Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-01 / 269. szám
1981. október 1., csütörtök Dunántúlt napló 3 || iradásainkból értesültek már az olvasók, hogy pécsi zene- ■m tanárok egy évet töltöttek Bagdadban. Mindmáig nem tudtuk meg azonban, mi ennek a pusztán kuriózumnak látszó eseménynek a valódi tartalma, esetleges jelentősége. Hegyi 1st. ván, a Pécsi Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékének adjunktusa szintén a nyáron érkezett haza Irakból; minden különösebb látványosság nélkül ismét megkezdte itthon az oktatómunkát — zeneelméletet, szolfézst és magyar zenetörténetet tanit —, de emlékei, tapasztalatai természetesen neki is vannak. Sőt, beszélgetésünk során kiderült, hogy ennél többről is szó van: tanulságokról, perspektívákról. — Mit tanított, milyen iskolában, milyen közegben? — Körülbelül húszán voltunk magyarok, zömmel Budapestről, Miskolcról, Szegedről és Pécsről, hangszer- és elmélettanárok. Én természetesen szolfézst és zeneelméletet tanítottam ott is. Az iskola a mi zenei általánosunknak és a művészeti szak- középiskolánknak nögyjából megfelelő intézmény, amelyben mintegy háromszáz 6—18 éves növendék tanul. Az összes ott oktató zenetanárnak mi magyarok nagyjából a felét tettük ki. Egy fiatal intézményről van szó, információnk szerint csírájában 1967-től létezik, de maga az iskola csak 69-ben épült fel. Kezdettől fogva külföldi vendégtanárokkal működik, s azok az arab tanárok is, akik ott oktatnak, általában szintén külföldön tanultak. — Ez azt jelenti, hogy az ún. európai zenének ott mindössze ez az iskola a bázisa? — Nagyjából igen. Bár van egy zenekar, amely európai' zenét játszik — ebben a magyar zenetanárok is részt vettek —, időről időre rendeznek koncerteket külföldiekkel is, ami most ebben az évben a háború miatt ugyan szünetelt; mégis mindebből látható, hogy igyekeznek meghonosítani az európai zenét. Már egy kisebb hazai törzsközönsége is van. Most épült Bagdadban egy színház, amelynek koncertterme lényegében szintén ezt a célt szolgálja. Minfhogy zenetanárképzőjük nincsen, az iskolában végzettek legjobbjait külföldre küldik majd tanulni, s így a bázis az évek folyamán nyilván növekedni fog. — Magyar zenetanárcsoport most első ízben dolgozott ott. Milyen tapasztalatokat szereztek? — A legfőbb problémát az jelentette, hogy az előttünk ott dolgozó tanárok az abszolút szolmizáció alapján tanítottak. Mi, akik a Kodály-módszer iránti elkötelezettséggel mentünk ki, természetesen első feladatunknak tekintettük az áttérést a relatív szolmizációs rendszerre. Miért? Mert ezt tartjuk jobbnak. A különbség a kettő között alapvető — magyarázatul csak annyit, hogy az abszolút rendszerben a do csak a cé hangra helyezhető, a mi módszerünkben bárhová. Ez nagyon sok gyakorlást igényelt, de a legjobb hallgatóknál már az év végére bebizonyosodott az eredményessége, ők nemcsak hangsorok, hanem akkordok, harmóniák vonatkozásában is tudtak már a relatív rendszerben gondolkodni. Persze, itt jegyzem meg, a zene a leghosszabb kifutású tanulmányok egyike, nálunk tizenhat év a képzési idő, egy év alatt tehát legfeljebb kimozdítani lehet valahonnan a helyzetet, tartós állapotot létrehozni nem. Tudomásom szerint heten — abból a tizenötből, akik a végén még ott voltunk — visszamentek közülünk, s mentek újak is. Így ha a kívánatos azonos személyzet nem is, a hasonló gondolkodásmód talán biztosított. — Önök külföldi munkavállalók voltak, hasonlóképpen a magyar mérnökökhöz, orvosokhoz, akik növekvő szellemi exportunk részesei. Ilyen szempontból milyen tanulságokat szereztek? — Hosszan sorolhatnám. Tapasztalatainkról egyébként közös feljegyzést készítettünk az illetékes szervnek, az Interkon- certnek. Az Interkoncert és a TESCO között egyébként hatalmas szakadék tátong. Már eleve nem azonos rendelet alapján dolgoznak, bennünket egy régi szerint küldtek ki, ez megmutatkozott az anyagi juttatásokban, a különféle kedvezményekben. De talán mégsem ez volt a legfőbb gondunk, hanem hogy semmiféle impresszá- fást nem kaptunk, magunkra voltunk hagyva. Megkívánták, de nem ellenőrizték a nyelvtudást. Ez számomra személy szerint azt jelentette, hogy egyetlen vizsgázott angol tudású lévén a csoportunkban, minden hivatalos tárgyalást, vitát, egyebeket nekem kellett tolmácsolnom. Sokszor hívtak össze bennünket Pesten az utazás előtti hónapban, sok tájékoztatást kaptunk, praktikus tudnivalókat, földrajzi ismereteket, de a tulajdonképpeni feladatról alig valamit. Az előkészítésből hiányzott a koncepció. Szőnyi Erzsébet épp ilyenféle célra kiadott Musical reading and writing című sorozatáról például csak magánbeszélgetésben esett szó, s így csaknem véletlenül szereztem meg és vittem magammal. Felmérhetetlen haszna volt angol szövege és egész tematikája miatt. Csak olyan szólamokat hallottunk, hogy tekintsük magunkat a Kodály-módszer követőinek, és hasonlókat. — De vajon van-e hosszabb távon „piaca" a magyar zeneoktatás exportjának? — Feltétlenül. Irak csak egy az arab országok közül, de azt hiszem, tipikus. Noha van Tájház lesz Zengővárkonyban A közelmúltban vásárolta meg az Országos Műemlékfel- ügyelöség által biztosított ösz- szegböl a Pécsváradi nagyközségi közös Tanács a Zengö- várkonyban, a Kossuth u. 6. szám alatti műemlék jellegű régi parasztházat. A klasszicizáló stílusban épült, hármas osztatú, tornácos, fehérre meszelt épület az 1858. évszámot viseli homlokzatán. Műszakilag jó állapotban van, tatarozásához a Baranya megyei Tanács biztosit fedezetet. Az épületben három helyiséget a Zengővárkonyban fellelhető gazdag nép- művészeti anyaggal akarják megtölteni, és itt kiván a helyi tanács klubhelyiséget biztosítani a Zengővárkonyi Néptáncegyüttes számára is. Kitűnő szellemi exportcikk lehetne A magyar zeneoktatás lehetőségeiről Előadások és tárlatvezetés a kiállításokon olyan aggodalom az arab zene híveiben, hogy az európai zene beáramlása tönkreteheti az ő ún. makám zenéjüket — amelyet a félhangoknál kisebb hangközök és az egy-egy dal- lumképletre történő improvizálás jellemeznek —, és ez az aggodalom talán jogos is, néhány dolgot azonban mi is láttunk, s nyilván ők is látják. Az egyik, hogy az eredeti arab népzene mór ugyanúgy nem jellemző az elvárosiasodott rétegekre, mint minálunk. A másik, hogy noha az átlagembernek még idegen az európai zene, a vezető rétegek, értelmiségiek, akik bejárták Európát, a vi^ág különböző helyein jártak, tanultak, s többek közt megismerkedtek a hangversenyélettel; arir.ak minden vonzó tulajdonságával — azok erősen szorgalmazzák az európai zene térhódítását, s talán ezen keresztül az európai kultúrához való közelebb kerülést. Ez utóbbi tény önmagában is elég lehet, hogy kijelentsük: az arab országokban — de talán más fejlődő országokban is, ezt én nem tudom — van piaca az európai zene oktatásának. Mi pedig ebben igazán a világ élvonalában vagyunk. Ennélfogva a következő években ezeket az országokat — bocsánat a horgászhasonlatért — „be lehetne etetni", úgy, hogy azután esetleg újabb lehetőségek, formák is kialakulhatnának. — Közhely, de igaz, hogy fölényes szellemi exportot abból produkálhatunk, amiben erősek vagyunk. De kérdés, a zeneoktatás terén meg tudnánk-e ezt oldani? Nincs-e itthon is zenetanárhiány? Képesek vagyunk-e a feltételeket biztosítani? S végül: mi az, amit Okvetlenül másképp kellene csinálni? — Van bizonyos zenetanárhiány, de nem minden területen. Szerintem ez csak szervezés kérdése. A feltételeket biztosítani lehetne, csak néhány dolgot figyelembe kellene venni. Azon kívül, amit már elmondtam, leginkább a segédanyagokat, tankönyveket, kottákat, módszertani anyagot húznám alá nagyon erősen. (A magyar zenei könyv- és kottakiadásnak nagy fogyatékossága, hogy csak magyar szöveggel dől. gozik.) Mindezekkel el kellene látni a kiutazó tanárokat. De már most, később még inkább kellene partitúrára, magnófelvételre, lemezekre is gondolni. Ez tökéletes hiánycikk ott. Egy kibontakozó, kiszélesedő koncepció magában foglalhatná előadók, kórusok, gyermekcsoportok kiutazását, bemutatók rendezését, sőt, itthon is lehetne zenetanárokat, zenészeket képezni ezeknek az országoknak a számára. A magyar zene hírnevének se tenne rosszat, ha ezt komolyan csinálnánk, amellett, hogy bizonyára gazdaságilag is megérné. Nagyon remélem, hogy tapasztalatainkat megszívlelik és hasznosítják a megfelelő helyeken. H. E. A múzeumi és műemléki hónap eseményei Baranya megyében Október hagyományosan a múzeumok, műemlékek jegyében zajlik országszerte — eseményei Baranyában is számos érdekes látnivalót tartogatnak. Martyn Ferenc 1935—1942 között született rajzaiból nyílik kiállítás október 2-ón a Káptalan utca 6. szám alatti Martyn-ház- ban. A Széchenyi téri Pécsi Ga. lérióban október 11-én, vasárnap délelőtt nyílik Z. Gacs György, külföldön élő magyar szobrász kiállítása. A régészeti ásatások eredményeit A fémművesség kezdetei a Dunántúlon címmel láthatjuk az új régészeti kiállítás különtermében, a Széchenyi téri múzeumépületben. A Reneszánsz-kőtár kibővített, újjárendezett anyaggal várja majd a látogatókat október utolsó hetében. Mohácson néprajzi, történeti kiállítás nyílik a Kossuth filmszínház kiállítótermében A búzaszemtől a kenyérig címmel, október 6-ón. A harkányi Bolgár Múzeumban Tavaszi Noémi Baranyában készített alkotásai láthatók a hónap folyamán. Komló 30 éves jubileuma alkalmából rendezett várostörténeti kiállítását mutatja be több helyen. A kiállításokon előadások, tárlatvezetések várják kedden 16.30- kor, pénteki napokon 15.30- kor az érdeklődőket. Október 13-án Z. Gács György kiállításán, 20-án a Csontváry- kiállításon. 27-én a Vasarely Múzeumban, 2-án Martyn Ferenc kiállításán, 9-én a Zsolnay- kiállításon, 23-án a Reneszánsz kőtárban és a püspökvári ásatásokon, 30-án a néprajzi kiállításon, 24-én, szombaton a régészeti kiállításon lesz szakszerű tárlatvezetés. Az együttműködési megállapodások szerint vagy külön bejelentések alapján a múzeum tudományos dolgozói további előadásokat, tárlatvezetéseket. múzeumi sétákat, műemléki bemutatókat, iskolai órákat és vetélkedőket rendeznek az érdeklődő csoportok számára. Ajtókeret részlet a reneszánsz kőtárból Egy középiskolai osztály hiányzik Horvát-szerbül miért nem? A nemzetiségi értelmiség utánpótlásának egyik forrása lehetne Több ízben írtunk már erről; hírt adtunk, interjút kértünk, tudósítottunk — a téma minden alkalommal a Pécsett indítandó horvát-szerb gimnáziumi osztály volt. E kérdésről ma az a legfrissebb információ, hogy ebben az évben és egyelőre jövőre sem indul nálunk horvát-szerb nemzetiségi nyelvű középiskolai oktotás. Idén az volt a közvetlen oka ennek, hogy nem jelentkezett elegendő tanuló a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola által meghirdetett gimnáziumi osztályba. Kitölteni a hiányt Furcsa ellentmondás áll fenn ezzel továbbra is. abban a városban, ahol a helyi délszláv nemzetiségű lakosság már a 18. században magáénak tudhatott egy líceumot. A közelmúltban, a felszabadulás útón is volt délszláv gimnáziuma a városnak — ezt azonban az 1940-es évek végén Budapestre telepítették. A fővárosban ma is működik ez a középiskola, a mintegy 100 ezres hazai horvát és szerb nyelvű lakosság egyetlen középfokú intézménye. Harminc év telt el időközben. Rendkívüli módon gazdagodtak és mindenféle szempontból változtak a hazai nemzetiségek kulturális lehetőségei, oktatási terük kiszélesedett. Ami a horvát-szerb nemzetiséget illeti, az egyik kulturális központjaként elismert Baranyában, illetve a megyeszékhelyen ma működik minden oktatási intézmény óvodától a tanárképző főiskoláig és rövidesen az egyetemig — o középfok, a gimnázium kivételével. Pécs lett az otthona a horvát-szerb, valamint a német nemzetiségi rádiózásnak, televíziózásnak; múzeumok, tudományos kutatóhelyek dolgozzák fel az itt élő nem magyor etnikumok kulturális kincseit; a nemzetiség a híd szerepét tölti be az anyaországgá1 ... — és még sorolhatnánk. Arról már senkit sem kell meggyőzni, hogy ebben az oktatási szerkezetben valóban hiányzik egy lépcsőfok. Az érintett intézmények, a minisztériumtól a megyei tanácsig; a nemzetiségi szövetségtől a szülőkig mindenki egyetért abban, hogy ezt a hiányt ki kell tölteni. Pótolni kell azt — és ez mindig nehezebb, mint a semmiből újat teremteni —, ami itt egyszer megszakadt. A somogyi, baranyai, Baja környéki szülők szívesen vennék, ha gyerekeiket közelebb tudhatnák, hiszen a gyerekek valószínűleg eddig is a pécsi horvát- szerb tanítási nyelvű általános iskola tanulói voltak. Mindezeket a gondolatokat már évekkel ezelőtt megfogalmazták az érintettek. Bizonyos hogy a legmegfelelőbb otthon erre a célra az az intézményegyüttes lenne a jelenlegi Acsádi utcai Általános Iskola területén, ahol egy helyen működhetne óvoda, általános iskola, valamint gimnázium is a horvát-szerb nemzetiségű gyerekek részére. Az ismert pécsi iskolai létszámgondok miatt a terv megvalósulására azonban még várni kell. Az itt élő horvát, illetve szerb nemzetiségi értelmiség tagjaival beszélgetve a következő vélemények fogalmazódnak meg: bizonyos, hogy a következő időkben egyértelműbbé, stabilabbá kell tenni a szervezési munkát, ha egy új intézmény, egy nemzetiségi gimnázium megindítására akarjuk megszerezni a szülők bizalmát. Ha most áll egy darabig az ügy, bizonyára tájékozódni lehet a hazai nemzetiségi pedagógusok, valamint a zágrábi, belgrádi egyetemeken tanuló nemzetiségi ösztöndíjasok körében. Iskolaszervezés Ki lehet jelölni azt, akinek a megbízatása ezen iskola megszervezésére szól — hiszen iskolaszervezésről van szó ebben az esetben. Bármilyen kis intézményről is, de iskolaszervezésről, amely valós igényeket elégíthetne ki éppen a déli, Jugoszláviával határos megyékben. Hiszen az itt megszerzett érettségi után bárhol is helyezkedik el vagy tanul tovább a fiatal, minden területen szükség van a magyar és a horvát- szerb nyelvet egyformán jól beszélő fiatal szakemberekre, értelmiségiekre. Nem beszélve orról, hogy a nemzetiségi értelmiség utánpótlásának is fontos forrása fakadhatna fel újra Pécsett — olyan forrás, melyből gazdagon meríthet mind az egyén, mind a közösség is. Gállos Orsolya
