját, mert szerinte kü­lönben öt percig nem tud­nánk nyugodtan beszélgetni. — Egyik asszisztensnőmnek, aki nagyon használható mun­kaerő, bürokratikus okok, miatt bonyodalmai vannak egy tanfolyam elvégzése, az oklevél megszerzése körül. Megpróbálok mindenkin se­gíteni, amennyiben tudok, hiszen nekem sem mindeijy, hogy a munkatársaim milyen hangulatban dolgoznak kö­rülöttem. — A lábával mi történt? — A karácsony az oka. Tegnap órákig jártam az üz­leteket és álltam sorba Lego játékért. Úgy látszik meg­erőltettem. Mára bedagadt, de nem baj, van Lego! — A kutatási területe az endokrinrendszer és az ideg- rendszer kapcsolata. A disz- szertádót is e témából írta? — Ez így nem pontos, de kezdem az elején. Abban a szerencséoen volt részem, hogy 1968-tól majdnem két évig a férjemmel együtt Ang­liában lehettem. Magánala­pítványból létrehozott rákku­tató intézetbe kerültem, ahol rendkívül ideális munkafelté­telek mellett lehetett dolgoz­ni. Az egyik angol ' kolléga a nemi hormonok hatásme­chanizmusát vizsgálta külön­böző nem idegrendszeri, köz­tük emlőrákos szövetekben. A központi Idegrendszer egyes területeinek működése szintén érzékeny a nemi' hor­monokra. Arról, hogy ezek a hormonok, milyen mechaniz­muson keresztül hatnak az agyban, abban az időben még keveset tudtunk. Ez volt az én kutatási területem. Munkánkat váratlan siker ko­ronázta. Az összefüggések vizsgálata során találtunk a központi idegrendszer egy bi­zonyos területének sejtjeiben olyan eddig nem ismert fe­hérjemolekulákat, amelyek az agyba jutó nemi hormont le­bontás nélkül megkötik, majd több lépcsős biokémiai lán­colaton keresztül létrehozzák a hormonhatást. Az agyban ezt a világon először ne­künk sikerült kimutatni. Eb­ből írtam meg azután 1972- ben a disszertációmat. — Ezt a felfedezést lehet­séges már a gyakorlati gyó­gyításban is alkalmazni?- Igen. Ugyan még az elején tartunk, de remélhe­tőleg máris jelentős ered­ményről számolhatunk be. Mikor hazajöttem, folytattam és folytatom most is a kuta­tást az említett biokémiai hatásmechanizmusok további felderítésére. Az állatkísérle­tek eredményeiből felvető­dött, hogy az alkalmazott módszereket jól lehetne hasz­nosítani emberek vizsgálata­kor is, hiszen számos meg­betegedés, például a méhrák keletkezésében a hormonha- tós megváltozása szerepet játszhat. Természetesen az előrehaladott rákos állapotot visszafordítani már nem le­het, de nem mindegy, hogy a beteg szerv eltávolítása után a folyamat továbbterje­désének megakadályozása érdekében milyen utókezelést alkalmaznak. Emberek élete múlik ezen. A kioperált szö­vetmintából mi meg tudjuk állapítani az esetleges hor­monzavart és azt, hogy mi­lyen hormonkezelés az indo­kolt. — Ám legalább két év és rengeteg munka kellett ah- hcz. hogy ide eljussunk. Kez­deményező és nagyszerű se­gítőtárs ebben a munkában dr. Székely József, a Szülé­szeti Klinika docense, akivel kezdettől ebben a témában szoros, szinte mindennapos kapcsolatban állunk. A docensnőnek nem esik nehezére összeegyeztetni a hallatlanul nagy jelentőségű kutatómunkát és azt, hogy anya, háziasszony. A dél­utánja a munkaidőn túl csak a fiáé, együtt vásárolnak be, tanulnak, megtárgyalják a napi eseményeket, és 8 óra után, mikor a gyerek jó éj­szakát kíván, jöhet ismét a tudomány. Mint mondja, sze­ret oktatni, a hallgatókkal foglalkozni. Nincs nagyobb öröme, mint amikor az unal­mas rutinmunkák elsajátítása után a fiataloknak a kuta­tásban már saját ötleteik is vannak. Hajlamosak vagyunk a tu­dósnőket vastag keretes szem­üveggel, valamiféle túlko- molyra sikeredett külsővel el­képzelni. Vértes Marietta az uniformizált munkaköpeny el­lenére is sportos megjelené­sű, egyetemista korában NB l-es kosaras volt. Órákig áll sorba játékért, ellátja a ház­tartást, orvosnövendékekkel foglalkozik és ki tudja, talán egy véletlen újból sorsdöntő jelentőségű eredményhez jut­tatja. Sarok Zsuzsa Az útmenti, kopasz fák közt megbúvó kastély, mint egy mesefilm díszlete, sárgállik a nagy fehérségben. Vaskos kapu mellett díszes kovácsoltvas lámpa fényében a tábla: Hámán Kató Nevelőotthon, Bükkösd. * Baranya megyében az állami gondozottak száma 1731. A hat állami nevelőotthonban 484 gyermeknek igyekeznek pótolni azt, amit szinte lehetetlen: a családot, az otthont.. . * — Miért vagy itt? — Én kértem, hogy vigyenek nevelőotthonba, mert otthon már nem bírtam a sok verést. Többször megszöktem a szü­leimtől, apám teljesen elzüllött. — Mi szeretnél lenni? — Fodrásznő vagy talán pin­cér, nem is tudom — válaszol, de még a tengerkék szeme is mosolyog. Beszélgetés közben papucsát lóbálja, tekintete a lábfeje mozgását követi. Sző­késbarna fürtjei még azt a ke­veset is eltakarják arányos, szép arcából, amit láthatnék. — Többnyire jcücedélyű vagy? — Általában igen, de szomo­rú is szoktam lenni. Mikor elal­szom, sokszor sírok, mert haza gondolok . . . Apám már nem iszik annyit. Karácsonyra mag­nót ígért. — Mi ez a sok vágás a csuk­lód fölött? Éva rám néz egy pillanatra, majd ismét lehajtja fejét, s melegítőjével eltakarja a vágá­sokat. Éva jó ideig csövezett, onnan ez az emlék .. . Tizenöt éves, most járja a nyolcadik osztályt. * A bükkösdi nevelőotthonban 135 gyermek él, a legkisebb óvodás, a legnagyobb 16 éves. A nevelőotthoni tankötelezett tanulók 76,6 százaléka túlkoros, jó néhányon 16 éves fejjel igye­keznek elsajátítani a 7. osztály anyagát. A többség későn került az intézetbe. Matematika óra a nevelőott­hon szomszédságában levő is­kolában. A hetedikesek a há­romszög szerkesztését tanulják. A 24 gyerekből mindössze né­gyen (!) nem túlkorosok, az osztálynaplóban 16 fiú és leány neve alatt a gondviselő címe: Bükkösd. Kossuth Lajos utca 34. A fiatal tanár türelmesen ma­gyaráz, rajzol, javitja a hibát, a tábla eqyenlőszárú és egyen­lőoldalú háromszögektől ros­kadozik. Az óra végén a csen­gőt sóhajok kísérik. A félév kö­zeledtével a többség még min­dig r.em érti azt, amit már ötö­dikben tudni kellett volna. A tanár szomorúan jegyzi meg: az Otthon - vagy mégsem? órót óitalában a szorzótábla kérdezésével kezdi. A hetedik osztályban . . . * A félreértések elkerülése vé­gett: a nevelőotthonokban levő gyerekek nagy része nem ár­va. A többségnek él az édes­apja, édesanyja — legtöbbször elváltán. Bükkösdön a gyere­kek 80 százaléka szülőknek fel­róható okok miatt van a neve­lőotthonban, míg a többiek fia­talon szembekerülve o törvény­nyel, kisebb vétséget elkövetve kerülnek ide. — Mióta vagy a nevelőotthon­ban? — Másfél éve - mondja a 13 esztendős Attila. — Miért? — Bort ittam az iskolában. — Meg? — Meg loptam is. Motort. — Hányán vagytok testvérek? — Tízen. összenéz szemüveges öccsé­vel, aki a szomszéd ágyon ül és jegyzeteimbe kukucskál. — Mire gondolsz este, mi­előtt elalszol? — Arra, hogy milyen jó volt otthon, meg hogy milyen jó lenne rendőrnek lenni. Az igazgató a gyerekek körében Miközben beszélgetünk, be­toppan Feri, egy vállas, jóvá­gású fiú, aki rögtön a lényegre tér. — Ütálok itt lenni. Nagyon nagy a szigorúság, s ezt nehéz elviselni. Nagyon vágyom a szabadságra. Egy biztos, hogy a gyermekeim nem fognak ide kerülni. * Az igazgatóval, Nagy Imrével, cki maga is nevelőotthonban nőtt fel, járjuk az épületet. A gyerekek hat csoportban lak­nak, egy-egy csoportban na­gyobbak és kisebbek is vannak, utánozva a családmodellt. Az azonos nemű testvérek egy cso­portba kerülnek. Az első eme­leten az egyik sarokban játék­baba alszik, az ágy fölött szí­nes felvételeken egy négy év körüli kislány. — Ő a mi kis óvodásunk. Nagyon aranyos kislány — mondja az igazgató, miközben elgondolkozva néz a sarokba. A mellette levő két ágyon a testvérei alszanak. — Az apjuk­kal együtt voltam nevelőott­honban . . . Többször beszéltem vele, de hiába. Mindenütt rend, tisztaság, a szobákban nagyképernyős tv, az emeleti társalgóban színes televízió. A szobák kissé zsúfol­tak, amin talán enyhít, hogy az anyagi lehetőségekhez képest most fokozatosan kicserélik az eddigi otromba, nagy asztalo­kat, kis íróasztalokra. Játékban sincs hiány, de a gyerekeknek még több kellene. A falakor; szőttesek, rajzok, a nagyobb lányok szekrényében kölnik, sproy-k. A gyerekek ruhái egy­szerűek, de tiszták, látszik, hogy igyekeznek elkerülni a formaliz­must. Pedig kevés a pénz, s azt jól be kell osztania az intéz-' mény vezetőjének. Egy gyermek ellátása Bükkösdön 30 000 fo­rintjába terül az államnak évente, s a szülő, ha van, mind­össze 200 forintot fizet havonta. Az igazgató elmondja, hogy a pénzből szűkösen, de kijön­nek, nem is ez a legnagyobb gond, hanem az, hogy sokszor csak a megőrzés, s nem a ne­velés funkcióját tudják vállalni. Elgondolkoztató adatokat sorol. — A gyerekeink 60 százaléka a nyolc általános elvégzése után szakmunkásképzőbe kerül, szakközépiskolába évek óta nem vettek fel senkit. A többiek a Fotó: Kopjár Géza segédmunkások hadát erősítik. Azonban a szakmunkásképzőbe bejutott gyerekeknek csak a fe­le teszi le a szakmunkásvizsgát, a másik fele közben kimarad. Sajnos nem lehetnek illúzióink. Az igazgatói irodában Nagy Imre egy táblán mutatja, hogy jelenleg hat gyerekük van tá­vol, azaz — közérthetőbben — szökésben. Az igazgató azt tart­ja, hogy azt a gyereket, akit az első két hónapban nem sikerül „idekötni”, az később is több­ször elmeqy. Teheti, hisz semmi nincs zárva, a kastély bejárati ajtaja is nyitva van. A szökés­ben levőket természetesen kere­si a rendőrség, de nem ezek el­fogása a legfontosabb felada­tuk. * Csilla hat éve von a neve­lőotthonban, nyolc testvére van. Szülei elváltak, apját legutóbb nyáron látta. Nem tudja, hogy miért van itt, mint ahogy há­rom húga sem, akikkel egy szo­bában lakik. — Milyen az édesanyád? — Szép. Miközben beszél, félszegen pislant körbe, majd kezét arca elé téve rákönyököl az asztalra. — Szoktál sírni? — Igen, ha arra gondolok, hogy vannak szüleim, mégis itt kell élnem. Csilla tizennégy éves. Roszprim Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom