Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-13 / 311. szám

Dunántúlt napló 1981. november 13., péntek 1981. NOVEMBER 13 PÉNTEK ■ Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I SZILVIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.46 — nyugszik 16.11 érakor A Hold kél 17.46 — nyugszik 8.16 órakor S záznegyvenét évvel ezelőtt, 1836. november 13-án szü­letett, és 35 évesen, 1871-ben, a párizsi kommün ba­rikádjain holt hősi halált Joroslaw Dabrowski lengyel tábornok, forradalmár, az 1863-as lengyel nemzeti felkelés egyik előkészítője, s a baloldali forradalmárok — az úgy­nevezett vörösök — vezetője. Fiatalon katonai akadémiát végzett Péterváron, ahol kapcsolatba került az orosz forradalmi demokratákkal. Részt vett a cári fennhatóság elleni, 1863—64. évi len­gyel felkelés katonai előkészítésében és szervezésében, s a baloldali csoport vezetőjeként nagy befolyással volt a fel­kelés első szakaszára. A cári hatóságok fogságába került, de 1865-ben sikerült megszöknie, s ekkor Franciaországba emigrált. Párizsban a lengyel emigráció baloldali, forra­dalmár csoportjának lett egyik elismert vezetője. Élénk publicisztikai tevékenységet is folytatott, s különösen a nacionalizmus ellen emelte fel szavát. Azonosította magát a munkásmozgalommal; 1871-ben azonnal csatlakozott a párizsi kommünhöz, amelyben — május 9-én — az összes fegyveres erők főparancsnoki tisztét ráruházták. A kommün védelmében május 23-án halt hősi halált. Gádor István köszöntése A kilencvenedik szüle­tésnapját ünneplő Kos- suth-díjas keramikusmű­vészt, Gádor Istvánt teg­nap a Baranya megyei Tanács képviseletében Ta­kács Gyula elnökhelyettes köszöntötte a művész bu­dapesti otthonában. A pécsi Janus Pannonius Múzeum, Gádor István al­kotásainak őrizője képvi­seletében Hárs Éva igaz­gató köszöntötte a mestert. Takács Gyula egyúttal át­adta Gádor Istvánnak a „Baranyáért” érmet. ♦ — Jugoszláviai iskola- igazgatók érkeznek a szomszédos horvátországi területről november 13-án Pécsre, egynapos tapasz­talatcserére. Megismerked­nek az általános iskolai új tantervekkel, a baranyai délszlávok történetével, társadalmi helyzetével, és látogatást tesznek a Fá­bián Béla úti nevelési központban. — Éjszakai szivárvány Somogy felett. Nem min­dennapi természeti tüne­mény szemtanúi voltak szerdáról csütörtökre virra­dó éjszaka Somogy megye lakói. A tiszta égbolton, a világító hold körül, félko­szorú alakban szivárvány jelent meg, s csaknem fél órán át látható volt. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bánk bán (este 7 órakor) Szabó S. bér­let. Kamaraszínház — a MÉV Ság- vári Művelődési Házban: Gye­rekek és katonák (este 7 óra­kor) MOZI Petőfi: Katasztrófa földön­égen (f4, f7) Kossuth: Emberek és farkasok (10, 12) A herceg és a csillag­lány (2, 4) Országúton (6, 8) Park: Emberek és farkasok (4, 6. 8) Tanárképző Főiskola: Gyere, igazodj el #(5) Rítus (f8) Rá­kóczi: Virrad (5) Harmadik tí­pusú találkozások (7) Fekete Gyémánt: Reggeli vizit után (6) Jőszerencsét: Egy holland Jáva szigetén (5) Vasas, Május 1.: Solo Sunny (f6) Mohács: Se­riff az égből (6. 8) Komló. Zrínyi: És megint dühbe jövünk (4, 6) Az élet szép (8) Komló, Május 1.: Az Acél- város titka (f5, f7) Szigetvár: Zsaru vagy csirkefogó (6, 8) Siklós: A transzport (5) Filmklub (8) Dunaszekcső: Piedone Egyiptomban (5, 7) Harkány: Csatár a pácban (7) Boly: Csontváry (7) Pécsvárad: Rendőrök háborúja (7) Sásd: Fehér telefonok (7) Sellye: Az egyik énekel, a másik nem (7) Szentlőrinc: Az éneklő kutya (7) Villány: Bátorság, fussunk! (7) — Gyermekjátszóház. Harkányban, a Bolgár Múzeumban november 14- én, szombaton 10-től 12 óráig gyermekjátszóház foglalkozást tartanak. A részt vevő gyerekek kuko- ricacsuhélyból különböző játékok készítésével ismer­kednek meg. ♦ Diaporáma­fesztivál Pécsett Ma este 19.00 órakor nyílik Pécsett az Ifjúsági Házban a három napig tartó II. pécsi nemzetközi diaporámafesztivál. A nyi­tónap programjában 13 mű szerepel, köztük kettő francia, kettő ausztrál, két NSZK és egy belga. A második napon, szomba­ton ugyancsak külföldi művek is szerepelnek, a bemutatásra kerülő 12 mű között. A neves művészek­ből, televíziós rendezők­ből, írókból és zeneművé­szekből álló zsűri a két napon bemutatott művek­ből választja ki a díjazot­takat, A díjak átadása va­sárnap délelőtt ünnepé­lyes bemutatón történik meg. ♦ — TANFOLYAM. Elókésiitó tanfolyam leendő vadászmeste­reknek. A MAVOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága elő­készítő tanfolyamot indít a kötelező vadászmesteri vizsga letételének megkönnyítésére. Az előkészítőn mindazok a va­dászok részt vehetnek, akik no­vember 20-ig bejelentik a me­gyei IB-nél részvételi szándéku­kat. Jelentkezni lehet Pécs, Pe­tőfi utca 45. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? 8.37: Ma­gyar szerzők vokális műveiből. 9.33: Száll az ének . . . 10.05: Leporelló. 10.35: Rokka-mese. — Versek. 10.40: Cigánydalok, csárdások. 11.00: Gondolat. * 11.45: Révész László saját fel­dolgozásaiból vezényel. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.54: A délutáni Rádiószínház bemu­tatója: Jogsértés egyébként nem történt. 14.29: Verbunkos muzsika. 14.44: Magyarán szól­va .. . 15.10: Gesualdo-madri- gólok. 15.28: Zenélő Dominó. 16.05: Embermesék. 17.13: Az Állami Népi Együttes felvéte­leiből. 17.50: Az első negyven lakás. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. — Hangjáték. 20.05: Hallgassuk együtt. 20.50: Operafelvételek. 21.30: üzlet­kötés — avagy: a tettenért rábeszélés. 22.20: ’Tíz perc kül- * politika. 22.30: Solomon két zongoraversenyt játszik. Köz­ben: 22.56: Rerum Nova rum —. 1981. 23.16: A zongoraverseny folytatása. 23.53: A Párizsi Fúvósegyüttes játszik. 0.10: Me­lódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Sláger­Tegnap átadták Töttösön a vásárlóknak az újjáépített, modernizált élelmiszer- boltot. Háromhónapos munkával, közel 300 ezer forintos ráfordítással, a Bólyi Áfész építő brigádja korszerű önkiszolgáló bolttá alakította át a régi, hagyo­mányos vegyesboltot. Kívülről és belülről is megszépült az épület, növelték az el­adóteret és a bolt profilja is bővült. Az új mélyhűtő-berendezés lehetővé te­szi, hogy ezután mélyhűtött és mirelité árukat tároljanak és többféle tejtermé­ket árusítsanak. — Pécsi siker Isztambul­ban, Kálmándy Ferenc pé­csi fotóművész, a Mecseki Fotóklub Fókusz csoport­jának tagja a napokban lezajlott isztambuli nem­zetközi fotókiállításon fe­kete-fehér és dia kategó­riában is sikerrel szere­pelt: harmadik díjat ka­pott. ♦ Cigányfestők kiállítása Mohácson Szerkesztőségi hirügye- letes ma délután 14—19 óráig: Nagy Zsóka. ♦ — Kiváló Együttes lett a pécsi Mecsek Táncegyüt­tes. A Népművelési Intézet által adományozott kitün­tetést csütörtökön vette át Bodai József, a csoport művészeti vezetője. Bara­nyából az idén ez az egyetlen amatőr művészeti együttes, amely megkap­ta a kitüntető címet. — Kukoricából 29 mázsá­val több az idei hektá­ronkénti terméshozam mint a tavalyi a duna- szekcsői tsz-ben, ahol no­vember 11-én befejezték a kukoricabegyűjtést 1100 hektáron. Ekkora hozam- növekedés rekordnak szá­mít megyei viszonylatban. Csütörtökön kora reggel Me­zőkövesd és Andornaktálya kö­zötti úton, Borsod és Heves megye határa közelében az Egri csillagok Termelőszövetke* zet munkásszállító autóbuszá­nak vezetője, Magyar József 47 éves egri lakos a járművét nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette, forgalmi okból a csúszós, jeges úton fé­kezésre kényszerült, az autó­busz megcsúszott és az út mel­letti árokba borult. A baleset következtében az autóbusz uta­sai közül tizen — v a I a meny­nyien tardi lakosok — könnyeb­ben megsérültek. Magyar József vezetői engedélyét a rendőrség bevonta és az ügyben a vizs­gálatot tovább folytatja. * Körültekintés nélkül futott ki egy álló autóbusz elől a köz­útra K. Zsolt 10 éves endrőci lakos szerdán délután Endrőc belterületén, és eközben egy sze­mélygépkocsi elütötte. A gyer­mek súíyos sérülést szenvedett. — Guzsalyas. A nép­rajzi érdeklődésű fiatalok köre pénteken este 6 óra­kor tartja legközelebbi összejövetelét a pécsi mú- zeumigazgatóság Kulich Gyula utcai épületében. A Guzsalyas vendége Pé- terffy László szobrász lesz, aki a Kisküküllő menti (Erdély) református teme­tők sírjeleiről tart elő­adást. — Konfekcióüzem Ba­barcon. Tízfős szalaggal kis konfekcióüzemet indí­tott be e hónap elején a Mohácsi Ruházati Ipari Szövetkezet. A babarci üzem feladata, hogy a szövetkezet belföldi köte­lezettségeinek eleget te­gyen, hiszen a mohácsi üzem kapacitását a tőkés export és bérmunka köti le. — Hőálló brazil tálaló­edények. A pécsi szaküz­letek és áruházak slágere a hőálló brazil tálaló­edény, melyből a napok­ban kapott egymillió forint értékben az Amfora övért. Az opál alapon halvány­kék mintázatú, hőálló tá­lak és tányérok nemcsak sokoldalúan hasznosítha­tók, de ízlésesek is. ♦ Esküvő NADRAI VALERIA SOMOS ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy 1981. no­vember 14-én 17 órakor házas­ságot kötünk a szigetvári Vá­rosi Tanács dísztermében. SZABÓ MARIA és VASS JENŐ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. november 14-én 16.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). FAFARAGÓK AZ ASZTALOSUZEMBEN: A Kisalföldi Ál­lami Gazdaság asztalosüzemében a napi munkán kí­vül az ügyes kezű mesteremberek faragott bútorokat készítenek. Munkájukban a táj népművészetét elevení­tik meg, termékeiket a szövetkezeti kereskedelem hozza forgalomba. A cigányok életének mindennapjaiba visz el bennünket az a képző- művészeti kiállítás, ami tegnap délután nyílt meg Mohácson, a Kossuth film­színház emeleti galériájá­ban. A három komlói ci­gányfestő alkotásaikkal ablakot nyitott — szá­munkra életüket magasfe­szültségen élő — a ci­gányság mindennapjaira. A tehetségüket már a kü­lönböző nemzetközi gyer- mekrajz-pályázatokon el­nyert díjakkal bizonyító naiv festő, Orsós Teréz életképeiből, Kalányos Flóra személyiségeket meg­jelenítő portréiból és Or­sós Kosár Ferenc népbal­lada tömörségű történeteit megidéző alkotásaiból nyílt és november 29-ig látható tárlatot Baktay Patríciái képzőművész nyi­totta meg. ♦ — Második szereposz­tásban a Bánk bán. Ma, pénteken este a második szereposztásban kerül szín­re Erkel Ferenc Bánk bán című operája. Bánk szere­pét Vadász István, Melin­dát Geötz Judit, Gertru­dist Benei Katalin, Ottót Wagner József szólaltatja meg. Forgalmirend­változás Az útburkolati jelek felfesté­sének befejeztével, valószínűleg november 16-tól megváltozik a forgalmi rend Pécsett, a Tüzér u.—6-os út csomópontjában. At­tól kezdve az ottani közleke­dési lámpák átprogramozása miatt a Tüzér u.-ból mindkét sávból lehet egyenesen halad­ni észak—déli irányban. Ezzel együtt megváltozik az Endresz Gy. u.—Tüzér u. forgalmi rend­je is. Az Endresz Gy. u.-ba nem lehet a Tüzér u. felől bal­ra nagy ívben bekanyarodni. Az Endresz Gy. utcát a jobbra kis ívben történő kanyarodás, majd a parkolóban való meg­fordulás után lehet megköze­líteni, vagy pedig a Szigeti út felől, a Faludi F. és Lugosi utcákon keresztül. @10053------.A RÁDIÓ-----­É S TELEVÍZIÓ MÜSORflBO múzeum. 9.36: Bevallom magá­nak ... — Riport. 10.00: Zene- délelőtt. 11.45: Tánczenei kok­tél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: A Gyermekrádió új zenei felvéte­leiből. 13.30: A zene titka. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Nem tudom a leckét! 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Töltsön egy órát kedvenceivel. 19.33: Marlca grófnő. — Az I. felvo­nás fináléja. 20.00: Muzeális nótafelvételei'nkből. 20.33: Iránytű. 21.35: Nemzedékek. — Szerel metes fiam . . . 22.25: A tegnap slágereiből. 23.20: A szép Heléna. — Operettrész­letek. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Ko­moly zene. 10.16: Schubert-fel- vételekből. 11.46: Cavalii: Or- mindo. — Kétfelvonásos opera. 14.13: Híres előadóművészek lemezeiből. 15.20: Könyvszemle. 15.30: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. 16.32: Tip-top parádé. — Az Ottawán együttes felvéte­leiből. 17.02: Az Osztrák Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. 18.30: Rádióhangver­senyekről. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Operaáriák. 20.05 : 2000 felé. 20.40: Újdonságainkból. — Külföldi táncdalok. 21.10: Komoly zene. 22.00: Fenntartott hely — az elmúlt hetek legsi­keresebb műsorai számára. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kí­vánságok. 17.20: Öt perc köz­gazdaság. Dr. Zeller Gyula előadása. 17.25: Népzeneked­velő fiatalok: Nagy Ilona éne­kel, Vitéz Norbert hegedül. 17.30: Művészeti Magazin. Szerkesztő: Szabó Zsolt. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Táncritmusban. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. — Gazdasági híradó. Szerkesztő: Kricskovits Antal. — Népszerű komolyzene. — Novemberi es­ték. Jegyzet. — Bárác István énekel. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Kulturális ma­gazin: Egy este a bátaszéki német nemzetiségi együttessel. Riporter: Gráf Vilmos. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.20: Tévétorna — sz. 8.25: Magyar nyelv — ált. isk. 1, oszt. — sz. 8.45: Fizikai kísér­letek — 1. oszt. 8.55: Környe­zetismeret — áll. i*sk. 3. oszt. 9.30: Technika — ált. isk. 1. oszt. — sz. 9.55: Tizen Túliak Társasága (ism.). 10.35: Del- tácska. 13.40: Technika (ism.) — sz. 14.00: Magyar nyelv (ism.) — sz. 14.15: Deltácska (ism.). 14.35: Környezetismeret (ism.). 15.05: Nyelvtanárok, fi­gyelem! Szóbeli kezdő szakasz 2. (ism.). 15.45: Hírek. 15.50: Az ember felemelkedése. — Angol filmsorozat. 13/2. rész — sz. (ism.). 16.40: Postafiók 250. — sz. 16.55: Állunk szol­gálatára — a Volánnál. 17.20: Reklám. 17.30: Keresztkérdés — fejtörőjáték — sz. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese — sz. 19.30: Tv-híradó — sz. 20.00: Delta — sz. 20.25: Hatvanhat. Vendég: dr. Czei- zel Endre — sz. 21.25: Uno­káink sem fogják látni. — 9. rész. 21.50: Az utolsó szolgálat. — amerikai film — sz. 23.20: Tv-híradó 3. — sz. MÁSODIK MŰSOR 20.01: Gaston Phébus, a Pr- reneusok oroszlánja. 6/6. rész. 20.55: Tv-híradó 2. — sz. 21.15: Sakk-matt. 21.30: Reklám. 21.35: Fele köztársaság. — Útmutatók Koreáról (ism.) — sz. 22.25: Jazzpódium. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.30: Tv-napló. 17.45: Búzavirág — gyermekműsor. 18.15: A fiatalok szava. 18.45: Az ő módján — humoros soro­zat. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Az első szombat — szórakoztató zenei műsor. 20.50: Alcatraz — filmsorozat. 21.40: Tv-napló. 21.55: Partitúra — szórakozta­tó zenekarnak. 22.25: Hét tv- nap. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 18.45: Építészet. 19.15: Népi muzsika. 19.30: Tv-napló. 19.55: Ma este. 20.00: Esküdtszék: az igazság fél kettőkor. 20.45: Huszonnégy óra. 21.10: Hagyományok. 21.40: Pénteken 22-kor. Országos kanlerencia a szellemi munkáril A szellemi munka haté­konyságának növelése je­gyében ma Pécsett kétna­pos országos konferencia kezdődik, melyet a Szerve­zési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság rendez. A konferencia nyitó ülésére délelőtt fél 10-kor a Pető­fi filmszínházban kerül sor, előadást tart Nyers Rezső, az MSZMP KB tagja, az MTA Közgazdaságtudomá­nyi Intézetének tanácsadó­ja, dr. Deák Andrea, az Ipari Minisztérium csoport- főnöke, dr. Csernok Attila, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese és dr. Bartha Lajos, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára. Délután szekcióülésekre kerül sor, a szekciók: szak­képzés — foglalkoztatott­ság; a szellemi munka szervezése, vezetése; a szellemi munka értékelése. Szombaton, ugyancsak a Petőfi filmszínházban zá­ró ülés, melynek során ajánlásokat fogadnak el. Az SZVT által e témakör­ben immár másodszor megrendezett konferencia fővédnökei: dr. Szekér Gyula, az MSZMP KB tag­ja, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnö­ke, dr. Tóth János ország- gyűlési képviselő, a Mű­szaki és Természettudomá­nyi Egyesületek Szövetsé­gének főtitkára és dr. Polinszky Károly, a Magyar Tudományos Akadémia al- elnöke, a Budapesti Mű­szaki Egyetem rektora. A rendezvényen az ország minden részéből mintegy 400 szakember vesz részt. ♦ — Orchidea az aján­dékpavilonban. A pécsi vasútállomáson lévő, va­sárnap is nyitva tartó Utasellátó ajándékpavilo­nokban gyakran kerestek virágot a névnapi köszön­tőbe vagy beteglátoga­tásra vidékről érkező uta­sok. Erre figyelemmel, az Utasellátó Baranya-Tolna megyei Igazgatósága szer­ződést kötött a Szombat- helyi Kertészeti Vállalattal dobozolt, tartós, tápoldat­tal ellátott orchidea szál­lítására. A nevezetes név­napokra, Erzsébetre, Kata­linra, Andrásra a pavilo­nokban is hozzájuthatnak élővirághoz az utazók. — Csipkeszörpös teát ad védőitalként dolgozói­nak a téli hónapokban több pécsi és baranyai vállalat. Figyelembe véve ezt az igényt, a Herbária 6 és 13 kilós kiszerelés­ben, flakonokban szállít vitaminos csipkeszörpöt a pécsi szaküzletbe. A sze­zon most kezdődött, egye­bek közt a Pécsi Zsolnay Porcelángyár, a betonipar, valamint az útépítők vá­sároltak flakonos csipke­szörpöt. — Az Állami Bábszínház előadása Pécsváradon. Pénteken 3 órakor A gyá­va kistigris című bábjá­tékkal szerepel az Állami Bábszínház társulata Pécs­váradon, a művelődési központban. Várható időjárás az ország területén péntek estig: észak­nyugat felől lassanként felsza­kadozó felhőzet, majd válto­zóan felhős idő. Szórványosan eső, zápor, főként keleten eleinte még havas eső, eső, hó. Többfelé élénk, időnként erős, néhány helyen viharos lökésekkel kisért nyugati, észak- nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet pén­teken általában 5 és 10 fok között. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: erősebben felhős és kevésbé felhős időszakokra számíthatunk. Leqalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 1, plusz 4, a derültebb éjsza­kákon mínusz 3, plusz 2 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—8 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 30 százalékán várható, ismétlődő eső, havas eső valószínű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom