Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-28 / 326. szám
ismerkedés a 120 éves Kesztyűgyárral és a korszerű pécsi kenyérgyárral Találkozó a Mecseki Szénbányák központjában’ a bányászokkal Lázár György befejezte Baranya megyei látogatását wsaoKmnasssn A szénbányászoknak, de még unokáiknak is biztos jövőt jelent a Mecsek értékes természeti kincse ázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a ■ Minisztertanács elnöke tegnap, Baranya megyei látogatásának második napján Pécs iparával ismerkedett. Elkísérte Lukács János, a megyei pártbizottság első titkára és Horváth Lajos, a megyei tanács elnöke. Elsőként a város legnagyobb és legismertebb könnyűipari üzemét, a 120 éve alapított Kesztyűgyárat kereste fel a Minisztertanács elnöke. A.vendéget a gyár bejáratánál Szentirányi József, a Pécs városi pártbizottság első titkára, Czen- te Gyula, a városi tanács elnöke, Gulyás József vezérigazgató, Hódosi Mátyásáé, a gyári pártbizottság titkára köszöntötte. A vállalat vezetőivel való beszélgetés során Lázár György az iránt érdeklődött: miként tudnak helytállni a világpiacon, az egyre nehezebbé váló körülmények között, a kiéleződött versenyben. Tájékoztatták arról, hogy exportfejlesztő hiteleket vettek fel, bővítették a termék- szerkezetet, míg korábban kizá. rólag kesztyűt varrtak, most bőrruházati és bőrdíszműcikkeket is készítenek, ez évben pedig megkezdték a valódi szőrmék feldolgozását. Ez utóbbiakból egy nutria- és pézsma- bundát mutattak be. Ezt követően a vendéglátók bemutatták a 2. számú Kesztyűgyárat, a bőrruházati üzemet a vállalat tanműhelyét. Az egyes munka- folyamatokat Marczi Mihály gyáregységvezető, dr. Szabó József üzemvezető, Kuzma Mi- hályné művezető, a megyei pártvégrehajtóbizottság tagja, Karnis Józsefné, a KISZ-bizottság titkára, Baranyai Magdolna, a szakszervezeti bizottság titkára mutatták be. A munkahelyeken több gyári dolgozóval beszélgetett a Minisztertanács elnöke: Hajós Lajos kesztyűszabásszal, Tóth Lajosné kesztyűdíszítővel, Wenhardt Jakab meóssal, Jakab lenőné kesztyűvarrónővel, Nagy Lajosné kesztyűbélejővel, György Józsefné kesztyűvarrónővel, Benkő Imre művezetővel és Tóth Zoltánnal, a tanműhely vezetőjével. Nagy Lajosné, brigcdvezető kérésére a Petőfi Sándor kesztyűvarró szocialista brigád naplójába tett bejegyzésével megörökítette látogatásának emlékét. Lázár György és kísérete megismerkedett a Pécsi Sütőipari Vállalat munkájával is, ahol megtekintette a kenyérgyárat és az új süteményes üzemet. A vállalat vezetői — dr, Csaba István igazgató, Storcz Lászlóné párttitkár, Backer Mária KISZ-titkár, dr. Somogyvári Rudolf szakszervezeti titkár — arról tájékoztatták, hogy naponta közel 40 mázsa kenyeret és 250 ezer péksüteményt szállítanak ki az üzletekbe. A korszerűbb táplálkozás elősegítése érdekében diétás jellegű és magasabb biológiai értékű termékeket is előállítanak. A burgonya- és kukoricapehellyel készített kenyerek után, szója- tartalmú péksüteményeket is gyártanak. Az üzem megtekintése során a Minisztertanács elnöke munkájáról beszélgetett Demeter János művezetővel, Somogyvári Ferencné gépkezelővel, Somogyi Lajosné vonalvezetővel, Lengyel Ágnes laboratóriumvezetővel. A kenyérsütödében Pinák Józsefné kenyérdagasztó egykilós, díszített óriás kiflivel ajándékozta meg Lázár Györgyöt. Hajdú János brigádvezető kérésére a József Attila kenyérgyártó szocialista brigád és a Szentesi Flórián vezette Március 15. szállítási szocialista brigád naplójába írt be köszöntő sorokat. A Minisztertanács csütörtöki döntését követően, amely megerősítette az Állami Tervbizottság határozatát a Dunai Vasmű új kokszolóművének állami nagyberuházásként való megépítéséről, és az ezzel összhangban a hazai kokszolható szén termelésének fejlesztéséről, különösen szívélyesen fogadták tegnap délelőtt Lázár Györgyöt a Mecseki Szénbányáknál. A Lukács János és Horváth Lajos kíséretében érkező vendéget a vállalat székházában M éréi Emil vezérigazgató, dr. Schwarcz József, a vállalati pártbizottság titkára, Keszler Ferenc, a szak- szervezeti és Vass László, a KISZ-bizottság titkára fogadta. Dr. Schwarcz József köszöntötte a vendégeket, majd rövid tájékoztatást adott az 1982-ben kétszázadik jubileumához érkező mecseki szénbányászatról, a Mecseki Szénbányák politikai életéről, az itt dolgozó, csaknem 14 ezer ember, 2920 párttag tevékenységéről, amelynek során az V. ötéves tervben 384 ezer, 1981-ben pedig várhatóan 30—35 ezer tonna szenet termelnek terven felül. Ezt követően Mérei Emii mutatta be a vállalatot érzékletes ábrák se(Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba érkezett Szpirosz Kiprianu Losonczi Pálnak, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására pénteken — felesége társaságában — hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Szpirosz Kiprianu, a Ciprusi Köztársaság elnöke. A Ciprusi Köztársaság elnökének és kíséretének fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Losonczi Pál és felesége. Rövid, szívélyes üdvözlés után a ciprusi államfő a magyar vezetők társaságában gépkocsikba szállt, majd díszmotorosok kíséretében az ünnepélyes fogadtatás színhelyére, a Kossuth Lajos térre hajtatott. A ciprusi és magyar zászlókkal feldíszített Országház előtti téren felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja. Az ünnepélyes fogadtatáson megjelent Losonczi Pál és felesége, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Péter János, az országgyűlés alelnö- ke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, az Elnöki Tanács, a kormány több tagja, politikai, gazdasági, kulturális életünk- számos más vezető személyisége. Az ünnepélyes fogadtatáson ott voltak a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői. Szpirosz Kiprianu és kíséretének megérkezésekor kürtszó horsant a téren, majd a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett a. magas rangú vendégnek. Felcsendült a ciprusi és a magyar himnusz, majd Szpirosz Kiprianu Losonczi Pál társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt. Úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a Ciprusi Köztársaság elnökének és feleségének. Ezután a vendéglátók és a vendégek kölcsönösen bemutatták egymásnak a Magyar Népköztársaság és a Ciprusi Köztársaság közéleti vezetőit. Szpirosz Kiprianu üdvözölte a fogadtatására megjelent diplomáciai vezetőket. Az ünnepélyes fogadtatás a katonai díszzászlóalj díszmenetével zárult. A vendéget ezután gépkocsikba szálltak, s a magyar vezetők társaságában szállásukra hajtattak. (Folytatás a 2. oldalon) Kovács Aladár, MÉV szállítási üzemegységvezető átveszi dr. Németh Lajos tanácselnök-helyettestől a kitüntetést Átadták a Pro űrbe Pécs emlékérmeket „Szép és hasznos a városért dolgozni” Tegnap ünnepi ülést tartott Pécs megyei város Tanácsa abból az alkalomból, hogy november 29-én emlékezünk meg a város felszabadulásának a 37. évfordulójáról. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Labancz Borbála, a Pécsi Nemzeti Színház művésznője Kopányi György: Ének a szülőföldről c. költeményét adta elő. ünnepi beszédet Varga Ernő, a végrehajtó bizottság tagja mondott: — A mi városunk életében történelmi sorsforduló volt 1944. november 29-e, amikor az 57. szovjet hadsereg kiűzte Pécsről a német megszállókat. Tisztelettel és kegyelettel hajtunk fejet a szovjet nép hős fiai előtt, akik életüket áldozták szabadságunkért. E napon nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a 37 év előtt történt események tették lehetővé, hogy városunkban a szocialista életforma kialakuljon és fejlődjék. Méltatta az elmúlt 37 év nagyszerű eredményeit, megállapítva: éltünk a lehetőséggel, munkálkodtunk a város fel- emelkedéséért, s eddigi munkánk és eredményeink alapjain továbbhaladva tevékenykedünk Pécs fejlődéséért. Rámutatott arra, hogy az eredmények elemzése újabb lehetőségeket tár fel, újabb feladatokat jeA kenyérgyáriak óriás kiflivel kedveskedtek a Minisztertanács elnökének lölnek meg — ezek megoldása határozza meg tevékenységünk irányát. Társadalmunk egyik legnagyobb vívmányaként említette, hogy kialakította és tovább formálja a közösségi embert, akiben munkáján, tevékenységén keresztül erősödik a városért érzett felelősség. — Egy új világot építeni bonyolult dolog — mondta Varga Ernő az ünnepi beszéde végén —, de úttörő munkát jelent és nagyon nagy dolog, hogy mi a részesei lehetünk egy olyan változásnak, ami nem minden emberöltőben adatik meg. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan történelmi időszakban élünk, amikor Pécs és a lakóinak az élete minden eddiginél mélyrehatóbban változik meg. Az elmúlt 37 év eredményei megnyugtató érzéssel tölthet el minden becsületesen gondolkodó alkotó és cselekvő embert, mert a munkája nem volt hiábavaló. Elismerés és köszönet mindazoknak, akik eredményes munkájukkal életünket előbbre- vittek. Az ünnepi beszéd után dr. Németh Lajos tanácselnök-helyettes a végrehajtó bizottság nevében terjesztette a tanácsülés elé a Pro űrbe Pécs idei kitüntetettjeire vonatkozó javaslatot. Ennek elfogadása után adta át a kitüntetést. Dr. Pilaszanovich Imrének, a POTE gyermekklinikája nyugalmazott osztályvezető-főorvosának a gyermekgyógyászatban és a közéletben kifejtett fáradhatatlan tevékenységéért; A Mecseki Ércbányászati Vállalat szolgáltató üzeme gépko- csirszállitási üzemegységének a városfejlesztésben kifejtett társadalmi munkáért (a kitüntetést Kovács Aladár üzemegységvezető vette át); A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalatnak a városszépítésben kifejtett eredményes munkásságáért (a kitüntetést Horváth József igazgató vette ót). A kitüntetettek nevében dr. Pilaszanovich Imre mondott köszönetét: — Amit tettünk, az természetes és az énünkből fakadt, magától értetődő volt, s csak azt vártuk, hogy ebben minél többen kövessenek, mert szép és hasznos a városért dolgozni. Az ünnepi tanácsülés az In- ternacionáléval ért véget. H. I. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXXVIII. évfolyam, 326. szám 1981. november 28., szombat Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja