Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-21 / 349. szám
Szabó Miklósné abbahagyta Bácsi a palánkoktól ló évig kosarazott Elbúcsúzott. Ha nem is könnyű szívvel, de mégis rászánta magát erre a lépésre. Nem kérték meg rá, sőt marasztalni próbálták. önként döntött így. némi meglepetésre. Hiszen olyan fiatal még. Csakhogy a család, a férj és a kisgyerek most már nem szorulhat háttérbe. — Ezentúl a 3 éves kisfiámra is több időt szentelhetek — magyarázza a visz- szavonulás okát Szabó Miklósné, a PVSK kosárlabdázója. — A férjem agrármérnök, a mezőgazdaságban dolgozik, jobbára csak késő este ér haza. A nagyszülők nem Pécsett laknak, így ők sem tudnak besegíteni. És a gyereknek nem szabad amiatt szenvednie, hogy én edzem, utazom, mérkőzéseket játszom. Szükséghelyzet a búcsú, de nem volt más megoldás. Huszonhat éves csupán. Ötödikes korától kosarazott, Szigetváron, Komlón, Zalaegerszegen és öt esztendeje Pécsett, a vasutasoknál. — Nem voltam soha sztár, csak amolyan szürke húzóember — mondja. — Általában bedobót játszottam, de voltam szükségcenter is. Sokat köszönhetek a sportnak, ezt soha nem fogom elfelejteni. Ebben a pillanatban még nem tudom felmérni, mennyire fog hiányozni a csapat, a labda, a palánk. A 16 év kosarazásról nem lehet egyik percről a másikra lemondani, ezért néhányszor le-lejárok még edzésre, mérkőzéseken azonban már nem szerepelek. Pénzügyiszámviteli főiskolát végeztem, így a jövőm a MÁV-nál biztosítva van. Kétszer pityergett három napon belül. Először akkor, amikor utolsó hazai mérkőzésén, múlt vasárnap a szakvezetés és a lányok hivatalosan is elköszöntek tőle, másodszor pedig szerdán, Zalaegerszegen, ahol utoljára játszott az NB l-es csapatban. Mit is kívánhatnánk mást? Sok sikert a sportpályafutás befejeztével a magánéletben is! H. L. Már nem futballanalfabéták Igazi szenzációt keltett nemrégiben, hogy a harmadik Ifjúsági Világ Kupán a kis olajsejkség, Katar fiatal labdarúgói a második helyet szerezték meg. A korábban futballanalfabé- táknak csúfolt katariak, edzőjük, az egykori híres brazil válogqtott Evaristo irányításával olyan neves ellenfeleket győztek le, mint Brazília és Anglia, s csak a döntőben maradtak alul az NSZK-val szemben. A kis névtelenek ügyesen alkalmazták a lestaktikát (a brazilokat 35-ször, az angolokat 29-szer futtatták lesre), amellett gólokat is lőttek, és csak a fináléban, a 30 órás esőzéstől felázott syldney-i pályán mondtak csődöt, igaz ezen a számukra szokatlan talajon úgy csúszkáltak, mint a jégpályán. Katarban nagy erőfeszítéseket tesznek és óriási pénzeket áldoznak a futball népszerűsítésére. A Világ Kupán szerepelt együttes felkészítésére például 10 millió dollárt (!) költöttek. Száz, jobbára brazil edző bábáskodik a katari futball bölcsőjénél. Közülük a legjobban fizetett a szövetségi kapitány Evaristo, aki havi 25 ezer dollárt kap ténykedéséért és a Világ Kupa második helyéért 250 ezer dolláros különprémiumot is bezsebelhetett. Igaz, van miből fizetni. Ayoub Muhali, a futballrajongó olajsejk nem győzi hangsúlyozni: mindenre kész, hogy Katar egyszer a vb-döntőbe kerüljön. Most, hogy a mindössze 220 ezer lakosú Katar ifjú titánjai ausztráliai játékukkal nagy- nagy örömet szereztek a mecénásnak, Muhali különrepülő- gépet küldött értük és hazaérkezésük után az egész labdarúgó-delegációnak fejenként egy-egy autót ajándékozott. A kapusoktól a balszélsőkig A labdarúgó NB II. összesített őszi játékosrangsera A labdarúgó NB II. mindhárom csoportjának összesített játékosrangsora ugyanolyan elvek alapján készült, mint a nyugati csoport — már közölt — rangsora. Itt is minden poszton a legjobb 16 labdarúgó lett rangsorolva, a zárójelben levő szám pedig azt mutatja, hányán jöttek számításba a 16 helyre. Kapusok (77): 1. Németh (Dunaújváros) 115, 2. Kasza (Kazincbarcika) 113, 3. Varga (Debreceni Kinizsi) 110, ...7. Megyimórecz (Olajbányász) 95.- ... 16. Bien (Komló) 85. Jobbhátvédek (76): 1. Bodnár (BVSC) 104, 2. Birincsik (Eger) 98, 3. Aranyosi (Ganz-MÁVAG) 95, ... 5. Szabó (Szekszárd) 90, 6. Bántó (Olajbányász) 89. ...13. Hüber (PVSK) 79, 14. Kozma (K. Rákóczi) 77. Középhátvédek (62): 1. Dunai (22-es Volán) 127, 2. Gu- gyerás (Ganz-MÁVAG) 121, 3. Bogdán (Pénzügyőr) 119, ...5. Nagy (Olajbányász) 116, ...12. Rótt (MVTE) 98, 13. Zentai (K. Rákóczi) 95. Beállások (71): 1. Varga J. (Dorog) 102, 2. Kormos (Olajbányász) 101, 3. Strausz (Vác) 100, ... 7 Paizs (Szekszárd) 95. ...9. Hammer (PVSK) 93. ... 16. Pál (Komló) 87. Balhátvédek (66): 1. Bonnyai (Dunaújváros) 110, 2. Fodor (Kazincbarcika) 101, 3. Mater (Bem SE) 99, ...14. Berki (MVTE) 79, 15. Gondos (Olajbányász) 77. Jobboldali középpályások (80): 1. Szabó (Debreceni Kinizsi) 127, 2. Hrotkó (MVTE) 115, 3. Bálint dr. (Hódmezővásárhely) 114, ...6. Balogh (Olajbányász) 96, 7. Szlovák (K. Rákóczi) 93, ...11. Hohmann (Komló) 90. Középső középpályások (86): 1. Magyar (Debreceni Kinizsi), 130, 2. Kálmán (Kazincbarcika) 124, 3. Varga II. (MTK-VM) 123, .. . 9. Savanyó (Óla jbányász) 99, ... 11. Szőcs (PVSK) 94. Baloldali középpályások (79): 1. Major (Bauxitbányász) 135, 2. Galántai (Keszthely) 103, 3. Borsó (MTK-VM) 102, ... 5. Megyeri (MVTE) 93, ... 13. Róth (Komló) 79. Jobbszélsök (72): 1. Kelemen (Olajbányász) 107, 2. Németh (Bauxitbányász) 106, 3. Laczkó (Doroq) 104, ... 16. Ratting (MVTE) 71. Középcsatárok (64): 1. Horváth Z. (Bauxitbányász) 118, 2. Rácz (Keszthely) 108, 3. Stark (Hódmezővásárhely) 108, ...5. Havasi (MVTE) 102, ...9. László (Olajbányász) 85, ... 12. Sajó (Szekszárd) 80. Balszélsök (91): 1. Handel (MTK-VM) 107. 2. Gosztola (Bauxitbányász) 96, 3. Kiss (MVSC) 93, ... 6. Stemler (Komló) 82, ...11. Jónás (MVTE) 70, 12. Bélák (Olajbányász) 65. Összeállította: Belénessy Csaba Az idén is meghirdette az Adidas-cég az Év legjobb sportfotója pályázatát. Bár az eredményhirdetésről még nem kaptunk hirt, ezúttal egy másik, a korábbi években győztes felvételt közlünk, Lorenz Bäder (NSZK) munkáját. A címe: Lekörözve. Híres sportolókról Jack Niklaus, a világ jelenlegi legjobb, most 40 éves golfozója az utóbbi 20 esztendőben 3,5 millió dollárt keresett a versenyeken. Kivételes képességeiről híres, az egyik mostani bécsi bemutatóján például a 200 m-es távolságból megütött kis golyói olyan közel kerültek a célhoz, hogy a legrosz- szabb eredményként 50 cm-re álltak meg a lyuktól. * Kevin Keegan, a Southampton és az angol válogatott labdarúgója 700 ezres példányban új lemezt adott ki, amelyen dalokat énekel. Két száma közül az egyik az Anglia, Anglia, a másik Szerelmem, a labda címet viseli. Izgalmas szünidő a labdarúgó NB ll-ben Káosz Kaposváron Önként túuozott a dombóvári vezető edző Tihanyi Zoltán, a Kaposvári Rákóczi klubelnöke szerint a rossz szereplés ellenére sem mondanak még le az NB ll-ről, ezért nem is várják ölbe tett kézzel a következő időszakot. Az elnökség rendkívüli ülésén ezért is javasolták a közös szerződésbontást Magasházi Józseffel. Megkezdődött a rendcsinálás a játékosoknál is, ennek nyomán távozik Gulyás és Havasi is. A jólértesültek rebesgetik, hogy a fiatal Balázs és Fábián is költözni készül Kaposvárról. A szezonzórás óta eltelt Garrincha mindent elherdált Elvonókúrák, sorozatban Az utóbbi években csak időnként érkeznek hírek Manóéi Dos Santos, azaz ismertebb nevén Garrincha szerencsétlen sorsáról, aki miután felhagyott aktív pályafutásával, teljesen az ital rabjává vált, és bár barátai segítségével többször megpróbált visszatérni a normális kerékvágásba, a jelek szerint nem sikerült neki. Garrincha az 50-es évek végén a világ legismertebb és legnépszerűbb labdarúgócsillagai közé tartozott. Egy időben ugyanúgy ünnepelték világszerte, de különösen odahaza, Brazíliában, mint a nálánál fiatalabb Pelét. De míg Pelé okosan gazdálkodott a megkeresett pénzével és pályafutása után sikeres üzletember lett, addig Garrincha mindent elherdált. Az orvosok véleménye szerint sehogysem tud megbékélni azzal, hogy elmúlt a dicsőség és kénytelen szürke polgárként leélni hátralévő éveit. Kis árvákat tanít focizni A közelmúltban immár negyedszer bocsátották el az elvonókúráról. A múlt hónapban ünnepelte 48. születésnapját a szinte teljes nincstelenségben tengődő volt labdarúgó. 1958-ban tagja volt a brazil válogatottnak, amely világbajnoki címet nyert. Nem volt az a hátvéd, akit ördöngös cseleivel nem tudott becsapni, rácáfolva azokra a szkeptikus jóslatokra, hogy sohasem lesz belőle élvonalbeli labdarúgó, mivel az egyik lába rövidebb. Mint minden egyszerű ember, hamarosan belekóstolt a dicsőségbe és a vele járó anyagi javakba, nagy lábon és kicsapongóan kezdett élni, ami odavezetett, hogy 1964-ben felbomlott a házassága. Otthagyta feleségét és hét gyermekét, és az ismert énekesnőhöz, Elza Soareshoz pártolt. Ez az idill hivatalosan tavaly ért véget, de a beavatottak szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor 1965-ben Garrinchát megműtötték, és az operáció után sehogysem tudott visszakerülni régi formájába és egyszerűen nem tudott jó szerződéshez jutni. Garrincha minden pénzét elköltötte, szinte abban a pillanatban, amint megkereste. Barátai jóvoltából 1973-ban jótékonysági mérkőzést szerveztek a javára, amelynek bevételéből egy takaros kis házat vásárolhatott Rio de Janeiro külvárosában. A mai napig is ott tengeti életét egy egykori, szintén profi labdarúgó özvegyével. Legújabban — amióta visszatért negyedik elvonókúrájáról is — havi 75 000 cruzeiróért (körülbelül 700 dollárért) egy árvaház lakóit oktatja labdarúgásra. időszak eseménye az is, hogy lemondott a szakosztály elnöke, dr. Stadler József. A gyors intézkedéseket me- gyeszerte nagy érdeklődés kísérte Főleg, amikor a ZTE kiadta Szálait a Rákóczinak. A folytatás azonban akadozik. Papíron 27 játékos kezdi majd meg január 4-én Fonyódon a felkészülést, de még nincs együtt az ígért csapat, aztán nincs edző, s nincs szakosztály- elnök se. Mayer György ügyvezető elnök a múlt hét elején szóban „garantálta”, hogy napokon belül minden kérdés tisztázódik. Most szombaton viszont nem hivatalból titokzatos- kodott, hanem mert igazában nem sikerült előbbre lépni. Hogy nem minden megfontoltan történt például az edzőügyben, az bizonyítja, a kiszemeltek — nem hivatalos forrás szerint Szarvas, Lóránt, Kovács József — közül senki sem vállalta Kaposvárt. Rebesgették Mathesz Imre nevét is. Menet közben döbbennek rá Kaposvárott, hogy idényközben, mások, még az NB l-es csapatok is keresnek valamire való játékost, és nem pediq kiadják a kiszemelteket. Ebben egyébként . nincs meglepő. Abban viszont igen, hogy az ügyvezető elnök az úgynevezett „válságstáb” tagjának nevezte meg Szigetvári Györgyöt, aki viszont tőlünk hallott először a megbízatásáról. Pacskó János megyei TSH- elnök asztalán tucatnyi levél megjelölése „Rákóczi-ügy”. Vastag füzeteket kitevő jegyzőkönyvek vannak különböző tárgyalásokról. Eredményekről azonban ő sem tud. Pedig nemsokára itt az az idő, amikor Zentaiéknak el kell üezdeniök a felkészülést. A sok kaposvári kérdőjel nem megnyugtató sem a csapatnak, sem a somogyi labdarúgótábornak. Kovács Sándor A sorozatos kudarcok után ősszel a jól értesültek azt terjesztették el Dombóváron, hogy a helyi NB ll-es labdarúgó együttes vezető edzője, Herbei József veszi a kalapját és távozik a süllyedni készülő hajóról. Ö kezdetben nem így vélekedett, aztán menet közben váratlanul mégis megírta levelét, amelyben megromlott egészségi állapotára hivatkozva az 1982. július 31-ig szóló szerződésének felbontását kérte. A szakvezetést mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a bejelentés. Mert a vezető edző szakmai munkájával elégedettek voltak, s a vele kapcsolatos morális gondok is megoldódni látszottak. így a klub elnöksége még októberben felszólította Herbei Józsefet, hogy ho javulna egészségi állapota, vonja vissza szerződésbontási kérelmét. A hátralévő mérkőzéseken viszont a vezetés mea- győződhetetl a legyengült egészségi állapotáról (teljes idegkimerültség), mivel a találkozókon többször rosszul lett. Ezérf~az elnökség hozzájárult a szerződés felbontásához. A mende-mondak elkerülésére le kell szögezni: nem vált el haraggal egymástól o két fél. Ezt a klubvezetés is megerősítette. Tencz Károíy, az egyesület ügyvezető elnöke: — Herbei József elhatározása számomra is meglepetés volt, mivel személy szerint én is elégedett voltam szakmai munkájával, a csapattól lényegesen jobb szereplést nem is várhattunk. Meg kell találnunk azt az új vezető edző*, aki ezt a szakmai munkát töret lenül tudja folytatni és fel tudja készíteni a csapatot a várhatóan színvonalas területi bajnokságra. "Gaál István Denise Biellmann, a svájciak ismert műkorcsolyázónöje a sztárja a „Holiday on ice” nevű amerikai jégrevünek. A társulat legfrissebb műsorában szereplő 75 korcsolyázó egyébként egy estén összesen 600 kürruhában siklik a jégen, a mammutruhatár 700 ezer nyugatnémet márkába kerül. Annemarie Mosel-Pröll, a hatszoros osztrák Világ Kupa-győztes síelőnő a januári, schlad- mingi világbajnokságra készül. Egyetlen nagy gondja: le kell fogynia, mert 8 kiló súlyfeleslege van. * Marlene Lauda, a híres-nevezetes Forma-—1. versenyző, Niki Lauda felesége érdekesen nyilatkozott férjéről, aki most tér vissza az autóversenyzéshez. „Nem féltem ót, amikor 300 km-ps sebességnél az életét kockáztatja. A bányász is ezt teszi odalenn, igaz, jóval olcsóbbért." Dragon Kicanovic, az Olaszországba, a Scavolini Pesaro együtteséhez szerződött jugoszláv kosárlabdázó heteken belül meghódította az itáliai szurkolókat. Ottani szaklapok szerint remekül irányít, jól védekezik. pontosan „szór", mezőnyből 70,3 százalékosan dob, s a bajnokság félidejéig 88,5 százalékosan értékesítette a büntetőket is. Edzője, az ugyancsak jugoszláv Petar Skansi joggal elégedett vele. Egy-iksz-ketto A HDN totó- jJßtKK tippjeit az 52. jág tékhétre Csuka ÄtP* Tibor lakatos, a ■ M pécsi Irányi Dáni"ts"* ]r el téri totózó törzstagja állította össze. E heti tippelőnk alig öt éve játszik rend- jjE szeresen, igy nem csoda, hogy eddig csak egy 4200 forintot fizető 12-est tudott összehozni. Jt Az 52. hét tippjei: 1. Brighton—Aston Villa. Tipp: 1. 2. Everton—Conventry. Tipp: 1, 2. 3. Middlesbrough—Leeds. Tipp: i, 2. 4. Southampton—Swansea. Tipp: 1, 2. 5. Stoke—Liverpool. Tipp; i. 6. West Bromwich—Manchester United. Tipp: 2. 7. West Ham—Ipswich. Tipp: 1, i. 8. Bolton—Blackburn. Tipp: x. 9. Cardiff—Charlton. Tipp: 1, x. 10. Newcastle—Sheffield. Tipp: 1. 11. Norwich—Luton. Tipp: 2. 12. Rotherham—Derby County. Tipp: 1, x. 13. Watford—Queens Park. Tipp: 1. ■y i 14. Tottenham—Arsenal. Tipp: 1. Hétfői □