Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-23 / 351. szám
6 Dunántúli napló 1981. december 23., szerda Ismerjük meg jogszabályainkat! A mezőgazdasági szakcsoportokról Önerőből építkeznek a mázaszászváriak a dombóvári út mellett létesült családi házas lakóterületen. A mázaszászvári községi tanács vízzel és villannyal ellátott telkekét adott el, s eddig mintegy hatvan új otthon épült a mintegy száz családi házra tervezett telepen. Ez évben is tiz-tizenöt lakásba költöztek, illetve költöznek az építkezők. Fotó: Proksza László----------------------------------------------s zerkesztőség postájából Olvasóink írják... Zsúfolt a Yarsány utcai gyermekrendelő A mezőgazdasági kisüzemi termelés és a kisegitő tevékenységek továbbfejlesztése, a termelői és a fogyasztái igények magasabb színvonalú kielégítésének elősegítésével kapcsolatban jelent meg a 27 1981. (IX. 5.) MT. sz. rendelet- Az alábbiakban a fontosabb rendelkezésekről adunk tájékoztatást. A rendelet szerint a mezőgazdasági, a halászati termelőszövetkezet, a mezőgazdasági szakszövetkezet, a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezet, valamint az állami gazdaság, az állami erdőgazdaság, továbbá a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatba soroit, mezőgazdasági jövedelemszabályozási rendszerbe tartozó gazdasági társulás keretében mezőgazdasági szakcsoport alakulhat. A mezőgazdasági szakcsoport önkormányzattal és meghatározott gazdasági önállósággal rendelkező, önálló elszámolású szervezet. A szakcsoport nem jogi személy! A jogszabály szövetkezeti és állami gazdasági szakcsoport létrehozását teszi lehetővé. A szakcsoport megalakulását legalább öt belépésre jelentkező személy részvételével megtartott tagértekezlet (alakuló tagértekezlet) határozhatja el, feltéve, hogy a szakcsoport működéséhez szükséges anyagi eszközök rendelkezésre állnak, vagy a működés során azok biztosíthatók. Egyúttal az alakuló tagértekezlet dönt a belépésre jelentkezettek felvételéről, a működési szabáyzat megállapításáról, valamint a tisztségviselők megválasztásáról. A szakcsoport működési szabályzat alapján folytatja tevékenységét, tagja lehet minden tizenötödik életévét betöltött állampolgár. A tag írásban benyújtott felvételi kérelméről az intézőbizottság dönt, és határozatáról az érdekeltet értesíti, illetve a tagértekezletet tájékoztatja. A tagsági viszony a felvételről döntő határozat meghozatalának időpontjában jön létre. A szakcsoport tagjának alapvető jogait és kötelezettségeit, vagyoni hozzájárulásának módját és mértékét a működési szabályzatban kell meghatározni. Megszűnik a tagsági viszony, ha a tag a szakcsoportból kilép, a szakcsoport a tagsági viszonyt megszünteti, a szakcsoport megszűnik, illetve ha a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik. A kilépés a tag önkéntes elhatározásán alapul; a kilépési szándékot az intéző bizottsághoz kell írásban bejelenteni. A tagértekezlet — a tag meghallgatása után — írásbeli határozattal megszüntetheti annak a tagsági viszonyát, aki a) a szakcsoport érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít; b) a szakcsoportnak szándékosan kárt okoz; c) a tagsági viszonyból eredő kötelezettségeinek felróható okból tartósan nem tesz eleget. A szakcsoport tagjai, valamint a szövetkezet által a szakcsoport használatába átengedett vagyontárgyakkal, pénzeszközökkel és földön gazdálkodik. A szakcsoport mezőgazdasági termelést (növénytermelést, gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermelést, állattenyésztést), erdő- gazdálkodást és elsődleges fa- feldogozást, továbbá mezőgazdasági termények és termékek feldolgozását, értékesítését, a mezőgazdasági üzemek és kistermelők mezőgazdasági szükségleteit szolgáló anyagok, eszközök, berendezések beszerzését, előállítását, felújítását és karbantartását, valamint a mezőgazdasági termeléshez és feldolgozáshoz kapcsolódó tevékenységet végezhet. A szakcsoport termelő tevékenységét a tagok gazdaságában folytatja, de a közös tevékenység érdekében, a vonatkozó jogszabályok megtartásává' közös gazdaságot és közös üzemet is létesíthet. A szakcsoport éves termelési és pénzügyi terv alapján gazdálkodik, a használatába átengedett vagyonról, tevékenységéről és annak eredményeiről az előírásoknak megfelelő nyilvántartást köteles vezetni; év végén mérleget, eredménykimutatást készíteni, bevételeiből fedezi a termelési kétségeket, teljesíti az egyéb kiadásokát, álló- és forgóalapot képez. Adófizetésének szabályait a pénzügyminiszter rendelettel állapítja meg. A szakcsoport tagjai csak vagyoni hozzájárulásukkal felelnek a szakcsoport tevékenységével összefüggő tartozásokért. A szakcsoport tevékenységével összefüggő tartozásokért a szövetkezet elsősorban a szakcsoport céljára elkülönítve nyilvántartott vagyonnal, továbbá a szakcsoportnak átengedett vagyoni eszközökkel, az ezt meghaladó tartozásokért egész vagyonával felel. Lehetőséget biztosít a jogszabály arra, hogy a szakcsoport a tevékenységével összefüggésben felmerülő munkák elvégzésére saját nevében alkalmazottakat foglalkoztasson. A szakcsoporttal fennálló tagsági viszony — kivéve az ellenőrző bizottság elnökét és tagjait - nem zárja ki a szakcsoporttal való munkaviszony létesítését. A szakcsoport alkalmazottainak foglalkoztatására a Munka Törvénykönyve és a munkaviszonyra vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései a szakcsoportot működtető szövetkezetre megállapított eltérésekkel irányadók, és alkalmazni kell rájuk a szövetkezet munkaügyi szabályzatának (kollektív szerződésének), valamint munkavédelmi szabályzatának a szövetkezet alkalmazottaira vonatkozó rendelkezéseit. A szakcsoport alkalmazottainak munkabérét — ha jogszabály másként nem rendelkezik — a szakcsoportot működtető szövetkezet dolgozóinak bérezésére vonatkozó rendeleteknek az ügyintézőkre, ügyvitelt ellátókra és a fizikai dolgozókra irányadó bértételei alapján kell megállapítani. A szakcsoport tagjának a tagsági viszonnyal összefüggésben jogellenesen okozott kárért a szövetkezet felel, a tagjaival szemben fennálló felelősség szabályai szerint. A szakcsoport tagja tagsági viszonyával kapcsolatos kötelességének megszegésével a szakcsoportnak, illetőleg a szövetkezetnek vétkesen okozott kárért a szövetkezet tagjára vonatkozó szabályok szerint felel. A most ismertetett rendelet 1982. évi január hó 1. napján lép hatályba. Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belklinika, II. kerület: Megyei Kórház (Belgyógyászat). III. kerület: I. sz. klinikai tömb. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Korvin O. u. 23., tel.: 11-169. Munkácsy M. u. rendelőintézet, ügyeleti bejárat, tel.: 12-812. Veress E. u. rendelőintézet, tel.: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoliklinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogó- szati ügyelet: Munkácsy M. u. rendelőintézet, ügyeleti helyiség, tel.: 12-813. Minden este 7 órától reggel 7 óráig. )ogi tanácsadó Balogh I. ruhája az öltözőben csőrepedés következtében elázott, tönkrement és órája is elromlott. Kérdése: Kérheti-e kára megtérítését? Igen! A 48/1979. (XII. 1.) MT. sz. rendelet 84. §-a szerint a munkáltató a dolgozó dolgaiban a munka- viszont keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül akkor felel, ha a kár a) öltözőjében, illetőleg megőrzőjében vagy az általa erre a célra kijelölt más helyen elhelyezett dolgokban keletkezett, továbbá, ha b) olyan ruházati és személyi fel- szerelési tárgyakat ért, amelyeket a dolgozó munka közben is rendszerint magánál tart, valamint ha c) az olyan balesettel kapcsolatban következett be, amelyért a munkáltató kártérítéssel tartozik. A dolgozó munkahelyre bevitt egyéb dolgaiért a munkáltató csak vétkessége esetén felel. Vétlenségét a munkáltató köteles bizonyítani. A jogszabályi rendelkezés értelmében a munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben, öltözőben való elhelyezését. Ugyancsak előírhatja a bevitel bejelentését, különösen, ha a dolog a szokásosnál nagyobb értéket képvisel. Megtilthatja, korlátozhatja, illetőleg feltételhez kötheti — s munkába járáshoz szükséges szokásos ruházati és személyi felszerelési tárgyak kivételével — a dolgok bevitelét. Ha a dolgozó a munkáltató rendelkezését megszegi, az e körben keletkezett kárért — szándékos károkozás esetét kivéve — a munkáltató felelősséggel nem tartozik. I P. I. kérdezi, hogy mikor nem kell lakáshasználatbavételi dijat fizetni? A 2/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 2. § (3) bekezdése értelmében nem kell lakáshasználatbavételi díjat fizetni, ha a) az új tanácsi bérlakást műszaki megosztás, toldaléképítés útján vagy más módon a bérlő létesítette; b) a lakásügyi hatóság a tanácsi bérlakást a bérlő részére lakáscsere-szerződés alapján utalja ki; c) a lakásügyi hatóság a bérlő tanácsi bérlakását — kérelmére — olyan személy részére utalja ki1, aki a bérlő tulajdonában álló lakásban lakott és a lakást a tulajdonos felmondása alapján cserelakásként utalják ki; d) a lakásügyi hatóság a tanácsi bérlakást a kisajátított ingatlanban lakó volt tulajdonos részére cserelakásként utalja ki; e) a lakásügyi hatóság a bérlő részére a tanácsi bérlakást határozott időre vagy valamely feltétel bekövetkezéséig utalja ki. Nem kell a tanács részére lakáshasználatbavételi díjat fizetni akkor sem, ha a lakásügyi hatóság a) a tanácsi bérlakást építési munkák előzetes elvégzésének feltételével utalja ki és az építési költségek a lakáshasználatbavételi díjat meghaladják; b) a tanácsi bérlakást — a fegyveres testület hivatásos állományú tisztje, vagy tiszthelyettese által bérelt és megüresedett tanácsi bérlakás kivételével — olyan személy részére utalja ki', akit bérlőül bérlő- kiválasztási1 jogával élve, közületi szerv választott ki. Ilyen esetben a lakáshasználatbavételi díj megfizetésére a vállalati bérlakásokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár; Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár. Kossuth Lajos u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Munkácsy Mihály utca 4. 10/9. sz. gyógyszertár. Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszer- tár. SOS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon, este 7-től reggel 7 óráig. * ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ügyeletes állatorvos 1981. december 23-án du. 13 órától december 27- én 6 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Szilágyi D. u. 3. sz. Telefon: Pécs 21-843. — Mohács város és járás részére: Mohács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és járás részére: Komló, Lenin tér 3. Telefon: Komló 81-194. Siklós város és járás részére a keleti Ilyenkor télen az 'orvosi várótermek is zsúfoltak. Különösen nehéz helyzetben van Pécsett a kertvárosi Varsány utcai gyermek- rendelő. 57 négyzetméteren 2800 gyermek egészségügyi alapellátását végzik két körzetben. Mivel a rendelés folyamatos, sűrűn megesik, hogy az egyik körzet beteqei még nem „fogytak el”, de már kezdődik a másik rendelés. Lévén azonban csak egy rendelő, a másik körzet doktornője a „maradék" betegekkel átmenetileg az ablaktalan, természetes világítás és fűtés nélküli fertőző váróba szorul, ahol már a másik körzet fertőző betegei várakoznak Van még egy aprócska helyiség, (10 négyzetméter, szintén fűtés és ablaknélküli) védőMég augusztusban közöltünk egy felvételt a Miklós utcáról, amely a rendkívül rossz állapotban lévő pécsi utcák egyike. Most újabb levelet kaptunk Hajós Ferenctől, aki a György utcai lakók nevében írt, mint a terület lakóbizottságának elnöke: „Sajnálattal állapítottuk meg. hogy a György utca még veszélyesebb: a mentők, a gázpalackszállítók, vagy a szemetesautók csak a legnagyobb nehézségek árán tudnak itt közlekedni. A György utcában is előfordult már, hogy a terészen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére a nyugati részen: Sellyei Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás nyugati részén: Szigetvár, Állatkórház, Alapi G. u. 4. Telefon: Szigetvár 75. Szigetvári járás keleti részén: december 23-án du. 13 órától december 25-én 6 óráig Szentlőrinc, Erzsébet u. 31. Telefon: Szentlőrinc 71-052. December 25-én 6 órától december 26-án 6 óráig Szentlőrinc, Munkácsy u. 4. Telefon: Szentlőrinc 71-172. December 26-án 6 órától december 27-én 6 óráig Szentlőrinc, Kossuth u. 4. Telefon: Szentlőrinc 71-350, Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható a Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló város és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontoknál „Állatorvosi ügyelet*’ címen. női szoba, de itt kap helyet 1400 karton és egyéb adminisztráció is. Ez szintén nem alkalmas rendelésre. (Megjegyezzük, hogy a tanácsadás is mostoha adottságú, fűtetlen, ablak nélküli helyiségben folyik, amelyen ezen felül a fertőző váró célját is szolgálja). A két doktornő (dr. Bóna Ildikó és Dr. Matusovits Emőke) türelemmel, kedvességgel, megértéssel igyekszik felülemelkedni a helyzeten. A rossz körülmények nem mennek az egészségügyi ellátás rovására, de van egy határ, ahol a személyes jóindulat már kevés, és az objektív feltételek javítása mindenképpen szükségessé válik. Dr, Juhász Edit és 103 szülő herszállító autók majdnem felborultak az úttest mély gödreiben. Fuvart már nem akarnak vállalni az érdekelt vállalatok ...” A György utcaiak panasza a Pécs városi Tanács gondja is. Lovas Attilától, a városi tanács építési és közlekedési osztályának csoportvezetőjétől kaptunk tájékoztatást: Sajnos a pénzügyi keretek hiánya és más sürgetőbb munkák miatt csak az 1983-as útfelújítási tervben szerepelhet a György, illetve a Miklós utca. Addig is a karbantartási munkák között meg lehetne oldani, hogy legalább a veszélyes gödröket számolják fel ezekben az utcákban. A Mozgássérültek Szolnok megyei Egyesülete a felettes szervek egyetértésével és jóváhagyásával meghirdette a mozgássérültek I. nemzetközi fotó-színesdia pályázatát és kiállítását. A pályázat témája kötetlen. A mozgássérültek munkáikkal a következő kategóriákban nevezhetnek: a) fekete-fehér papirképek, b) színes papirképek, c) színes diapozitivek. A díjazás mindhárom kategóriában azonos. (2000 forintos, 1500 forintos. Leveleinkből Olcsó Áruk Boltja P écsett, a siklósi «árosrész, Fülep Lajos u. 2. sz. alatt üzemel a MÉH Vállalat Olcsó Aruk Boltja. Az üzlet nyitvatartási formájával van probléma, naponta reggel 9-től van nyitva délután 17-ig, de ebből két-három nap csak 15 óráig. Ezeken a napokon 15-töl 17-ig a széles vásárló közönség kizárásával csak a MÉH Vállalat dolgozói léphetnek az üzletbe. Nekik külön erre az időre 2-3 új bálát készítenek be bontásra, hogy a járműveiken érkező dolgozók jó anyagok közt turkálhassanak . . i Szabó Béla, a 105. lakóbizottság elnöke, 7632 Pécs, Fazekas M. u. 4. Olvasónk levelére Szigethy Bélától, a Dél-Dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat igazgatóhelyettesétől kaptunk választ: A siklósi városrészben levő olcsó áruboltunk megnyitása óta árusít különböző leértékelt textil- és egyéb áruféleségeket, valamint a panaszában is említett, használt, hibás ruhát. Korábban ez az üzlet a Doktor Sándor utcai központban működött, ahol is működését a rendelkezésre álló helyiség alkalmatlanná válása miatt kellett megszüntetni. A tanácstól kaptuk a Fülep Lajos utca 2. sz. alatti kis üzletet, melyet más, nagyobb méretű bolt hiányában voltunk kénytelenek elfogadni. A kis méret miatt, valamint a felkínált áruféleségek meny- nyisége következtében az üzlet zsúfoltnak bizonyult, azonban a nagyközönség érdeklődése miatt nem kívántuk kivonni egyik áruféleséget sem. A város más részén sem sikerült kapnunk megfelelő üzlethelyiséget, így tehát csak ez a mód áll rendelkezésre. Ez ideig a bolt üzemelésével kapcsolatban már több észrevétel érkezett a nyitvatartós, és különösen egyes esetekben a korábbi üzletzárást illetően. Ismeretes, hogy a központ dolgozói részére szerzett jogként biztosítanunk kell egy-egy időpontot a saját vásárlásukra. A teljesített munkaidőt figyelembe véve nem áll módunkban más beosztással ezt részükre biztosítani, a távolság miatt le is kell érniük és a bolt dolgozóinak teljesített munkaidején belül kell a vásárlást befejezniük. Egy-egy alkalommal 30— 40 dolgozó megy le, akik mellett létszámot tekintve sem férne már el több vásárló. Helytelennek tartja, hogy dolgozóink részére új bálát bontsanak és elsőként abból ők válogathassanak. Gondoljuk, hogy ez a kedvezmény a mi dolgozóinkat is megilleti, hisz tapasztalatunk szerint más üzletekben is hasonló kedvezményt nyújtanak az ottani eladók és alkalmazottak részére. Fentiektől függetlenül fontolóra vesszük az ön által is kifogásolt problémát, és a tanács ismételt felkérésével igyekszünk biztosítani még egy üzlethelyiséget, ahol esetleg a különösen nagy érdeklődésre számottartó ruhaféleség árusítását külön is biztosíthatjuk. 1000 forintos tárgyjutalom, továbbá a zsűrinek mindhárom kategóriában 4 db különdija.) A pályamunkák beküldési határideje: 1982. január 31. A kiállítás ünnepélyes megnyitása 1982. február 27. 9.30 ára. A kiállítás helye: SZMT Ságvári Endre Művelődési Központ színház- terme Szolnok, Ságvári krt. 23. Az érdeklődőknek a további részletekről az ügyintéző — Magony László Szolnok, Orosz Gy. u. 9. 5000 — ad bővebb felvilágosítást. Szóvá tesszük... Elhanyagolt pécsi utcák Pályázati felhívás mozgássérülteknek