Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)

1981-10-18 / 286. szám

Ma avatlak a pécsi Babits-szobrot Beszélgetés Babitsról, a munkáról és egy távozóban lévő nemzedékről- Hogyan ismerkedett meg vele? Milyennek látta,' látja ma Borsos Miklós Babits Mi­hályt? — Vidéken élten; egészen 1945-ig. Amikor a Művészeti Tanács tagja lettem, személye­sen is megismerhettem azokat a fiatal, vagy idősebb írókat, költőket, akiknek a műveivel már Győrben találkoztam. Ba- bitsot számomra a Dante-for- dítása jelentette. Én nem vol­tam soha nagy olvasó, olvas­mányaim kiválasztásában min-> dig befolyásoltak a személyes kapcsolatok. Weöres Sándor barátom, akit még, mint győri diákot ismertem meg, kapcso­latban állt Babitssal. Az igazi első,* nagy Babits-élményt Sza­bó Lőrincéknél éltem át, ahol a Jónás könyvének megjelené­se után egy este Simonffy Mar­gó előadta a Jónást. Ez olyan varázslatos volt, amilyent én még addig nem hallottam. A Jónás könyve — természetesen Babits dedikálásával — ma is megvan nekünk. Ez egy olyan könyv, költemény, ami maga­sabb szinten idézi meg az egész bibliai emberi drámát, úgyannyira, hogy engem tel­jesen magával ragadott. A fe­leségem aztán megkért, ne vi­gyem folyton magammal a Ba- bits-könyvet, mert tönkremegy. És akkor én leírtam az egészet. És ha már írtam, egy-egy ké­pet, vázlatot is odarajzoltam a papírra. Néhány évvel ez­előtt Debrecenben egy illuszt­rációkiállításomon ezekből a rajzokból is bemutattam néhá­nyat. Az Alföldi Nyomdában ebből aztán csináltak egy mi­niatűr-kiadványt. Ennek láttán Illés Endre, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója elkérte tőlem az egész anyagot, amit egy fekete borítóban helyez­tem el és egy kis papírdarabot ragasztottam rá, azzal, hogy leírta és rajzolta: Borsos Miklós. így jelent meg fakszi­milében. Babits reám gyakorolt irodalmi-szellemi hatása tehát nem akármilyen volt. Érdekes módon csak három évvel ez­előtt csináltam egy érmet róla, amikor erre megbízást kaptam. Azért késett ez ilyen sokáig, mert Beck ö. Fülöp szép mun­kája kötött engem. Mindig ar­ra gondoltam, hogy ott van Beck ö. Fülöp Babits-érme, így nem foglalkoztam vele. Ba­bitsnak igen szép feje volt, sötét szemével, tiszta homlo­kával, hajviseletével. Tanári külsőjével nem egyezett volna a művészhaj, művésznyakken­dő. Kerülte is ezeket a külső­ségeket. A pécsi Babits-fejjel kapcsolatban arra gondoltam: mellszobrot csinálok, mert ez a mi viseletűnk olyan kétség- beejtően festőietlen, hogy eb­ből szép szobrot — legalábbis én — nem tudok csinálni. A mai ruhák szabása is egyfor­ma. Ebben kitenni valakit az 4fcára ...? Nagyon szegényes dolog volna. A pécsi szobornál azt a kis festői megoldást még­is megengedtem magamnak,, hogy sálat tettem rá. Éppen a — Pécs egy művésznek sokat jelenthet. Semmi esetre sem lehet véletlen az, hogy például Martyn Ferenc ott telepedett le. Hogy le mert telepedni Pé­csen és ott egy nagyon is — ■ nyugat-európai művészetet el tudott fogadtatni. Szerintem ennek az eredménye, következ­ménye az is, hogy Pécs a mo­dern művészeteknél és irányza­toknak, a modern alkotásoknak fő tárolója és őrzője lett — egé­szen a legabsztraktabb műve­kig. Ez nyilván' nagyban befo­lyásolta a közvéleményt — az egész országét -, hiszen mind­erre nagyon oda kellett figyel­ni. Mindezt nagyon nagyra kell értékelni és meg kell becsülni, még akkor is, ha esetleg kifo­gásolják is néhányon. A művé­szettel szemben mindig is le­hetnek kifogások . .. Mindemel­lett a Pécsett lévő művészeti értékek páratlanok. Martyn Fe­renccel a megismerkedésünk óta közös művészi véleményünk az, hogy a rajz minden képző- művészetnek az alapja. Ö ma­ga is mindennap rajzol, akár­csak én. Az 1957-es kiállításo­mon mindjárt észrevette, hogy milyen szép merített papíron dolgozom. Igényességünkben is rokonvonást jelent ez. Az igé­nyességet én úgy értem, hogy “az nem egy pénzért való tevé­kenység, hanem egy emberi magatartás, kezdve attól, hogy milyen ecsettel és vászonnal dolgozik valaki, addig, hogy hogyan műveli a tehetségét. Mire használja fel ezt a tehet­séget. Pénzkeresésre, vagy arra, ami a művészet lényegi felada­ta, a lélek és a szellem fejlesz­tésére, nemesítésére. — Látta-e már a mester a pécsi Babits-szobor helyét, kör­nyezetét? ' — Sajnos, nem. És az avatás­ra se mehetek el, , mert a kép­zőművészeti főiskolai teendőim lefoglalnak. Váratlanul kinevez­tek a Képzőművészeti Főiskolá­ra címzetes egyetemi tanárnak. Az ezzel együttjáró időbeli za­varok és feladatok akadályoz­nak ebben. Tavasszal remé­lem, el tudok menni Pécsre. Kíváncsi vagyok a szoborra, a környezetével együtt. Erről így látatlanban azt mondhatom, hogy az volna a legjobb, ha a szobor minél szűkebb helyre kerülne, mert ilyen helyen él­hetne igazán. Nagy térben ez a szobor meghalna. Az ilyen mű, minél szűkebb helyre kerül, annál monumentálisabbá válik. Ne felejtsük el, hogy a XIX. század egyik tévedéseként bon­tották le a katedrálisok körül a szűk utcácskákat. A szűk tér mindig nagyobb feszültséget ad a műnek, legyen az épület, vagy szobor. — Jelenleg mivel foglalkozik Borsos Miklós? — 1983-ban Haydn-év lesz, róla készítek egy szobrot Fer­tődre. Mellettünk kottaállvány, rajta nyitott kottafüzet. — Haydn-duók — mutat az állvány felé Borsos Miklós. Amott pedig a zongora, hege­dű és más hangszerek. — Hivatásos művészbaráta­immal zenélünk itt, amikor a lehetőségek engedik- Ez a kiad­vány Bécsben jelent meg. Két hete kaptam. Magyarországon még nem nagyon ismerik. 49 schillingbe került, akárcsak egy reggeli... És három hegedű­duó van benne. Ezek' a duók gyönyörűek — bár nem könnyű­ek. Haydn-érem régebbről is van. A múlt héten voltunk Fer­tődön, megnéztem a szobor leendő helyét. Nagyon szép, árkádos, ámbitusos u'dvar ez, ahol egy szép fenyőfa áll. Rá­beszéltem az ottaniakat, hogy tartsák meg a fenyőt. Most A pécsi Babits-szobor Haydnnal foglalkozom. A szo­bor méretét tekintve ötnegye- des lesz. Külön érdekessége a paróka a czopffal. Mindez rop­pant festői. Az ember végre játszhat ezekkel a lehetőségek­kel . . Nem is szólva a magas, fülig érő gallérról. Sajnos, a XIX. században megszűnt a festői férfiviselet. A másik mun­kám pedig Mohácsra készül, a Kodály-centenáriumra. Ez szin­tén egy ötnegyedes portré lesz. Kodályt kívülről tudom. Annak idején a Művészeti Tanácsban rendszeresen rajzoltam. Szép, festői feje van. Érmeket is ké­szítettem már róla. — Körbepillantva az itteni tá­jon, az ember megérzi a távo­zók, eltávozottak hiányát. Déry Tibor, Németh László... Szel­lemi erőtereik, jelenlétük szinte érzékelhető volt itt. Elmegy las­san a nagy nemzedék. És űr marad utána. A Borsos-szobrok némelyikük alakját örökkévaló­vá tette. Hogyan gondol rá­juk? — Valóban nemzedék volt ez. Annak dacára, hogy a sokszori harag és sértődöttség, ellenvé­lemények, különböző eredmé­nyek és eredménytelenségek folytán alig lehet baráti körnek mondani... Mégis az a vala­mi alakította egy szellemi egy­séggé, amit átélt, végigcsinált. A történelem, a művészeti iro­dalmi viták viharai, az ezekben való eligazodás nem kis erő­próbák voltak. Ennek a nemze­déknek a jobb képviselői olyan szellemi talajon nőttek fel, hogy később tökéletesen el tudtak igazodni a kor szelle­mében. Az utánunk jövők egy törés következtében nem olyan értelemben kötődnek hozzánk, mint ahogy például a Babitsék utáni nemzedék kötődött* az elődökhöz. A fiatalokat elvá­lasztották tőlünk. Én ugyan a szobrászatban nem Iátok ilyen törést. Jó, kitűnő tehétségek képviselik az utánunk jövő, kö­zépnemzedéket. Valamiben per­sze mégis van folytonossági hiány ..: Sok tehetség eltűnik, elveszik. Nem tudnak bánni a tehetségükkel . .. Mindenki le­het bohém, csak a művész nem — mondtam annak idején a diákjaimnak. A művésznek ma­gának kell fegyelmeznie magát, őrködnie önmaga fölött. A hűvösen kék kinti égen a nap lassan lefelé készül. A mű­terem ablaka alatti munkaasz­talra pillantok, a kottaállvány- . ra, a mennyezetet átszelő piros gerendákra. A műteremszoba közepén szép észak-balatoni cserépkályha sugározza felénk intim melegét. Végigfut még a szemem a szobában látható műveken, polcokon sorakozó könyvek gerincén, amelyek a „legkedvesebbek". A sarokban ott vannak a megszólaltatásra váró zeneszerszámok. A híres hegedű ... — Mi kell más? — Tárja szét karjait búcsúzában a művész.- Lehet ennél több? — Nem. Nem lehet. Bebesi Károly Berták László Alattad a délkör Ha nem érezném meg egy rezzenésből, hogy fölösleges lettem, leszaladt orrom előtt a roló, le a nap, kibuktam a görbülő mindenségből, ha mint aki folyvást zuhanva néz föl, nem látnám bűntelenül magamat, ahogy besétálok a pillanat kertjébe hiú jóhiszeműségből, ha megtanulnám végre, hogy miért öl minden, ami él, s úgy lennék szabad, hogy élvezem már mutatványodat, mert nem* taszíthatsz ki a tévedésből, megbillen-e alattad a délkör? adnál-e országomért egy lovat? Keményen tiszta levegőjű, szép októberi nap. Markáns vi­harok közötti szünetekben akad egy-egy ilyen. A komp le-föl süllyed a hullámok hátán. A derék kis Trabant némi megil- letődöttséggel fut rá a Tihanyi­félsziget jegenyesorral szegett műútjára. Megilletődött vagyok magam is. Mintha, -szárnyak nélküli madárként, vagy motor nélküli vitorlázógéppel akarnék fölemelkedni a helyzet magas­latára. Nem megy. Köznapi lelkiállapotban kerülök beljebb a diósi házba és pillantom meg a kertet, B. Kéry Ilona gyönyö­rű könyvének főhőseit. Borsos Miklósnál vagyok Tihanyban. Olyan emberrel, művésszel beszélgethetek, aki eddigi het­venöt évét ellenszélben élte meg és eközben sokféle egye­temes értéket teremtett — em­berit, művészit. Nemrég elké­szült Babits-szobrát ma adják ót Pécsen. így az első kérdé­sem Babitssal kapcsolatos: Szalay Lajos: Jákob Kerék Imre Szó a tagolatlan őshomály burokrétegeit átszakító csipogó-hangú élet legelső moccanása sin élén alvadt vérdarab sikolya mennyei halandzsaszöveg égő csipkebokorból megkövesedett láva üregében évezredek előtti becéző suttogások félbemaradt ölelés negatívján nyelv hegyén gyökeret eresztett árulás ragadós bogáncsa ámítást hazugságot földbe-daloló Vejnemöjnen Sziklatömb amiből a vágy vésővel kalapáccsal kibontja a szerelem arcát a kettőnk közt húzódó jeges űrben csillagközi fényüzenet szó Meliorisz Béla A tenger A partvonal süppedékes fövényére emlékszel-e még Elhagytuk a halászok szíriekre kapaszkodó falvait s hazarendelte már sólymait is az idő A tenger nyárvégi szenvedélyében feledve keserű teleink havát idéztünk elsüllyedt kikötőket verset a hazai tájról. gége baja miatt szeretett sál­ban járni. -Hatalmas koponya, mély szemek ... NÍem a kései, beteg Babitsot formáltam meg, mert nem szeretem a ma oly divatosan eltorzított fejeket. Mégis érezni, hogy nem egy életre való ember feje ez már. Babitsról még korábban csinál­tam egy fondot és az Irodálmi Múzeum számára agy vörös- márvány-fejet. Ez utóbbi — arc­kifejezését tekintve — nagyon intenzív. Ezeken kívül rajzokat is készítettem Babits kötetei­hez, valamint egy portrét. Illyés Gyula költőkről szóló tanul­mánykötetében is szerepelnek Babits-éremrajzok. A pécsi Ba- bits-szoborról még annyit: azért tettem a sálat a nyaká­ba, hogy ha hideg van, vagy havazik, legalább egy sál le­gyen a nyakában .. .- Mire gondol a mester, ha elhangzik ez a városnév: Pécs? Borsos Miklós a műtermében HÉTVÉGE 9. Egy tihanyi délután Borsos Miklósnál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom