Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-13 / 341. szám
omberek = a jöuonek is el H U min A sombereki társasházak \ mennek el a fiatalok Akárhányszor jártam Somberekén, mindig úgy éreztem: erről a községről messziről látszik a jólét. Tükröződik az utcákon, házakon — egyre több az új épület - de tükröződik az emberek hangulatában is. Ebből is arra lehet következtetni: innen nem mennek el a fiatalok. Mi ennek a titka? Bárhonnan, bárkitől közelítjük is meg a kérdést, mindig ugyanoda jutunk: a jó feltételeket a tsz teremtette meg. Váratlanul érkeztünk a Sombereki „Béke őre” Termelőszövetkezethez, s talán ez is oka, hogy sokkal kötetlenebb, spontánabb beszélgetéseknek, találkozásoknak lehettünk részesei. Hiába, mindig bebizonyosodik, hogy nem az előre megszervezett dolgok sikerülnek a legjobban. Péter Gyula, a tsz 26 éves KISZ-titkára géplakatos, a műhelyből szaladt ki a váratlan beszélgetésre. Kerékpárját a központi épület előtt támasztja le, sapkáját lekapja fejéről, míg megyünk fölfelé a lépcsőn, gyorsan megismerkedünk egymással, s mire egy nyugalmas szobába érünk, már mondja is: SZÁZNYOLCVANÁN HARMINC ALATT — Fejből nem tudom pontosan a számokat, de egy biztos: 30 éven aluliak száznyolcvanon vagyunk ezen a munkahelyen. Egyébként egy később előkeresett papírról kiderül a pontos adat is: a dolgozók 36 százaléka fiatal, A tsz az, ami vonzza a mi korosztályunkat, a helybeliek zöme itt dolgozik. Az utóbbi években egyre jobban megnövekedett az igény arra, hogy lehetőleg helyben legyen a munkalehetőség, mert mindenki szívesebben marad a lakóhelyén, vagy annak közvetlen környékén. A közvetlen környéken most Palotabozsokot és Görcsönydobokát értem. A három községből idén körülbelül negyven főt vettek föl a termelőszövetkezetbe. S tavaly óta van itt egy cipőfelsőrészkészítő üzem is, ahol csak nők dolgoznak, így az ő lehetőségeik is megnövekedtek arra, hogy valamennyien Somberekén kapjanak munkát. — Sok új ház épült, sőt épül most is. Ezekben mind fiatalok laknak. Az építkezéshez milyen segítséget kapnak? — A tsz minden építkezőnek ad 50 ezer forint kametmentes kölcsönt, hosszú lejáratra. A KISZ-szervezeten belül pedig van egy olyan megállapodásunk, hogy aki házat épít, oda elmennek a többiek segíteni, így aztán mindenki segít mindenkinek. Még nagyon sokat jelent a C-menetlevél. S azok a társasházak nemcsak kívülről nagyon szépek,, de belül is nagyon jól sikerültek. Mindjárt keresek is valakit, aki 6. HÉTVÉGE Beszélgetés a fiatalokkal ilyenben fog lakni, ő többet tud mondani róla. S valóban, perceken belül előkerült egy szőke lány, Mari (Schneider Antalné), huszonnégy éves, harmadik éve dolgozik itt, az üzemgazdaságban adminisztrátor. NÉGYSZOBAS TÁRSASHAZAK- 1979-ben kezdték építeni a társasházakat, most a második ütem, a harmadik tömb készül. Aki tervezte, az is som- bereki. Úgy emlékszem, 116 négyzetméter a lakható alapterületük, kétszintes, négyszobás lakások ezek, garázzsal, műhellyel, a bejárati szinten egy zuhanyzóval, a lakószinten fürdőszobával. S egy-két éven belül itt is lesznek melléképületek, nem csak a családi házaknál. A melléképületek ugyanis szinte elengedhetetlenek Somberekén: hol máshol lehetne különben a háztájival foglalkozni? Márpedig az itt igen népszerű, hagyománya van, s a jólét egyik alapja. Közben lassan egészen megtelik a szoba: csatlakozott hozzánk Ritt- linger Katalin titkárnő, szintén az előbbi kettő korosztályához tartozik. Időközben visszaérkezett Pakusza Zoltán párttitkár, ő is a fiatalabb nemzedék tagja. Szóval elég sokan vagyunk már együtt, s most a háztájira terelődik a szó. A legtöbb család foglalkozik valamivel. A sertés, a szarvas- marha mellett az utóbbi években nagyon népszerűvé vált, föllendült a broiler-csirke is. Bár eleinte vonakodtak tőle, mint ahogy minden újtól általában szoktak az emberek, de azután látták, hogy aki belevágott, annak bejött a dolog. El is látogattunk egy fiatalemberhez, a 26 éves Fazekas Józsefhez, megnéztük a háztájit. Egyébként ő is lakatos. — Ez a negyedik rotáció, átlag kéthavonta viszik el a csirkét. Egy-egy váltásban körülbelül kétezer csirke van, most egy kicsit több ... A tiszta jövedelem? Kétezer csirkénél körülbelül 18 ezer forint. Reggel ötkor kelek, ellátom az állatokat, napközben nagyanyám van otthon. Az új házunk most épül, persze melléképülettel, márciusban már- ott szeretnénk a csirkéket nevelni. FIATALOK A VEZETÉSBEN Persze az építési kölcsönön, a jó munkalehetőségen és a háztájin kívül a sombereki tsz mást is adott az ifjúságnak, amivel meg tudják őket tartani. Nem véletlen, hogy Gasz- ler József tsz-elnök idén novemberben az „Ifjúságért Érdemérmet” kapta. Az anyagiakon kívül rendkívül sokat számít egy fiatal embernél az erkölcsi megbecsülés, a bizalom. A fiatal értelmiséget megtaláljuk a vezető beosztásúak között. Csak néhány példa: fiatal a jogász, a sertéstelep vezetője, az üzemmérnök, fiatalok az ágazatvezetők, kettő kivételével a brigádvezetők, s a nagyon fontos ágazat, a baromfitelep vezetője, például idén da végzett szakember. Mindez példa lehet arra, hogy igenis lehet bizalmat szavazni, lehetőséget adni a fiatal szakembereknek, hogy képességeiket bebizonyítsák. A tsz segített a községnek az új iskola megépítésében, ők voltak a kivitelezői is, akárcsak az új óvodának, amit idén áprilisban adtak át. Van sportlétesítmény, alig néhány éves művelődési ház, a jövőben szolgáltató házat szeretnének Somberekén építeni. Ezek azok a legfontosabb, legszem- beötlőbb dolgok, amikben ar itt élő fiatalok részesülnek. De valamennyi nagyon lényeges s ahol ezek megvannak, onnan nem is vágynak máshová, mert jól érzik magukat. Fazekas József a háztájiban Dücsö Csilla Szervezők a gyárban A vállalathoz megérkeztek a külföldi szervezők. Mit mondjak? Várták őket, mint a Messiást. Hírük már messzire megelőzte őket. A szakmában, ahol csak megfordultak, harminc, negyven százalék termelékenységemelést mutattak az adatok. Már az első nap munkához láttak. Fogadta őket az igazgató, s megkérte őket, bátran tolmácsolják neki minden javaslatukat, s ő megteszi, amit tehet. Először is vizsgálat alá vetették a vállalati szervezetet. Megállapították, hogy igen lassan terjed az információ, a vállalat valahogy úgy működik, mint a már kihalt gigan- toszaurusz: Mire a farkától a fejéig jutott, hogy valami baj van, a ragadozók lerágták a farkát. Mire a fejéből kiindult a parancs: arrébb kellene menni, már a lábát is lerágták. A szervezők már a második napon mentek az igazgatóhoz: Meg kell szüntetni a főosztályokat, mert szükségtelenül ékelődnek a döntési mechanizmusba, késleltetik a döntések meghozatalát. Az igazgató kényszeredetten mosolygott, s közölte a szervezőkkel': — Uraim, elvben egyetértek önökkel, de van néhány helyi sajátosságunk. A megszűnt főhatóságtól két embert ide helyeztek főosztályvezetőnek. Őket nem tudom sem kidobni, se alacsonyabb beosztásba helyezni. Ha meg ők maradnak, a többieknek nem tudom megmagyarázni, miért kell megcsinálni ezt az egész átszervezést. Mindazonáltal köszönöm észrevételüket, s kérem, folytassák a munkát, hozzanak újabb javaslatokat. Az üzemszervezők tovább dolgoztak. Csakhamar kiderítették, miért olyan kevés késztermék hagyja el a gyárat egy bizonyos mennyiségű alapanyagból. A dolgozók szinte a gyári rendészet szemeláttára viszik haza az apró, és igen értékes düzniket, amelyet a vállalat gyárt. Csupán az így ... hm ... hazavitt termékkel tízszázalékos növekedés lenne elérhető! Mentek az igazgatóhoz, aki a közkeletű kifejezéssel kezdte mondóká- ját:- Uraim, tudunk a problémákról, de sajnos, nem szigoríthatjuk meg az ellenőrzést.. önök nem tudják, de mi igen,, hogy sajnálatos módon a szakmában a mi vállalatunknál a legalacsonyabb a bérszínvonal. Az elvitt düznik, szinte be vannak építve dolgozóink rendszeres havi jövedelmébe igaz, még el is kell őket adni. Dolgozóink azonban ezt vállalják, miáltal fontos lakossági igényt elégítenek ki. A düzniket a környékben dolgozó maszekok építik be háztartási gépekbe. Namármost, ha mi megszigorítanánk az ellenőrzést, a dolgozók kilépnének tőlünk az alacsony bérek miatt, leállna’ a düzniellátás, és a kisiparosok nem tudnák javítani a háztartási gépeket Sajnos, a szolgáltató vállalat nem foglalkozik a düznikkel, csak ha aggregátokkal együtt adja őket. A szervezők homlokukat tö- rülgették, s idegcsillapítókat vettek be, nem pedig az igazgató magyarázatát, de mit volt mit tenni, tovább tanulmányozták a vállalatokat. Észrevették, hogy az alapanyag raktárakon egy évre elegendő készlet van,, s ez fölöslegesen terheli a céget. Megtudták, ez azért van így, mert monopolhelyzetbem lévő partnerük különben nem szállítana. Észrevették, hogy a düznik egy része eldugul, mert a késztermék-raktárban csigák mászkálnak a finom szerkentyűkön. Megtudták, a csigát a raktáros tenyészti, de nem tudnak semmit sem csinálni vele, mert védett korban van. Észrevették, hogy kihasználatlan a vállalati számítóközpont. Megtudták, nem lehet felszámolni, mert ott számítják ki a vállalati vezetők gyermekeinek számtanpéldáit. Egy hónap múlva a két szervező megőszült, abbahagyta a munkát, és nyugdíjazását kérte saját vállalatától. Bánatosan hagyták ott a gyárat. Ahol csodák-csodája, a munkaszervezők ottjárta után mégis emelkedett az egy főre jutó termelés. A cég jónéhány dolgozója ugyanis - ahogy ők fogalmazták: „az utóbbi egy hónapban átélt piszkálódások miatt" — kilépett a vállalattól. Gőz József- Csendet kérek, nem tudok gyakorolni! Zöldség* és dísznövény- hajtatás növényegészségügye Az előző cikkben a kártevőket is* merhettük meg, most pedig a növénybetegségeket. A növénybetegségeket vírusok, gombák és baktériumok okozzák. Vírusok a levelek mozaikfoltosságát, fodrosodást, a termések, hajtások alakváltozását idézik elő. Védekezés a vírusmentes szaporítóanyag és az ellenálló fajták termesztésével lehetséges a jelenlegi tudásunk szerint. Vírusok a levéltet- vek, kabócák, valamint a növényápolás során használatos eszközökkel terjednek. Gombabetegségek közül a pafántadőlés, fuzárium, szürkepenész, peronoszpóra és a lisztharmat elég gyakori. A palántadőlés 2—6 leveles nagyságig minden növényt pusztíthat. A paprika- és káposztapalántáknál majdnem mindig előfordul a palántadőlés. A védekezésnek többféle módja van. Elsőként az előzetes tala jf értőt leni tést kell említeni, melyet Pol-Thiuram vagy Orthociddal ajánlatos végezni. Vetés után, amennyiben talajfer- tőtlenitést nem végeztünk, Zineb 0,5%-os, vagy Chinoin Fundazol 0,06%- os oldatával való öntözést javaslunk. A fuzárium és a szürkepenész ellen a Chinoin Fundazol vagy a Top- sin—M 70 WP használható. Peronoszpóra észlelése esetén a Dithane M—45, a paradicsomon észlelhető gombás és baktériumos betegségek ellen a réz tartalmú szerek használatát javasoljuk. Dr. Frank József