Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)

1981-10-04 / 272. szám

IRÉNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT FODOR ANDRAS vend 865 TATAY SÁNDOR: Bakony (Emlékek és találkozások. I.) 867 PASKANDI GÉZA vend 875 GYURKOVICS TIBOR vene 876 KALÁSZ MARTON vend 877 BÉKÉS PÁL: A labirintus (elbeszélés) 879 ROZSA ENDRE vene 884 VASADI PÉTER vene 886 JÉKELY ZOLTÁN: Caroline és Andor (Feljegyzések és észrevételek Széchenyi napjainak-éjeinek két Üsértetéről. Ül. rész) 887 BENJAMIN LÁSZLÓ vend 895 BENJAMIN LÁSZLÓ: Mindig másutt jobb (A venrfl a költővel Domokos Mátyás beszélgd) 897 BORI IMRE: Jugoszláviai szemle 907 SARKOZY PÉTER: „Minek a selymes viz. a tarka márvány?" (A Nyugat-nemzedékek Itálla-élminye) 914 ORAVECZ IMRE vend 924 D. SZABÓ LAJOS vene 925 HAJNAL GABOR vend 926 LANCZ SÁNDOR: Képzőművészeti krónika 927 ARADI NORA: A kisplasztikáról 932 1901 OKTÓBER A Jelenkor októberi száma A Pécsett szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Benjámin László, Fodor András, Gyur- kovics Tibor, Kalász Márton, Páskándi Géza és Rózsa Endre verseit olvashatjuk. A szépprózák sorában Békés Pál: Lakótelepi mítoszok c. ciklusának új darabja, vala­mint Tatay Sándor: Bakony c. művének első részlete ka­pott helyet. A tanulmányok, esszék, jegyzetek közül figyelmet ér­demel Jékely Zoltán: Caro­line és Andor c., Széchenyi­ről szóló írásának befejező része, Bori Imre jugoszláviai szemléje, valamint a „Versről versre” sorozatban Domokos Mátyás beszélgetése, Benjá­min Lászlóval, a költő Min­dig másutt jobb c. költemé. nyéről. A művészeti rovatban Ara­di Nóra a kisplasztika elméleti kérdéseiről ír. Láncz Sándor képzőművészeti krónikája kül­földi kiállítások mellett ér­tékeli a legutóbbi pécsi kis­plasztikái biennálét, Kristó Nagy István ismerteti Németh Lajos új Baalbekelemzését. A kritikai rovat élén Bélá- di Miklós Bárczy János: Zu­hanóugrás c. memoárkötetét, Futaky Majna Cseres Tibor Kossuth-könyvét, Tüskés Ti­bor pedig Rába Gyqfgy Ba- bits-monográfiáját elemzi. Banga Ferenc rajzai K i tudja,, hányadszor já­rom az utat Badacsony és Bakonytamási kö­zött? Legelőször lovaskocsin tet­tem meg, közel ötven évvel ez­előtt. Azután jó néhányszor vo­nattol, autóbusszal. Egyetlen­egyszer kerékpáron, és mégint csak egyszer gyalog, távoli ágyúszó kíséretében. Huszonöt éve pedig mindig csak gépko­csin. Az útirányban válogatha­tok, mehetek Devecseren—Pá­pán keresztül, Vöröslőd—Farkas- gyepü vonalán, kis kerülővel Veszprémnek, Zircnek, minde­nütt pompás tájon. Harminchét éve választottam második hazámnak ezt a nap­sütötte, szőlős hegyoldalt. Alig múlt el azóta esztendő, hogy néhányszor meg ne látogattam volna szülőfalumat. Utómnak gyakortc volt családi természe­tű oka. Keresztelők elébb, ro­kon gyerekek iskolai ballagása, lakodalmak. Az utóbbi időben leginkább temetések. Nemcsak a Tamásiban élő rokonoké. Szo­morú hűséggel utolsó útjukon hazaköltöznek Tamásiba a csa­lád tagjai, ha távol élnek is, ha öreg éveikben szegényen kell is megtakarítaniok a költséges te­metésre valót. Heten nőttünk fel testvérek, öten közülünk ott fe- küsznek már nagyapámék krip­tája mellett, szüleim sírkerítésén kívül, vagy belül. Unokák is, sőt, dédunokák, és ezeken már más nevű hozzátartozóik. Ki­sebb kertnyi sírkő, fakereszt a falu fölé emelkedő dombon. A temető már kicsit odébb lépett, de kegyelemből megtartatott ez a külön kis sírkert. Ezúttal nem rokonlátogatás a célom, nem a termékeny elérzé- kenyülés a síroknál, melyet pró­báltam néhányszor tanácstalan­ságomban. Nem is nyomkeresé­se gyermekkori gyönyörűsége­imnek. Nem futok enyhülésért, űzetve valamely csalódástól a szívemet körülvevő tájba. Gond­jait akarom inkább fellelni szü­lőfalumnak és amelyen át újra meg újra szépséges utam vezet hozzá: a Bakonynak. Fiatal koromban szerettem volna minél nagyobb darabot megismerni a világból, el is ka­landoztam jó néhány országba, akkori szerény lehetőségeim szerint, még azon túl is, legé- nyes erőfeszítéssel. Mint annyi más fiatal, szerettem volna fe­leletet lelni a lét legfőbb kér­déseire biztonságot nyújtó el­igazodás végett. El is tapoga­tóztam, hol gondos aprólékos­sággal, hol türelmetlen sietség­gel néhány nagy gondolkodó rendszerében, egyre inkább megbizonyosodva, milyen rövid az élet ehhez is, ahhoz is. öreg koromra kielégítetlen az a vá­gyam támadt, ássak mélyre legalább szűkebb hazámban. Azért indulok most harmad­szor két hónapon belül, de már­is úgy tetszik, felmérhetetlen óriás hegység a Bakony, meg­számlálhatatlan, megismerhe- tetlen sokaság lakja, történel­me pedig feneketlen szakadék. Nem kell többet utaznom Ba­dacsonyból jó negyedóránál, túlhaladva Tapolcán, máris a Bakony délnyugati sarkán talá­lom magam. Ha északnak tekin­tek, Sáska fölött látom az Agár­tetőt. Olyan írója pedig nincs a tájnak, sem tudósa, aki a cso­dálatos panorámát nyújtó Agártetőt ne számítaná a Ba- konyhoz. De olyan sem, aki oda számítaná a Tapolcai Meden­cét, gyönyörűséges bazaltkoro- nós kúpjaival. Ha országúton körül akarom keríteni a Bakonyt, Devecseren át Pápára kell utaznom, onnét Kisbérre, majd Székesfehérvár­ra, a Vértes alatt, visszafelé Veszprémen át Nagyvázsonyt kikerülve az Eger patak régi malmokkal megrakott völgyén, hogy elválasszam hegységün­ket a Balatoni Felvidéktől. Meg­tehetem néhány órán belül, s itt állok megint az Agártetőnél. Ebben a karikában minden hegy-völgy, minden patak, min­den erecske, minden szurdok­szakadék régi ismerősöm. Min­den faluban akad rokonom, ba­rátom, vagy ha nem, hát min­denféle volt valaha ügyes-bajos dolgom. Szólottám az imént Sáskáról? Hát onnét vittem Badacsonyba negyvenötben az első választási malacot egy hátikosárban, azt a síró-rívót, azt a rugdalózót, nagy reménységgel, hogy akad annyi lucerna a pince tetején is, amennyi ennek kell, ha nem, hát tejesfű a réten. Akad any- nyi moslékmaradék a konyhán. Megérik az árpa a Szigeti-me­zőn, a kukorica is mire gömbö- lődnie kell. A szegény ember reménységének jó ízére emlék­szem, meg a szilvalekváros csu­száéra, amellyel megvendégel­tek a malacka volt gazdái, hoz­zá még a szilvapálinka illatára. Szilvaillattal emlékszem Sáská­ra azóta is. Tudok róla, hogy Valóban, a Bakony délnyuga­ti lejtőinek s úgy, mint Haláp határának legnagyobb része is csak birkalegelőnek való, leg­följebb még katonai lőtérnek. Felülről, a dombokról nézve mégis különlegesen szép táj: holdbéli táj. Láttam nemegy­szer őszi napnyugtában, kékes­lila párában, melyet támasztott talán őz erdők közül leguruló estéli hűvösség, sziklák, elszórt kövek, kopasz halmok és a le­nyugvó nap könnyen megbomló színei. Beleillenének a birkák e táj­ba, bár több teremne benne bárány, mint kavics: úgy szép, ha juhász e hegyoldal gazdá­ja, hadd szelidüljön. Eötvös Ká­roly azzal kezdi a Bakonyról írott remekművét, hogy minde- nekfelett az itteni magyar köz­nemesség előtt akar fejet haj­tani, meg is tartja szavát hű­séggel két köteten át. Csakhogy már néki is vissza kellett ballag­nia jó fél évszázadot, hogy e valóban fontos társadalmi ré­teg dicsőségeiről szólhasson, emelgették az emberanyagot, melyből az új társadalom rend­je, hierarchiája, gúlája felépült. Mert egy ilyen eléggé' kerek egységében az országnak, mint . a Bakony, fényesen áttekinthe­tő: nem az történt, hogy egy bizonyos történelmi rriúltú osz­tály alul került, a másik felül, válogatás nélkül, hanem, hogy kik tudtak megkapaszkodni a nogy kerék lapátjain. Ami pe­dig a legfeltűnőbb, akik egy­szerű építőkövei maradtak az új toronynak, semmiben sem hasonlítanak azokhoz, akiket egykor úgy hívtak, proletárok, vagy úgy, hogy hárommillió koldus. Sem abban, hogy lázad­nak lelkűkben, sem abban, hogy megalázkodnak a minden­napi kenyérért. Akik a földön hatalmaskodó erőgépeken ül­nek, akik rángatják testüket az erdők mélyén üvöltő stílfűrész­Tatay Sándor Bakony (Emlékek és találkozások) van ott egy ember, aki magán- szorgalomból régészkedik és el­mélete van a közeli pálos ko­lostor-romokról, s egyéb marad­ványokról. Nem találkoztam még vele, de majd megkere­sem. Szeretem a szorgos ama­tőröket, mentesek ők a szakma előítéleteinek bilincsétől, szár­nyalhat a képzeletük, titokzatos szálak kötik őket a tájhoz és a történelem szeletéhez, melyben munkálkodnak, ha pedig le­gendák bűvöletében élnek, va­lahol a mélyükön, a lényegük­ben a legendák igazabbak a száraz igazságnál. Odébb kissé, Haláp határá­ban múlik el a Bakony délnyu­gati vége. Halápon tíz, vagy ti­zenöt évvel ezelőtt olvasókkal találkoztam, ott a kis művelődé­si ház szűk lépcsőjén felmenet karon fogott a termelőszövetke­zet egyik vezető embere, tőlem lehetett elnök is. — Ne haragudjék már, hi­vatalom szerint úgy illenék, hogy ne üljek kukán ezen a találkozón. Egyszerű juhász vol­tam még fél évvel ezelőtt, de most így fordult, mert mire va­ló a mi földünk igazában? Csak juhószkodásra. Ahhoz ér­tek is, az igaz, és mondásként akinek az isten hivatalt ad, ód észt is hozzá. Csakhogy min­denre az atyaúristen sem gon­dolhat. Például az ilyen író-ol­vasó találkozóra. Mondja meg hát, mit kérdezzek, ez lesz a legtisztább munka. Nem elveszett ember, s nem véletlen nyerte rangját — gon­doltam. Ajánlottam néki egy. kérdést gyors és átabota fogal­mazásban, ott a lépcsőn. Ö vi­szont »nem siette el. a dolgot, kivárta, míg hézag lett a feltett kérdések között, akkor felállt, mint aki hivatott rá, hogy köz­belépjen, ha kátyúban a sze­kér. Átformálva a saját stílusá­ra, olyan színes öltözetben tet­te fel a kérdést, olyan szabato­san, hogy öröm volt rá válaszol­ni. Sőt, feleletem után még részletekbe is ment. Párbeszé­dünkön felbátorodtak mások is, egyszóval életet vitt a lanyhuló irodalmi eseménybe. Félek, hogy ha ma is jelentős állásban van, azóta megtanulta a mező- gazdasági káderek előadás­módját, nyakatekert idegen sza­vait és fordulatait, szépelgését és értelem-bújtató erőfeszítését, melyek együttesen — úgy vé­lem — manapság legfőbb ron- tói nyelvünknek. Ami a legrosz- szabb, elkövetői a falvak népé­hez szólva egyenesen a gyöke­reket károsítják. akár megyegyűlésekről, akár ügyvéd, politikus életének vi­rágkorában nagy lendülettel fel­törő hazai kapitalizmust mór nem a magyar nemes urak épí­tették. A régi dicsőség jutal­maként utódaik legfeljebb köz­hivatalok íróasztalainál kuksol­tak, ott sem érdemeik, hanem összeköttetéseik szerint. Kiszol­gálták alázatosan a hazai ipar és kereskedelem ügyes lovag­jait, akiknek már nem volt szük­ségük kutya bőrre, csak észre, pénzre és olyan serénységre, amilyen a magyar nemesnek régen nem volt sajátja. Ám ré­gi szólás-mondás, hogy az úr a pokolban is úr: irodistaként is úri öntudattal fogadta a nálá­nál sokkal gazdagabb s gya­korta sokkal okosabb emberek tiszteletadását, sőt, a művésze­két is, sőt, az írókét is, akik még a legjobbak is, ha néha éles kritikával is, mégiscsak ró­la szóltak, ha nem a paraszt­ságról később. így maradt el valami különös szemérmetes- ségből a hazai kapitalizmus ki­alakulásának regénye, pedig voítak annak bőven regénybe illő alakjai, és ha kissé meg­késett is ez a folyamat, párat­lan lendület jellemezte, szédü­letes gyorsaság, nagy sikerek, nagy bukások, zseniális üzleti vállalkozások, nagy szélhámos­ságok, nagy haccacáré s nagy tragédiák, míg példának oká­ért Budából és Pestből megszü­letett a kontinens egyik legna­gyobb iparvárosa, kialakult nagy vonzáskörű társadalma. Majd arccal a világváros felé fordulva átváltozott lelkiségé­ben a kastélyok, kúriák egykori Magyarországa. K i manapság járom a Ba­konyt, nem turistaként, nem is tudósként törté­netét vagy kincseit kutatva, ha­nem mindenekfelett az embere­kért, akik benne élnek, munkál­kodnak; nem írhatok a reform­kor vitézlő nemeseinek déduno­káiról, sem azokról, akik Nyu- gat-Európa mögött jócskán el­késve, de annál nagyobb siet­séggel megteremtették a Kár­pát-medencében a tőke ural­mát, mert azóta a nagy kerék megintcsak fordult jókorát. Sőt, nemhogy csak fordult, hanem perdült, kevergett, kevert és az örvényből mohos lapátjai ki­szel, vagy leszállnak a hegység számos aknájába, keresetük­ben gyakorta nem maradnak el azoktól, akik rangos hivatalban ■ ülnek. Akik ma istállót takarí­tanak, palántát dugdosnak a gépek után, vagy csemetét ül­tetnek, bozótot ritkítanak tem­pós munkával, szerény jövede­lemmel tesznek-vesznek az ipa­ri üzemekben is gazdag vidé­ken; lehet, hogy valamely más, nem hivatalos csatornáján szö­vevényes gazdasági életünknek, közhasznú, fáradhatatlan, szor­gos tevékenységgel jobban gaz­dagodnak, mint' a híres nagy- fizetésűek. Azt pedig, hogy ki­nek ki volt a nagypapája, nem kérdik senkitől, aki szorgalom­mal megtermelt áruját a piac­ra viszi, vagy ha akarom: be­gyűjtőbe. Az a képlet is hol van már, melyről egykor szó volt, hogy fenekestül fordul a falu, a szegények átveszik a hatalmat a gazdag parasztok felett, a cselédek pedig urasá- gaikon. Ha megvizsgálom nagy mezőgazdasági egységek veze­tőinek' névsorát, ott találom köztük bőséggel régi tekintélyes gazdák gyerekeit, olyanokét sokszor, akiket egy időben ku- láknak neveztek, sőt, fontos he­lyeken meglelhetem egykori uraságok unokáit, sőt, magas beosztásban nagyiparosok le- származottait. Viszont az a tör­ténet is szájról szájra jár éppen ezen a vidéken, hogy van itt egy erdész, megbecsült, egysze­rű dolgozó, akit vendégül lá­tott, mint kedves rokont, a hol­land királynő. El is ment tisz­tességgel, kapott is rá szabad­ságot, vissza is tért egy forinttal sem gazdagabban, sem holland pénzben, sem magyarban. Mit kezdjek hát a jó Eötvös Károly tiszteletreméltó rendi szemléle­tével? Próbálnám csak szárma­zása szerint rétegekre bontani az erőteljes ipari üzemekkel tűzdelt bakonyi erdők-mezők társadalmát: belebolondulnék. Egy bizonyos, ez a társadalom, amellyel most dolgom van, elő­ször azóta, hogy a magyarok itt országot alapítottak, a nem­zet egészéből alakult ki elké­pesztő gyorsasággal. Nem min­denképpen és mindenütt egy­forma' eséllyel, nem megrázkód­tatások, sőt, nem tragédiák nél­kül, de nyilván, magas hőfokon működő kohóban épp a gyorsa­ságért, mely nagyon fontos volt, s általa bizonyos előnyt • nyer­tünk e század első feléig 'hoz­zánk hasonlóan elmaradott or­szágokhoz képest. Megvan-e a záloga annak, hogy ezt az előnyt megtartsuk? Azt hiszem, ezt kéne kutatnom kikerekített szűk területemen. Mindegy már, honnét jöttek, akik alkotják e társadalmat, honnét hozták ké­pességeiket vagy gyengeségü­ket, erényeiket, hibáikat, vagy bűneiket... HÉTVÉGE 9.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom