Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)

1981-10-28 / 296. szám

a Dunántúli napló 1981. október 28., szerda A nyári szünet után Folytatja munkáját a madridi találkozó Háromhónapos szünet után, kedden délben pontosan 12 órakor zárt, teljes üléssel foly­tatta munkáját az európai biz. tonság és együttműködés kér­déseivel foglalkozó madridi ta­lálkozó. Az ülésteremben he­lyet foglaltak a találkozón részt vevő 35 ország képviselői, közöttük a Magyar Népköztár­saság küldöttsége Esztergályos Ferenc nagykövet, külügymi­nisztériumi főosztályvezető veze­tésével. A teljes ülés megnyitása előtt a találkozó színhelyéül szolgáló épületben megbeszé­lést folytatott egymással Leo- nyid lljicsov külügyminiszter­helyettes, a Szovjetunió kül­döttségének vezetője és Max Kampelman nagykövet, az Egyesült Államok küldöttségé­nek vezetője. Háromhónapos szünet után ismét megkezdte munkáját az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi konfe­rencia. Képünkön: Max Kampelman, az amerikai (balra) és Leo- nyid lljicsov szovjet delegációvezető az értekezlet harmadik sza­kaszának megnyitása előtt. Lengyel helyzetkép Mind több szervezet ellenzi a sztrájkot Varsó A délkelet-lengyelországi Tarnobrzegben megkezdte mun­káját az a különbizottság, amelyet Wojciech Jaruzelski miniszterelnök küldött a hely­színre a sztrájk okozta vesztesé­gek felmérésére. Hétfőn késő este az Andrzej Jedynak mi­niszterelnök-helyettes vezette bizottság tárgyalásokat kezdett a regionális „Szolidaritás” szer­vezet képviselőivel. Közben a „Szolidaritás" ké­szülődik a szerdára meghirde­tett egyórás országos általános figyelmeztető sztrájkra, amely szakértők számításai szerint legalább egymilliárd zloty ér­tékű veszteséget okoz a nép­gazdaságnak. Az országos sztrájkot nyilat­kozatban ítélte el a Lengyel Egyesült Munkáspárt, az Egye­sült Parasztpárt és a Demokra­ta Párt együttműködési bizott­sága. Mint a dokumentum hangsúlyozza, ez a politikai jel­legű sztrájk csakis azoknak hasznos, „akik most már leple­zetlenül a szocialista rend megdöntésére és a hatalom át­vételére törekednek". A sztrájk ellen foglalt állást a területgaz­dálkodási és kommunális vál­lalatok dolgozóinak ágazati szakszervezete, követelve, hogy a kormány határozottan álljon ki azok mellett, akik nem kíván­nak részt venni a munkabe­szüntetésben, Ugyancsak a sztrájk ellen foglalt állást az építőipari dolgozók és a had­sereg polgári alkalmazottainak ágazati szakszervezete, vala­mint a városi tömegközlekedési dolgozók autonóm szakszerve­zete. A LEMP Bialystoki Vajda­sági Bizottsága határozatban kötelezte a vajdaság valameny- nyi párttagját, hogy ne vegye­nek részt a sztrájkban. Hivatalos bejelentés szerint ismeretlen tettesek a tarnobrze- gi vajdaságban lévő Rudnik vá­rosának főterén ledöntötték a talapzatról és összetörték Le­nin mellszobrát. A rendőrség nyomozást indított. A Kielcei Vajdaságban vádat emeltek há­rom személy ellen, akik a kö­zelmúltban meggyalázták az egyik szovjet hősi emlékművet. 11 IIAGY1 ifi LAC ;bai Megkezdődött a tanácskozás a Biztonsági Tanácsban az ENSZ főtitkári posztjának betöltéséről. Kurt Waldheim jelenlegi főtitkáron kivül a harmadik világ országainak képviseletében Salim Ahmed Salim tanzániai külügyminiszter is pályázik a tisztségre.---------------------------------------------------------------- * ----------------------------------------------------------------­K ekkonen nyugállományba vonul Urho Kaleva Kekkonen ál­lamfő, egészségi állapotára va­ló tekintettel, nyugállományba vonul — jelentette be kedden a finn kormány. A 81 éves Kekko­nen, aki 1956 óta töltötte be az elnöki tisztet, augusztus vé­gén betegedett meg, s agyi vérkeringési zavarok miatt kór­házi kezelés alatt áll. A köz­lemény szerint állapota annyi­ra súlyosbodott, hogy nem tudja ellátni az államfői teen­dőket, ezért visszavonul a köz­élettől. Helsinkiben bejelentették, hogy az új elnök megválasztá­sára hivatott elektorok válasz­tására 1982. január 17—18-án kerül sor. A 301 tagú elektori tanács január 26-án szavaz az új államfőről. Addig Mauno Koivisto miniszterelnök a meg­bízott elnök. ♦ WASHINGTON: Dr. Pet­rán János, a Magyar Népköz- társaság új washingtoni nagy­követe átadta megbízólevelét Ronald Reagannek, az Ameri­kai Egyesült Államok elnöké­nek. ♦ BELGRAD: Az egyetemi hallgatók hétfőn véget ért 10. nemzetközi analitikai kémiai ver­senyén, amelyet a belgrádi egyetem rendezett, kiemelkedő eredményt értek el a magyar diákok: Kovács Lajos (Debre­ceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem), Fucskó János (Buda­pesti Műszaki Egyetem) és Hor­váth Ottó (Veszprémi Vegyipa­ri Egyetem) végeztek az élen. > WASHINGTON: Willibald Pahr osztrák külügyminiszter Washingtonban megkezdte hi­vatalos tárgyalásait amerikai kollégájával, Alexander Haig- gel. A megbeszélések két fő témája a Közel-Kelet, valamint az Észak—Dél párbeszéd volt. ♦ MOSZKVA: Leonyid Brezs- nyev bonni látogatása alig egy héttel előzi meg a GenfEen november 30-án kezdődő szov­jet-amerikai tárgyalásokat — emlékeztetett Johannes Rau, észak-rajna-wesztfáliai minisz­terelnök a Szovjetszkaja Rosz- szijának adott nyilatkozatában. Az SPD elnökségének tagja, aki a közelmúltban tett látoga­tást a Szovjetunióban, kifejtet­te. hogy nyugatnémet részről Brezsnyev bonni megbeszélé­seinek a jelenlegi nemzetközi helyzetben rendkívül nagy fon­tosságot tulajdonítanak. ■¥ ATHÉN: Görögország in­kább segítséget akar a NATO- tól Törökország ellen, semminí- hogy ki akarna lépni a szerve­zetből — fejtegette Andreasz Papandreu, az ország új, szo­cialista párti miniszterelnöke az egyik angol tv-tórsaságnak adott nyilatkozatában. Elismer­te, hogy a NATO fő feladata a „védekezés” a Varsói Szerződés + PÁRIZS: Az utóbbi eszten­dők legszenvedélyesebb parla­menti összecsapásai, 13 napig tartó vita után a francia nem­zetgyűlés hétfő este 332 szava­zattal 154 ellenében, első olva­sásban elfogadta a kormány államosítási törvénytervezetét. Eredményeként a fejlett tőkés országok sorában Franciaor­szág rendelkezik majd a leg­jelentősebb állami szektorral. + ATHÉN: Melina Mercouri a közeljövőben Líbiába látogat - jelentették be hétfőn Athén­ban. A színésznő, aki a kultu­rális tárcát kapta az. új, szocia­lista párti görög kormányban, líbiai kollégája meghívásának tesz eleget. A brit fővárosban az ír Köztársasági Hadsereg terrorakcióinak fokozódásától tartanak. Képünkön: az IRA bombát robbantott az Oxford street egyik üzletében — a merényletnek halálos áldozata is van. ellen. Amennyiben viszont Gö­rögország ebben teljes erejé­vel részt vesz, nem maradnak eszközei a „török fenyegetés­sel” szemben — mondta. + KAIRÓ: Három héttel Szó­dat elnök meggyilkolása után folytatódik az egyiptomi bizton­sági szenek felgöngyölitő ak­ciója, a merénylettel vádolt iszlám szélsőségesek szerveze­tének felszámolása. A bizton­sági erők az elmúlt huszonnégy órában újabb harminc „me­rénylőt” fogtak el az ország több kormányzóságában — ad­ta hirül kedden a kairói Al- Ahram. A rajtaütések színhelyét ezúttal közelebbről nem jelöl­ték meg. Az eddig közzétett adatok összesítése alapján a három hét alatt 437 személyt tartóztattak le a „terrorista szervezel” tagjaként. Főtitkár- választási előkészületek a Biztonsági Tanácsban Kedden New Yorkban a Biz­tonsági Tanács megkezdte az ENSZ főtitkára megválasz­tásának előkészületeit. Decem­ber 31-én lejár a jelenlegi fő­titkár, Kurt Waldheim öt évre szóló megbízatása. Waldheim már második ízben látja el a főtitkári teendőket, és — ami eddig példa nélkül áll — har­madszor is jelöltként indul a választáson. A főtitkári posztra szintén pályázó Salim Ahmed Salim tanzániai külügyminiszter jelen­tős tapasztalatokkal rendelkezik az ENSZ-ben, és élvezi az el nem kötelezett országok cso­portja 95 tagállamának támo­gatását. A Biztonsági Tanács 15 tagja közül csak az állandó tagok (Anglia, Kína, Franciaország, c Szovjetunió és az Egyesült Államok) rendelkeznek vétó­joggal. A BT azt a jelöltet ter­jeszti az ENSZ közgyűlése elé, aki legalább 9 szavazatot meg­szerez a 15-ből, tehát a sza­vazatok egyszerű többsége ele­gendő a megválasztáshoz. A BT hivatalosan csak ajánlja a közgyűlésnek a főtitkár-jelöltet, de a gyakorlat az, hogy ott ál­talában egyhangúan támogat­ják a javaslatot. Megfigyelők úgy vélik, hogy a főtitkári választást döntően befolyásolhatja a kínai állás­pont, amely egy fejlődő ország jelöltjét támogatja, így nem elképzelhetetlen, hogy Kína megvétózza Waldheim újravá­lasztását. A jelöltek között még latin-amerikai ENSZ-képviselő is szerepelhet, Ortiz De Rozas, londoni argentin nagykövet sze­mélyében. liiilili Kedden Tímár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnöké­nek meghívására Budapestre érkezett dr. Günther Schleimin- ger, a baseli székhellyel műkö­dő nemzetközi bank — a Tank of International Settlements (Nemzetközi Fizetések Bankja) — vezérigazgatója. Magyaror­szági tartózkodása során tár­gyalásokat folytat az MNB ve­zetőivel a két bankot kölcsönö­sen érintő pénzügyi kérdésekről * n piac megszerzése nem azonos a rendelés felvételével Pinis-lehér-zölil címkék az NSZK-ban Dr. Ertltől, az NSZK földművelésügyi miniszterétől egy sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy mit lehetne tenni az NSZK-ba irányuló magyar élelmiszerexport növelése érdeké­ben. Mert bár az NSZK-ba irányuló magyar kivitel összes ex­portunk egy tizedét teszi ki, és ennek 22—23 százaléka élel­miszer, az NSZK élelmiszer-importjában a magyar szállítások alig érik el az egy százalékot. A kérdésre a miniszter azt válaszolta: „Ahhoz többet kel­lene enni!" A magyar termékek zöme: húskészítmények, borok, mély­hűtött áruk stb., sajátságos ma­gyar élelmiszerkülönlegességek. Ez az áruszerkezet többek kö­zött a szigorú közös piaci ag­rárrendtartás következménye is, amely a kívülállók számára el­sősorban az alacsony fokon fel­dolgozott termékeket sújtja. Nem véletlenül! A Közös Piac mezőgazdasága már évek óta többet termel a belső szükségletnél, az önellá­tás több mint 100 százalékos. Ám az NSZK 9 százalékkal ke­vesebb mezőgazdasági terméket állít elő, mint amennyit elfo­gyaszt. Ezt az űrt igyekeznek betölteni Európa és Amerika élelmiszer-exportőrei, köztük a magyar szállítók is. Az eddig valóságos jolly-joker-nak tartott szalámiról például kiderült: bár­mennyire is híres, exportjának korlátot szab, hogy hizlal. A fiatalabb generációhoz tartozó vásárlókban már nincs meg a Herz, és Pick szalámik iránti nosztalqia. Ha hizlal, nem ve­szik ! Meg kell jegyezni, hogy a jó minőség a magyar fogyasz­tóknak szánt termékek esetében is követelmény. Ha ez a köve­telményrendszer, illetve az eh­hez szükséges feltételek általá­nosak lennének. a minőségi gondok sem volnának olyan na. gyök. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy — néhány na­gyon is egyedi eset kivételével — az exportcikkekkel szemben Magyarországon különleges, esetenként a feldolgozó ipar teljesítőképességét meghaladó követelményeket kell támaszta­ni. Az üzletpolitikához tartozik a piaci diverzifikáció, magyarán szólva az, hogy hány helyen kapcsolódunk az érintett piac­hoz. Jelenleg még sok piacon adunk kizárólagos értékesítési jogot, vagyis egy-egy ország­ban csak egy bizonyos cég fog. ía Fkozhat a magyar élelmiszerek eladásával. Ez gyakorlatilag azt jelentheti, hogy egyetlen ügy­nökség vagy cég munkájától függ, mennyit és milyen áron tudunk exportálni az adott tér­ségben. Az NSZK-ra nem ez a jellem­ző. Az ide irányuló állati ter­mékek közül például a szalá­mit, a gyulai és a csabai kol­bászt, a készételeket és néhány sajtféleséget a müncheni Tho­mas Niederreuther, a hamburgi I. Schroeder és a Swit cég for­galmazza. A vágott baromfi a nürnbergi Leo Ringel, a mün­cheni Wigei és a stuttgarti J. Kaufmann érdekeltségi körébe tartozik. Az NSZK-ba irányuló magyar élelmiszerek közül elsősorban a mélyhűtött termékek exportja növekedett. Ez nemcsak a fa­gyasztott termékek minőségé­nek. hanem az élvonalbeli tech­nológiáknak is köszönhető. A piros-fehér-zöld címkével ellátott mélyhűtött gyümölcsök és zöldségek árai az NSZK pia­ci árszínvonalának a felső ré­gióiban helyezkednek el. És hogy ezek az árak mennyire ér­tékítéletet fejeznek ki, azt az is jelzi, hogy a magyar hűtőipar az NSZK piacon olyan gyors- fagyasztó nagyhatalommal áll kooperációs kapcsolatban, mint az Unilever multinacionális cég nyugatnémet házával, a Lange- se-lglo-val, és az ennél kisebb, de az NSZK piacon jelentős szerepet játszó frankfurti Han- delswerkehr céqgel. A magyar—NSZK élelmiszer­kapcsolatok tehát túlnőnek az egyszerű adós-vételi szerződése­ken, de túlnőnek az NSZK te­rületére érvényes kooperációs megállapodásokon is. A harma­dik piacra is érvényes együtt­működési szerződések közül ok­vetlenül meg kell említeni azt, amit a Bábolnai Mezőgazdasá­gi Kombinát kötött az NSZK- beli Tebra-Zucht vállalattal. Ez a kooperáció lehetővé tette, hogy más világcégeket meg­előzve Angliába, az NSZK-ba, Franciaországba, Spanyolor­szágba, Hollandiába, Belgium­ba és Olaszországba adjanak el broiler-tenyészanyagot. A bá. bolnai vállalat nemcsak „csirké­ben utazik”. A bevált kooperá­ciót kiterjesztették a sertésre és a juhra is. Az olajtermelő arab orszá­gokban jelentkező nagy élelmi- szerkereslet kihasználása érde­kében — hiszen a piac meg­szerzése nem azonos a rendelés felvételével — az együttműkö­dő NSZK-céggel Protinas GmbH néven közös vállalatot is létre­hoztak. Az ilyen jellegű kapcsolato­kat lehetne bővíteni, mert az NSZK-val létesített 350 koope­rációnak (a tőkés kooperációk zöme) még csak elenyésző há­nyada foglalkozik élelmiszer- termeléssel. Hazaérkezett Madridból a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) meghívására Cservenka Ferenc- nének, az MSZMP Központi Bi­zottsága tagjának, a Pest me­gyei Pártbizottság első titkárá­nak vezetésével részt vett a PSOE XXIX. kongresszusán. * A Kínai Népköztársaság Or­szágos Népi Gyűlésének állan­dó bizottsága és az Államta­nács a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségéhez és a Mi­nisztertanácshoz címzett távira­tában köszönetét mondott a KNK megalakulásának 32-ik év­fordulója alkalmából tolmácsolt jókívánságokért, s reményét fe­jezte ki, hogy a két ország né­pei között tovább fejlődik a ba­rátság. * Csehszlovák területre érkezett kedden az ifjúsági békeautó­busz, amely Budapestről 12 európai orszáq fiataljainak kép­viselőit viszi Drezdába, az ifjú­sági és diák leszerelési napok ott tartandó zárógyűlésére * Havazás, felhőszakadás és heves viharok kíséretében kö­szöntött be a tél kedden Olasz­országba. Az Ítéletidő következ­tében a velencei Szent Márk tér 90 centiméteres viz alá ke­rült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom