Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-29 / 327. szám

IO Dunántúli napló 1981. november 29., vasárnap 1981. NOVEMBER VASÁRNAP Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TAKSONY nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.08 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 9.24 — nyugszik 18.14 órakor H etvenöt évvel ezelőtt, 1906. november 29-én született, és nemrég halt meg Roman Karmen Lenin-dijas szovjet híradóoperatőr, dokumentumfilm-rendező. Még középiskolás volt, amikor M. Kolcov író fotóriporter­nek szerződtette őt az Ogonyok című képeslaphoz. Felvételei hamarosan helyet kaptak a legtöbb moszkvai sajtóorgánum­ban. 1932-ben végezte el a Filmművészeti Főiskola operatőr tanszakát, s 1929-től volt a szovjet híradó munkatársa. Tu­dósítóként részt vett például a hírhedt berlini Dimitrov-per tárgyalásán, s a látottakról nagy hatású riportban számolt be. Ott volt a spanyol polgárháborúban is, hogy 1938 vé­gén már Kínában tűnjön fel; itt a japán hódítók ellen hő­siesen harcoló kínai nép küzdelmét örökítette meg. 1939 szeptemberében Moszkvában csatlakozott Molokov pilóta északi-sarki expedíciójához. A Nagy Honvédő Háború alatt frontoperatőrként dolgozott; a harcoló csapatokkal jutott el 1945-ben Berlinbe. A kiváló, háromszor állami díjjal is kitüntetett művész részt vett több szovjet háborús dokumentumfilm munkálatai­ban mint operatőr, s 1946-ban Népek itélőszéke címmel megörökítette a háborús bűnösök nürnbergi tárgyalását. VASÁRNAP SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Leányvásár (este 7 órakor) Kamaraszínház (a MÉV Ság- vári Műv. Házban) : Óz, a nagy varázsló (de. 10 órakor) Bóbita Bábszínház: (Déryné u. 18.) : Hagymácska (de. 10 óra­kor) HANGVERSENY Liszt-terem: Egyetemi bérlet II. hangversenye (10.30 órakor) MOZI Petőfi: A 3. számú űrbázis (f5, f7, f9) Kossuth: A tizedes meg a töb­biek (10, 12, 2, 4) A zsarnok szíve (6) A 3. számú űrbázis (8) Kossuth-klub: Mesemozi (f 10, f11) Park: A zsarnok szíve (f5, f7, f9) Tanárképző Főiskola: Robert és Robert (4) Griffin és Phoe­nix (f7) Ifjúsági Ház: Csapda az erdőben (2) Vágta (4) Heő. Műv. O.: A híd túl mesz- sze van (6) Rákóczi: Az egyik énekel, a másik nem (5, 7) Fekete Gyémánt: Az első nagy vonatrablás (6) Jószerencsét: Púpos lovacska (2) Psyché (5) Vasas, Máius 1.: A nagymama unokája (f6) Mohács: Lúdas Matyi (10) Solo Sunny (4, 6, 8) Komló, Zrinyi: Katasztrófa földön-égen (4, 7) Komló, Má­jus 1.: üzenet a meteoriéban (3) Forró nyár árnyai (f5, f7) Sziaetvár: Bogáncs (10) Zug­ügyvéd zavarban (6, 8) Siklós: Nevem: Senki (5, 7) Duna- szekcső: Gyermekkorom kenye­re (8) Harkány: A vad hatv- tvúk (10) Puska és bilincs (5, 7) Bólv: Felderítők akcióban (3) Erőd az őserdőben (5) Pécsvárad: S. O. S. Concorde (3, 5) Sásd: Kísértet Lublón (f5, 7) Sellye: Kamaszok (5, 7) Szentlőrinc: Robotokkal a Saturnus körül (5, 7) Villány: Isten hozta Mr . . . (5, 7) HÉTFŐ SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Haramiák (este 7 órakor) Latinovits-bér- let Kamaraszínház (a MÉV Ság- vórl Műv. Házban) : Óz, a nagy varázsló (du. 3 órakor) HANGVERSENY Komló, Ifjúsági és Úttörőház termében: Felnőtt bérlet I. hangversenye (19 órakor) MOZI Petőfi: A 3. számú űrbázis (f5, f7, f9) Kossuth: A 3. számú űrbázis (10, 12, 6) A tizedes meg a többiek (2, 4) Csillag a mág­lyán (8) Park: A zsarnok szíve (f5, (7, f9) Tanárképző Főiskola: Robert és Robert (5) Griffin és Phoe­nix (f8) Rákóczi: Az egyik éne­kel, a másik nem (5, 7) Feke­te Gyémánt: A nagymama uno­kája (6) Jószerencsét: Tűzharc (4, 6) Vasas, Május 1.: 25 mil­lió fontos váltságdíj (fó) Film- baráti kör (8) Mohács: Solo Sunny (6) Filmklub (8) Komló, Zrinyi: Katasztrófa földön-égen (4. 7) Komló, Május 1.: Hin- tónjáró szerelem (f5, f7) Szi­getvár: Zugügyvéd zavarban (6, 8) Dunaszekcső: A kétdi­menziós gyilkos (8) Harkány: Kamaszok (7) Boly: Szárnya­lás (7) Pécsvárad: Az első nagy vonatrablás (7) Sásd: üvegtörők (7) Sellye: Puska és bilincs (7) Szentlőrinc: A XX. század kalózai (7) Villány: Re­pülés az űrhajóssal (7) Prof. Alfölay Jenő Alföldy Jenő pro­fesszor, a Pécsi Or­vostudományi Egyetem Fül-, Orr-, Gégeklini­kájának volt igazga­tója, első egyetemi tanára, az orvostudo­mányok doktora, Ki­váló Orvos, november 20-án hirtelen elhunyt. Temetése november 30-án, hétfőn délután 3 órakor lesz a Rákos- keresztúri temetőben. Alföldy professzor, aki a modern orvos- tudományi irányzatok iránt fogékony, jó szervezőkészségű, se­gítőkész orvos volt, pécsi működése alatt rangos fül-, orr-, gé­gésziskolát alakított ki. Ö szervezte meg a daganatos betegek tervszerű kezelését, rendszeres gondozá­sát. Működése alatt fejlődtek a klinikán a mikroszkópos fülsebé­szet, a hallásjavító műtétek, a gégeda­ganatos betegek ke­zelésében a beszéd megőrzését lehetővé tevő operációk. Tudo­mányos munkássága a belsőfül vérkeringé­si zavarainak javítá­sát célzó módszerekre összpontosult, doktori disszertációját az arc- idegbénulások keze­léséről írta. Éveken át volt a Magyar Fül-, orr-, gégeorvosok Tár­saságának elnöke. Tanítványai, munka­társai, volt betegei emlékét kegyelettel őrzik. KOSSUTH RADIO 7.23: „Föld-adta” sors. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Népdalok. 9.00: Operettdalok. 9.30: Nagyítás. 10.13: Lényecs- ke kalandjai. 10.48: A Magyar Rádió és Televízió gyermek- kórusa énekel. 10.56: Élő tör­ténelem. 12.10: Édes anyanyel­vűnk. 12.15: Vasárnapi koktél! Közben: 13.00: Mitől függ? 13.10: A Vasárnapi koktél foly­tatása. 13.55: Rádiólexikon. 14.25: Koloratur szoprán-áriák. 15.14: Reflektorfényben a gaz­daság. 15.30: Kreisler-művek. 15.40: Népdalkörök pódiuma. 16.05: ördögök. Regény, rádió­ra alkalmazva. 17.10: Metro­nóm. 17.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.50: Sakknovella. Elbeszélés. 20.00: Népdalok, néptáncok. 20.47: Verdi: Otelló. Opera. 23.34: Mozart: G-dúr trió. 0.10: Giovanni Gabrieli-canzonák. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Gergely Ferenc orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 10.00: Látogatóban a -75 éves Balázs Samunál. 10.33: Világ­vasárnap. 11.33: Szimfonikus könnyűzene. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Külpolitikai könyvespolc. 13.15: Szappan A kassai Szép Szó amatörszinpad szerepelt tegnap délelőtt a pécsi Ifjúsági Ház színpadán, ahol Cantata profana feldolgozásukat mutatták be. Elhunyt Boros Béla Szombaton, 55 éves ko­rában váratlanul elhunyt Boros Béla, a Központi Sajtószolgálat vezetője. A pártnak 1945 óta volt tag­ja, hosszú időn át dolgo­zott a párt Központi Bi­zottságának munkatársa­ként, 1963 óta állt a Köz­ponti Sajtószolgálat élén. ♦ Ankét a korszerű anyagmozgatásról A raktározás és anyag- mozgatás korszerű szerve­zéséről, tervezéséről, üze­meltetéséről ankétot tart december 1-én délelőtt fél 12-kor a pécsi Techni­ka Házában a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és az MTESZ me­gyei szervezetének Köz­ponti Anyagmozgatási és Csomagolástechnikai Bi­zottsága. Az ankéton dia­vetítéssel kísért előadáso­kat tartanak a magyar— bolgár közös vállalat, az INTRANSZMAS és az Anyagmozgatási és Cso­magolási Intézet fejleszté­si szakemberei. ♦ — Vállalatok társada­lompolitikai funkciói cím­mel a HNF Baranya me­gyei elnökségének gazda­sági és településpolitikai munkabizottsága decem­ber 2-án délután 2 órai kezdettel társadalmi vitát rendez. Vitavezető: dr. Veress József egyetemi docens. Pécsett szombaton délelőtt 9.22 órakor kezdődött a hava­zás és 15.30 óráig tartott. A hó napközben olvadt, de az este mért adatok szerint elérte a 3 centiméter magasságot. A KPM Közúti Igazgatóság hóügyeletese szerint Baranya megyében mindenhol járhatóak az utak. A hóeséssel egyidö- ben indult a nyolc sószóró, o hat homok-salakszóró kocsi és a négy hóeke, hogy megtisz­títsák a főutakat. A megyében a sózott utak latyakosak, a — Csőtörés. Szombaton hajnalban eltört a Rókus utcában egy 150-es ön­töttvas vízvezetékcső. Dé­lig a Rókus utcai tízeme­letes épületek és a hu­szonnégy emeletes éoület lakói víz nélkül maradtak. A hiba elhárításának ide­je alatt lajtkocsin biztosí­tották számukra az ivóvi­zet. — Bemutató a Képcsar­nokban. Máthé András belsőépítész-iparművész esztergályozott dísztárgyai­ból nyílik vásárlással egy­bekötött bemutató novem­ber 30-tól december 7-ig a Képcsarnokban (Pécs, Kossuth L. u. 29—31.) nem sózott részek síkosak, csú­szósak. A Köztisztasági és Útkarban­tartó Vállalat hószolgálatának ügyeletese tájékoztatott ben­nünket a pécsi útviszonyokról. A délelőtt folyamán négy eké­vel felszerelt sószóró kocsi jár­ta először a hegyi és a lejtö- sebb utakat, valamint a bá­nyavidékeket. Délutánig min­den utat megtisztítottak, a bu­szok közlekedtek. Az esti órák- bon a város főközlekedési út­jait tisztították és sózták. — Pécsi költő is szere­pel a budapesti Egyetemi Színpad Hétfői irodalmi esték című sorozatának következő rendezvényén, melyre november 30-án este 8 órakor kerül sor, „Folyamodvány állampol­gárságért” címmel. A pé­csi Csordás Gáboron kívül még Baka István, Nagy Gáspár, Pintér Lajos, Tóth Erzsébet és Zalán Tibor fiatal költők műveiből ál­lították össze az est mű­sorát, melynek szerkesztő­je Havas Judit. A verseket Nagy Zoltán, Vallói Péter, Márai Enikő, Havas Judit és Vándorfi László mond­ja el. Ezt a programot de­cember 21-én, ugyancsak este 8 órakor megismétlik az Egyetemi Színpadon. — Kommunista műszak. A MEZŐGÉP szigetvári gyáregységének dolgozói a mozgássérültek megse­gítésére kommunista mű­szakot ajánlottak fel. No­vember 28-án 250-en dol­goztak a kommunista mű­szakon. ♦ Közlemény A MÁV Pécsi Vasútigazgató- sága értesíti az utazóközönsé­get, hogy a Sárbogárd—Rétszi- las állomások között 1981. no­vember 30-án és december 1- től 4-ig pályafenntartási mun­kák miatt a Pécsről 5.30 órakor induló és Budapest Déli pálya­udvarra 10.50 órakor érkező 1917-es sz. személyvonatot, a Pécsről 8.25 órakor induló és Budapest Déli pályaudvarra 12.00 órakor érkező 1905-ös sz. gyorsvonatot, valamint a Bu­dapest Déli pályaudvarról 7.40 órakor induló és Pécsre 12.45 órakor érkező 1912-es sz. sze­mélyvonatot kerülő útvonalon: Rétszilas—Dunaújváros—Puszta- szabolcson át közlekedtetjük. A fenti vonatokkal a Sárbo­gárd—Puszta Szabolcs vonalsza­kasz állomásaira, illetve állo­másairól utazni szándékozókat Rétszilas-alsó Pusztaszabolcs állomások között vonatpótló autóbuszokkal szállítjuk el. Részletes felvilógositást a vasútállomások adnak. Pécsi Vasútigazgatóság A sikos, csúszós utakon tegnap több kocsi felborult. Képünk is bizonyítja, biztonságosabban kell vezetni.-----A RÁDIÓ----­É S TELEVÍZIÓ müsorabo Dömötör. Rádiójáték. 14.05: Emmy Loose és Kónya Sándor könnyűzenei felvételeiből. 14.33: Táskarádió. 15.30: Bit­korszak. A pécsi körzeti stúdió műsora. 16.00: Sanzonok — magyar művészek előadásában. 16.40: Slágerek mindenkinek. 17.25: A vasárnap sportja. To­tó. 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótakedvelőknek. 19.20: Újdonságainkból. 20.10: Dél­szláv népköltészet. 20.38: Tár­salgó. 22.05: Dzsesszklub est. 23.20: Zenés játékokból éne­kelnek. HARMADIK MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 8.12: Magyar zeneszerzők. 8.35: Új lemezeinkből. 9.20: Slágerlista. 9.55: Új Zenei Újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.06: Daniel Barenboim zongorázik, Pisnhas Zukerman hegedül, Jacqueline du Pré gordonká- zik. 12.03: Berlioz: Faust elkár­hozása — drámai legenda. 14.07: Liszt-zongoraművek. 14.47: A magyar széppróza századai. 15.02: Új Haydn-le- mezeinkből. 15.51: Operaáriák. 16.21: Balladáink vjlága. 16.45: Munka — bérben. 17.00: Vi­lágszínház. 18.55: Kis magyar néprajz. 19.03: Egy nagy ma­gyar hegedűs, Joachim József pályafutása. 19.43: Művészle­mezek. 20.47: Sztárok sztereó­ban. 21.35: Hangverseny. 23.03: Reneszánsz kórusmuzsika. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 8.30: Hírek, lapszemle. Ta­más Ervin jegyzete. Vasárnapi magazin. Szerkesztő: Lenk Irén és Nógrádi Erzsébet. 9.30: Mű­sorzárás. 18.00: Fele sport, fe­le muzsika. Beszámoló a nap sporteseményeiről. Szerkesztő: Müller István. 18.30: Szerb- horvát műsor. Szórakozni, mű­velődni 45 percben. Zenés va­sárnapi magazin. 19.15: Né­met műsor. Szerkeszti a hall­gató. Válogatás a hónap mű­soraiból és postájából. Műsor­vezető: Kerner Lőrinc. 20.00: ,,Gruss und Kuss" Radio Bu­dapest zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és ha­zai» németek számára. A mű­sort szerkeszti és vezeti: Ham­buch Géza és Hartmann Hel­ga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 7.55: Tévétorna (ism. — sz.) 8.00: Mindenki iskolája: Fizi­ka. 8.30: Irodalom, vallomása szerelemről. 9.05: óvodások filmműsora. 1. A legfontosabb személy (sz.) 2. Beszélj velem! 9.30: Apiók tánca. Mezőség (ism. — sz.) 9.50: Hírek. 9.55: Egészségünkért! 10.00: Ritmi­kus sportgimnasztika (sz.) 11.30: Az ember zenéje. Ka­nadai filmsorozat (ism. — sz.) 13.55: Mathew Brady. Ameri­kai rövidfilm (ism. — sz.) 14.10: Reklám. 14.15: A szö­vetkezetek kérték. Az önök kér­ték különkiadása. 16.25: Rek­lám. 16.35: Műsorainkat ajánl­juk (sz.) 17.00: A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság nemzeti ünnepén (sz.) 17.10: A tavasz 17 pillanata. Szovjet film (ism.) 18.25: Rek­lám. 18.35: A közönségszolgá­lat tájékoztatója. 18.40: Tévé­torna (sz.) 18.45: Esti) mese (sz.) 19.00: A hét (sz.) 20.00: Hírek. 20.05: Az angyal vissza­tér. Angol bűnügyi filmsorozat. A bérgyilkos (sz.) 20.55: Kap­csoltam. Társasjáték (sz.) HDN-előzetes FIZESD, ÉS VIDD! A jövő évtől: önkiszolgálás a nagykereskedelem raktárából. Fuvardíj címén egy százalék a boltosnak. HAL AZ ATOMERŐMŰ HŰTŐVIZÉBEN Temperált vizű halastórendszer Tolnában? Tanulmánytervet készített a Szekszárd—paksi Víztársulat. FINÁNCLÁB AZ ÚJ KOPORSÓSZEGFÉLESÉGEKBEN ZÖRÖG A LAKÓ Csendháborítók a törvény előtt. Évente 2500 írásos és szóbeli feljelentést teszünk. KARCSI BÁCSI, A KONZUM MIKULÁS HOL FŐZESSÜNK PÁLINKÁT? ÚJ LAPTÁRS — A KÉPERNYÖÚJSÁG KESZTYÜTERVEZÖ ÉS KERAMIKUS Kemencéért lottózik .. . NAPÓRA — MIÉRT CSAK MOHÁCSON? 4* NEM VÁRTA MEG A MENTŐKET A játékvezető tette sínbe a törött lábat. Decemberi vásárok December 6. Pécs, országos állat- és kirakodóvásár. De­cember 6. Pécs, országos autó- és motorvásár. December 11. Szigetvár, országos állat- és kirakodóvásár. December 12. Szentlőrinc, országos állat- és kirakodóvásár. December 12. Szentlőrinc, országos autó- és motorvásár. December 13. Pécs, országos autó- és motorvásár. December 14. Siklós, országos állat- és kirakodóvásár. De­cember 16. Vajszló, országos állat- és kirakodóvásár. De­cember 20. Mohács, országos autó- és motorvásár. December 21. Mohács, országos állat- és kirakodóvásár. December 27. Siklós, országos autó- és mo­torvásár. ♦ Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett szüléink, nagy­mamánk, nagypapánk, anyó­sunk, apósunk, leányom, vöm, testvérünk, sógorunk és kedves rokonaink, TYUKODI JANOSNÉ Tyukodi Jolán és TYUKODI JANOS harkányi lakosok csendesen el­hunytak. Temetésük december 1-én fél 11 órakor lesz a pé­csi központi temetőben. A gyászoló család. 21.35: Századvég (sz.) 22.25: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 17.25: Torna-világbajnokság (sz.) férfi szerenkénti döntők közvetítése. 19.00: A hét (sz.) 20.00: Hírek. 20.05: Az ember felemelkedése. Angol filmsoro­zat (sz.) 20.55: Telesport: — sporthírek — torna-világbaj­nokság, női szerenkénti döntők közvetítése Moszkvából (sz.) JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — faluműsor. 9.50: Hírek. 10.00: Vasárnap délelőtt gyerekeknek. 11.30: Népi muzsika.. 12.00: Földmű­velőknek. 13.00: Jugoszlávia jó napot. 14.40: Az utolsó fu­tam. Jugoszláv film. 16.00: Va­sárnap délután. 17.30: Jugo­szláv játékfilm. 19.00: Rajz­film. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Kevésbé rémes éjszaka. Drámasorozat. 21.00: Dokumentumriport. 21.30: Tv- napló. 21.50: Sportszemle. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Forradalmárok arcké­pei. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: ünnepi hang­verseny a köztársaság napja alkalmából. 21.00: Huszonnégy óra. 21.25: Köszönjük a figyel­met — jugoszláv szórakoztató­zenei műsor. Dr. Szabó Pál Zoltán tiszteletére Emléktábla a cserszegtomaji barlangban Dr. Szabó Pál Zoltán, a korsztkutató földrajztudós emlékének adóztak a nyomdokait követő Mecse­ki Korsztkutató Csoport és a Magyar Karszt- és Bar­langkutató Társulat dél­dunántúli területi szerve­zetének tagjai. A Pécsett 1901-ben született és mun­kássága java részét itt ki­fejtő tudós tiszteletére a Mecseki Ércbányászati Vállalat Kísérleti, Kutatási és Automatizálási üzemé­ben emléktáblát készítet­tek, melyet a két társulat küldöttsége ünnepélyes keretek között tegnap he­lyezett el a Keszthely mel­letti cserszegtomaji bar­lang legnagyobb — dr. Szabó Pál Zoltánról elne­vezett — termében. A do­log külön érdekessége, a barlangba egy 54 méter mélységű kútba leeresz­kedve lehet lejutni. ♦ Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények a nyereményilleték le­vonása után a következők: Négytalálatos szelvénye 62 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 130 519 forint, hár­mas találata 7770 fogadónak volt, nyereményük egyenként 519 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 233 749 darab, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. Várható időjárás vasárnap estig. Túlnyomóan borult idő. Sokfelé havazás, havas eső, eső. Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő délke­leti, déli szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 0 fok körül, legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap ál­talában 1, 6 fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom