Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-25 / 293. szám
Szatyor Győző: Rézkarc Váncsa István Prótesziláosz elindult A könyv címe először igen fölvidított. Minden hasonló csacskaság föJvidít, mert valami oknál fogva kedvelem azokat, akik hittel hiszik, hogy kezükben a kulcs, amelyet ötezer éve hiába keres az emberiség; afelől pedig nem volt kétségem, hogy Saint-Pierre abbé legalábbis díszdoktor lehet eme jámbor elmék között, hiszen műve fölé a következő — szerény — címet kanyarítot- ta: Az örökbéke-tervezet rövid foglalata. Az abbé tehát minden kétséget kizáróan bolond, szögeztem le, s ez a felismerés boldoggá tett. Elannyira, hogy az opuszt el is helyeztem a könyvespolcomon, valahol a fölösleges tudnivalókat tartalmazó fóliánsok tájékán — tehát a legnevesebb szerzők társaságában — és békét hagytam neki. Egy idő után a könyv — vagy. legalábbis a címe — sajátosan időszerűvé vált. Az örök — de garantáltan és visszavonhatatlanul örök, csendes és mozdulatlan — béke ma közelebb van, mint valaha volt, ezért helyénvalónak láttam megnézni, vajon az abbé is így gondolta-e. Reméltem, hogy az olvasmány legalább valami akasztófahumort fakaszt belőlem, tehát a maga módján elszórakoztat. Nem. így történt, sajnos. Kiderült, hogy az abbé — teljs nevén Charles Irénée Castel de Saint-Pierre — távolról sem volt « bolond, sőt, alighanem minden idők legjelesebb politológiai gondolkodói közé tartozik. Elmélete egyszerű, világos és pragmatikus, megfigyelései közül á legtöbb találó és nyomasztóan időszerű. Csak a talapzattal van némi gond. Saint-Piprre a francia felvilágosodás egyik, ideológusa volt, tehát hitte, hogy minden, ami emberi — így a nemzetközi politika is —, racionálisan szervezhető. Kifelejtette a rendszeréből Próteszi- láoszt. * Megmagyarázom. Ilyesfajta időkben, mint a mostani, hadtörténeti alapkönyveket kezd forgatni az ember, köztük is elsősorban a legfőbbet, az Iliászt. - A részletek közismertek, nem térek ki rájuk, inkább forduljunk képzeletben az ilioni partok felé, ahol Prótesziláosz, óz első görög, éppen most lép a szárazföldre. Néhány másodperc, és ez az ember halott. Kérdés: miért? Mit keres Prótesziláosz Trója alatt? Neki az ellenféllel leszámolnivalója nincs, Me- neláosz se inge, se gatyája, ami pedig az eleven casus bellit, Helénét illeti, Prótesziláosz éppolyan jól tudja, mint a többiek, hogy a háború tíz évig fog tartani, ezalatt Helé- né ugyanis megöregszik. Egyébként pedig ez az egész Meneláosz magánügye. Sőt. Voltaképp az olümposziak ci- vódásáról van szó, amihez Prótesziláosznak végképp semmi köze nincs. Akkor hát zsákmányt remél? Nem. Tudja, hogy amint kilépett a hajóról, meghal. Thétisz megjósolta. Nincs más hátra, Prótesziláosz magányos, életúnt ember, akinek jobb a föld alatt. De még ez sem igaz. ,,Hitvese hátramaradt, tépett arccal. Phülakéban és féligkész háza" — írja Homérosz, tökéletes homályt borítva ezzel Prótesziláosz tettének indítékaira. Végül is tehát mért nyitotta meg Prótesziláosz ünnepélyesen, önként és a saját élete árán a trójai szabadtéri játékokat? Csak. Hát ez az a motívum, amely- lyel Saint-Pierre racionalizmusa nem tud mit kezdeni. Ö tiszteletre méltó derűlátással, úgy véli, az ember nem csinál olyasmit, amiből csak hátránya származik, előnye nem; következésképp — gondolja tovább az abbé — a nemzetközi politika értelmes, korrekt és általánosan tiszteletben tartott konvenciókra építhető; így • aztán (a XVIII. század első felében) feltalálta az ENSZ-t. Méghozzá csaknem pontosan ugyanúgy, . ahogy ma működik, biztonsági tanáccsal, közgyűléssel, hágai nemzetközi bírósággal, a tagállamok szuverenitásának és területi sérthetetlenségének szavatolásával — mindezt kétszázhúsz évvel az ENSZ megalakulása előtt. Az elképzelés és a mai valóság között csak annyi a differencia, hogy az úgynevezett Nagyszövetség — az abbé képzeletében — marüdékFüredi Ferenc rajza talonul érvényt szerez a határozatainak, a biztonsági tanács, illetve a közgyűlés dekrétumait betartatja, nem is szólva a nemzetközi bíróság végzéseiről, s ha valamely állam háborús - szándékot mutat, nem veti magát alá a testület döntéseinek, vagy éppenséggel agressziót követ el, azt a Nagyszövetség lefegyverzi. Sajnos, mi már látjuk, hogy ez politikai naivizmus — de csakis a mából visszanézve. Még Roosevelt- is úgy vélte (pedig ő igazán nem nevezhető politikai dilettánsnak), hogy ha a második világháború után is akadna kormány, amely a békét veszélyezteti, azt a többiek minden további nélkül ártalmatlanítják. Márpedig — ezt involválja a gondolatsor —, ha mindenki tisztában van azzal, hogy a nemzetközi jog és erkölcs semmibevétele súlyos következményekkel jgr, akkor nem lesz többé konfliktus, nem lesz nacionalista hüb- risz, nem lesz háború. Csakhogy itt belép a színre Prótesziláosz. Öt nem érdeklik a következmények, nem érdekli a biztos pusztulás, nem kérdezi — még önmagától sem —, hogy miért?, hanem, ha partot lát, akkor kiugrik. Prótesziláosz nem szimbólum, inkább archetípus, az emberi gondolkodás egyik alapformája, humán specifikum, amely élesen megkülönböztet minket — mondjuk — a lovaktól. A háború művészetének egyik helyén Machiavelli arról értekezik, hogy mért tarthat fel kis létszámú pikás gyalogság elementáris lovasrohamokat: azért, mert a lovasságnál nemcsak az ember dönt, hanem a ló is. Ez utóbbi pedig, ha meglátja azt a sok előremeredő, hegyes szerszámot, veszélyt érez, és nem rohan neki. Tudniillik a ló értelmes állat, szögezi le Machiavelli mélabúsan, majd tovább méltatja a gyalogost, aki, ellentétben a lóval, nem gondolkodik, hanem nekimegy. A gyalogosban nem az értelem dolgozik, hanem Prótesziláosz, éppúgy, mint a parancsnokban, a hadvezérben, a diplomatában. És Prótesziláoszt nem lehet elpusztítani, noha minden háborúnak ő az oka; nem .lehet szerződést kötni vele, mert infantilis, és ha meggondolja magát, nyelvet ölt: bee, nem ér a nevem!; nem érdemes sakktábla mellé ültetni, mert a végjátékban esetleg úgy dönt, hogy a futó ezentúl nem átlósan mozog, hanem körpályán, ezenkívül az ő megmaradt parasztja igazában bástya, az én királynőm paraszt, továbbá én is paraszt vagyok,tehát ő haladéktalanul leüt engem a sakktáblával, mert ő a vezér. Ezzel egyidejűleg Prótesziláosz vallja és hirdeti, hogy a bölcsesség, a tudás és valamennyi erény csak nála kapható, a jogtiprás, a gonoszság és az erőszak pedig csak Trójában honol, viszont hogy Trója e pillanatban melyik pontján áll a földgolyónak, azt csakis Prótesziláosz döntheti el. El is dönti, majd szövetkezik önmagával és nekiindul. A folytatás ismeretes. Saint-Pierre tudott Prótesziláosz létezéséről, de úgy vélte, idővel majd megokosodik. Az abbé mégsem annyira naiv, mint például Herder, aki oldalakon át fejtegeti, mily szembeszökően csökken az ember- ellenes, értelmetlen pusztítás hajlama, meg hogy a hadi- technika fejlődése a háborút humanizálja, s ezzel párhuzamosan megszünteti. Saint-Pierre ennél mélyebb gondolkodó. Ha ma élne, mosolyogna azokon, akik néha nagy merészen ■kijelentik, hogy a második világháború voltaképp még tart; ő tudná, hogy az első viiágháT ború sincs befejezve, a napóleoni sincs, s egyáltalán, nincsenek befejezett háborúk, csak félbehagyottak vannak, nincs béke, csak fegyverszünet van, nincs új háború, csak reváns; az emberiség solrezer éve vívja ugyanazt az egy háborút, amelyet még Káin kezdett egy doronggal, s amit talán csak az utolsó előtti ember fog befejezni, egy másik doronggal. Ilyen vidám gondolatokat csiholt belőlem a derék abbé elmemúve. Most pedig, hogy ezt az Írást befejeztem, elképzelek egy csatahajót, amint teljes sebességgel halad valahol ez óceánon; orrában Prótesziláosz áll, és összehúzott szemmel fürkészi a horizontot. Tróját keresi. A látás (és gondolkodás) kliséinek értelemszerű kritikája, vagy egyszerűen, egy új, másfajta jelrendszer megteremtése: a művészet eddig még nem elsikkasztott részfeladata. Kereteket létrehozni, melyben a praktikus normák és köznapi érthetőség mellett megfér valami más is. Rajzzal, színnel, kis, epikus történésekkel jellemezhető múlthoz-mitoszhoz, jövőhöz- utópiához kötött gondolat. A szabadság egyik altere- gójával, a játékkal és öniróniával,. egy eszeveszett sebességgel mozgó csuklóval, egy halom művészettörténeti ismerettel és nosztalgiával állítja elő műveit Get Stan- kiewicz. A többszörösen rétegzett jelentésvilóg azonban — mert alkalmazott grafikai műveket készít — profán feladatok elvégzésére hivatott. Színházba és jazzfesztiválra hív, építészeti kiállítást népszerűsít vagy a környezet- szennyezés ellen tiltakozik. A képi jelentések eredetisége nem fátyolozhatja el a határozott informálást. összhangot kell tehát a művésznek teremtenie az „adottat" meghaladni vágyó ambíciói- és a józan-pontos tájékoztatási igény között. Hogyan ad követendő példát erre Get Stankiewicz? Egyetlen dolgot tesz “csupán: — s eredetiségének, szellemességének valószínűleg ez a magyarázata — rájön arra, hogy fantáziadús ábráinak rajzmodora a tör- téneti-lateiner kalligrafikus írásképpel azonos. Nem szabad persze itt pontos egybeesésekre gondolni, hiszen rengeteg stilizálás, impreszMagasfeszültségű ceruza Eugeniusz Get Stankiewicz kiállítása a Színkáz téri Galériában OOtyiEDlA, szionisztikus ötletjáték színezi munkáit. De távolról nézve egy nagyon is egyéni stílus egységét biztosítja. Formavilága és jelképrendszere a barokk ornamentikától, olykor a néme- tes-precíz tárgyiassógot is érintve a szürrealizmus groteszk vizuális csattanójáig mindent bekebelez. És mégis elkerüli az eklektikát. Műveinek feszültsége is az ismert anyagot ismeretlenné-erede- tivé változtató képességéből táplálkozik. Munkáinak változatosságában visszatérő jelek az élővilág egymást át- meg átszövő alakzatainak példái. A hellén profilt övező babérkoszorú méltóság- teljes zöldje előttünk változik át tarkabarka hangafűvé. A tondóformába zárt furcsa szörnyállat önmagába visszatérve szinte magát húzza karóba: egy szempillantás alatt exponál drámai alaphelyzetet. A szörnyállatok is változtatják jelmezeiket. Szőrre tollat, pikkelyre virágot öltenek, emberfejeiket csőrrel, cetfogakkal toldják meg, kobold módra alakoskodnak. Alkalmanként aztán kihűlnek, a szemünk előtt megkövesedve viselik a szövegeket, amiket a nyomdász „szenvedésük” udvarába szedett. A színházi plakátok5 mellett figyelemreméltóak a jazzszel foglalkozó plakátjai és jelvényei, melyeken nem a stílus, hanem egy-egy ötlet mulattat egyáltalán nem kliséhumorral. A. T. HÉTVÉGE 9.
