Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-08 / 276. szám
1981. október 8., csütörtök Dunántúli napló 3 Ki veszi fei a munkadíjat? Hozzászólás egy hozzászóláshoz A legjobb amatőr együttesek között a jubileumi koncerten Fotó: Tóth Árpád Jubiláló munkás- kórus Komlón „TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A Dunántúli Napló 1981. szeptember 24-i számának 3. oldalán Ki veszi fel a munkadijat? főcím alatt közlik Szentirányi Józselné iskolaigazgató hozzászólását a diákmunkákkal kapcsolatos miniszteri döntéshez, illetve az azzal foglalkozó cikkükhöz. Hozzászólásom abban a reményben mondom el, hogy ezzel eloszlatom a fenti cikkíró legfőbb aggályát. A diákmunkáért járó munkabér személyenkénti — g tanítási órák csorbítása nélküli — ki- fizethetőségét illetően. Bebizonyítva, hogy az MM 1981-es ál. lásfoglalása könnyen végrehajtható’ ha azt keressük, hogy hogyan lehet és nem azt, ahogyan nem lehet végrehajtani. Szentirányi Józsefné legfőbb aggálya szerint: „Nem új dolog, hogy a munkadíjat a tanulóknak kell kifizetni. Miért szól mégis róla az MM 1981-es állásfoglalása? Azért, mert nem lehet végrehajtani I Egy-egy iskola 6-10 napig dolgozik, 400—600 fővel egy gazdaságnál. Ki tudja ezt és menynyi idő alatt kifizetni, aláíratni a tanítási órák védelmének biztosítása mellett személyenként?” Nem vagyok, nem is voltam iskolaigazgató, sem gazdasági „Ki valót keres, annak lehetséges önhibáját elismerni, s mástól tanulni!” (Kölcsey) A nevelés össztársadalmi ügy - mondja ki az ifjúsági törvény. Ha komolyan vesszük e mondatot, örülnünk kell, hogy a nevelés ügyének látszólag periférikus területén vitatkoznak szülők, nevelők, diákok. S mint minden vita, ez sem mentes az indulatoktól. Ha az „ügyért” vagyunk indulatosak, bocsánatos bűn. Hisz mindannyian indulatokkal is, értelmes gyakorlatunk közreadásával is azt a célt segítjük, hogy az őszi mezőgazdasági munkák az országnak is, az egyénnek — tanárnak és diáknak — s az iskolának is hasznára váljék. Kezdem az ország javával: a mezőgazdaság gépesítésével a termelőegységek kézi munkát végző dolgozóinak száma igen lecsökkent. Vannak viszont munkafolyamatok, amelyek ma is kézi erőt igényelnek, és ráadásul idénymunkát. Sokan, nem ismerve a mezőgazdasági termelést, megkockáztatnak felelőtlen kijelentéseket: „Vajh, mit csinálnak a tsz-tagok, míg a diákok és katonák dolgoznak a földeken?”... Szüretelni nem lehet egész évben, csak amikor a szőlő érett, s 5-6000 mázsa szőlő leszedéséhez egyszerre kell több száz munkaerő. Ez teszi indokolttá a diákok munkáját. S ha az iskola előre végiggondolt pedagógiai terve szerint valóban előkészíti a szüreti munkát, biztos lehet benne: diákjai tudják, -értik miért dolgoznak. Bizonyára minden iskolában akad tanuló, akinek munkafegyelme nincs a kívánt szinten, sőt talán egy-egy csoport is. De a többség becsületesen dolgozik, és ez nemcsak a munkabérben fejeződik ki. Örömmel mondhattam el diákjainknak, hogy a siklósi tsz a legnagyobb darab szőlőjét nekünk tartotta fenn, tudva, hogy ránk bízhatja. Bizonyos vagyok: ebben tanulóink is érezték a megbecsülést. Tizenhat éve tanítok, minden őszön részt vettem valamiféle vezető, de még pénztáros sem. Csak azt tudom leírni, hogy ha én iskolaigazgató lennék, hogyan szervezném meg, hogyan hajtonám végre a cikkíró által vitatott (?) MM-határozatot. Miután iskolám diákjai nevében meghatározott idejű és mi- lyenségű munka elvégzését vállaltam egy gazdaságnál, annak vezetőjével a munkamegállapo. dás részeként rögzíttetném: 1. A diákok munkateljesítményéért járó bért osztályonként, személyre szólóan kell számfej. teni. 2. A teljesítményeket naponta, folyamatosan, a gazdaság megbízottja és az osztályfőnökök külön-külön vezessék, majd egyeztessék. 3. A bérek kifizetése az utolsó munkanapot követő 15. napon történjék. Utasítom az osztályfőnököket a diákok teljesítményének személyenként történő pontos vezetésére (tekintve, hogy úgyis ott vannak a diákokkal). Majd az utolsó munkanapon megállapodnék a gazdaság vezetőjével, hogy a jelzett 15. napon a bért az osztályonkénti bérjegyzékekkel és a szükséges címletekben személyesen hozzák el az iskolámba és adják át nekem. Egy-egy osztályban 40—40 betakarítási munkán; 14 nyáron dolgoztam táborokban, s minden alkalommal tapasztaltam, hogy nem elég a tanóra a tanulók igazi megismerésére. Láttam diákot — aki az iskolapadban felénk nyuszi büszkén átvenni a legjobban dolgozónak kijáró jutalmat; láttam igen fáradt csoportot tízmillió forintos érték megmentéséért újabb munkára vállalkozni. Láttam példaképnek kikiáltott diákot — társait cserbenhagyni. Folytatnám tf sort, de nem ez a célom. Hosszan sorolhatnám, hogy a megismerésen túl mi mindenre alkalmas a 12 nap (tanár—diák viszony alakítása; akarat- és figyelemfejlesztés; önbizalom teremtés stb.). Csak ezek számbavétele után jutok el a munka díjazásához. Nagyon jó dolognak tartom — sok éves tapasztalat alapján —, hogy a diák annyi bért kapjon azonos munkáért, mint a felnőtt. Annál, hogy a pénztárcájába több pénz kerül, lényegesen nagyobb jelentőségű az, hogy érzi: kamaszként is képes a felnőttek teljesítményére; a gazdaságnak is fontos a munkája. Ki vegye fel a pénzt? Az, aki dolgozott érte. S hogyan lehet kifizetni? Nagyon egyszerűen. A tanuló áttekinti, aláírja a bér. jegyzéket és felveszi az előreborítékolt pénzt. Gond a nevelőnek? Feltétlenül. Ki segíthet benne? Minden osztálynak van vezetősége, amely segíthet a fizetésre való felkészülésben. Négy év alatt csak egyszer kell igen alaposan, átgondoltan megszervezni a fizetést, s aztán a diákvezetőség az osztályfőnök felügyeletével három éven keresztül gyakorlottan megteszi. Kockázat? Bizonyára, de egyben felelősségre nevelés is! És ebben nem akadály a nagy létszám. (Kezdő tanár koromban 22 osztályos gimnáziumban tanítottam, s mind a 700 tanuló kézhez kapta a fizetését.) Mi legyen a Dénzzel? Tény: az iskolák olyan helyzetben vannak, hogy nem egy év, hanem a négy év összkeresete — diákot vettem alapul s egy-egy diák kifizetésére 1—1 percet számoltam. Ezt megkönnyíti, meggyorsítja, ha a bérjegyzék szoros ábécében van, (az osztálykönyv ilyen), s ha megfelelő a pénz címletezése. A bérfizetést követő negyedik napon átveszem az osztályfőnököktől a bérjegyzékeket, és azokat a gazdaság címére.postán elküldöm. A miniszteri utasításnak eízel eleget is tettem. Nem várok érte dicséretet, mégcsak köszönetét sem. Csupán kettőt szabadjon még I 1. Nem mindig a miniszteri utasítás a rossz. 2. Mi van akkor, ha egy diák — mondjuk betegsége miatt — nem vehet részt az osztálykiránduláson. de felgyógyu. lása után szeretné bejárni azokat a helyeket, ahol az osztálytársai a közös kasszából közösen jártak? Egyéni kirándulását talán a közös kasszából fedezik, melyben az ő szüretelő munkájának a bére is benne van? Csak ennyit akartam hozzáfűzni az „előttem szóló" szófüzéréhez. Tisztelettel: Vágyi Imre 7632 Pécs, Enyezd n. 11. évenként — sem lenne sok. Ma a fenntartás annyiba kerül, hogy a fejlesztés gondolata már-már eretnekségnek számít. Szükség van „kívülről jövő" pénzre? Sajnos igen. Nem tartom bűnnek, hogy a gyerekek olyan célra, amit jónak látnak —, amire azt tudják mondani: „Szívesen adom, mert értelmét látom” — valamennyit fölajánljanak. (Egynapi keresetet vagy meghatározott összeget, pl. 50 forintot — a 12'nap alatt megkeresett 7—800 forintból.) ' De azt bűnnek tartom, ha nem önként, nem szívesen, hanem presszióra, „kell"-re teszik. Mindannyian tudjuk, az iskolák olyan célokra használták fel a diákok keresetét, amelyek a gyerekek javát szolgálták. Csak néhol kimaradt ebből a folyamatból egy láncszem, a legfontosabb: a diák belülről jövő igénye; az, hogy segíteni akarok, mert az én iskolámnak szüksége van rá. S hogy miért ilyen csekély összeg elfogadását tartom jónak? Azért, mert úgy vélem, a diáknak is vannak olyan vágyai, amelyek elérését a család nem tudja segíteni. Én örülök, ha a kislányok úgy akarnak csinosak lenni, hogy a saját keresetükből veszik meg a divatos ruhát, cipőt, és nem az édesanya nagykabátja helyett kapják meg a családi költségvetésből. Az is jó, ha a magnó, amely még ma sem olcsó mulatság, legalább harmadrészben a diák keresetéből van. Ügy érzem, a személyiség pozitív fejlődése megkívánja az erőfeszítéseket, az eredmények jóleső érzését, az egyéni vágyak és a közért hozott áldozatok harmóniáját. Végezetül: minden iskolának megvan a maga sajátos gyakorlata ebben a kérdésben is. Talán jó lenne együtt látni valamennyit, véleményt cserélni tanárokkal, szülőkkel, diákokkal, hogy az értelmes, a fő célokat szem elől nem tévesztő gyakorlat mellé tehessük le a voksunkat. Szujkó Margit, a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója A húszéves Komlói Munkáskórus Z ászlók, dal, nemzeti himnuszok, köszöntők, ünnepi koncert, három vendégegyüttes — három munkáskórus részvételével. Pontosan úgy, ahogyan a munkás-daláregy- leti mozgalom kezdeteitől ez ma is élő hagyomány egy-egy találkozó, kórusjubileum, bányászünnep alkgl- , mával. Röviden szólva, ezek a benyomások érhették azt, aki nemrég egy hétvégén részese, tanúja lehetett a Komlói Munkáskórus fennállása 20. évfordulójának. A dal, a felvonulás, az üdvözlő beszédek és a muzsikai — keretek. Az évforduló tartalma elsősorban az az elérhető, talán legmagasabb színvonal, amire egy hasonló összetételű amatőr együttes — húsz év egyenes vonalú fejlődésében — eljuthat, amire kitartó és töretlen munkával képes lehet. És természetesen az emlékek. Ezek egy szép és emlékezetes, gondolatokat ébresztő dokumen- tumkiállítós formájában keltek életre a város művelődési központjában. Igen, életre keltek: bennem is, noha ezt az együttest alig tíz-tizenegy éve ismerem és hallgatom mindig örömmel. Gyerekkorom óta azonban sok hasonló ünnepség részese lehettem. Még emlékszem a fehér hajú, fiatal szívű öregekre, akik a munkás-dalkultúra forradalmi és zenei hagyatékát megőrizték, tovább vitték két világháborún keresztül, lehet, fél évszázadon is át. Történelmünk része ma már ez is, mert kérdezhetném: hol vannak a fehér hajú öregek, hol a szalagokkal ékes régi zászlók? ... De nem keseregni akarok. Akkor sem, ha bevallom, nem merek utánaszámolni, hány munkáskórusunk volt még akár 10—15 évvel ezelőtt is . . . Másképpen alakult az életünk, a munkás-tradíciókat is másképp dalolják tovább azok, akik megmaradtak, sőt, továbbléptek. A Komlói Munkáskórus, amely 1961 őszén, a Béta-akna üzemi kórusaként 50 taqgal — bányászokból, munkásokból, háziasszonyokból, diákokból — megalakult, s nem sokkal később már városi kórusként halAz Országos Közművelődési Tanács lassan egy évtizede — központi alapjából — rendszeres anyagi támogatásban részesíti a helyi kezdeményezéseket, az új kulturális szolgáltatások tárgyi feltételeinek megteremtését. A rendelkezésére álló összegek elosztásakor azokat az igényeket részesítik előnyben, amelyek a legfontosabb művelődéspolitikai feladatokhoz kapcsolódnak; illetve az intézményekkel kevésbé ellátott települések lakosságának kulturális lehetőségeit javítják majd. Baranyában 1975-től 1980ig 4,7 millió forintot juttattak kiegészítő támogatósként, tolatott magáról mind gyakrabban, a kevesek egyike. Ott voltak a fejlődő szocialista város ünnepein, rendezvényein, majd a helyi események körén túllépve — főleg az utóbbi 15 évben, Tóth Ferenc karnagy irányításával — mind gyakrabban muzsikáltak egyre tisztábban, egyre szebb kórushangzással. Ott voltak a baranyai vasárnapok, az éneklő városok vagy a Vándor Sándor munkáskórus- fesztivál találkozóin. S ott az országos minősítéseken, ahol nem látványos, „kiugró" sikerekkel, hanem sok éves munkával jutottak egyre magasabb minőségi kategóriába. Legutóbb alig egy éve szerezték meg a Fesztiválkórus, diplomával fokozatot, ami azt jelenti, hogy két évtizedes fáradozásuk gyümölcse érett meg: a Komlói Munkáskórus ma az ország egyik legjobb amatőr énekkara. Együtt fejlődött ez az együttes a várossal, ahol a hétköznapok munkájából sohasem hiányzott az esténként fölcsendülő muzsikaszó, a zenélés öröme, a zenehallgatás igénye. Nézem a húsz évre emlékező dokumentumok sorát. Régi fényképek: az alapítók próba közben, kirándulásokon, családi összejövetelen, találkozókon, szerepléseken. Emléklapok, serlegek, oklevelek, plakátok, emlékszalagok. S az egyik vitrinben egy régi újságcikk. Ami — 1972-ből — itt olvasható, úgy érzem, jórészt helytálló ma is. „A daloshagyományok elevenek, főleg az idősebbek közt, hiszen munkáskórus van másutt is. A komlói viszont fejlődik is, ami már nem mindenütt sikerül. Megalakulni, elkezdeni igen. De megmaradni, továbbvinni a fáklyát, ötvözve a bányászhagyományokat a mai követelményekkel — ehhez már kell valami, ami nincs jelen mindenütt . ..” leg kísérletekre, kistelepülések művelődését elősegítő kezdeményezések támogatására, ösz- szesen 36 intézmény számára. Az idei év első felében 750 000 Ft-ot kaptak, ezúttal főleg bázisintézmények, hasonló célokra. Ezek olyan hosszabb művelődési folyamatok részei, mint pl. a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központ gyermekfoglalkoztatási formái, illetve ezek. elterjesztése a megyében. (Továbbképzés, eszközök, bemutatók stb.) A pécsi Ifjúsági Ház kérelmét is teljesítették: az amatőr színjátszás középponti helyeként a középiskolai tananyaghoz kapcsolódó előadások, kísérletek támogatására Mi lehet ez a „valami"? Egy-egy összetevőjét a fejlődésnek talán érdemes kiemelni, tanulságként is. „A régi törzstagok nélkül nincs kórus. Az újak nélkül meg nem mennének^ mai nehezebb kórusművek ..." — jellemezte vezető karnagyuk akkor az együttes szerencsés összetételét. S ebben a szellemben egy mai munkáskórus valóban képes lehet mind a hagyományok őrzésére, mind a szüntelen megújulásra: a zeneileg igényesebb feladóikra. Vezetőjük nemcsak országos nevű, s külföldi fesztiválokon is jól ismert szakember, de kitűnő szervező is. Azonban mindez együtt sem volna elegendő a mai eredményekhez. Hasonló feltételek között hány és hány szép törekvés fájdalmas ellenpéldája igazolhatja azt, hogy az összetartó erőhöz, a megmaradáshoz kell még valami. Pontosabban valaki. Ennek a kórusnak van egy vezető állású társadalmi elnöke, Gungl Ferenc, aki kezdetektől nemcsak a kórusépítésben vett részt, hanem o saját hobbyját, a muzsika sze- retetét igyekezett átplántálni másokba is. Személyes példája, fegyelmezettsége egy kollektíva egyik tagjaként kulcs- fontosságú — és mint jelenség, sajnos, ritka kivételnek számít ... Komlót mind gyakrabban emlegetik zenei városként, no- hc koncertterme még csak most épül fel. Mégis: itt 30 év távlatában mindig megtalálták a helyet, a formákat és a lehetőségeket, hogy a muzsika emberformáló erővé váljék. S ebben o folyamatban a Komlói Munkáskórus kezdettől oroszlánrészt vállalt. Szép sikereket és rhegmaradást kívánunk nekik a további húsz-évekre — a mai színvonalon. negyedmillió Ft-ot; a szabad idő eltöltésére vonatkozó és egyéb kísérletekre (kiállítások, vizuális kultúra, s az ún. „előtér-kísérletekre") 300 000 Ft-ot biztosítottak. Beruházások, felújítások támogatósára mintegy 23,6 millió Ft-ot igényeltek Baranyában a tervidőszakban: elsősorban a dobszai nevelési központ; a siklósi, bólyi, ber- kesdi művelődési intézmények felújításaihoz, bővítéséhez, az elkövetkező években. Valamennyi esetben széles körű társadalmi összefogással újjáépülő, bővülő intézményekről van szó, amelyek építési költségeinek 50 százalékát a helyi tanácsok garantálják. Felelősségre nevelés is! Wallinger Endre Ez évben háromnegyed millió forint Céltámogatások Baranyában a közművelődés fejlesztésére
