Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-30 / 298. szám
A Dunántúlt napló 1981. október 30., péntek 1981. OKTÓBER 30 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I ALFONZ nevű* kedves olvasóinkat A Nap kél 6.25 — nyugszik 16.30 órakor A Hold kél 8.38 — nyugszik 18.15 órakor S záztíz évvel ezelőtt, 1871. október 30-án született, és 74 éves korában, 1945-ben hunyt el Paul Valéry francia költő és esszéíró, a Francia Akadémia tagja. A Földközi-tenger partján töltötte ifjúságát, s ennek nyomai költészetében is fellelhetők. Később a montpellier.i egyetem természettudományi karán tanult, ami viszont nézeteit befolyásolta. A két világháború közötti időszakban szellemi rangjának megfelelő magas megbízatásokat kapott; például a Collége de France költészettani tanszékének volt a professzora. Életműve nem terjedelmes, de rendkívül változatos. Költeményeiben érthetővé akarta tenni azokat az ösztönvilágban lappangó dolgokat, amelyek az emberi magatartásban annyira zavarosan, tisztátalanul fejeződnek ki. E törekvésnek eszközéül választotta a zeneileg tagolt nyelvet; ezért is nevezte költeményeinek legfontosabb gyűjteményét Char- mes-nak, vagyis Varázslatosnak, ami azonban a szó latin eredetére is céloz, hiszen a Carmina énekeket jelent. Versei, esszéi hazánkban is ismertek. Ülést tartott a megyei HEB Tegnap — október 29-én — ülést tartott a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Az ülés napirendi pontjai között szerepelt a vállalati munkaerő-gazdálkodás és a termékszerkezet-váltás kapcsolata, és az ezzel kapcsolatos vizsgálatról szóló jelentés. Az előadók Per- ger Zoltánné MNB elnök- helyettes és Mátyás László vizsgálatvezető voltak. A tanácskozáson tájékoztatót tartottak a megye gyógyszerellátás helyzetéről és az ezzel kapcsolatban hozott intézkedések hatásairól. ♦ — Dévai Nagy Kamilla és Oszter Sándor műsorai a Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Házban. November másodikán a két ismert művész 15 órakor Saint-Exupery: A kis herceg című művéből mutatnak be összeállítást gyermekeknek. Este 6 órakor ugyanitt a Ballada* az elkényeztetett ifjúságról című irodalmi műsorukat mutatják be. — AZ IDŐSEK közlekedési hete keretében ma pénteken 17 órai kezdettel a városi Vöröskereszt szervezésében a Jókai úti Általános Iskolában filmvetítéssel egybekötött felvilágosító előadást tartanak. Mmeste SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (este 7 órakor) József A.- bérlet. Kamaraszínház — a MÉV Ság- vári Művelődési Házban: Kaviár és lencse (este 7 órakor) Katona-bérlet. MOZI Petőfi: Jesse James balladája (4, 6, 8). Kossuth: Emil a komédiás (10, 12, 6, 8). Egy pisztoly eltűnik (2. 4). Park: Center az égből (4), Vérvonal (6, n9). Tanárképző Főiskola: Goodbye és ámen (5, f8). Rákóczi: Ellopták Jupiter fenekét (5, 7). Fekete Gyémánt: üzenet az űrből (6). Jószerencsét: Jöjjön el egy kávéra hozzánk (4, 6). Vasas, Május 1.: Férj. és feleség (fő). Mohács: Zsaru vagy csirkefogó (6, 8). Komló, Zrínyi: Ideiglenes paradicsom (4, 6). A hosszú hétvége (8). Komló, Május 1.: Vadállatok a fedélzeten (f5, f7). Szigetvár: Egy zseni, két haver, egy balek (6, 8). Siklós: ötvenöt testvér (5). Filmklub (7). Dunaszekcső: Münchhausen báró csodálatos kalandjai (?). Harkány: Óvakodj a törpétől(7). Boly: Mup- pet show (7). Pécsvárad: A papa mozija (7). Sásd: Zugügyvéd zavarban (7). Sellye: Hét különleges megbízott (7). Szentlőrinc: Mentolos ital (7). Villány: A svéd, akinek nyoma veszett (7). Drávasztára: Nemzetiségi filmnap: Majd meglátjuk, ha megérjük (7). — Rehabilitált bányászok foglalkoztatása. A Mecseki Szénbányák az utóbbi időben jelentős erőfeszítéseket tett a rehabilitált bányászok foglalkoztatására. A próbálkozások között figyelemre méltó a zobákiak kezdeményezése. Saját rehabilitált dolgozóik számára megszervezték a bányában használatos botfüggönyök gyártását. A 11 újból munkába állított dolgozó mintegy 602 műszakot teljesített és 50 ezer forint hasznot hozott az üzemnek. ♦ Temetői buszjárat A Volán 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1981. október 31-én, valamint november 1-én a nagy forgalomra való tekintettel mentesítő járatokat indít a temetőhöz. A járatok indulási helye: a Konzum Áruház elől a 16, 39, 47-es járatok megállója elé kihelyezett ideiglenes megállóból „Temető” feliratú táblával. A mentesítő járat megállóhelyei a temető irányába: Konzum Áruház—Zsolnay-szobor—főpályaudvar—temető főbejárat—temető déli kapu. Konzum Áruház irányába: temető déli kapu—temető főbejárat—Rózsa Ferenc u.—Hal tér. A mentesítő járatokon a viteldíj 2,— Ft. Érvényes a 47-es vonalbérlet, az össz- vonalas, valamint a tanuló, nyugdíjas bérlet. KOSSUTH RADIO 8.27: Malária Magyarországon? Várnai Ferenc professzorral beszélget Sári László. 8.37: Cseh kamaramuzsika. 9.30: Óvodások műsora. 10.05: Képek és jelképek. 10.25: Versek. 10.30: Farkas Ferenc: Klasszikus változatok — soproni zenélőóra-dallamokra. 11.00: Gondolat. 11.45: Iveson: Susato szvit. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.54: Operettrészletek. 14.25: Kórusainknak ajánljuk. 14.44: Magyarán szólva . . . 15.10: Operaáriák. 15.28: Hobbi-Domi1- nó. 16.05: Tanácstalanok? Riport. 17.13: Szimfonikus zene. 17.50: Környezetvédelem Ausztriában. Riport. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Homo ludens. 19.35: Pablo Casals felvételei. VIII/3. rész. 20.33: Népi zene. 21.30: Ami a számok mögött van. Diákszállók, kollégisták. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Sziklay Erika énekel. 23.30: Népi zene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Filmzene. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Operettrészletek. 9.00: Határsértő kórokozók. Rózsa Péter összeállítása az állatról emberre terjedő betegségekről. 9.15: Nóták. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.14: Gyermekeknek. 14.00: mmm Nyugdíjas épitömunlcások. találkoztak tegnap Pécsett a BÉV-szálló kultúrtermében. A több mint 200 főt a vállalat gazdasági vezetése nevében Rikker Mihály műszaki igazgatóhelyettes köszöntötte. Egykori munkásságukat méltatta Berki József, a szakszervezeti bizottság titkára. Ezt követően az épitők irodalmi színpadának tagjai és a népdalkor műsorral szórakoztatták a vendégeket. A közúti fuvarozás új szabályozása A közúti személyszállítás és árufuvarozás új szabályozása a témája a tegnap a pécsi Ifjúsági Házban kezdődött kétnapos országos tanácskozásnak, melyet a Közlekedéstudományi Egyesület és az MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Baranya megyei Szervezete rendez. A szállítást végző és fuvaroztató vállalatok 320 képviselője jelenlétében a rendezvényt Kéri István, az SZVT ügyvezető elnöke nyitotta meg, majd dr. Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottsága titkára köszöntötte a résztvevőket. A tegnapi előadás után a mai napon 3 előadás hangzik el a január 1-én életbe lépő 2/1981. és a 20/1981. Korm. sz. rendeletek értelmezésével és végrehajtásával kapcsolatban, a KMP és a Kö- TUKI szakemberei tolmácsolásában. ♦ — Sűrű köd borította a talajt tegnap hajnalban. Csütörtökön hajnalban a hőmérséklet 3,4 C-ra esett, majd bepárásodott a levegő, s 7.10-re már sűrű köd borította a talajt, így helyenként előfordult, hogy 100 méterig sem lehetett látni. Fél 11 felé, a köd föloszlása után a hőmérséklet fokozatosan 12 fokig emelkedett, ami megfelel az időszak átlaghőmérsékletének. A délutáni órákban ugyan derült volt, de fokozatosan erősödött a délkeleti szél, sebessége elérte a 36 km/h-t. ÍÜ 10 053 Szerkesztőségi hirügye- letes ma délután 14—19 óráig: Nagy István. ♦ — Karnyóné világa. Szombaton reggel 9 órakor az IH diákszínházában dr. Bécsy Tamás, az irodalomtudományok doktora tart előadást „Karnyóné világa" címmel. Ezt követően kerül sor Csokonai: Karnyóné c. művének bemutatására a Pécsi Amatőr Színpad előadásában. — Raktárban az alma és a hagyma. 680 vagon zöldségfélét tárolnak idén * a ZÖLDÉRT raktáraiban. Az alma és a hagyma nagy része már megérkezett. November elejétől szállítják a gyökérféleségeket és a káposztát. December 1- től már raktárakból látják el a megye boltjait. — Tegnap Villányban tartotta ülését a Baranya megyei Tanács múzeumi és műemléki albizottsága. Az ülés előtt a palkonyai és a villánykövesdi pincesorokat tekintették meg az albizottság tagjai, majd a villányi nagyközségi tanács elnökének, Mauref Györgynek a tájékoztatóját hallgatták meg a település történetéről. Ezután Kovács Antal, a BARA- NYATERV igazgatója és Mersics Ildikó, a PMMF tervezője ismertette a Villány rendezési tervével összefüggő műemléki vizsgálatot. Fekete Károly, a Villány-Mecsekaljai Bor- gazdasági Kombinát villányi borgazdaságának az igazgatója a Teleki pince hasznosításával kapcsolatos elgondolásokról tájékoztatta az albizottságot. Az ülés a villányi népi építészeti emlékek megtekintésével ért véget. ♦ Értesítés Összevont körzeti orvosi rendelés lesz 1981. október 30-án a felnőtt járóbeteg-ellátás körzeti orvosainak, üzemorvosainak továbbképzése miatt, 13 árától 19 óráig az alábbi helyeken: Korvin Ottó u. 19. (Tel.: 11- 169). Munkácsy Mihály u. 19. II. em. 219. (Tel.: 13-833/48). Krisztina tér (Tel.: 14-133). Dr. Veress Endre u. 2. fszt. 1. (Tel.: 15-833). Rókus u. 7/1. (Tel.: 12- 412). A délelőtti rendelések a szokásos helyen és időben lesznek megtartva. Végső búcsú Várnai Zsenitől Csütörtökön a Mező Imre úti temetőben mély részvéttel vettek végső búcsút Várnai Zseni kétszeres József Attila-díjas írótól, költőtől, a Szocialista Hazáért Érdemrend, s a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetettjétől tisztelői, barátai, pályatársai, s küldöttséggel képviseltette magát szülőfalu- ja( Nagyvázspny. A Munkásmozgalmi Panteon fedett ravatalozójában elhelyezett urnájánál politikai és kulturális életünk jeles személyiségei álltak díszőrséget. Csák Gyula, a Magyar írók Szövetségének titkára a budapesti kommunisták és a magyar írótársadalom nevében méltatta Várnai Zseni gazdag életútját. ♦ — Magyarországi látogatását befejezve csütörtökön elutazott Budapestről a Francia Kommunista Ifjúsági Mozgalom küldöttsége, amelyet Pierre Zarka főtitkár vezetett. Itt- tartózkodása során a delegáció ismerkedett a magyar fiatalok életével, tárgyalásokat folytatott a KISZ KB vezetőivel a két szerevezet további együttműködéséről, és ellátogatott a DÍVSZ székházába is. — A Takarékossági világnap tiszteletére ma valamennyi OTP-fiók ünnepi műszakot tart. Az OTP dolgozóit és az ügyfeleket megyeszerte úttörők köszöntik virággal, míg az OTP-fiókok is apró figyelmességgel várják az ügyfeleket. A Textilipari Minőségellenőrző Intézet két legfontosabb tevékenysége a hatósági ellenőrzés és a műszaki szolgáltatás. Szakembereik a vállalatokkal együttműködve részt vesznek új cikkek, termékcsoportok legcélszerűbb használati tulajdonságainak kialakításában is. A képen: kötött-hurkolt kelméknek különböző igénybevétel hatására történt hossz- és keresztirányú méretváltozásainak meghatározása.-------A RÁDIÓ----------É S TELEVÍZIÓ 1 MŰSORÁBÓL Kettőtől ötig. A Petőfi rádió ze- nedéiutánja. 17.00: Nem tudom a leckét. Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.30: ötödik sebesség. 18.3.5: A-tól Z-ig a popzene világában. 19.25: Nemcsak vállalkozás. Lakatos Pál műsora. 20.00: Muzeális verbunkos és nótafelvételeinkből. 20.33: Utazás. Rádiójáték. 22.19: Operettrészletek. 23.20: A dzsessz a 70-es években. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A mai román zene. 10.09: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel. 10.25: Slágerlista. 11.05: Szimfonikus zene. 13.07: Pillanatkép. 13.12: II. Harsonás találkozó a Zene- akadémia nagytermében. 13.54: Művészlemezek. 14.45: Félóra népzene. 15.15: Könyvszemle. 15.25: Ernest Ansernet vezényli a Suisse Romande zenekart. 16.27: A kicsi suszterok. Elbeszélés. 16.50: Tip-top parádé. 17.20: Jelenidőben. 17.50: Rádióhangversenyekről. 18.25: Iskolarádió. 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat. Puccini: Tosca. Háromfelvoná- sos opera. Közben kb. 19.50: Egy pálya vonzásában. Kb. 20.10: Az operaközvetítés folytatása. Közben kb. 20.55: Világtörténelem dióhéjban. Kb. 21.15: Az operaközvetítés folytatása. Kb. 21.45: Kórusok, hangszerszólók. 22.30: Rossini- művek. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.25: Orvosi tanácsok. 17.30: Ritmikus percek. 17.40: Sportmagazin. Szerkesztő": Kovács Imre. 18.00: Déldunántúli híradó. 18.15: Táncmelódiák. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Mesél az őszi erdő. — A gyermek és világa. — Gyermekdalok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Kulturális magazin: A múzeumok és a nemzetiségi hagyományápolás. Dr. Vargha Károly összeállítása. — Fúvósok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Fizika. Ált. isk. 8. o. 8.35: Deltácska. Környezetvédelem. 9.05: Környezetismeret. Ált. isk. 3. o. sz. 9.50: Lottósorsolás — 44. hét. Közvetítés az RTV Kereskedelmi és Propaganda Iroda Hargita stúdiójából. 10.05: Fizika. Ált. isk. 7. o. 10.30: Korok művészete. A görög művészetek fénykora. 11.00: Az ötcentis mozi. Magyarul beszélő amerikai filmburleszk — (ism., sz.) 14.15: Deltácska. (ism.) 14.35: Környezetismeret — (ism., sz.) 14.55: Fizika. Ált. isk. 8. o. — (ism.) 15.20: Nyelvtanárok figyelem. 16.00: Hírek. 16.05: Magyar rövidfilmek a képernyőn. 1. A vállalkozás költője — sz. 2. A garabonciás — sz. 3. Hétköznapok művészete — sz. 16.55: Reklám. 17'00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja — sz. 17.20: Csali. Horgász- tízperc — sz. 17.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték — sz. 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna sz. 19.15: Esti1 mese. 19.30: Tv-híradó — sz. 20.00: Rekviem. Köztársaság lér 1956. október 30. Dokumentum-összeállítás. 20.30: Tegnap. Magyar film. 21.50: BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK — Fischer Annie zongorázik. Beethoven: G-dúr zongoraverseny — sz. 22.30: Delta. Tudományos híradó — sz. 22.55: Tv-híradó 3. sz. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja — ism., sz. 20.20: Párhuzamok. Képzőművészeti film — sz. 20.40: Fedor Dosztojevszkij: Szovjet rövidfi'lm az íróról — sz. 21.05: Tv-híradó 2. sz. 21.25: Sakk-matt. Beszámoló a Karpov—Korcsnoj világbajnoki döntőről. 21.40: Reklám. 21.50: Gaston Phébus, a Pireneusok oroszlánja. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. VI/4. rész — sz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.20: Látóhatár — magyar nyelvű krónika. 17.40: Hírek. 17.45: Napszárnyúak — gyermekműsor. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Ifjúsági műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Találkozások a stúdióban — szórakoztató zene. 21.00: A hét Blake — filmsorozat. 21.50: Tv-napló. 22.05: Szórakoztató zene. MÁSODIK MŰSOR 18.30: Tudományos témák. 19.00: Ismert — ismeretlen Jugoszlávia: Tél Korcula szigetén. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A mi korunk — dokumentumriport. 20.45: Zágrábi körkép. 21.10: Népi muzsika.- 21.40: Pénteken 22-kor — kulturális mozaik. — A DÍVSZ és ai IUSY kétoldalú szemináriuma. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Szocialista Intérnacionálé Ifjúsági szárnya, a Szocialista Ifjúsági Nemzetközi Szövetség (IUSY) között kétoldalú szeminárium kezdődött csütörtökön a DÍVSZ budapesti székházában. A tanácskozásra, amelyet a DÍVSZ és az IUSY hagyományosan folytat, ezúttal ötödik alkalommal került sor. ♦ Hívja a fO-424-et! Az esős, szeles őszi napokon a legbosszantóbb, ha nem jön időre az autóbusz, vagy nincs taxi. A világtakarékossági napon a pécsi rádió szombat délelőtti zenés, információs szolgáltató műsorának vendégei között ott lesz dr. Kiss Elemér, a Volán személyforgalmi üzemigazgatója, aki a városi és a távolsági autóbuszokkal, valamint a taxikkal kapcsolatos kérdéseiket reggel 8 órától várja a 10-424-es telefonszámon. S minthogy az időn kívül a többi között a mosóporral, a főzéshez szükséges nyersanyaggal, ruhákkal, tüzelővel is pénzt takarítunk meg, minden jó ötletet, javaslatot, ami holnap reggel 3 órától fél 11-ig a 10-424-es telefonszámon érkezik, szívesen közzéteszik a rádióban. ♦ — Csütörtökön elutazott hazánkból a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Országos Tanácsának küldöttsége Rade Galeb elnök vezetésével. A küldöttség tárgyalásokat folytatott Gáspár Sándor főtitkárral és a SZOT más vezetőivel a szakszervezeteink közötti kapcsolatok továbbfejlesztéséről, valamint a nemzetközi szak- szervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. — Vasbetonból készült iker silótornyot építettek a Bikali A. G. alsómocsoládi területén. A 3_ méteres befogadó magasságú, ikerhajós létesítmény az energiatakarékos takarmánytárolás célját szolgálja. A tárolóba nedvesen kerülő kukoricával megtakarítják a szárítási költségeket, és a szárító kapacitását más feladatokra tudják kihasználni. 04-05—07 A sáros, vizes úton megcsúszott kerékpárjával Pál András 69 éves nyugdíjas, kémesi lakos 28-án a hajnali órákban és súlyos sérülést szenvedett. Vajszlő és Baranyahídvég között műszeres kocsival előzni akart Tamás János 21 éves gépkocsivezető, porrogi lakos 28-án a kora reggeli órákban, s eközben fékezni kényszerült. A kocsi az úton keresztbe fordult és összeütközött a vele szemben közlekedő Jankovics Béla 71 éves nyugdíjas, harkányi lakos által vezetett személygépkocsival. Jankovics Béla súlyos sérülést szenvedett. Várható időjárás csütörtök estig. Eleinte még általában kevés felhő, majd nyugat felől időnként erősen megnövekvő felhőzet, főként a Dunántúlon szórványosan esővel, záporral, élénk, többfelé erős délnyugati, nyugati szél, hajnalban északkeleten egy-két helyen köd. A várható legalacsonnyabb éjszakai hőmérséklet általában 3— 6 fok között, de északkeleten 0 és 3 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között. A távolabbi kilátások szombattól keddig. A hét végén időnként megnövekszik a felhőzet, kisebb esők, helyenként gyenge záporok kialakulhatnak. A jövő hét elején napsütéses, száraz idő várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérsékleti plusz 3, plusz 8 fok között, a jövő hét elején az éjszakai lehűlés erősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható az időszak elején.