Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)
1981-11-21 / 319. szám
1981. november 21., szombat Dunántúlt napló 3 A fő célkitűzéseknek megfelelnek fl baranyai vállalatok és szövetkezetek középtávú terveinek tapasztalatai A baranyai vállalatok és szövetkezetek VI. ötéves terveinek tapasztalatairól hangzott el a közelmúltban tájékoztatta a Baranya megyei Pártbizottság gazdaság- és szövetkezetpolitikai munkabizottságának ülésén. Ipar Az iparvállalatok és szövetkezetek tervei visszaigazolják, hogy a meglévő bázison történő fejlesztés mellett az ipar termelésének növekedési üteme az országosnál valamivel alacsonyabb. A szénbányászatban a központi fejlesztési célok módosítása és időbeli átütemezése, a koksz-szénkoncentrátum tervidőszak végére tervezett 670 000 tonnás termelését mint. egy két évvel késlelteti. A szénbányászat ötéves 15 millió tonnás termelési terve a liászprogram megvalósításának ütemétől is függ. Az energiagazdálkodásból részt vállaló nagy vállalatok tervei szerint a takarékossági szempontok érvényesítése mellett az energiafejlesztés az igényeknek megfelelően módosul. A Pécsi Hőerőmű villamosenergia-fejlesztése a tervidőszak során csökken a megelőző tervidőszakhoz képest, míg a hőenergia-fejlesztés a rákapcsolt lakások számának növekedése miatt növekszik. A vegyiparban a Sellyéi Agrokémia Szövetkezetei dicséri, hogy a várható piaci igényekkel számoltak, s hogy tevékenységükkel mintegy 2—3 millió dollár deviza takarítható meg. A gépiparban a dinamikus fejlődést a vállalati tervek is alátámasztják. Az idén önállóvá vált Sopiana Gépgyár terve szerint a gépipari termelés átlagát meghaladó fejlődésre képes. Tervezett alapja a termelékenység és a költséggazdálkodás javítása, a tőkés export részarányának növelése a kompetitiv árképzés előnyeinek kihasználásával. Jelentős termésfelfutással számol a gépipari szerkezetgyártó ágazat is. Könnyű- és élelmiszeripar A könnyűipar valamennyi vállalata a kereslethez igazodó és növekvő termelést tartalmazó tervet készített. A vezető vállaló, tok elsősorban a tőkés export jelentős bővítése révén kívánnak fejlődni. Egy részük úgy tervezi, hogy a termelékenység javításának feltételeit a közelmúlt beruházásai biztosítják, mások az exportképesség fokozása érdekében a további kapacitásbővítéssel számolnak. Az élelmiszeriparban a dinamikus fejlődés feltételei adottak. A gazdálkodó szervek a termelésszervezési és integrációs folyamatok követelményeinek eleget tesznek. Ez tervszinten megmutatkozik a termelőbázishoz való igazodásban, a válasz, tékbővítésben, a lehetséges exportbővítésben és szerződéses fegyelem területén. A vállalatok profiltisztítást, specializálódást és a termékek minőségi jellemzőinek javítását tervezik. Építőanyag és építés Az épitőanyag-ipari ágazatba tartozó vállalatok tervei a termékösszetétel korszerűsítésével kapcsolatos feladatokat is tartalmazzák és a termelőerők számbavételénél is körültekintően jártak el. Termékenként nézve jelentős felfutást terveznek mészhidrátból, égetett és ipari mészkőből és nagyfeszültségű szigetelőkből. A kisméretű téglagyártás a terv szerint csők. ken. A megyei építőipari szervezetek a belföldi, megyei igéA tervezőmunkát a kiváró magatartás jellemzi nyék kielégítését szolgáló termelésnövekedése az ágazat or. szágos átlagát nem éri el, s alatta marad az elvárásoknak is. A növekedési ütem nagyobb mértékű fokozásának akadályát a munkaerő és a fejlesztési források korlátozásában látják. A tervek nagy hangsúlyt helyeznek a műszaki fejlesztési, a munka- és üzemszervezési feladatokra. Mezőgazdaság A megye mezőgazdasági üzemeinek terveiben mintegy egyharmados termelési értéknövekedés szerepel. Az állattenyésztésben a növénytermesztésnél dinamikusabb fejlődést tartalmaznak az előirányzatok, — ez eltér a megyei célkitűzésektől — amit a baromfi- és sertéságazatra alapoznak. A tervidőszak végére tervezett vetésszerkezet, főként a termelőszövetkezeteknél, közel azonos arányokat mutat a jelenleoivel. Némi területnövekedés várható az ipari növényeknél, míg a fő gabonáknál a magasabb termésátlag elérése a cél. A gyümölcsösök várható területcsökkenését új telepítésekkel igyekeznek mérsékelni. A közös gazdaságok tervei a kistermelés segítésére fokozott gondot fordítanak. A termelőszövetkezetekben és folyószabályozás, továbbá a komplex vízrendezési tevékenység emelhető ki. Létszámbővítés? A középtávú tervekről elmond, ható, hogy a vállalatok és szövetkezetek nem mérték fel kellőképpen a munkaerő-kínálat csökkenését, döntő többségük létszámnövekedést tervezett. Az iparon belül a bányászat számol nagyobb mérvű létszám- csökkenéssel, a villamosenergiaipar és a vegyipar szintentar- tásra áll be. Végeredményként az iparban mintegy öt százalékkal növekedne a létszám, ami nem cél és realitása sincs. A létszámbővítés lehetőségét a nem anyagi ágazatok közül az ellátást, szolgáltatást biztosító területek is túlbecsülték. A munkabizottság megállapí. tóttá, hogy a vállalati tervezőmunkát a kiváró magatartás jellemzi. A terveket a változó körülményekhez kell igazítani, s célszerű újraértékelni, hogy miként biztosítható a demokratikus fórumok javaslatainak be. építése a szükségszerűen változó tervekbe. A szabályozók belső ellentmondásai fokozzák a tervezőmunka bizonytalanságát: a legvitatottabb a bérszam 7 Készülnek a stúdiómagnók a Mechlabor pécsi gyárában a növénytermesztés tervezett hozamai területnövelés nélkül nem biztosítják a gabonaprogram megyei végrehajtását. Közlekedés, kereskedelem A közlekedési ágak közti munkamegosztásban a vasúti áru- szállításoknál növekedéssel, a közúti fuvarozásoknál csökkenéssel számolnak. A szállítási szolgáltatás színvonalának emelésére a tervekben nagy hangsúlyt helyeztek. A kereskedelemben a hálózatfejlesztés korábbiaknál lassúbb üteme a vállalati tervekből is érzékelhető. Az V. ötéves tervidőszakról áthúzódó beruházásokon kívül így is további 13 ABC létrehozását tervezik, mellettük a kisebb alapterületű szakbolt- és vendéglá- tóhálózat-fejlesztés szerepel. A biztonságos és kiegyensúlyozott áruellátás megvalósítása fő cél, azonban a szükségesnek ítélt termékváltásról, annak feltételeiről nem adnak számot a tervek. A vízgazdálkodási ágazat a vízkészlet-vízigény egyensúly biztosítását és a környezetvédelmi szempontokat egyaránt figyelembe vette terveiben. Fontosabb beruházásaik közül a Dráva menti árvízvédelmi töltés bályozás szigorú előírása, ami munkaerőhiány-pszichózist teremtő tényezőnek tekinthető. ♦ Néhány napja a MagyOT Köz- gazdasági Társaság Baranya megyei szervezete kerekasztal- beszélgetést szervezett a középtávú tervek tapasztalatairól. Ezen a fórumon is felszínre kerültek a gazdaság- és szövetkezetpolitikai munkabizottság által megállapítottak. Ezeken túl azonban elhangzott, hogy a külső hatások sokkal inkább kiszámíthatóak, mint a szabályo. zák változásai. A tervek stratégiai célokat kell hogy tartalmazzanak, ennek ellenére a tervkészítők nem tudják levetkőzni a pontosságra való törekvést, nem készítenek alternatívákat. Az anyagi erők mélységének számszerűsítése gyakran indokolatlan. Az élelmiszeripari vállalatok kivételével a tervekben nem domborodnak ki kellőképpen a kooperációk. Generális gondként merült fel, hogy a jelenlegi foglalkoztatási politikát nem szabadna ennyire kötötté tenni, hanem lényegesen enyhíteni kellene. A tervekről elhangzott, hogy a fő célkitűzéseknek megfelelnek, de még mindig sok bennük a formális elem. Roszprim Nándor Mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezet Az Új Barázda Tsz Petőfi majorjában a silópalán kok között 260 vagon nedves kukoricát tárolnak Kukoricatermelés világszínvonalon Megközelítették a 10 tonnás „álomhatárt” tésben még „álomhatárnak" _ , r. ■ ■ ■ számított Csak mikroparcellá- A ItöSZIIOSltaSI CClbOl HldUltSk 1(1 kon, a kutató intézetek kísérleti kertjeiben érték ei Az akkori Nyereségben is versenyképessé tették a növényt fajták biológiai potenciálja volt a 100 mázsa. A mohácsi Új Barázda Tsz- ben az idei őszön 95 mázsa szemes kukoricát takarítottak be üzemi átlagban, májusi mor- zsoltra átszámítva. A tervük 747 hektár vetett területről 6000 tonna szemes termés volt, a betakarított mennyiség 7000 tonna. Egyes táblákon elérték, sőt meg is haladták a 100 mázsát. A Pioneer 3780-as megtermetté a 110 njázsát hektáronként. Ma már szakberkekben köztudott, hogy vannak 150, sőt 200 mázsát termő kukoricahibridek a világon. Elvileg nem lehetetlen elérni a hektáronkénti 250 mázsát sem. A nyereségelv, a ráfordításhozam- aróny alakulása azonban a termelőknél határt szab a bioló-, giai potenciál maximális kihasználásának. Az a kérdés, megéri-e ekkora hektárhozamot termelni, mivel ilyen nagy termések „betáplálása" már igencsak drága? Ott, mint például Mohácson az Új Barázda Tsz- ben, ahol a ráfordított költség megtérül a magasabb hozamban, s a növény tetemes tiszta nyereséget produkál, a válasz egyértelműen igen. Mohácson nem rekordokat hajhásznak. Bizonyítja ezt az is, hogy évek óta épp a „tiszta nyereség"-elvből kiindulva gazdaságosság alapján versenyeztetik a növényeket. E versenyben háromévi átlagot alapul véve toronymagasan a vetőmag-kukorica vezet - ezt 180 hektáron termelik a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátnak — 21 800 forintos nettó nyereséggel hektáronként. Második a cukorrépa 17 800 forinttal, harmadik a szója 15 000 forinttal, negyedik a magborsó 10 000 forinttal, ötödik a szóban forgó szemes kukorica 8000 forinttal, hatodik a búza 6500 forinttal. Ez a hároméves átlag az idén némileg módosul, mert a magborsó a 18 000 forint/hek- tár nyereségével előbbre lépett. Nagyon valószínű, hogy három rekorder növényük — először értek el cukorrépából 49, silókukoricából 50 és szemes kukoricából 9,5 tonnás termést — előkelőbb helyet foglal el majd ezen a jövedelmezőségi tabellán, ha eljön az év végi kiértékelés ideje. Az azonban már most bizonyosnak látszik, hogy a növénytermelési főágazatuk hozni fogja a 35 milliós tiszta nyereség tervét, annak dacára, hogy napjaink „legpénzesebb”, legdivatosabb növényének, a napraforgónak a termesztésével egyáltalán nem foglalkoznak. Hiba is lenne olyan humuszföldeken, ahol kis odafigyeléssel megterem a 110 —120 mázsa szemes kukorica, az 540 mázsa silókukorica és az 500 mázsa cukorrépa, amit jövőre az idei 331 hektár helyett már 509 hektáron termelnek majd. Az Új Barázda Tsz-nek 3507 hektár szántóföldje van, s ennek a területnek mintegy egy- harmadát valamilyen formában a kukorica foglalja el. Ezen az őszön szemes kukoricából — a CCM-et is beleszámítva - 8000 tonnát, főtermésű silókukoricából 3000 tonnát, kukoricaszárból és egyéb melléktermékekből ugyancsak 3000 tonnát, cukorrépából 20 000 tonnát, ösz- szesen 50 000 tonna termést kellett betakarítani, tárolóhelyre szállítani, télire tartósítani. Erről ma már múlt időben beszélhetünk, mert a cikk megjelenésekor már véget ért az őszi betakarítás Mohácson. Érdemes mégis visszapillantani, hogy csinálták? Hol kezdődik el a folyamat, aminek eredményeként 50 000 tonna termék kerül megmozgatásra, a magtárakba, tárolókba, s amiből mégis olyan tetemes nyereség realizálódik? Bánhidi János növénytermelési főágazatvezető szerint a termelési folyamat és a betakarítás szervezése a hasznosítási célok előzetes, pontos meghatározásánál kezdődik. A kukoricánál hármas hasznosítást határoztak meg. 1. Corn-Cob- Mix (CCM), ebből 3000 tonnát tároltak be nedvesen, daráltan, falközis silókba a sertéseknek. 2. Hízómarháknak eltett szem- csutka-felső - tehát cső feletti — szárrész abrakkiegészítőként, és kukoricaszilázs a tehenészetnek. 3. Szárított szemes kukorica a tagok háztáji gazdaságába és állami értékesítésre. A hármas hasznosításnak megfelelően alakították ki a fajtapolitikájukat. CCM-nek — ez a kukoricaterület 33 százaléka — közép-korai Pioneer 3709-es fajtát választottak, amit szeptember 15-én kezdtek betakarítani 35-38 százalékos víztartalommal.. Ennél, mivel nem igényel mesterséges szárítást, tetemes mennyiségű tüzelőolajat takarítottak meg, s épp ez volt a céljuk. Ezért alakítják át a sertésetetési technológiát. A 2-es számú hasznosításra — a terület 33 százalékán — termelték a már említett rekorder Pioneer 3780-as kukoricát. Ezt októberben takarították be, ugyancsak szárítás nélkül tartósították. Szemes hasznosításra szintén 33 százalékban egy korai Pioneer 3978, és egy kései, a már említett Pioneer 3780-as fajtát termeltek. Az előzőt szeptember végén - október elején takarították be 25 százalékos víztartalommal — gyors vízleadó típus — s így mindössze 10—11 százalék vizet kellett az olajjal működő szárítón eltávolítani. A kései, leg- bőtermőbb fajtát, átlag 26—27 százalékos víztartalommal, november 16-ra takarították be. Ebben a jól gépesített szövetkezetben a két Claas Do- minátor 6 soros, egy E 516-os kombájn ugyancsak 6 soros, és két John Deere 980-as kombájn 4-4 soros adapterrel, nyújtott műszakban (reggel 6- tól este 6-ig) óriási napi teljesítményt tett lehetővé. A betakarítás utolsó napjaiban a Do- minátorokat tartalékba tették, hisz a másik három kombájn könnyen kiszolgálta a napi 20 -22 hektáros szárító kapacitást. Két műszakot emiatt nem szerveztek. A bérezésük is igen egyszerű, mégis ösztönző. Premizálás nincs, a szakembergárda a fizetéséért, a kombájnvezetők, a kombájntípustól függően — mázsánként 40, illetve 60 fillérért takarították be a termést, illetve a nem várt 1000 vagon terméstöbbletet. A nagy termést a KSZE- rendszer keretében átlag 500 kg vegyes műtrágya hatóanyag adagolásával érték el. Ez az átlag azonban nagy szóródásokat fed, hisz a talajaikat és a növény talajvizsgálatra alapozott szisztéma szerint láplálják. Ami nagyon szimpatikus még Mohácson, hogy betakarítják a melléktermékeket is. Az ehhez szükséges gépeket, eszközöket természetesen időben beszerezték. Kukoricaszárból és cukorrépafejből melasszal 3000 tonna szilázst készítettek a tehenészetnek. Megéri betakarítaniuk a kukoricaszárat — 2 milliót nyernek rajta - nem szántják alá. A búzaszalmát sem égetik el. Eddig 300 tonna szalmaoelletet exportáltak az NSZK-ba.- Rné -